Pirlo érkezésekor elég sokan szkeptikusak voltunk: jön egy vásott múltú, kiégettnek tűnő ex-sztár vénember magas fizetésért, és azt várjuk tőle, hogy összefogja a Juve évek óta erőtlen középpályáját? Riválistól érkezve fog ez küzdeni? Két és fél szezonnal okosabban könnyen röhögünk magunkon: Szundi hetek alatt meggyőzött mindenkit, és a két bajnoki cím talán legfontosabb játékosa lett. Beszartunk, amikor az Udinese elleni találkozó elején megsérült. Viszont nélküle is megnyertük az azóta lejátszott bajnoki meccseket, nem is túl nehezen, sok-kevés gólaránnyal, hatalmas bicepszeket demonstrálva. Ilyen könnyű lenne pótolni, illetve talán még találóbb úgy a kérdés, hogy pótoltuk egyáltalán Pirlót ezeken a találkozókon?
(Csakazértsem a kézenfekvő U2-dalt kapjátok.)
A módszertan a következő: fogunk 3 meccset, végigtúrjuk a statisztikákat, majd jelentjük a látottakat. Három, egyaránt idegenben játszott találkozót választottunk: a Livorno, a Bologna és az Atalanta elleni vendégjátékokat, mégpedig abból kifolyólag, hogy mindhárom hasonló játékerőt képvisel (19., 17. és 15. helyen állnak a tabellán). Azért inkább idegenbeli meccsekről beszélgetünk, mert Pirlo nélkül csak a feltartott kézzel érkező, a pontszerzést már az öltözőben feladó Sassuolót fogadtuk, így kézenfekvőnek tűnt a komolyabb ellenállást kifejtő ellenfelekkel szemben lejátszott találkozókkal foglalkozni. Azért van értelme mind a bolognai és a bergamói vendégjátékkal szöszölni, mert a középpálya közepén emitt Pogba, amott Marchisio játszott (és itt is megbújt némi poén). A Galata elleni BL-zakót az irreális körülmények miatt hagytuk ki. Ha valakinek problémája van a választásunkkal, ÍRJON JOBBAT!!!!4
Annak, aki nem bicajbelsőben töltötte az elmúlt bő egy hónapot, frissek az emlékei arról, hogy mindhárom meccset megnyertük, ráadásul viszonylag simán. A csapatszintű mutatók a következőképp festettek:
A whoscored.com és a FourFourTwo StatsZone alapján
A lövések számában és a passzpontosságban nincsenek őrületes különbségek, viszont az feltűnő, hogy a Pirlo nélküli két meccsen jóval kevesebbet passzolt a teljes csapat, mint Pirlóval. Ehhez némi adalékként azt is nézzük meg, az egyes meccseken kik voltak legtöbbet játékban:
A whoscored.com és a FourFourTwo StatsZone alapján
A meccsenkénti átlag annyit mindenképp torzít, hogy Caceres átlaga mindössze 2 [ 🙁 ], míg mondjuk Chiellinié vagy Barzaglié 15 meccs passzteljesítménye alapján alakult így. Az mindenesetre látszik, hogy míg általában Pirlo 68 passzt teljesít egy meccsen, addig a helyette középen játszó emberek jóval kevesebbet: a Bologna ellen Pogba a saját átlagát épphogy meghaladó 46-szor passzolt, Marchisio bőven a saját (egyébként rettentően harmatos) általános passzszáma fölött, 50-szer ért labdába. Ha a fenti tábla utolsó oszlopából kivesszük a sajnálatosan kevés meccsen szót kapó Ingyánt, talán nem elrugaszkodott az a következtetés, hogy Pirlo és a standard védőhármas hasonlóan gyakran játssza meg a labdát. Ellentétben az általános menetrenddel, a Bologna és az Atalanta ellen is kevésbé hangsúlyos szerepet kapott a középpálya közepén játszó Szundi-helyettes. Tehát nem csak kevesebbet passzolt a csapat, a mélységi irányítóra is kevesebb teher hárult. A Livorno elleni találkozót pedig szintén felírhatjuk a kivételek közé: Caceres és Vidal azon a találkozón különösen aktívak voltak, köszönhetően elsősorban annak, hogy a Livorno a helyükön meg sem próbálta megzavarni az adogatást, Emeghara még csatárhoz képest is nullát védekezett. Nézzük a leggyakoribb passzkombinációkat, ezúttal szezonátlag nélkül (a StatsZone sajnos nem szolgáltat hasonló összesítéseket):
A FourFourTwo StatsZone alapján
Egyik meccsen sem a mélységi irányítón ment keresztül a legtöbb labda, sőt, elmondhatjuk, hogy a passzok volumenét tekintve az irányító egyik meccsen sem volt jelentős: a Livorno ellen Vidal és Caceres, Bolognában a védőtrió, az olimpiai városban pedig kifejezetten Barzagli volt a passzjáték origója. Külön érdekesség, hogy Atalantában a Barzagli-Llorente kapcsolat milyen gyakran fordult elő: ez aztán tényleg nem a szokásos labdatartós védők közötti alibi-passzolgatás. Conte vélhetően arra játszott, hogy az alapvetően veszélyes Cigarini, Moralez kettőst minél gyorsabban játssza át a csapat, és vigye rá a labdát a nem különösebben erős Migliaccio, Stendardo belső párosra, ami be is jött. Említést érdemel, hogy ezen a meccsen Llorente 10 alkalommal passzolt Teveznek, aki ezekből egy gólt is szerzett. Nézzük meg az irányítók passztérképét ezeken a találkozókon!
Lőjük le az egyik következtetésünket: a StatsZone grafikáin világosan látszik, hogy sem Pogba, sem Marchisio nem tudta hozni a lényegi Pirlót abban a mély pozícióban, amiben Szundit megszoktuk. Pogba hosszú passzait lazán lefülelték, és Marchisio is csak egyszer tudta eljuttatni a labdát a 16-oson belülre: akkor, amikor már ő is ott tartózkodott. Ehhez képest Pirlo a Livorno ellen hatszor is büntetőterületre játszotta a pettyest, és ebből háromszor pontosan, egyszer helyzetet érően. A passzok kiinduló pontja is beszédes: Pirlo nem adja haza a labdát, hanem aki már látott Juve-meccset, tudja, hogy még nyomás alatt is inkább lefordul az emberéről, vagy faultot erőszakol ki. Pogba ebben a szerepkörben túl messze játszik a kaputól. Marchisio viszont érdekes módon jobban játszott Bergamóban, mint általában: neki fekszik a pontos, kis kockázattal járó passzolás, akár akkor is, ha messzire kell továbbítani a labdát. A rontott passzai közül egyik sem hosszú; még szebb lett volna a nyílerdő, ha Marcsi nem lövi agyon négyszer is a vele szemben álló ellenfelet.
A whoscored.com alapján
Ahogy a passztérképeken is látszott, a tapasztalatlan helyettesek két dologban maradnak el Pirlótól, ami szorosan összefügg egymással: a kulcspasszok és a hosszú labdák számában. Csapatszinten viszont tudjuk produkálni a hosszú labdákat Pirlo hiányában is: az Atalanta ellen Barza (16/20) és Bonu (9/11), Bolognában pedig elsősorban Ogbonna (18/20) vette át ezt a feladatot.
Még egy érdekesség, amin mi is meglepődtünk:
A whoscored.com alapján
Míg Pogba hátul játszva a legtöbb mutatóban rontott a saját átlagteljesítményéhez képest, addig Marchisio több mutatóban is képes volt jobb teljesítményre. Egyrészt ez köszönhető annak, hogy Marchisio alapvetően gyenge szezont fut, amihez képest nem nehéz javulni, míg Pogbára pont az ellenkezője igaz. Másrészt kézenfekvő, hogy Pogba erényei kevésbé érvényesülnek közvetlenül a védelem előtt játszva, mint a kapuhoz közel. A Pirlo nélküli ideális felállás számunkra talán az Atalanta ellen látottakhoz áll a legközelebb: Marchisio a középpálya közepén, Pogba pedig saját, nehezen behatárolható posztján játsszon. Nézzük meg, mit művelt Pogba Bergamóban:
Forrás: FourFourTwo StatsZone
Ehhez nem kell különösebb magyarázat: egy gólpassz (sárga nyíl), három helyzetet eredményező átadás (világoskék nyilak), négy lövés, és emellett Polpo szinte az egész pályát bejátszotta. Conte szerencsére hamar kapcsolt, és a bolognai tapasztalatokból kiindulva Bergamóban a kapuhoz közelebb, valamivel szabadabb szerepkörben, a támadásokat hatékonyabban erősítve játszatta Pogbát. Double win: Pogba elől jobb Marchisiónál, míg Marcsi precízebb Pirlo-pótlék, mint a szerecsen istenség.
Láthatjuk tehát, hogy Pirlo hiányában Conte nem kényszerült arra, hogy újra feltalálja a spanyolviaszt: Szundi nélkül valamivel kevesebbet járatjuk a labdát, ezzel együtt a lövések nem maradnak el, tehát célratörőbb, direktebb lesz a csapatjáték. A hosszú átadásokat Pirlo helyett valamelyik védő végzi, akár úgy, hogy a középpályát átívelve egyből csatárnak passzol (lásd Barza-Nándi kapcsolat Bergamóban). Nem csak az eredmények, hanem a statisztikák is megerősítik: Conte Juventusa egy kialakult rendszerben, céltudatosan működő gépezet. Pirlónak természetesen mihamarabbi felépülést kívánunk, mind a labdatartásban szerzett rutinja (szumma 2, igen, tényleg csak kettő eladott labdánál jár az egész szezonban, ez azért húbazmeg pozitív), mind a büntetőterület környékére irányuló passzai hiányoznak. De ne csináljunk magunk alá, ha esetleg a Roma ellen a kedvező hírek ellenére még nélküle kell kiállni: Pirlo nélkül is ez egy majdnem teljes csapat.