Erős vár a mi stadionunk, így értelemszerűen nincs szükségünk arra, hogy bárki is bevegye. Ennek megfelelően a papíron legerősebb kezdőcsapatunkhoz képest mindössze Caceres balhátvédben való szerepeltetése volt az egyetlen meglepetés – de mi ezt nem bánjuk, szeretjük az Indiánt. Nézzük, hogyan sikerült tovább haladni a rekord-hazaipályás-győzelmiszérián.

Az első félidő magabiztos játékot hozott, sikerült semlegesíteni a félelmetes statisztikákkal rendelkező torinói támadókat, bár már a 10. percben bemutatták, hogy milyen gyorsan és sallangmentesen húznak a kapu felé, ha lehetőséget adunk rá. Ezután 35 percen keresztül nem mutattak semmit.

Az első félidő leglátványosabb eseményeit Tevez szolgáltatta, először egy nagy lövéssel, amit nagy védés követett. Majd egy frenetikus góllal. Nem is érdemes elmesélni, hogy Asamoah szép passzát milyen mesterien pörgette fel fordulásra, és lőtte elég távolról csodásan a sarokba. Sikongattatós gól volt, valljuk be.

A második félidő azonban számos tanulsággal szolgált, azaz számos érdekességgel, amiket mindenki saját szája íze szerint fordíthat le különböző tanulságokra. Megpróbálok most néhányat összeszedni – hiszen szeretem a listákat.

1. Jól látható, hogy „miért is kevés ez Európában.” A kezdőcsapatunk játékosállománya és a jól begyakorolt, fixen vitt taktika túlnyomórészt jelentős fölényt jelent számunkra a pályán. Ez oda vezet, hogy a játékosaink elkényelmesednek, nincsenek rászorítva, hogy éles helyzetben nyújtsák a maximumot, nézzük a Galata ellen hazai pályán bekapott két gólt, nézzük Caceres buta Real elleni labdaeladását stb. Mondhatjuk, hogy túl jók vagyunk. De igazából nem vagyunk azok, és jöjjön is a második pont.

2. Sajnos ezt a fölényt általában meddő mezőnyfölénnyel, és a játék irányításával realizáljuk, nem pedig bevágott gólok számával. Így mi történik? 50-60 perc után a játékosok elkezdik magukat kurvára unni, meg el is fáradnak lassacskán. Ha még nem vezetünk, akkor görcsössé válunk, ha vezetünk, akkor flegmává. A lényeg az, hogy szépen elkezd leereszteni a csapat a meccsek végére. Ez általában kurvára nem változtat azon a tényen, hogy sokkal jobb a Juventus az ellenfelénél, viszont az eredménye változtathat. Vegyük a mostani meccsen azt, hogy Vidal ismét fos teljesítményét simán megkoronázhatta volna egy piros lappal. Sárgája után a második félidőben beszedhetett volna még egyet, nem véletlenül kapta le a Mester. A Pirlo által szépen összehozott 11-est valószínűleg nem látta a bíró, az első visszajátszásból még én sem, de egyértelmű volt.

Az utolsó húsz percben nem lőttünk kapura. Wow.

3. A harmadik tanulság egyszerűen arról szól, hogy ne legyen nagy a pofád, mert nem jó. Vidal ismét letette az asztalra a fossal töltött butykost, majd kis híján rá is csapott egy holland fapapuccsal – ha Conte nem cseréli le, valószínűleg meg is teszi. Pogba hozta a nagy átlagot, de semmi különös. Bosszantó. Ezzel szemben nézzük Asamoah-t, aki nem is a legszeretettebb posztján játszik, nem is mondogatja hetente, hogy ő a legfaszább, mégis általában megbízható teljesítményt nyújt, sokat szabálytalankodnak ellene – mikor is lett ő a legbátrabb cselgépünk?

4. Térjünk vissza oda, hogy a menetrendszerűen érkező szar időszakok ellenére miért látszik, hogy jóval erősebb csapat a miénk az átlagos Serie A-s ellenfeleknél. Kb az 50-60. perc között kezdett átfordulni a meccs – itt érték el Pirlóék azt a szintet, amikor belefáradtak a mezőnyfölénybe… Olyan lődörgést láthattunk a pályán, mintha egy Gyulafirátót edzőmeccset néznénk. A Toro-játékosok tanácsatalanok voltak, a Juve-játékosok pedig unták. Ennek ellenére a 60. percig uraltuk a meccset. Ekkor szépen lassan rájöttek a vörösök, hogy itt mégis van keresnivaló, az utolsó 20 percre pedig teljesen megfordultak a szerepek – ők támadtak, mi pedig (szinte) kétségbeesetten védekeztünk. Mondjuk ki: vártuk kurvára a lefújást.

Lehet vitatkozni: sok a meccs, fáradtak a srácok fizikailag vagy kevés a verseny, unják a srácok fejben. Elnézve ezeket a bajnoki bohóckodásokat, néha az jut eszembe, hogy Pogba vagy Vidal helyében azért akarnék eligazolni, hogy hétről hétre magas színvonalon kelljen játszani, ne csak átvészeljük ezeket a bajnokikat.

Ja igen, de akkor talán oda kellett volna tenni magunkat a BL-ben. Basszátok meg.

No, fos meccs volt, hatalmas Tevez góllal. Magabiztos játékkal. Ennek ellenére nyugodtan lehet bírózni, hiszen sima tizit nem adott meg a Torónak.

A meccs legjobb osztályzatait Caceres (!) és Tevez kapták, utánuk jön Pirlo. Örülök az indiánnak, nagyon jó, hogy belejöhet a játékba. Kimondottan biztató a jövőre nézve, hogy a Chiellini, Caceres, Barzagli, Bonucci, Ogbonna ötös mindegyikét szívesen látom a csapatban. Jusson csak eszünkbe Motta. Jééééézusom.

Egyébként Osvaldo passzolt a legjobban. 100%

Igaz, csak egyet passzolt. 🙁

Nem szeretnénk ilyen szarokat látni a későbbiekben. Rémes volt nézni is ezt a meccset.