Október elején, a 7. fordulóban találkoztunk utoljára a Bolognával. Akkor mi épp a nápolyi zakóból érkeztünk, a 3-1-es győzelemmel három helyet előrelépve ugrottunk a 12. pozícióba, míg a Bologna a vereséggel a 18. helyről az utolsóra csúszott vissza. A Bologna az első (és egyetlen) kaput eltaláló lövésével szerzett vezetést, Morata a kevés értékelhető őszi teljesítményeinek egyikét produkálva a szünet előtt egyenlített, ezt követően simáztunk.

A két csapat utolsó találkozója a tabellára nézve kiesési rangadónak számított. Azóta mindkét banda elég hosszú utat tett meg, így a mai nem lesz az.

Kezdjük a házigazdánkkal: a klubvezetés a 10. fordulót követően váltott, a ljajicsverő Delio Rossival ugyanis siralmas 2-0-8-ig jutott a nyáron egyébként korrektül kistafírungolt keret. Kinevezték Donadonit, és azóta biztosan egyre távolabb kerültek a kieső helyektől. Az idei Bologna v2.0 nem lebecsülendő: vertek Napolit, Milant, ikszeltek a Romával, és az utolsó 15, tehát donadonis kör alapján ők a liga 5. legjobb csapata.

A hazai mérlegük egyébként érdekes módon gyengébb, mint az idegenbeli: Rossival egyformán csoffadékok voltak mindenhol, 1-1 győzelmet szereztek otthon és idegenben, míg a Donadonival megszerzett 27 pontból pont egy tucatnyit gyűjtöttek a Dall’Arában. A keretükben ideális arányban keveredik a fiatalos lendület a rutinos rókákkal, a kulcsemberek között megtaláljuk a 30-as, izéista kutyát, a 32 évesen egyszeres válogatott, jó szezont futó Gastaldellót, és az olyan fiatal titánokat, mint a rettentő vicces nevű, 22 éves Masina (akit egyébként az előbb-utóbb visszavonuló Evra helyén szívesen látnánk Szandi backupként), az örök ígéret, eddig mindenhol bukó, de Donadoni alatt hatékony Destro, a velünk is szóba hozott, feszes testű futógép, Donsah, vagy az a Taider, aki az izében kiegyensúlyozatlanságával, itt meg inkább munkabírásával tűnik ki. Ez egy iszonyú kemény, fizikai, rengeteget futó, ütköző, párharcokat bátran vállaló csapat. Hogy mást ne mondjunk, a Bologna ligaelső a szerelés + labdalopás összesítésben, több mint 44-es meccsenkénti átlaggal. Vért fogunk pisálni.

A Bologna tehát hosszú utat tett meg az elmúlt 15 fordulóban, ahogy mi is. Bár a miénk rövidebben összefoglalható: nyerünk. Hiába rendeztek a nápolyi lúzerek temetést a klubnak, hiába fogadkoztak a múlt hétvégi rangadó előtt, mindenkit megverünk, aki szembe jön. 15 győzelemnél tartunk, a mai lehet a 16., hogy aztán a következő bajnoki fordulóban beállíthassuk az izé 17 meccses, calciopoli által megsegített sorozatát, pont az izé ellen. Már csak emiatt sem kéne elkúrni ezt a bajnokit. A héten viszont folyamatosan a sérülésekről szóltak a hírek: azt is lehetett olvasni, hogy Szandi 6 hétre kidőlt, Cuadrado nem játszhat a Bayern ellen sem, Bonucci óvatosságból kihagyja a bolognai meccset, Lemina rejtélyes sérülése csak nem hajlandó javulni, és ilyen kellemességek. Ehhez képest Allegri a tegnapi sajtótájékoztatón rendbe tette a dolgokat: bár Bolognába tartalékosan érkezünk, a Bayern ellen nagyjából teljes csapatból válogathat, beleértve Kwadcsit, Szandit és Chiellinit is. Ezzel együtt ma nem játszik Khedira, Mandzu, Chiellini és Szandi sem, viszont kezdőként térhet vissza Győzi, vele együtt a régen látott 4-3-1-2, ami inkább lesz 4-3-3, mint bármi más. Pereyra ugyanis tavaly is leginkább a szélről indulva tűnt használhatónak. A múlt heti, talán sorsfordító gólja Zazinnyót is a kezdőben tartotta (aki nem olvasta Tyler zseniális sinkovicsizmusát, azonnal pótolja!), örülünk neki.

Múlt héten nem azért vertük meg a Napolit, hogy aztán az első adandó alkalommal lehetőséget biztosítsunk a visszaelőzésre. Mondani sem kell, győzni kell. Dai, dai, dai!

Allegri Callejon béna lövését ünnepli.