A szurkoló azt szeretné, hogy mindig nyerjen a csapata. Igázzunk le, zúzzunk péppé, toljunk seggbe mindenkit, égessük fel a falvakat, sózzuk be a földeket, tegyük magunkévá az asszonyokat és a kripliket, ne ejtsünk foglyokat! A szurkoló a szurkolásba nem fárad bele, nincs a szezon haladtával egyre inkább apadó ereje, amit beosszon, csak a meccs elején nekiesik a képernyőnek, tévének, vagy kimegy a stadion kellemes levegőjébe szellőzni, és másfél óra elteltével éli tovább az életét. A szurkolónak nincsenek határai, ha az elvárásokról van szó. Pláne nem a Juventusnál, Itália legpatinásabb klubjánál – itt nem férnek bele a döntetlenek, a kiesések, a vesztett pontok. Megmondta Boniperti is, itt csak a győzelem számít.

A klubtulajdonos, klubvezető is azt szeretné, hogy mindig nyerjen a csapata, de az évad elején – mint minden projektben – a klub agya (néhol vízfeje) célokat tűz ki, felállít egyfajta prioritást, szerencsés esetben ezeket a realitásokhoz igazítva. A Sassuolónál ez az első osztályú tagság megőrzése, a Bolognánál az első osztályú tagság bebiztosítása március végére, hogy áprilistól lehessen bundázni, a Laziónál az EL-hely, a kupagyőzelem megvédése és az EL-csoportkör túlélése, a Juventusnál meg a scudetto. A scudetto, amiről mindannyian tudjuk, hogy sorban a 32., de az olasz sportigazságszolgáltatás – fogalmazzunk így – sajátosságai miatt hivatalosan „csak” a 30. lenne/lesz.  A bajnokságban kell odabaszni, a bajnoki 100 pontért jár speckó prémium. Agnellinek úgy lesz a legédesebb felvarrni a 3. csillagot a mezre, hogy közben rekord pontszámot érünk el. Ezen az úton járva az EL csak útban van.

A fenti két szemlélet közti különbség egyre nyilvánvalóbb, és minél tovább jutunk az EL-ben, annál inkább fogja basztatni a szurkolók csőrét.

Bár nem rendelkezik edzőként több évtizedes tapasztalattal, Conte bölcsebb a mesebeli hercegnél, és nem áll neki kúrogatni a rusnya banyát, aki a kufircért cserébe átváltozást, bő nyálas blowjobot és feszes csöcsöket ígér. Conte tudja, hogy egy erős kereten kívül szerencsére, megfelelő ellenfelekre és irgalmatlan erőnlétre (khmm, jó csapatorvosra) is szükség van ahhoz, hogy duplázzon, triplázzon egy keret. Hiába várják el a szurkolók, köztük mi is, hogy ha már sikerült a BL-t kretén módon rövidre zárni, nyerje meg nekünk a bajnokság mellé az olasz kupát és az EL-t is, Conte tudja, hogy a triplázás gyakorlatilag lehetetlen. Nem véletlen, hogy Conte a nyáron nem a padra szeretne igazolni, hanem a mostani 12 (kezdőcsapat+Marchisio) kezdő szintű ember mellé 3-4 olyan faszit szeretne, akik nem számítanak második vonalnak. Két éve viszonylag könnyű helyzetben voltunk azzal, hogy nem kellett nemzetközi mérkőzéseket játszani, így lendületből megoldottuk a bajnokság mellett a kupát. Ezzel együtt már 2 éve is világos volt, hogy a mostani projektben milyen fontos szerepe van a prioritásoknak: a Coppában még a döntőt is a B-csapattal toltuk. Idén is beáldoztuk ezt a sorozatot, és el kell fogadnunk, hogy az EL is egészen addig másodlagos lesz, amíg A) nem nyertük meg matematikailag is a scudettót, B) van esély a 100 pontra.

Hogy tegnap mégis a csaknem legerősebb kezdővel mentünk Firenzébe, furamód azt is a kényszernek köszönhettük: Ogbonna, Giovinco, Peluso, Barzagli, Marchisio kidőltek, Vucsinics még nem 100%-os, így tulajdonképp csupán két poszton gondolkodhatott Conte. Egyrészt választania kellett, hogy a játékra éhes, padra kötözhetetlen Tevez mellé a hetek óta formán kívüli Nándit vagy a keretet és a mozgásokat még nem teljesen érző Oszit játszatja-e, illetve büntethetett volna minket azzal, hogy beteszi Padoint mondjuk Vidal vagy Asamoah helyére. Biztosak vagyunk benne, hogy ha Ogbonna, Marchisio és Pelus egészségesek lettek volna, játszottak volna. Mert idén elsősorban bajnokságot kell nyerni, az EL másodlagos, a hazai pályán játszandó döntőtől függetlenül.

Persze ez nem jelenti, hogy telibe fosnánk az egészet. Az odavágó első félideje, illetve a tegnapi, szünet utáni játék azért jelezte, hogy ez a Juve igazából nem akar kiesni, pláne nem a lilák ellen. A meccsről lemaradó Tyler épp egy prágai szakmai konferencia (=multiszexuális orgia) vacsoraszünetében (=elfogyott az óvszer, várták az újabb szállítmányt) kérdezte meg a listán, hogy megérdemeltük-e a továbbjutást, mire Darti, Az Orákulum tökéletes helyzetelemzést adott:  „Meg. De nem nagyon.” Megint pont annyit hoztunk, ami éppen elég volt. Most abba nem mennék bele, Pirlo mekkora zseni és mekkora kurvanagy zsírkirályarc, azt sem próbálom megfejteni, mire mentünk volna, ha Gonzalo Rodriguez nem állíttatja ki magát, csak két játékosunk teljesítményét emelném ki. Egyrészt Cacerest, aki az elmúlt meccsein minimum egy gólveszélyt teremtett a kapunk előtt, és végig labilisnak tűnt, viszont tegnap egy Ferrara, Montero, Cannavaro édeshármas gyönyörű gyümölcsének tűnt. Másrészt képtelenség befogadni Vidal elmúlt két hónapját, rá sem ismerünk a faszira, még akkor sem, ha Firenzében az első félidőt lehozta nagyobb hiba nélkül, és a 20. perc után nagyjából féken tartotta Valerót. A másodikban viszont rá nem jellemző ütemtelen, elkésett faulttal kezdett, majd Aquilaninak adott kvázi gólpasszt, és a végén Oszi csodás előkészítése ment a levesbe, mert Vidal képtelen volt egy egyeneset fejelni a labdába. Ha egy primaverás olasz lenne, a 2014-es teljesítménye alapján már rég eladtuk volna a Genoának.

Egyébként lassan ott tartunk, hogy a BL-tökölődés ellenére csak összehozunk egy használható európai kupaszezont, és már csak mi húzzuk a Serie A-t, ami elsősorban a tévés market pool miatt fontos: egyedüli olasz csapatként lehet igazán nagyot szakítani a közvetítésekért járó korpából. Mindeközben a kontinentális ranglista is kezd egyre pofásabb lenni. Ez a Juve 3 éve épül. Elnézve az aktuális európai ranglistát, sikernek mondható, hogy a BL-ben stabil második kalapos csapat leszünk. Tavaly a 3. kalapból indultunk, idén cipőkanállal fértünk be a második bögrébe, jövőre viszont borítékolható, hogy valahová a második nyolcas közepére érünk fel. A listán előttünk lévők közül a MU, Milan, Inter, Valencia, Lyon, Tottenham hatos elég messze van a BL-helytől, így a jelenlegi pozíciónkat tartva röhögve beférünk a legjobb 16-ba. Ez akkor is siker, ha mi azt szoktuk meg, hogy a Juve BL-döntőket játszik, és a ranglista első 3-4 helyének valamelyikén szerepel. A folytatás sem reménytelen: ahogy az Darti páratlanul szellemes, sziporkázó, szexi közvetítéséből kiderült, a Lyon ellen folytatjuk április 3-án. Mérsékelt elvárásokkal.