Okoljunk valakit!

ellenfelek01

Igen, kitaláltad: az ellenfeleinkről a tabellán mögöttünk állókról lesz szó.

Szombat este szoros meccsen lerendeztük az Empolit, hogy aztán vasárnap délben kicsit drukkolhassunk az Udinesének. Annak az Udinesének, amelyik az utolsó 12 bajnokijából mindössze egyet – a szinte biztos kiesőnek tekinthető Hellas ellenit – tudta megnyerni, és egy újabb, borítékolható vereséggel súlyos helyzetbe kerülhetett volna. De jött Moggi, és elintézte, hogy először Koulibaly, majd Ghoulam is szabálytalankodjon a 16-oson belül, hogy a Napoli cserekapusa, Gabriel hosszan vegyen át egy ártalmatlan hazagurított labdát, és azt is, hogy már 3-1-nél, mikor a meccs nagyjából úgyis eldőlt, elboruljon az egyébként végig enerváltan játszó Higuain agya.

_beni kiegészítése: Higuain védelmében tegyük hozzá, hogy némi joggal rágott be, mert hozzá sem ért az emberhez, amikor kiállították. Erről _beninek perdöntő videója is van, itt.

Mindenesetre bár Sarri megemlítette, hogy nem játszottak jól, és Koulibaly ügynöke sportszerűen elismerte, hogy pocsék volt az ügyfele, a mérkőzés után a nápolyiak nyilatkozatai nagyrészt a picsogásra szorítkoztak: két büntető egy meccsen elfogadhatatlan, Higuain nem érdemelt kiállítást, Sarrit ok nélkül küldték el a padról, és a legszebb: BONUCCIT (aki egyébként hozzá sem ért Rizzolihoz) NEM ÁLLÍTOTTÁK KI A TORO ELLEN!!! A JUVE MEGKAPJA A SEGÍTSÉGET!!!4! A SORSOLÁS IS A CSALÓJUVÉT SEGÍTI!!! ÍGY NEM LEHET BAJNOKSÁGOT NYERNI!!! Higuain testvér-ügynöke egyenesen odáig ment, hogy mivel Bonuccit nem állították ki, ezért Higuain legfeljebb 1 meccses eltiltást érdemel. Klasszikus Csubakka-védelem.

Mi is többször írtunk róla, hogy a foci egy része a szerencséről szól. Egy szoros mérkőzés eldőlhet 1-1 epizódon, és van olyan, hogy egy csapatnak nem adja a gép. A hiányzó kulcsembereink mellett ezért kaptunk ki a nyitófordulóban az Udinesétől, ezért ikszeltünk agyonnyert meccsen a Frosinone ellen, és még sorolhatnánk az első 10 forduló kellemetlen eredményeit. És persze van, hogy egy csapat minősíthetetlenül szarul játszik, lásd Sassuolo-Juventus. Utóbbit követően a Juve önkritikát gyakorolt, edzőtáborba vonult, magára zárta az ajtót, tartott egy csapatépítő ungabungát, és faszomtudja, hány mérkőzés óta veretlen, úgy, hogy pontszerzésre csak a Bolognának (nekik össze is jött), a Sampnak és a Torónak (még az őszi sorozat elején) volt esélye.

A GdS grafikája.

A GdS grafikája.

Vasárnap a Napoli kétszer találta el a kaput (ebből Higuain brahis lövése be is ment), és úgy védekezett, mint egy kiesésbe beletörődő kiscsapat: 6 lövés ment a kapujukra, a belső védői összehoztak két büntetőt, lemaradtak a harmadik gólnál Théréau-ról, a kapusuk összebénázott egy gólt. Nagyjából a kiállításig láttam a meccset, addig a Napolinak esélye sem volt a győzelemre, illetve az újabb gól megszerzésére. Inkább benne volt a meccsben a 4-1, mint a 3-2. Csődöt mondott a szezonban stabil Jorginho, a csilliárd gólpassznál járó Insigne, a két belső védőn kívül Ghoulam, tulajdonképp Allanon kívül mindenki, aki pályára lépett. Erre mit csinálnak ezek? Önkritika helyett nekiállnak bonuccizni, magukat viktimizálni, bírói segítségről beszélni. Köszönjük, így valamivel könnyebb lesz a potenciálisan vért hugyozós bajnoki hajrá.

A korábban sem épp a fegyelmezettségéről ismert Higuainra (itt épp egy autogramvadász rajongóval megy kis híján ölre) egyébként vélhetően 3-4 meccsnyi pihenő vár: egyet mindenképp kap a második sárgával történt kiállításért, illetve a bíró által készített jegyzőkönyv tartalmától függően további 2-3 meccses eltiltásra számíthat. (Frissítés: Higany megkapta a négy napot.) A kiszivárgott részletek szerint egyébként Irrati „enyhe lökést” említ a jelentésében. A szabályok világosak: nem tapizzuk a sporit. Pl. Borja Valero korábban ezért az érintésért négy napot ült büntiben:

Félreértés ne essék, a Napoli ilyen fokú szánalmas lúzerkedése csak egy kiadós hahotázás erejéig vicces, utána inkább szánalmas és szomorú. Ilyen csapatoktól várjuk, hogy a Serie A visszatérjen a ’90-es években tapasztalt eredményességhez? Ezek a balfaszok fogják visszacsábítani az elvándorolt szponzorokat és a nyomorult PL-be vágyódó focistákat? Ezekkel kellene vállvetve harcolni a spanyolok, németek ellen? Ezek fognak ismét EL-, BL-elődöntőket, -döntőket vívni, esetleg meg is nyerni azokat?

Ja, hogy akkor inkább vegyünk be némi gyomornyugtató cankeszt, és visszafojtva az öklendezést drukkoljunk kicsit az Európában tradicionálisan erősebb milánóiaknak? Nézzük az ő hétvégéjüket: az Izé hazai pályán, előnyből lőtte lábon magát az idegenben csak a Frosinone, Atalanta, Palermo hármast legyőzni képes Toro ellen. Az 52. percben még 1-0 volt, majd jött a meltdown: egy Maxi Lopez – Molinaro varázslatos kényszerítő (ez elsőre oximoron, pedig tényleg szép volt) után egyenlített a Toro, rá egy percre második sárgával kiállították Mirandát (mindkét lapja jogos volt), majd bő negyed óra múlva Guida megette Bellotti műesését, kiszórta Nagatomót, és a Toro belőtte a győztes találatot. Mancini persze inkább foglalkozott a sporival, mint a saját elbaszott taktikájával és töketlen cseréivel. Az egyik angol nyelvű izé-fórumba beleolvasva találkoztam egy találó kommenttel: „lehetne rosszabb is: lehetnénk mi a Milan”.  Az a Milan, amelyik szintén előnyből kapott ki egy kiesés elől menekülő csapattól (adjuk meg, Pinilla ollója sem volt rondább, mint Bruno Fernandesé), és ahol ilyen remek középpályások játszanak:

Na, ők jönnek hétvégén. Mélységesen szégyellni fogjuk magunkat, ha pontot vesztünk.