Két hosszú útról

Október elején, a 7. fordulóban találkoztunk utoljára a Bolognával. Akkor mi épp a nápolyi zakóból érkeztünk, a 3-1-es győzelemmel három helyet előrelépve ugrottunk a 12. pozícióba, míg a Bologna a vereséggel a 18. helyről az utolsóra csúszott vissza. A Bologna az első (és egyetlen) kaput eltaláló lövésével szerzett vezetést, Morata a kevés értékelhető őszi teljesítményeinek egyikét produkálva a szünet előtt egyenlített, ezt követően simáztunk.

boljuv01

A két csapat utolsó találkozója a tabellára nézve kiesési rangadónak számított. Azóta mindkét banda elég hosszú utat tett meg, így a mai nem lesz az.

Kezdjük a házigazdánkkal: a klubvezetés a 10. fordulót követően váltott, a ljajicsverő Delio Rossival ugyanis siralmas 2-0-8-ig jutott a nyáron egyébként korrektül kistafírungolt keret. Kinevezték Donadonit, és azóta biztosan egyre távolabb kerültek a kieső helyektől. Az idei Bologna v2.0 nem lebecsülendő: vertek Napolit, Milant, ikszeltek a Romával, és az utolsó 15, tehát donadonis kör alapján ők a liga 5. legjobb csapata.

boljuv02

A hazai mérlegük egyébként érdekes módon gyengébb, mint az idegenbeli: Rossival egyformán csoffadékok voltak mindenhol, 1-1 győzelmet szereztek otthon és idegenben, míg a Donadonival megszerzett 27 pontból pont egy tucatnyit gyűjtöttek a Dall’Arában. A keretükben ideális arányban keveredik a fiatalos lendület a rutinos rókákkal, a kulcsemberek között megtaláljuk a 30-as, izéista kutyát, a 32 évesen egyszeres válogatott, jó szezont futó Gastaldellót, és az olyan fiatal titánokat, mint a rettentő vicces nevű, 22 éves Masina (akit egyébként az előbb-utóbb visszavonuló Evra helyén szívesen látnánk Szandi backupként), az örök ígéret, eddig mindenhol bukó, de Donadoni alatt hatékony Destro, a velünk is szóba hozott, feszes testű futógép, Donsah, vagy az a Taider, aki az izében kiegyensúlyozatlanságával, itt meg inkább munkabírásával tűnik ki. Ez egy iszonyú kemény, fizikai, rengeteget futó, ütköző, párharcokat bátran vállaló csapat. Hogy mást ne mondjunk, a Bologna ligaelső a szerelés + labdalopás összesítésben, több mint 44-es meccsenkénti átlaggal. Vért fogunk pisálni.

boljuv04boljuv05A Bologna tehát hosszú utat tett meg az elmúlt 15 fordulóban, ahogy mi is. Bár a miénk rövidebben összefoglalható: nyerünk. Hiába rendeztek a nápolyi lúzerek temetést a klubnak, hiába fogadkoztak a múlt hétvégi rangadó előtt, mindenkit megverünk, aki szembe jön. 15 győzelemnél tartunk, a mai lehet a 16., hogy aztán a következő bajnoki fordulóban beállíthassuk az izé 17 meccses, calciopoli által megsegített sorozatát, pont az izé ellen. Már csak emiatt sem kéne elkúrni ezt a bajnokit. A héten viszont folyamatosan a sérülésekről szóltak a hírek: azt is lehetett olvasni, hogy Szandi 6 hétre kidőlt, Cuadrado nem játszhat a Bayern ellen sem, Bonucci óvatosságból kihagyja a bolognai meccset, Lemina rejtélyes sérülése csak nem hajlandó javulni, és ilyen kellemességek. Ehhez képest Allegri a tegnapi sajtótájékoztatón rendbe tette a dolgokat: bár Bolognába tartalékosan érkezünk, a Bayern ellen nagyjából teljes csapatból válogathat, beleértve Kwadcsit, Szandit és Chiellinit is. Ezzel együtt ma nem játszik Khedira, Mandzu, Chiellini és Szandi sem, viszont kezdőként térhet vissza Győzi, vele együtt a régen látott 4-3-1-2, ami inkább lesz 4-3-3, mint bármi más. Pereyra ugyanis tavaly is leginkább a szélről indulva tűnt használhatónak. A múlt heti, talán sorsfordító gólja Zazinnyót is a kezdőben tartotta (aki nem olvasta Tyler zseniális sinkovicsizmusát, azonnal pótolja!), örülünk neki.

boljuv03

Múlt héten nem azért vertük meg a Napolit, hogy aztán az első adandó alkalommal lehetőséget biztosítsunk a visszaelőzésre. Mondani sem kell, győzni kell. Dai, dai, dai!

boljuv06

Allegri Callejon béna lövését ünnepli.

  • CM8

    Tényleg véres a pisi…

  • YouWentÚssz

    A csapat mai játéka szar volt, a bíró is szar volt, a Bologna is szar, de nagyon szervezett és ellenszenves szar. Ez az egész pénteki szar egy szar volt, mindenki mondjon le!! Ez a hozzászólás is szar.
    (Egy öncélú bazmegelést is akartam, de már nem volt hova.)

    • consminor

      szarok voltunk, emellé jól ki is fáradt a csapat, és minden kulcsembernek sikerült pályára is lépnie. inkább ez utóbbi aggaszt, mint a döntetlen. Pikachu lábában maradt ma a győzelem, pedig Marci isteni labdát kanyarintott elé a 16-oson belülre. ahogy alant @disqus_NrJ4hQAf4X:disqus szurkolótárs is írja, 15 győzelem után már érett az x, de félek, hogy nem maradt elég szufla keddre. na de mikor kapják össze magukat aranylábú ifjaink, ha nem akkor. Forza!

    • humorpalanta

      Kifáradt a csapat? 😀 Hol? Mikor? Épp az ellenkezője igaz. Az utolsó 15 percben fociztunk, meg az elején egy kicsit, a többi alvás volt. Igazából le is van szarva, viszont cserébe a Bayernt meg kellene csapni. Irrati meg ugorjon bele az Etnába. Szégyen volt.

    • YouWentÚssz

      Én úgy láttam, hogy már 2 hete fáradt a csapat. De ha Allegri nem, akkor majd a sérülések megoldják a rotációt.

    • consminor

      alapemberek játszanak hetek óta végig meccseket megfelelő rotáció híján (gondolok itt főleg Marcira, Pogeszra és Dybalára). nem arról volt szó, hogy az alapemberekkel vertünk kettőt az első félidőben és végig lehet lötyögni a második félidőt, hanem masszívan brusztolni kellett a végéig.

  • daneeka33

    Bolognában belefér az x. Ez egy ilyen meccs volt, nem is volt helyzete a csapatnak. Örülhet a Napoli.

  • Juventino

    Giusto! Nagyon megérdemelte a Bolgna az 1 pontot. Ez volt zsinórban a negyedik ikszes meccsünk, tulajdonképpen szerencsénk volt, hogy eddig háromszor is behúztuk szar játékkal a 3 pontot. A Frosinone elleni csörtéhez hasonlóan ismét csak az utolsó 15 percben voltunk hajlandóak energiákat mozgósítani a győzelem érdekében, addig majd lesz valahogy alapon ment a tili-toli.

    15 győzelem után belefér egy ilyen, pláne, ha a BL meccsen robbantunk. Ellenben ha jövő héten is marad a gyenge játék, a kapura veszélytelen támadásokkal, akkor se a Bayernt, se az Intert nem fogjuk megverni.

    Azt mondják, egy hajszál választja el a zsenitől az őrültet: Mad Max ma megint kockáztatott, pedig semmi értelme nem volt Bonuccit és Cuadradót nyektetni, ha egyszer ennyire takaréklángon “égett” a csapat. Kíváncsi leszek, hogy a Napoli két vereség után megremeg -e a Milan ellen vasárnap, vagy kihasználják a botlásunkat.

  • CM8

    Kapura tartó lövésünk nem volt, ezt nehéz megemészteni.

    • YouWentÚssz

      A DIPANKRIN bevont tabletta az emésztést elősegítő gyógyszerkészítmény.Hatékony a futballcsapat elégtelen működése következtében fellépő emésztési zavarokban. Alkalmazható kis mennyiségű kapuralövés elfogyasztása után jelentkező viszonylagos enzimhiány esetén, az emésztéshez szükséges hasnyálmirigy-enzimek pótlására, az elégtelen játékból következő emésztési zavarok, puffadás és boldogtalanságérzés enyhítésére.

    • Juventino

      És Allegri persze megint Moratát hagyta fent, igaz, a spanyolnak volt egy kapura lövésként regisztrált, fordulásból leadott lövése, ami mellé ment volna, de a kapus beleért, így a kapu felületére tartó lövésnek számít! 😉

      Igazából jobb is, hogy megvolt ez a meccs, vége a maratoni, “mikor szakad már meg” győzelmi sorozatnak, lehet újra “hétköznapi” győzelmeket aratni. Az Intert jó lenne megverni mindenképpen, én a Bayern ellen továbbra sem a Juvét tartom esélyesebbnek. Sok minden szerepet játszik majd ebben a párharcban, a sérülésektől kezdve a Pep-szituáción át a Bayern játékosok vélt vagy valós mentális kiengedésén át, de ettől még nem vagyunk favoritok. Ugyanakkor a Heynckes féle “Zupa Bayern” is “csak” 2-0-ra verte meg a Conte-csapatot, Pep mérlege az egyenes kieséses szakaszban viszont nem valami fényes, csak az Arsenalt verték meg idegenben, így egy hazai vereség nagy csalódás lenne.

  • Pingback: Két hosszú útról | Zongoracipelő()