Hernanes, te hülye, barom állat, te.

Ezt így NEM lehet

Igaz, hogy csak seggel találta el a németet, de így nem szabad belerepülni egy becsúszásba, mert az ilyenért sok bíró van, aki azonnal villantja a pirosat. Kuipers amúgy egy fasz, de ez a piros a páros lábas becsúszás miatt simán adható volt.

Ezzel csak annyi a baj, hogy az első félóra betépett lajhárcsordára emlékeztető játéka után éppen kezdtünk magunkhoz térni, amikor ez a faszkalap kiállíttatta magát. Az egyre inkább futballistára emlékeztető Pogba zseniális passzát Lichti meglepően magabiztosan verte be, és máris a miénk volt a momentum. A második félidő pont azzal kecsegtetett, amit Allegri is mantráz mostanában: kell zsinórban néhány jó eredmény, hogy megjöjjön az önbizalom, a közös siker adta csapatszellem és az egység.

Annak ellenére, hogy kevés volt a kiemelkedő teljesítmény (Buffon, Evra és itt-ott Pogba nyújtott átlag felettit), nem voltunk messze tőle, hogy szállítsuk a potenciálisan szezonfordító meccset. Pedig a csapattal együtt Hernanes játéka is éppen kezdett feljavulni (három kulcspasszalnál járt az 53. percben), de hát erről most már felesleges beszélni.

Más szóval: újra balszerencsések voltunk. Igaz, az már talán több egyszerű pechnél, hogy Chiellini egy héten belül másodszor követ el végeredményt befolyásoló bakit, Dybala és Morata  nem nagyon érzik egymást, és Cuadrado nélkül helyük sincs mozogni, pedig mindketten elég gyorsak.

Így most az maradt, hogy megint nem sikerült kilábalnunk, sőt, ha nem történik sürgősen valami, elkapálhatjuk a csoport első helyét, ami egyébként létfontosságú lenne. Amúgy sürgősen történik valami, mert a következő körben jön a Birmingham City, és ott már nincs faszolás, nyerni kell, semmi más nem elfogadható. De még ennél is fontosabb lenne jól, legalább a második félidő elejének szintjén játszani fo-lya-ma-to-san, de még inkább ki-egy-en-sú-lyo-zo-ttan.

Ugyanakkor Allegri is azzal kezdte, hogy nézzük inkább a meccs pozitívumait, úgyhogy tegyünk így mi is. Az első félidő közepét leszámítva tulajdonképpen rendben volt a meccs, egy kifejezetten erős ellenfél otthonában kontroll alatt tartottuk az eseményeket. Teszem hozzá, mindezt kiemelkedő egyéni teljesítmények nélkül. Kezdünk összeállni csapatilag, ha ehhez egyéni teljesítmények is társulnak, lassan elkezdhetjük a felzárkózást tavalyi önmagunkhoz.

Minden, amit mondunk, kontextusba helyezendő. Konkrétan ebbe és ebbe. A mák kifogyása és a transition year felülírja a tavalyi évhez való hasonlítgatást, így legyünk kedvesek a problémákat is erről az oldalról megközelíteni.

Alaposan elsült a kapanyél

A gondjaink persze megmaradtak, egyelőre nincs igazi vezérünk, a csapat megerősítése a rá költött csillagászati összegek ellenére nem sikerült jól, ami főleg a kapu előtti balfaszkodásban és a középpálya időszakos elvesztésében ölt testet. Ezeket a problémákat idén már nem tudjuk orvosolni, de mielőtt bárkit ki akarnánk rúgni, fel akarnánk négyelni vagy az Izéhez száműznénk, várjuk csak meg, mi lesz tavasszal. Mert az azért még mindig látszik, hogy a potenciál megvan bennünk.

Közben az jutott eszembe, hogy nem is olyan fontos a csoportelsőség, mert hétszentség, hogy kurva szar sorsolásunk lesz, bárkivel akadunk is össze a következő körben. Addigra már jónak kellene lennünk, hogy nyugodtak lehessünk.