Megmagyarázzuk, bár megérteni még nem sikerült

Közzétéve Szerző:

Nem működött a voodoo, Bonuccsicska visszatért, és az általa Milánóban hagyott vákuum a Milan öltözőjébe cuppantotta Higuaint és Caldarát. A logikus és helyénvaló anyázás helyett megpróbáljuk megmagyarázni azt a transzfert, ami képes volt agyonbaszni sokunk számára azt a mercatót, amely alatt Agnelliék Juventusba hozták a GOAT-ot. És persze kicsit anyázni is fogunk, mert máshogy ez nem megy.

Kezdjük ott, hogy hála a jó égnek nem szurkolók irányítják a klubot. A Juventus jelenlegi menedzsmentje előkelőbb helyen áll a képzeletbeli európai ranglistán, mint maga a játékoskeret, illetve a csapat. Elég megnézni, 2006 nyarán honnan indult, és most hol tart a klub az Agnelli, Marotta, Paratici, Nedved négyes irányításával. Mégis, előfordulnak néha olyan anomáliák, amiket meg kell magunknak magyarázni, különben csak csapkodnánk össze-vissza, mint Darti, csak nem hagynánk annyira markáns nyomokat magunk után.

Szóval itt van ez a hármas transzfer: Bonucci -> Juventus, Higuain + Caldara -> Milan. Pénzügyileg a dolog úgy néz ki, hogy Bonuccit szőrén cseréltük Caldarára (35 milliós értéken), Higuain pedig kölcsönbe, opcióval ment Milánóba úgy, hogy az első évben 18 milliót fizet érte a Milan, majd jövő nyáron 36 millióért véglegesíthetik a transzfert. És ezt így hogy, hangzik a helyénvaló kérdés.

Azt hiszem, sokunk érzéseit fogalmazom meg azzal, hogy az egészben Caldara eladása a legkevésbé érthető. Ahhoz, hogy megértsük, miért mondtunk le a széles körben legtehetségesebbnek tartott olasz belső védőről, ráadásul egy csicska kedvéért, kezdjük picit messzebbről: Ronaldo érkezésétől.

CR7 117 milliójába került a klubnak, négy évre írt alá, és állítólag évi nettó 30 milliót fog keresni. Ez azt jelenti, hogy a klub költségvetését évi kb. 85 millió euróval nyomja majd Ronci. Azt a korábbi, hasonló témát boncolgató posztban már nagyjából boncolgattam, hogy az eddigi legdrágább játékosunk, Higuain évi 34 milliós költséget jelentett, hozzá képest (is) Ronaldo egy másik univerzum. És itt kezdődtek a bajok: CR7 miatt muszáj volt áldozatot hozni.

Ha megkérdeztünk volna bárkit, hogy kit áldozzunk be Ronciért, 100-ból 100-an Higuainra böktek volna: Higgy tavalyra látványosan belassult, Ronaldóval nagyjából egy poszt, Madridban is inkább Benzemával jött ki zseléboy, talán idén még lehetett érte valamit kérni a piacon, logikusnak tűnt, hogy egy hosszú, forró ölelést követően engedjük útnak Piggyt. Ez még nem lett volna baj, ha a Chelsea-nek kellett volna Higuain. Viszont ahogy Gonzalo a milánói bemutatásán elmondta, Londongrádban egyedül Sarri akarta eléggé. Hozzátartozik a történethez, hogy a Cselszkinél régóta érvényes egy policy, mely szerint 30 év fölötti játékosnak nem adnak több éves szerződést. Hogy mennyire produktív alapelv ez, azon lehet vitatkozni, de tény, hogy pl. ezért vesztették el Maticot tavaly, akivel jóval stabilabb lett volna a középpályájuk. Mindenesetre az oroszok Higanynak és a Juventusnak sem tudtak megfelelő ajánlatot tenni – és itt jött a képbe a Milan az egyetlen elfogadható ajánlattal: viszik Piggyt, de cserébe meg kell szabadítanunk őket Bonuccsicskától.

Bonucci ugyanis hasonló pozícióban volt Milánóban, mint nálunk Higuain: messze a klub legdrágább játékosa. A Milant pedig szorongatja az UEFA FFP-ügyben, Bonbon eladása nélkül esélyük sem lett volna megszerezniük egy Higany szintű játékost. És ha már egy középső védőt elengednek, kellett nekik egy pótlék: Caldara.

Na és itt jön az ügy leginkább kényes része. Az egy dolog, hogy visszahozunk egy faszkalapot, aki tavaly még úgy gondolta, hogy nagyobb a klubnál, de télen rájött, hogy a Milan a Juventushoz képest 2018-ban anyagiaktól függetlenül óriási visszalépés, és a FIFA-gálán elkezdett újra Allegrihez dörgölőzni. Bonucci egy gyenge szezontól nem lett teljesen fogalmatlan védő, ismeri a környezetet, Chiellinivel nagy haverok, felnőtt emberek meg tudnak egymásnak bocsátani, stb…. De miért kellett Caldarát átengedni a Milannak?

Chiellini és Allegri minap tett nyilatkozata csak megerősítette, amit korábban is sejtettünk: egyszerűen a plusvalenza miatt adtuk el Caldarát. A srác jó játékos, ezt mindketten megerősítették, de a Juve jelenlegi helyzetében áldozatot kellett hozni ahhoz, hogy CR7 leigazolása után is stabil maradhasson a klub költségvetése.

Ja, és miért nem Ruganit adtuk el a Chelsea-nek? Mert Rugani nem akart Londonba költözni. Miért nem tartottuk meg Higuaint? Mert akkor mondjuk Dybalát és/vagy Pjanicot kellett volna piacra dobni. Hozzájuk képest Caldara vágóhídra küldése bár roppant fájdalmas, mégis érthető(bb) döntés.

Még egy apróság: a játékosok közül anyagilag Caldara és Piggy is többet keresnek Milánóban, mint nálunk (ez az ára, hogy 2018-ban a Milanra cseréljék a játékosok a Juventust), viszont Bonucci masszív fizetéscsökkentést vállalt be.

Összefoglalva: szó sincs arról, hogy a klub ne bízott volna Caldarában. Arról sem, hogy Bonuccit mindenáron vissza akartuk volna venni. Viszont Higuain annyira baszott drága volt, és annyira nyomta a könyveket, hogy jobb, egyáltalán: más alternatíva híján Marotta bevállalta Higuain eladása mellé a Caldara-Bonucci cserét. Ez a transzfer nem szakmai alapon született, illetve a szakmai alapját nem Allegri rakta le, hanem Marotta, akinek megannyi feladata mellett a pénzügyi fenntarthatóságot is szem előtt kell tartani.

Ez a csereügylet számomra 100%-ban ellenkezik a klub identitásával, de azt javaslom mindenkinek, hogy bármennyire is keserű a pirula, nyelje le: Caldarát elveszítettük. Ez van, innentől a srác karrierje is idézőjelbe kerül. Nézzük a nagyobb képet: eddig minden poszton legalább erősödtünk a Piggy-CR, Licht-Cancelo, Sturaro-Can, Buffon-Perin upgrade-ekkel, és a játékosok erősségét tekintve azt sem mondhatjuk, hogy gyengültünk a Caldara-Bonbon cserével – legalábbis rövid távon. Hosszú távon meg reméljük, hogy Caldara egyszer ugyanúgy vissza akar térni, ahogy Bonucci tette. Akkor kell majd Marottának gesztust gyakorolni.