Idén, 2014-ben a Juventus történelmének egyik legcsodálatosabb esztendeje jubilál: 30 évvel ezelőtt a klub megnyerte első és egyetlen (valamint alighanem utolsó) KEK-serlegét, emellett pedig megszerezte az olasz bajnoki címet, a scudettót is (utóbbiról most nem lesz szó részletesen). Nem véletlen, hogy a 2013-2014-es bajnokságra a Juve vezetősége visszahozta második számú meznek azt a sárga-kék szerelést, amelyben Platiniék 1984 májusában legyőzték az FC Portót. A jubileumi év kapcsán (napra pontosan a 30. évfordulón) mi sem maradhatunk poszt nélkül – megmutatjuk, milyen út vitte el a Juventust a bázeli döntőig, és ott hogyan győzte le portugál ellenfelét.

Bevezetésül szót kell ejtenünk az 1982-1983-as idényről, hiszen az is mozgalmas volt: a Juventus BEK-döntőt játszott, illetve az Olasz Kupában is eljutott a fináléba. A BEK-ben a Hamburg ellen 1-0-ás vereség következett, a hazai kupában viszont bravúrt hajtott végre a csapat, miután a Hellas Verona elleni visszavágón – veronai 0-2-t ledolgozva – hosszabbítás után 3-0-ra nyert.  A siker egy picit elhalványította a BEK-döntőbeli kudarcot, de tökéletes gyógyír nem volt rá. A kupagyőzelmet követő napon Giampiero Boniperti egy hosszabb interjúban összefoglalta az idény tanulságait A klubelnök szerint a Verona elleni hozzáállással a Hamburgot is legyőzték volna, ígérte egy csatár leigazolását, több áldozatot kért Rossitól a következő évre, és alig várta a KEK-szezont, amelyben a legnagyobb riválisuknak a Barcelonát és a Kölnt tartotta.

Platini a befejeződött idényben 30 gólt lőtt (a Juventus összesen 93-at, tehát a francia a csapata góljainak csaknem egyharmadát szerezte). Ekkor olyan hangok kezdek terjedni, hogy hamarosan nem csak a Juvét hagyja el, hanem Európát is, és az USA-ba szerződik. Platini a kupadöntő után erre a felvetésre azt mondta, hogy majd a következő idény végén eldől a szerződéshosszabbítás kérdése, de ő nagyon jól érzi magát Torinóban.

Eközben a mercato is elkezdődött, illetve folytatódott. A klub két ikonikus alakja elhagyta a Juventust, hiszen Dino Zoff visszavonult, Bettega pedig Torontóba igazolt. A kupadöntő után két nappal viszont befutott Michael Laudrup, a Bröndby tehetsége, akire opciós joga volt a Juventusnak. Egyelőre még csak a környezettel ismerkedett, és szóbeli egyezség született arról, hogy már 1983-tól Torinóban folytatja, de végül (egyelőre) Rómában, a Laziónál kötött ki.

A Juve számára a tétmérkőzések ugyan befejeződtek, de várt még rá egy komoly presztízsű barátságos focitorna, a Mundialito: ezt az eseményt két évente rendezték meg a San Siróban, európai és dél-amerikai csapatok részvételével, 1983-ban a Juventus mellett az Interrel, a Milannal, a Flamengóval és a Penarollal. Az 1983. június 26. és július 2. között lezajlott minitornát a Juventus megnyerte.

Az egyik jelentős átigazolásra június 28-án került sor: Stefano Tacconi Alessandriából érkezett Torinóba – az orvosi vizsgálaton nemhogy megfelelt, hanem egyenesen lenyűgözte a szakembereket. A kapus vitálkapacitásának mérésekor az átlagos érték duplája jött ki, és ilyet még labdarúgónál addig nem tapasztaltak.  “Mindig is Juventus-szurkoló voltam, de sajnos 13 éves késéssel érkeztem meg a klubhoz. 1970-ben, még gyerekként jártam itt próbajátékon, de akkor nagyon lebőgtem”  – nyilatkozta bemutatásakor.

Ezen a nyáron érkezett a klubhoz még Caricola, Penzo, Tavola és Vignola. A már említett Zoffon és Bettegán kívül távozott még Pagano (lásd keretes írásunkat), Galderisi, Marocchino és Storgato.

Kitérő: Rocco Pagano

A kiscsapatok lelkes hívei mindig megtalálják a saját ikonikus alakjukat. Az egyik ilyen ikonikus alak Rocco Pagano lett, aki pályafutása legfontosabb éveit (1985 és 1990 között) Pescarában tölötte. Paganóról kevesen tudják, hogy Juventus nevelés, de Torinóban nem sikerült megvalósítani önmagát. A Juventus eleinte kölcsönadogatta (játszott a Banco di Roma csapatában, aztán 1983 nyarán Alessandriába került), míg végül a Pescara meg nem vásárolta őt. Egyébként tehetségesnek tartották, de igazán nagy klubnál sosem kötött ki. Viszont meg kell a nevét jegyezni, ugyanis Paolo Maldini egyszer azt nyilatkozta róla, hogy a sok, vele farkasszemet néző támadó közül ő volt az, akivel a legjobban meggyűlt a baja.   

A KEK-szezon szempontjából az első fontos dátum 1983. július 6.: sorsolt az UEFA, a Juventus a lengyel Legia Dansk csapatát kapta az első fordulóban, torinói kezdéssel. Ugyanezekben a napokban a Juventus kivetette a hálóját egy fiatal, cremonai támadóra, Gianluca Viallira. A csatár leigazolására először a Fiorentinának nyílt esélye, de aztán feltűnt a színen az AS Roma és a Juve is. A Juventus célja az volt, hogy már 1983-ban leigazolja őt, és egy évre kölcsönadja a Cremonesének. Végül a semmiből előbukkanó Sampdoria szerezte őt meg. Genovából majd csak 1992-ben került Torinóba, hogy aztán mindent megnyerjen a csapattal, amit lehet (a Világkupa és az Európai Szuperkupa már a távozása után, de az ő tevékeny hozzájárulásával lett meg).

A bajnokság és a KEK gyakorlatilag egyszerre indult: szeptember 11-én rajtolt a Juventus az Ascoli ellen, és 7-0-ra győzőtt.

Első forduló: Legia Dansk

Három napra rá, 1983. szeptember 14-én megkezdődött a Juve európai hadjárata is. Mivel az ellenfél lengyel volt, ezért természetesen mindenki a Juventus lengyel játékosától, Boniektől kérdezte, hogy mit vár – ő meg elég visszafogottan nyilatkozta: “Nem számítok gólparádéra, a lényeg az, hogy valahogy továbbjussunk.”  Jerzy Jastrzębowski, a Lechia akkor mindössze 32 (!) éves edzője bizonyos szempontból érezte a bajt: “Az első húsz perc borzasztó lesz, ha addig sikerül kihúzni, akkor bármi lehet. Én már elégedett lennék egy 2-1-es vagy egy 3-1-es vereséggel is.” A lengyeleknek ez csak álom maradt, ugyanis a Juventus már a 28. percben 4-0-ra vezetett, a vége pedig ugyanannyi lett, mint az Avellino ellen: 7-0. A meccs hőse a négy gólt szerző, Bettega helyére igazolt Penzo volt. A játékosok helyre tették magukban a sikert, és innentől kezdve foglalkozhattak a bajnoksággal, hiszen a lengyelországi visszavágó formalitássá silányult.

Két hét múlva a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy a csapat különgépe a landoláskor szélviharba került, és kis híján a danksi repülőtér kifutójának csapódott. A kiszállás után a falfehér játékosokat hazai drukkerek várták, változatos hozzáállással: Rossit például megtapsolták, Bonieket viszont kifütyülték.  “Nem kirándulni jöttünk ide, de azért most lehetőség lesz arra, hogy néhány játékost pihentessek” – nyilatkozta Trapattoni. Ennek keretében nem került a kezdőbe sem Gentile, sem Platini (a francia a második félidőben beállt), a fordulatos meccset – amelyet a helyszínen tekintett meg Lech Walesa – azonban így is a Juventus nyerte 3-2-re, úgy, hogy a győztes gólt pont Boniek szerezte.

Második forduló: PSG

Másnap Zürichben jött a második forduló sorsolása, a Juventus a PSG-vel került össze a nyolcaddöntőben. Francesco Morini sportigazgató ezt mondta még a helyszínen: “A francia foci erős és egyre erősebb lesz. Hogy mennyire, azt nap mint nap láthatjuk Platini játékában.”

Az első mérkőzést október 19-én rendezték Párizsban, ahova a Juventus már a Serie A listavezetőjeként érkezett. Ahogy Lengyelországban Boniek, itt Platini volt a sztár. Megkérdezték arról, hogy nem igazolna-e vissza Franciaországba, a nagy reményeket dédelgető PSG-be, de ő kitérő választ adott a felvetésekre. A jegyek eközben őrült ütemben fogytak, szinte háború alakult ki a pénztáraknál a belépők miatt. A televíziós érdeklődés hatalmas volt: a közvetítési jogokért annyit fizettek a párizsi klubnak, mint amennyit az 1978-as világbajnokság francia érdekeltségű meccseiért a FIFA-nak.

A nagy izgalmakat hozó, parázs estén 2-2-re végeztek egymással a csapatok: Tacconi hibája után Couriol szerzett vezetést a párizsiaknak, majd Boniek és Cabrini góljával a második félidőben fordított a Juventus. A 90. percben jött az egyenlítés, N’Gom lövésének köszönhetően. Viharos volt a hangulat, hiszen a hazai nézők egyfolytában fütyülték Platinit (abban a stadionban, ahol aztán néhány hónappal később EB-győzelemre vezette a franciákat), a juvés Gentile pedig azért volt felháborodva, mert a csereként beálló, nem éppen erős idegrendszerét majd edzőként is kirakatba helyező Fernandez megrúgta őt, Briót pedig lekönyökölte. Trapattoniék ezen kívül is elégedetlenek voltak a csehszlovák bíró, Gustav teljesítményével. Boniperti viszont nem foglalkozott a játékvezetéssel: “Örülnöm kellene az eredménynek, de így, hogy a végéig vezettünk, nem érzek semmilyen örömet. Egy picit nagyobb odafigyeléssel megőrizhettük volna az előnyt. Platini remekül összefogta a csapatunkat, de ez nem lep meg. Az egyenlítés ellenére tetszett a játékunk.”

A visszavágót 1983. november 2-án játszották. A PSG küldöttsége hermetikusan elzárkózott a külvilágtól, a csapat szállodáját rendőrök hada védte. Ez ma már talán természetes, akkoriban még nem számított annak. Mindenki tudta, hogy a Juventusnak elég egy 0-0. Boniek, amikor megkérdezték arról, hogy valóban 0-0-ra rendezkednek be, ennyit mondott: “Ne vicceljenek már, nem lehet ilyen eredményre játszani. Óriási veszélyt jelentene, ha így állnánk hozzá.” A vége természetesen gólnélküli döntetlen lett, így a Juventus jutott a legjobb nyolc közé – kiszenvedett eredmény, de a csapat ekkor nem is volt jó formában, hiszen zsinórban kétszer is kikapott a párizsi és a torinói meccs közötti időszakban (a Torinótól és a Sampdoriától).

Negyeddöntő: FC Haka

1983. december 8-án húzták ki az újabb kör párosítását: a Juve szerencsésnek bizonyult, mert a finn FC Haka lett az ellenfele. Mindenki kötelező feladatnak gondolta a továbbjutást, Trapattoni is: “Elviekben nem lehet problémánk, de lebecsülnünk sem szabad őket. Hazai közönség előtt bizonyítani akarnak majd.” Az utóbbi azonban nem jöhetett össze a finneknek, ugyanis az UEFA úgy döntött, hogy a klímára való tekintettel nem rendezhetik meg a Haka otthonában a meccset. Első körben, január 18-án Monte Carlót határozták meg helyszínként, majd Strasbourgot jelölték ki. Pár nappal az összecsapás előtt azonban katasztrofális állapotban volt a strasbourgi pálya, és kétségessé vált, hogy egyáltalán le tudják-e játszani a találkozót – végül a meccs előtti napon, március 6-án eldőlt, hogy megrendezik.

A Juventus ekkor már magabiztosan, öt pontos előnnyel vezetett a Roma előtt a Serie A-ban. Boniek kifejezetten felhívta a figyelmet arra, hogy óriásit éghetnek ha nem figyelnek oda rendesen: a folyamatosan támadó Juve kihagyta az összes helyzetét. A 90. percben Platini egyéni akciója után Vignola elé került a labda, aki a finn játékosokkal megtömött kapuba lőtt. Óriási szenvedések árán lett csak meg a győzelem, ráadásul gyakorlatilag hazai környezetben, mert a stadiont a Juventus szurkolói töltötték meg. Trapattoni szerint sokkal jobban megizzadtak annál, mint amire számítottak.

Kitérő: a hiba a közvetítő vonalban van

A meccs közvetítését franciák oldották meg – botrányosan rosszul. A rendező szinte sosem találta el, hogy melyik kamerára kellene kapcsolni, és gyakran előfordult, hogy semmit nem lehetett látni az akciókból. A tévések azt is elfelejtették leegyeztetni a csapatokkal, hogy azok milyen mezben lépnek pályára. Ennek azért volt jelentősége, mert akkoriban még sok helyen csak fekete-fehér készülékek álltak rendelkezésre, így szinte alig lehetett megkülönböztetni egymástól a játékosokat.

A visszavágó előtti legnagyobb érdekesség az volt, hogy kimaradt a csapatból Michel Platini: ez pedig azért számított szenzációnak, mert amióta a Juventusba szerződött, az összes mérkőzésen (ez 91 találkozót jelent) pályára lépett. A Juve egyébként két hét alatt két pontosra olvasztotta le előnyét a bajnokságban, ehhez az is kellett, hogy kikapjanak Veronában 2-1-re. Boniek ezért mondta azt, hogy hihetetlenül dühösek, a Haka ellen pedig felejteni akarnak, így odateszik majd magukat. Arra a kérdésre, hogy ki szeretne kapni a következő körben, Boniek azt nyilatkozta, hogy az Újpestet (ekkor még nem tudta, hogy az Újpest 2-0-ás előnyről elbukja az Aberdeen elleni párharcot…). A Juventus ezúttal még az első meccsnél is nagyobb kínlódást mutatott be, és bár Tardelli korai góljával megnyerte a visszavágót, óriási füttykoncertet kapott. Trapattoni kiakadt a lefújás után: “Csak az eredménnyel vagyok elégedett, ezt le kell szögeznem. Viszont nem értem a közönség reakcióját: mit akarnak még? Vezetjük a bajnokságot, és bejutottunk a KEK elődöntőjébe. Olyan játékosaink vannak, akik az utolsó vérükig küzdenek, olyan játékosokat bántanak, akik a szívüket-lelküket adják a Juventusért. Ez a csapat sikeres Olaszországban és Európában is, így teljesen abszurdnak gondolom, hogy ilyen minősíthetetlen formában kritizálják őket.”

Elődöntő: Manchester United

A március 23-án megtartott sorsoláson a Juventusnak már nem volt szerencséje, és összekerült a Barcelonát óriási bravúrral búcsúztatót Manchester Uniteddel (az első meccsen Barcelonában 2-0-ra nyertek a hazaiak, a másodikon az MU győzött 3-0-ra). “Ez lesz az igazi döntő!” – harsogták az olasz lapok. Az 1976-1977-es idényben már összeakadtak egymással az UEFA Kupában, akkor az angliai 1-0-ás vereséget követően 3-0-ra győzött a Juve, és továbbjutott – majd megnyerte a kupát is. Trapattoni szerint az akkori MU nem volt olyan erős, mint amilyen az 1984-es: “Most jobb játékosaik vannak, és csapatként is masszívabbak. Elsők a bajnokságukban. Kiderül, hogy hányadán állunk, hiszen az idény legfontosabb pillanatai jönnek a Serie A-ban is. Amikor öt ponttal vezettünk, már akkor megmondtam, hogy úgyis csak áprilisban dől el a sorsunk.”

Kitérő: Johannes Keizler, a játékvezető

Érdekes esemény vezette fel az első meccset: a müncheni légikatasztrófában elhunyt manchesteri játékosok emlékművénél, az Old Traffordon tiszteletüket lerovó olasz csoportba belekötött néhány hazai szurkoló, és azt kérdezte tőlük: “Mennyiért vettétek meg a játékvezetőt? Mennyibe kerül, hogy megveressetek bennünket?” Az agresszív érdeklődést az váltotta ki, hogy a Manchester hivatalosan megkereste az UEFA-t, mert információik szerint Johannes Keizler, az összecsapás holland bírója április 4-én Amszterdamban találkozott egy Peter Stephan nevű emberrel. Róla azt érdemes tudni, hogy ekkor játékosügynökként dolgozott, korábban pedig a Feyenoord sportigazgatói posztját töltötte be. Stephan több játékos – például Gullit és Laudrup – kapcsán tárgyalt a Juventus vezetőségével is. A United szerint a találkozás ténye alkalmat adott arra, hogy megrendítse a játékvezető semlegességébe vetett hitet – holott, a találkozás még csak tény sem volt igazán, legalábbis a pontos körülmények nem tisztázódtak. Les Olive, az angol klub titkára ezt nyilatkozta: “Egy olyan embertől hallottunk az ügyről, aki látta a találkozást.” Keizler nem tagadta, hogy ismeri Stephant, sőt, barátok, és gyakran találkoztak olyan helyeken, ahol a munkájuk összehozza őket: tipikusan ilyen helyek a szállodák halljai, illetve a reptéri büfék. A klub azt kérte, hogy másik játékvezetőt jelöljenek ki, de az UEFA érdemben nem foglalkozott a beadvánnyal. Boniperti szerint az igazi okokat máshol kell keresni: “Az angolok egyszerűen nem szeretnek bennünket. Attól félnek, hogy leigazoljuk tőlük Bryan Robsont. Csakhogy ez nem így megy. Ha egy játékos elmegy valahova, az csak úgy lehet, ha a klubja elengedi.”

A Manchester tartalékosan állt fel a meccsre: hiányzott Robson, Mühren és Wilkins. A Juventus Rossi  – Hogg lábán megpattanó – lövésével vezetést szerzett a 15. percben (hivatalosan öngólnak fogadták el), Davies húsz perccel később egyenlített. A második félidőben két lényeges esemény történt: Bonieket a nézőtérről megdobták egy pénzérmével, miközben szögletrúgáshoz készült. A meccs percekig állt, míg a lengyelt ápolták. A másik történés pedig egy hazai kapufa volt, Stapleton lőtte, közvetlen közelről. A Juventus nagyon jó eredményt ért el Angliában. “A Juventus a legnagyobb erényeit mutatta meg ezen a mérkőzésen. Talán győzhettünk volna, de benne volt a levegőben a vereség is. Nem ringatjuk magunkat illúzióba, tudjuk jól, hogy tartalékosan állt fel az ellenfelünk, és a visszavágón már ott lesznek a mostani hiányzóik is. Keizler? Remekül vezette a meccset” – mondta Trapattoni a lefújás után, utalva az előzményekre is.

A visszavágóig a Juventus sikeresen letudta a Roma elleni idegenbeli bajnoki döntőt (0-0), majd egy héttel később növelte előnyét a táblázaton – így három fordulóval a vége előtt már négy ponttal vezetett. Rossz emlékként élt az olaszokban a négy évvel korábbi eset, amikor szintén KEK-elődöntőt játszottak egy angol csapat, az Arsenal ellen: a londoni 1-1 után Torinóban 1-0-ra kikaptak, így kiestek. Gentile is ott volt akkor a pályán (az ellenféltől pedig Stapleton, aki akkor még az Arsenalban focizott, sőt, Londonban ő lőtte a hazai gólt): “Nem ismétlődhet meg az az este. Legalább két gólt kell lőnünk.” A Unitednál továbbra sem épült fel Robson: “A héten megpróbáltam edzeni, de húsz perc után abbahagytam. Kicsi esélyt látok arra, hogy pályára lépek szerdán.” Roy Atkinson edző az utolsó percig várt a kezdőcsapat kihirdetésével, de Robson végül nem tudta vállalni a játékot.

Kitérő: rekordok

A meccset természetesen óriási érdeklődés kísérte: az olasz foci addig történetében még egyetlen más esemény sem produkált ekkora bevételt (1 milliárd 150 millió líra). A jegypénztárak szerdán már ki sem nyitottak, a feketepiacon pedig háromszoros áron kínálták a belépőket. Egész Olaszország megmozdult, Angliából viszont csak 230 szurkoló érkezett egy különgéppel. Ma már viccesnek tűnik, de akkoriban döbbenetesnek számított (és rekordot is jelentett) a csaknem 70 regisztrált újságíró (még Tunéziából is érkeztek), illetve az a tény, hogy Olaszországon kívül még 9 országban közvetítették a mérkőzést élőben. A Juventus játékosainak prémiumát 8 millió lírában (ma árfolyamon kb. 1,2 millió forint) határozták meg, az angoloknak jóval kevesebbet, 4 és fél millió lírát ígértek be a továbbjutásért.

A találkozó úgy vonult be a történelembe, mint Platini valaha volt egyik legjobb mérkőzése: a francia fantasztikus játékának is köszönhetően a Juventus 2-1-re győzött, és bejutott a KEK döntőjébe: a vezetés Boniek szerezte meg az első negyedóra végén, majd Whiteside egyenlített a második félidő derekán. Már mindenki elkönyvelte, hogy jön a hosszabbítás, amikor Rossi lecsapott egy elé került labdára, és a 90. percben továbblőtte a Juvét: a Comunale felrobbant. A meccs után szürreális hangulat lengte be a Juventust, hiszen az öröm perceiben Boniek úgy döntött, hogy önkéntes sajtócsendet tart, és nem hajlandó beszélni a továbbjutásról. A lengyel ugyanis nem jutott dűlőre a szerződéshosszabbítása ügyében a vezetőséggel, és úgy érezte, lemondanak róla. “Én már pontosan tudom, hogy mik a szándékai a klubnak, de erről beszéljen az, akinek a dolga. Az idényből hátra lévő négy meccsen kiadom magamból a maximumot, ha ez sem lesz elég, akkor pedig megvárom a szerződésem jövő évi lejártát.” Az angolok sportszerűen vették tudomásul a Juventus továbbjutását, elismerték, hogy a két meccs alatt jobbak voltak az olaszok. Atkinson szerint “a legfőbb különbségnek mégis az bizonyult, hogy ők a legerősebb csapatukkal álltak fel, mit pedig nem.”

Döntő: FC Porto

A Bázelben rendezendő döntőre már bajnokként érkezhetett meg a Juventus. “Nem aggódom, a mai Juventus erősebb, mint a tavalyi volt. Fegyelmezettnek kell lennünk, nem szabad ész nélkül támadnunk, de mindenképpen el szeretném kerülni a hosszabbítást és a tizenegyeseket” – mondta a sajtótájékoztatón Trapattoni. Antonio Morais, a Porto edzője: “Ellenfelünk esélyesebb, de megcsináljuk azt, ami tavaly a Hamburgnak már sikerült.”

Ötvennyolcezer néző – köztük 30 ezer olasz – előtt ebben az összeállításban kezdtek a csapatok:

Juventus: Tacconi, Gentile, Brio, Scirea, Cabrini, Tardelli, Bonini, Vignola, Platini, Rossi, Boniek.

Porto: Zé Beto, Joao Pinto, Eduardo Luis, Lima Pereira, Eurico, Magalhaes, Frasco, Sousa, Gomes, Jaime Pacheco, Vermelinho.

A Juventus hamar, már a 13. percben vezetést szerzett Vignola bal lábas lövésével. Ezt még az első félidőben kiegyenlítette Gomes, majd a szünet előtt nem sokkal Boniek ismét előnyhöz juttatta a Juvét. A második félidőben nyomott ugyan a Porto, de a Juventus kontráiban – főleg a vége felé – ott volt a veszély. Trapattoniék győztek, és 1977 után ismét dupláztak.

„Szenvedtünk, de győztünk. Örülök, hogy a szurkolók megünnepeltek engem, ez is azt mutatja, hogy jól játszhattam. A gólomnál fogalmam sincs, mit reklamáltak a portugálok, hiszen éppen ők voltak azok, akik szabálytalankodtak velem szemben”  – nyilatkozta a sorozat egyik legfontosabb játékosa, Boniek. „Idén eddig mindent megnyertem: scudettót, kupát és a gólkirályi címet is. Szeretném megnyerni az EB-t is” – mondta Platini. Sikerült neki, sőt, az EB-n is gólkirály lett, és minden egyéni címet begyűjtött: ez volt pályafutása legjobb éve.

A Portónál eközben őrjöngtek a vereség miatt, egyértelműen az NDK-ból érkező Prokop nevű játékvezetőt tették felelőssé a kudarcért. A klub titkára például azt mondta a döntő után, hogy a bíró és a két partjelző három vadonatúj Fiattal hagyta el a meccs után Bázelt.

Scirea szavaival zárjuk az írást: „Amikor kikaptunk tavaly a Hamburgtól, sokan attól féltettek bennünket, hogy összeomlunk. De nem omlottunk össze, mert győzni akartunk. Fantasztikus, hogy ez a keret ennyi év után is mennyire összetartó: egyedülálló csapatunk van.”

Így esett az 1984-es KEK-győzelem.