Mit adott nekünk a calciopoli?

10 éve zajlott a Juventus történetének egyik, ha nem a legrosszabb időszaka. Azóta rengeteget írtunk mi is az eseményekről, agyaltunk azon, hogy mi lett volna a calciopoli nélkül, hol tartanánk, valóban leigazoltuk volna mondjuk C. Ronaldót vagy Gerrardot? Vajon Capello végre képes lett volna a nemzetközi porondon is a csapattal? Azt is tudjuk, hogy az igazságszolgáltatásból valahogy lemaradt az “i” akkoriban. De most nem erről lesz szó. Azt nézzük meg, hogy a sok negatívum mellett melyek voltak azok a pozitív események, amelyek a calciopoli nélkül valószínűleg nem, vagy nem így történtek volna meg.

Rengetegen hagyták el a Juventust akkoriban, és volt, aki csak azért maradt (Trezeguet, Camoranesi), mert a klub nem volt hajlandó elengedni. Volt, aki kikényszerítette az eladását (Ibrahimovic). Voltak azonban olyanok, akik pont a botrány miatt maradtak.

Most valahogy mindannyian természetesnek vesszük, hogy Gianluigi Buffon a Juventus kapusa – de talán van, aki emlékszik rá, hogy 2006-ban Buffon el akarta hagyni a Juventust, és a Milanba szerződött volna, mert új kihívásokra vágyott. Aztán a calciopoli miatt úgy döntött, hogy nem lenne becsületes dolog távozni, és azóta komolyan fel sem merült, hogy elmenjen. Pedig a rossz emlékű Alessio Secco majdnem eladta őt 2006-ban, Abbiatira és pénzre cserélte volna a Milannal. Szerencsére nem jött össze. Az, hogy maradt, jó eséllyel egy Aranylabdájába került Buffonnak – a másik oldalról a jól időzített váltás meghozta a győzelmet az amúgy zseniális Vb-t és tavaszi szezont futó Cannavarónak.

cannavaro_xxxFontos, hogy a játékosok élvezzék, amit csinálnak

Ha nincs a calciopoli, szinte biztosan távozott volna a Juventusból Del Piero is: emlékezetes, hogy Capellónál csak csereként játszhatott az akkoriban amúgy nem túl meggyőző Ibrahimovic mögött. 2006 nyarára komoly változásokat terveztek a keretben és a klub vezetésében is, ennek a részeként Del Piero jó eséllyel távozott volna: megfosztva magát és minket egy Serie B-s és egy Seria A-s gólkirályi címtől, egy Bernabeuban lőtt duplától és a madridi közönség ovációjától. Del Piero persze így sem a legméltóbb körülmények között távozott, de így elmondható, hogy karrierje egyetlen komoly klubja a Juventus volt, és rengeteg nagyszerű meccsel ajándékozott meg minket.

A Juventusban a győzelem mindennél fontosabb, így ritkán kockáztathat az edző – emiatt pedig elvétve kerül a csapatba saját nevelésű játékos, és még ritkább, hogy ott is maradjon. Teljesen biztos vagyok abban, hogy a 2006 nyári események nélkül Marchisio ma a Bologna vagy Palermo játékosa lenne. A calciopoli miatt azonban a kiemelkedően sikeres primavera csapatunkból ő, Giovinco és De Ceglie és lehetőséget kapott, bár mára csak Marchisio maradt meg a csapatban, hiszen tartósan élni tudott a lehetőséggel. Pedig ifiként még mind Giovinco, mind De Ceglie tehetségesebbnek, reményteljesebbnek tűnt, mint ő. Utánuk egy-két játékos ugyan kapott pár percet, netán egy-egy tét nélküli meccset (pl. az Európa Ligában), de senkinek nem sikerült tartósan a keret tagjának maradni, amit most próbál valahogy orvosolni a klub, hogy megfeleljünk a 25-ös keretre vonatkozó előírásoknak.

A 2006-os primavera Szuper kupa döntő első gólja (a vége 5-1 a Juventusnak)

A calciopoli nélkül biztosan nem lett volna a Juventus edzője Antonio Conte, vagy ha igen, nem ilyen fiatalon. A fentebb már említett 2006 nyári átalakítások után Capello lett volna a klub központi alakja, aki egy angol menedzserekre emlékeztető szerepet játszott volna. Mellette legfeljebb akkor rúgott volna más a labdába, ha Kalap úr megbukik – de akkor is egy tapasztaltabb, sikeresebb edzőt választott volna a klubvezetés. Capello viszont távozott, és több alkalmatlan tréner után 2011-ben Conte kapta meg a csapatot, és megnyerte az egyik legemlékezetesebb scudettónkat. A dupla hetedik hely utáni bajnoki címet én sokkal többre értékelem, mint Capello bombaerős csapatával elért győzelmeket. Pedig Conte kinevezése egyáltalán nem volt magától értetődő, főleg Ferrara csúfos bukása után. Azt az extázist, amit a trieszti meccs után átéltünk, valószínűleg soha nem tapasztalhattuk volna meg a capellói (majdnem) tökéletes gépezettel.

igaz_szerelemTriesztben is a legjobb a szeretteinkkel ünnepelni

2011-hez kapcsolódik Andrea Pirlo leigazolása is, ami csakis a mélyponton lévő Juventusnál volt lehetséges, Capello csapata biztosan nem szerezte volna meg a középpályást. Akkor pedig szegényebbek lettünk volna Szundi másodvirágzásával, rengeteg szenzációs szabadrúgásgóllal, és a Bianconeri blog szerzőinek mea culpázásával, hiszen nálunk csak az akkor még a nemváltó műtét előtt álló Dina Vercotti bízott Pirlóban.

A fentiek persze nem azt jelentik, hogy a calciopoli jó lett volna, mindössze arról szól, hogy gyakran még a legrosszabb eseményekből is kinőhetnek jó dolgok. Mára a klub lassan visszakerül oda, ahol 10 éve volt, és fentebb felsoroltak a Juventus történelmének olyan elemei, amelyekre valószínűleg mindannyian szívesen emlékezünk.