Nagydella! Nagydella??

Mivel a Bianconeri Blog fontos feladatának tartja olvasói mentális állapotának javítását, ezért számos alkalommal jelentkezünk hiánypótló, tényfeltáró írásokkal. Ezen a héten két olyan posztot olvashattok majd, ami a labdarúgás pénzügyeit fedő ködöt hivatott eloszlatni. Ez itt most a két poszt egyike. HAJTÁS UTÁN megtudhatjátok, hogy mit is jelentenek azok a kibaszott nagy számok, amiket egy-egy átigazolás kapcsán olvashattok a játékosok neve mellett. A fizetésről lesz szó. Pénzről. A pénzt nagyon szeretjük. Pénz.

A könnyebb érthetőség kedvéért nézzünk egy konkrét példát. Ha nem egy Marson ásott pöcegödör mélyén vagyunk betonnal leöntve, akkor minden bizonnyal hallottunk már róla, hogy Pogba állítólag az elmúlt 30 nap mindegyikén aláírt a Manchesterhez. Az átigazolási díjjal ne foglalkozzunk, azt majd érintőlegesen tárgyalja hamarosan S4tchy, saját hiánypótló írásában.

Nézzük a fizetést. A minap az egyik kiválóan értesült angol sajtótermék 275 000 £-os fizetésről írt.

Kezdjük el emésztgetni ezt a számot. A legfontosabb, hogy megállapítsuk, az összeg vajon bruttó vagy nettó fizetést takar-e. Sok félreértés forrása az, hogy az olasz sajtóban következetesen nettó fizetéseket írnak, az angol sajtóban pedig bruttót. Valószínűleg ennek gyökere az adózási morálban van, fene tudja. A lényeg, hogy az említett 275 000 font bizony egy bruttó összeg.

Mivel ez Pogba heti fizetése, ezért szorozzuk fel megfelelő módon, hogy megkapjuk az éves fizetését:

1 100 000 £ havonta, azaz 13 200 000 £ évente. Ennyit kapna Pogba, ha nem kellene adóznia. De kell adóznia. Hívjuk segítségül az angol adóhatóságot!!!!!

Mivel Dino zsebében van az egész kóceráj, néhány kattintás segítségével megtudhatjuk, hogy az évi, bruttó 13 200 000 font nettója kereken: 7 000 000 £! (plusz az apró)

pogbafizu

Számoljuk át ezt most euróba, hogy láthassuk, mennyivel kereshetne többet Pogba a MU-nál, mint a Juventusban.

pogbafizu2

Így van, 8,3 millió AJRÓt kereshet éves szinten Pogba, amennyiben feltételezzük, hogy a Brexit hatásaként nem gyengül mondjuk a font az euróval szemben. De vélhetően ez nem lesz erre az összegre számottevő hatással.
(Megjegyzés: És amennyiben feltételezzük, hogy Pogba a MATEMATIKAI évben dolgozik, nem pedig a valóságosban. Vagy kivesz 4 hét fizetés nélküli szabadságot. Lévén retardtált módon 48 héttel számoltam)

A hírek szerint a Juventus ajánlata Pogbának az (volt?), hogy szépen feltornásszuk a fizetését oda, ahol állítólag Higuainé van, azaz 7,5 millió eurót kereshetne nálunk, ami kereken 800 000 euróval kevesebb, mint amennyit Manchesterben zsebre vághatna.

Nos, ennyit azokról az elképzelésekről, hogy Pogba 2-3-4-5-10-szeres fizetésért megy vissza abba a klubba, ahol szarba sem vették, simán elengedték, és jövőre az Európa Ligában fog játszani, a kispadján egy fura edzővel.

Haladjunk azonban tovább:

Egy játékos fizetése alapvetően abból áll össze, hogy a klub fizet neki bért, valamint az imázsjogok után is juttat gempát a spílernek. Mit is jelent az, hogy imázsjog?

Tételezzük fel, hogy egy csodálatos tehetségű játékos vagy. Jó érzés, mi?

Ha te egy olyan játékos vagy, mint David Beckham volt, vagy mint most Pogba (de jó példa CR7 és ADP – előbbi már most egy önálló brand, Alex pedig a visszavonulása után futtatta és futtatja fel divatmárkáját), akkor a rólad készült képek és maga a neved is olyan hatalommal bír, mint egy Nike vagy egy Coca-Cola márkajelzés.

75135-Breaking-Bad-money-bed-Huell-5-pJrx

Nem, ez nem Raiola.

Értelemszerűen ez pénzben is kifejezhető, hiszen ez a név (ami gyakorlatilag brandként felfogható) komoly értéket képvisel mind a futballklubnak, mind a mezgyártóknak, mind a televíziós társaságoknak, gyakorlatilag minden üzleti szereplőnek, aki körülötted mozog.

A kérdés csak az, hogy ezt a pénzt ki és milyen arányban kasszírozza be a nap végén. Nyilván, mivel te nemcsak, hogy tehetséges vagy, de még okos is. De semmiképpen nem segghülye, ezért _nem_ fogod odaadni az imázsjogaid 100%-át a klubnak. Csak olyan lehetőséget adsz nekik, amik józan paraszti ésszel is felfoghatóan szükségesek a normál üzletmenethez (joint commercial dealnek hívják ezeket). Tehát például ha a klub kiad egy videót vagy egy albumot, akkor rátehetik a te fejedet a borítóra. Mert jófej vagy. Ha faszfej vagy, akkor ezért is kérsz 1-2 milliót.

Optimális esetben létrehozol egy céget, nevezzük ezt Tehetséges Játékos Kft-nek, és ennek a cégnek odaadod az aláírásod, arcképed, hangod stb. jogait.

A jövőben a klub és a Tehetséges Játékos Kft. fogja beszedni a lóvét, meghatározott részesedéssel.

Nos, Pogba esetében nem tudjuk megmondani, hogy a fizetése mellé (vagy esetleg részeként) mekkora mennyiségben járnának az imázsjogok után járó pénzek. Lehet, hogy a MU hatalmas lóvét ajánl neki itt, de lehet, hogy a Juventus kimondottan zsugori, és Pogbának még a lábnyomát is a klub kívánja értékesíteni. Ezt nem tudjuk.

Ekkora összegeknél néhány százalék is súlyos milliókat érhet

Ekkora összegeknél néhány százalék is súlyos milliókat érhet

Az azonban látható, hogy Pogba nyári mutatványa mekkora marketingértékkel bír – még a 88 éves nagyanyám is megkérdezte, hogy mikor és hova igazol. Pogba megmutatta, hogy bizony, érdemes számolni vele ezen a téren is. Értékes brand, akiről többet beszéltek és beszélnek ezen a nyáron, mint Ronaldóról, Messiről és Neymarról együttvéve, pedig Ronaldo eltépte a lábát, Messi ellopta a pénzt, Neymar meg nem tudom, mit csinált.

Tehát pár szó Pogba távozásáról vagy nem távozásáról:

  • Nem tudjuk egyelőre, hogy ha odamegy, mennyit fog keresni, de a jelenleg keringő számok nettó értéken nem szignifikánsan többek, mint amennyit a Juventus ajánl neki – ez utóbbit persze szintén nem tudhatjuk biztosra, hogy mennyi.
  • Az imázsjogok kérdése szintén millió eurós kérdés, amiről kb semmit sem tudunk, de mivel a Juventusnak az elmúlt 10 évben nem volt ilyen játékosa, szerintem nem igazán számoltunk azzal, hogy valakinek az imázsjogaiból kasszírozunk – tehát feltételezésem szerint nem esik a klubnak nehezére ezek nagy részéről lemondani. Viszont a Manchester – tetszik, nem tetszik, el kell fogadni – erősebb brand világszerte, mint a Juventus. Így valószínűleg jobban tudják Pogbát is értékesíteni, így több pénzhez juthat.
  • Mindamellett a MU jövőre az Európa Ligában fog játszani, ami a kutyát sem érdekli. Pogbát nehéz elképzelni, amint Wolfsburgok meg Herthák ellen brillírozik lelkesen, miközben Higuain, Marchisio, Dybala, Buffon, Chiellini, Barzagli és Bonucci a BL-döntő felé menetelnek.
  • Plusz a MU elmúlt éves teljesítménye alapján semmi sem garantálja, hogy a különleges módon érdekes Premier League jövőbeli bajnokához igazol. Biztosan bajnokaspiráns lesz a MU, de Mourinho képes csodákra minden irányba.
  • A másik oldalról pedig a klubnak is észre kell vennie, hogy a Pogba körüli hájp a klub értékét is felhajtja – amennyiben nálunk marad. Magyarországról biztosan eszébe jut még a szibériai Novy Urengojban dolgozó taxisnak is Puskás Öcsi neve. Nos, ez Pogbával is így lehetne a Juventus esetében. A Juventus felzárkózni akar a nagyokhoz, akkor szüksége van kincsekre.

Van egy olyan érzésünk, hogy ha Pogba el is megy (ennek esélyét én magam kb 50%-ra teszem csak), akkor nem a Manchester lesz a (vég)állomás, hanem szépen csendben bemasírozik Madridba, hogy bajnokot csináljon belőlük és kikapjon tőlünk a BL-döntőben.

De simán lehet, hogy hazajön a kurvára megerősödött Juventusba, rámegyünk a BL-trófeára, és jövőre lelép valamelyik arab sejkhez, hogy mindannyian jól járjunk.

Na, nem mintha idén nem járnánk jól 110-120 millió euróval. Annyiért bármelyikőtöket eladnám.

  • Dárti, tudtad amúgy, hogy 52 hét az esztendő?!

    • Dartagnanx

      Komolyan, kurvára utána jutott eszembe. Szeretem, hogy figyelsz!

    • Dartagnanx

      Egyébként sem múlik semmi azon a nettó félmillió eurón!

    • Mikor kerestél annyit, te golyhó , hogy tuggyad???? 😉

      2016. aug. 2. 20:30 ezt írta (“Disqus” ):

    • Dartagnanx

      Kifejtenem, de most szallunk le a repulommel a yachtomra, ilyenkor nem szeretek potyogni!

    • Veszettnyuszi

      Muntari gólját megadták!!!!444négy

    • Veszettnyuszi

      Ja nem….

  • Pingback: Nagydella! Nagydella?? | Zongoracipelő()

  • daneeka34

    Allegri, takarodj!

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      És vigye Vidalt is!!!!

  • Tonhalacska

    A Medvedisznóember huszonakárhány milliós jutaléka itt mindennek a közepe.

  • tjunior

    Vajon mennyi játszhat Pogba esetleges eladásában Dybala felfutása? Lehet a vezetőség könnyebben rábólint az eladásra mert ‘a kertek alatt” ott az új franchise player. Még úgy is, hogy Dibcsinek sosem lesz olyan marketingértéke mint Pogesznek, egyszerűen túl rendes gyerek, Paul meg Yolo meg minden.

  • bombahoppa

    számoljunk: július 31 nap,legyen kerek a szám, OH, 30

    ha 30x adtuk el Bogpát, akkor kasszíroztunk 3 millár eujró font ilyenkor már mindegy

    zsírfejűnek jutott 600 milka ejró/font

    hogy a picsába nem tudjuk ebből megvenni akárkit?

    • Tonhalacska

      Pontosan. (Nevetséges, hogy még neked kell tagdíjat fizetni.)

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Én azokat büntetném, akik ilyen sokáig a tűző napon hagytak téged…. ;).

    • Az_Isteni_Pavel

      Mostanában passzív voltam de ezt a hozzászólást be kell keretezni annyira szép.

      Úgy látom téged már megfertőzött a pénz, és mint tudjuk a pénz minden gonosz forrása, ezért kérlek küldd el nekem az összeset, addig majd én vigyázok rá és jelentkezz ördögűzésre Tibi atyánál. 🙂

  • Elméletileg az a havi 220-250-270 ezer fontos fizetés nem bruttó, hanem már a nettó összeg. A Forbes például emitt évi 27,45 millió dolláros bruttó fizetés-ajánlatról ír, de a Football-Italia is 15 millió euró nettóról és 5 millió “image bonus-ról”

    http://www.forbes.com/sites/andrewbrennan/2016/07/31/pogbas-heralded-transfer-back-to-man-united-is-an-example-of-poor-foresight/#56114b7a50eb

    http://www.football-italia.net/87638/mediaset-man-utd-pogba-%E2%82%AC15m-wage

    • atis123Juve

      Az heti fizetés…

  • Nem értem

    110-120 millió euróból jóval nívósabb Juve blogokat olvasgatnÁk, az is biztos! De mivel ilyen nincs, ezért Pogeba marad.

  • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

    Egy héten két poszt? Már megint emelkedik a tagdíj?

    • bombahoppa

      Portfóliómenedzsment, mivel a tartósan alacsony olajárak sértik a Darti/Putyin érdekeket.
      Továbbá az olimpiahype ellenszere a posztfrekvencia növelés.

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Érdekes, nekem is pont ugyanez jutott eszembe…

    • bombahoppa

      Téged láttalak ma a körúton, a boa boltban?

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Akit láttál, hosszú fekete bőrgatyában volt, és volt nála egy nagy piros dildó is?

    • bombahoppa

      Rockerfazon, furcsa nagy terpeszben?

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Nem, az nem én, de ismerem…

  • Jumpman23

    Ha ez így megy tovább Pogba veszi meg a MU-t

  • Ricardo

    Izé. Ha ez nettó, akkor az 17 millió euró egy évre, ami kicsit több, mint a 7,5. 5 éves távlatban úgy 50-nel több, azért meg lehet érteni, ha valaki erre már rábólint.

  • Babicz Tamás

    Pogba ma állítólag azt válaszolta egy rajongó kérdésére, miszerint marad-e a Juventusnál, hogy “Igen.” Csak így egyszerűen.
    Azon már én is gondolkodtam, hogy ez az egész csak valami trollkodás lehet részéről. Pogba elhintette, hogy visszamegy, hogy mennyibe kerül majd ez a MUnak meg Mounak, hogy mennyi lesz a fizetése, hogy mennyit kaszál ezen az ügynöke, közben meg röhög a sok agyatlan hozzászóláson és az újságírók költésein, amivel minden nap komolyan veszik ezt a hírt. Értem én a pénz szerepét, meg minden, de hogy szakmailag ennyire semmibe vegye a fejlődés lehetőségét és a trófeák begyűjtésének lehetőségét, az valahogy nem fér a fejembe.
    Mindettől függetlenül persze még elmehet Angliába.

  • nogara

    Tudja valaki, hogy elérhető-e valamilyen formában a régi népsportos kontent? Nosztalgiázni támadt kedvem.

  • juuvee

    Ha mindösszesen “csak” 800.000.€ – val keresne többet , akkor is simán lelép. 8 kiló az súlyos pénz, szerintem bárki lelèpne olyan helyre tevékenykedni, ahol évi 250.000.000.-Ft.-tal többet visz haza… Én legalábbis biztos

    • Az_Isteni_Pavel

      Akkor te egy szívtelen zsoldos vagy akit csak a pénz érdekel…..Tetszik a stílusod 😉

  • nemvoktrendi

    Közben a párizsi Adidas shop megkezdte az új Juve mezek árusítását. Nézzétek csak a 10-est:

    • Jumpman23

      Ha gazdag troll lennék, szurkolói shop-ban vagy neten megcsináltatnám egyedileg az 1-1 hazai, idegenbeli Dybala #10-es mezt. Bemennék vele egy üzletbe, kiakasztanám a sor elejére, lefotoznám, feltölteném netre, hátradölnék egy vödör pattogatott kukoricával az ölemben és figyelnék. Esetleg az instagram csatornám felületét értékesíteném a magas követői számra való tekintettel.
      Minden más eset, feltételezem, hogy egy szerződéshez kapcsolódó titoktartási záradék megsértése.
      Egyébként Pogba egy fekete 10-es számú mezt adott vmelyik kispajtársának. MU-ban Rooney a 10-es, létezne, hogy lemond róla? 😛

    • nemvoktrendi

      Tulajdonképpen most én is egyfajta “troll” vagyok, olyan értelemben, hogy romanista ellenszurkoló, de békés szándékkal. Mivel szoktam olvasgatni ezt a blogot, arra gondoltam, hogy itt sok szurkolót érdekelhet. Az AS és a Sport honlapján szaladtam bele ebbe a hírbe, mindkét honlapon elég előkelő helyre tették, innentől kezdve szerintem valószínűtlen, hogy valaki csinált két Dybala mezt és nekiállt szórakozni a telefonjával.

      Egyébként a fene se tudja, hogy ez most mit jelent. Az Adidas elrontott valamit? A hír megjelenésekor a Juve nem kommentálta az ügyet, azóta nem tudom, mert nem követem. De szerintem ez egy elég rossz előjel a Pogba-Juve viszony szempontjából, én biztos nem fogadnék arra, hogy jövőre is ott lesz nálatok.

    • Jumpman23

      Ha az Adidas ekkora bakit csinált, az neki sokba kerülhet. Nem csak a jelen szitu kezelése miatt, hanem mert ha én nem gazdag troll, hanem egy top klub gazdasági igazgatója lennék, nem szeretnék szerződést kötni egy ekkora hibára hajlamos beszállítóval.

    • nemvoktrendi

      Az is lehet, hogy a Juve így teszteli a szurkolók reakcióját: “Hány féltéglát fognak bedobni a székház ablakán ha kiderül, hogy eladtuk Pogbát”.

      Mondjuk szerintem az Adidas tényleg nem tévedhetett ekkorát, sokkal valószínűbb, hogy már eladtátok. Az olasz sajtóban is kész tényként kezelik, hogy el fog menni Olaszországból, mindenhol a Pogba utáni Juventusról írogatnak.

    • humorpalanta

      Szerintem is nagyon valószínű, hogy már eladtuk, csak a helyettesének érkezéséig nem jelentik be.
      Amúgy az nem zavaró, hogy romanista vagy, az gyógyítható, de ide csak az jöhet, aki a férfiakat szereti. 😀

    • Juventino

      Nem gondolom, hogy Pogba úgy egyébként ragaszkodna a 10-es mezhez a tavalyi idény után…

      Ellenben a jó erőkből álló West Hamet megcsapkodtuk 3-2-re, sorcserével, miegymással. Nem gyenge a keretünk, mert volt 17-18 bevethető ember simán

    • nemvoktrendi

      Ó basszus, még azt sem tudom megígérni, hogy igyekezni fogok alkalmazkodni. Attól tartok, hogy tényleg nem vagyok elég trendi. 🙂

    • humorpalanta
  • humorpalanta

    Benito, te görög Isten, add meg nekünk, ami nekünk jár. Tedd újra elérhetővé a Nem futball, calcio posztokat pls 🙂

    https://media.giphy.com/media/PIDjf1RMSFPm8/giphy.gif

  • Ricardo

    Dybala egy isten.

    • humorpalanta

      Higuaín meg az ördög.

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Az milyen szép, amikor egy barátságos meccsen másodpercekig szövegel a partjelzőnek, hogy megállította lesen. Allegrinek kellene egy nyugtatólövedéskes puska, hogy meccs közben is tudjon hatni Hugira.

    • consminor

      “Allegrinek kellene egy nyugtatólövedéskes puska, hogy meccs közben is tudjon hatni Hugira” – remélem kalóriacsökkentett szérummal fogja azt megtölteni, mert már így is meglátszik a júliusban betunkolt csülök-barna sör kombó. tényleg kilóra megvesszük a ligát. Higany esetében ez 1 millió €/kg

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Nekem is fura volt. Alkatilag már olyan, mintha visszavonult volna.

    • consminor

      két hét van még a szezonkezdésig, nem tudom addig mennyire lehet formába hozni, de remélem októberre már az 1 nagy kocka helyén 6 kis kicsi lesz

    • humorpalanta

      Szerintem orbitálisan rácsesztünk ezzel a túlsúlyos marhával. Nagyképű, pofázik, védekezni nem védekezik, döntőkben béna ja és kövér.

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Hogy jön ide Raiola?

    • consminor

      azt kifelejtetted, hogy kopaszodik is

    • humorpalanta

      Látod, én sem vagyok tökéletes. Feledékeny vagyok. 😀

    • Pavone10

      Szakadok ! XD
      Rossz kedvem volt, most már elmúlt ! Köszi !

    • Pavone10

      Há tezen az ötleten besírtam, de támogatnám ! XD

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Ha Allegri elég ügyes, egy köpőcső is elég.
      Egyébként azt hiszed, ez csak vicc, de szerinted a partiállat Pirlo, akinek a magassága megegyezett a nyugalmi vérnyomásával, miért játszott olyan higgadtan és megfontoltan a Juvéban? Csak őt mindig az öltözőben lőtték be. Hugi nehezebb eset.

  • Juventino

    It’s official: http://www.nemzetisport.hu/angol_labdarugas/mu-pogba-a-juve-engedelyevel-vesz-reszt-orvosin-sajtohir-2517903

    Zsoldos barátunk hazatér. Remélem ez azt jelenti, hogy addig húztuk az MU idegeit, amíg ők fizetik Raiola teljes “tiszteletdíját” és megkapjuk a full 100 millát, vagy amennyit akartunk. Mondanám, hogy “kösz mindent és sok szerencsét”, de csalódtam Paliban és bekaphatja Benitóét meg a többi stábtagét szép sorban. Remélem, már májusban kiderül, hogy rosszkor ment el, mert a ManU legjobb esetben is csak up&coming, mi meg rámegyünk a BL-re.

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Teljesen érthetetlen, de mégis érthető döntés. Azt nem tudom, mikor lesz a Unitedből bajnokesélyes és BL-esélyes csapat, de jobb a fizetés. Utóbbit kicsit Raiola nyakába varrom, mert már egy éve azon gondolkodok, hogy rábeszéli majd Pogbát, hogy a magasabb fizetés a legfontosabb. Kár érte!

    • juuvee

      3 év múlva majd a reál megveszi 150-ért , a kis dagadék meg szarrá keresi magát. Állítólag matilda jön helyére, meglátjuk.
      Nekem nem fog hiányozni , köszi , és ciao! Sok sikert az el-ben meg a pl-ben, de annál kevesebbet a bl-ben, már ha egyáltalán összejön…

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Bár egyiket sem szeretem, inkább drukkolok a Chelsea-nek. Kante jó edző, és most leigazolták Contét a középpályára, szóval stabilabbak lehetnek. Ha nem adják el Diego Kockát, akkor még érdekes is lehet a dolog.

    • consminor

      neki is a dagi az ügynöke, ezek után igazán a kezünkre játszhatná akciós áron

    • humorpalanta
    • consminor

      hát köszönjük a 4 évet meg a dellát, de ez akkor sem kerek történet így. lehetett volna még egy évet maradni legalább és BL-győztesként távozni jövő nyáron, de fontosabb volt ezek szerint egy évvel korábban felszedni a dupla/tripla fizetést. köszi mindent Pali, de azért ez így nem volt szép.

    • daneeka34

      Menjen csak, jövőre visszajön ingyen, mert összebalhézik a műringyóval, vagy Zoltánnal.
      Csak az a szomorú, hogy Marotta képes volt a pénz 90%-át a pepitára költeni.

  • juuvee

    Azért 2 év alatt teljesen lecserélni az egész középpályát bátor húzás, reméljük bejön. Tavaly azért megszenvedtünk vidal nélkül.

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      És a támadósort is lecseréltük.

    • juuvee

      De a támadósor erősödött , legalább is nem gyengült, a kp viszont igen. Meglátjuk, de szerintem a bl döntős gárdát nehéz lesz felülmúlni. Aztán lehet, hogy Pogba helyére érkező egy ász lesz, és csakúgy hasítunk.

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Szerintem nem kifejezetten Pogba utód kellene, hanem egy néger, aki jól védekezik és kicsit amolyan “görnyedt űrlény” mozgása van a pályán. Ezen kritériumoknak Matuidi pont megfelel.

    • juuvee

      Szerintem hanyagolni kellene a fekete favágó robotokat , és egy olyan játékos kell , aki játssza a focit. A spanyoloknál sincsenek favágók, megis nyerők a bleket

  • humorpalanta

    A fontos hírekről is tudjunk, srácok:
    Puskás Akadémia – Szolnok 0-1 2. perc 😀 XD

    • Tigris Willis (ex-YouWentÚssz)

      Kit érdekel a Bundásliga?
      Közben már Ibra is gólt szerzett, így 4-6, 6-1, 6-3-ra nyert a Manchester City a Kommunális Silden.

  • Jumpman23

    Valahol meg is értem ezt a hülyegyereket. A világ legdrágább futbalistája lesz, annyi költőpénzt kap havonta, hogy megszámolni sem lesz ideje, és az évek óta tartó pangás után valami alakul a United-nél. Marketing értékben a MU sajnos többet tud adni neki.
    Ami miatt nem értem meg, azt meg le sem kell írjam.
    Az igazat megvallva, elég szarul esik a döntése, és mégiscsak az egyik legnagyobb értékünket veszítjük el. Nem tudom ki fog jönni a helyére, de azt gondolom, könnyebb lesz pótolni mint Vedelt.
    Kösz mindent, de őszintén nem tudok sok sikert kívánni.

  • Ricardo

    Én Vidalt még mindig jobban sajnálom, Pali távozásával lehetett számolni már 2 éve is. Nagyon jó játékos, de szerintem egyáltalán nem fog hiányozni a középpályánkról. Mondjuk szerintem Matuidinél találnánk jobb pótlást is a helyére, de végül is teljesen mindegy ki rohangál majd Pjanic meg Marchisio mellett, csak néger legyen meg box to box. (Én titkon bízom benne, hogy visszakapjuk a fullos, sérülés előtti Kwadcsit erre az évre.)

    • humorpalanta

      Matuidi szerintem nagyon jó és nem hiszem, hogy jobb pótlást találnánk. Az EB-n is ő tette rám a legnagyobb hatást Pogba mellett. Neki köszönhetnek a legtöbbet a franciák, csendben végezte a dolgát, mint Marchisio szokta, illetve Makelele tette még nagyon régen.

    • Ricardo

      Én akkor már jobban örülnék a wolfsburgi Luiz Gustavonak, ha Makalele típusú játékos kell. De az igaz, hogy Matuidi helyére? igazolt már a PSG (Krichowyak ugye nagy szerelme az új edzőnek), ráadásul Raiola az ügynöke, eléggé összevág minden.

    • humorpalanta

      Luiz Gustavo egy rémálom, a hideg is kiráz tőle. Meg ne lássam itt. 🙂

  • atis123Juve

    Klassz megoldásai voltak, sajnálom hogy elmegy, titkon reménykedtem benne, hogy vele építjük tovább a Juve brand-et, de a sok öncélú megoldása nagyon idegesített. Amúgy nem kéne elítélni, nem tudjuk mennyire volt ez az ő döntése. Tudom, az a story hogy megtartjuk a legjobbjain de 110 misi, az csak 110 misi és még mindig benne van, hogy nem növi ki magát. Szóval lehet hogy úgy zalott, hogy
    – Marotta (BM): Figyu ezek akarnak téged. Van kedved menni?
    -PP: Fene tudja. Fizu mennyi?
    -BM: Nézd mi is emelhetjük, de sztem ők valamennyivel többet adnának.
    -PP: Még gondolkodom rajta.
    Később
    -BP Úgy nézki, elég szép summát kialkudhatunk tőlük. A fizut is többet kapnál. Mindkettőnk jól járna.
    -PP Egye fene

    Szóval nem kell síratni, jó igazolások jöttek, van egy klassz Dybalánk, aki egyre jobb, kerestünk is. Szóval itt egyedül Pogba sírákozhat, hogy elment egy BL esélyes csapattól.

  • Pingback: #pogback | Bianka néni()