Kezdjük a száraz tényekkel: néhányan elmaradtak a tagdíjjal, lesznek szívesek pótolni. A dolgok néha eltörnek, tudjátok.

oda-vissza tudja

Szóval folytatva a győzelem fülledt mámorában kitett posztunkban megfogalmazott gondolatokat, úgy jutottunk tovább a BL-csoportunkból egy fordulóval a vége előtt, hogy oda-vissza megcsináltuk az újgazdag sztárcsapatot, és ha az utolsó körben nem szenvedjük el első idei BL-vereségünket (veretlenek vagyunk a legerősebb csoportban, helló!), akkor első helyen jutunk tovább.

Hogy ettől megoldódott volna az összes gondunk, azt persze senki nem gondolja komolyan. Annyit feltétlenül leszögezhetünk, hogy a játékunk az elvárhatónál is gyorsabb tempóban javul a szezon elejéhez képest. Nem szokásunk tévedni (bár előfordul), azt is megmondtuk előre, hogy nem annyira szerkezetiek (= javíthatatlanok) a gondjaink, és egészen más lesz a helyzet, ha visszatér Marchisio, elkezd focizni Pogba, és végre egyszerre teljesít jól az összes védőnk.

Azt nem mondtuk előre, de azért veletek együtt sejtettük, hogy nem fog rosszat tenni a játékunknak, ha lesz két szélsőnk, aki nem csak az ellenfelek ádámcsutkáját képes átharapni sprintelés közben, de be is tudnak adni egy (nem, több csak egy!!) kurva labdát a 16-oson belülre. Sándor Sándor bármikor jó nálunk egy rozsdás trombitára.

Marchisiónak néha ráült az agyára a fokhagymás ravioliszósz, vagy csak olyan kurva magabiztos volt, hogy érezte, simán nyomhat egy cacerest, nem lesz baj belőle. Őszintén szólva én a lefújásig be voltam csokizva, hogy valami kóbor lófaszt belőnek, és egy ötvenszer agyonnyert meccset megint ikszre adunk (elveszítve a reményt a csoportelsőségre közben). Ebben az esetben nem kizárt, hogy pont úgy megutálnám Moratát, mint ahogy Pippónak sem tudtam soha megbocsátani a peruggiai pólómeccset. De nem csak a játék és az eredmények javultak, hanem már a gép is jobban ad: kihúztuk, pedig Sterling helyzeténél csak az mentett meg minket, hogy a 70 milliós lufifiúnak inába szállt a bátorsága, amikor két igazi klasszis került hozzá igen közel (Barzamackó, kell-e még mondanunk, tökéletes volt tegnap is).

Tehát javuló, szerintem nagyjából 60-70 százalékos játék, ennél is jobban megugró eredmények (zsinórban három győzelem, idén először ugyebár), kicsit átgondoltabb, szervezettebb és koncentráltabb csapatjáték, valamint egy hulladék Manchester City kellett a szerdai diadalhoz.

Pellegrini annyira szégyellte magát, amiért oda-vissza kicummantott egy olyan klubtól, ami stadiont épít annyiból, amennyiért ők bevásárolnak egy borongós téli mercatón, hogy zavarában elkezdett éktelen idiótaságokat felböfögni.

Tanár-Diák 2-1, 1-0

Először is közölte, hogy szerencsénk volt, nem reális, hogy mindkét meccsen beették a fekapajszert, és legalább az egyik meccsen megérdemelték volna a győzelmet. Pont olyan szimpatikus, mint amilyen szar a csapata. Biztos tudnak jobban játszani, ha hagyják nekik, de a két meccs alapján lófaszt érdemelnek a seggükbe, nem pontot. Csak mondom, hogy ha Hart nem húzza ki őket a szarból vagy hatszor, az Arminia Bielefeld is megcsinálja őket, és akkor most attól csokiznának teljes joggal, hogy az utolsó körben kiharcolják-e a továbbjutást.

Nem mellékesen szépen gyűjtögetjük a pontokat az olaszoknak az angolokkal szembeni versenyben, mondanunk sem kell, hogy az ilyen győzelem duplán számít.

Sajnos van egy olyan hírünk, hogy még nincs meg a csoportelsőség. Sőt, rohadt keményen meg kell dolgoznunk érte, mert az Extramadura nyilván nem szívesen mondana le az általa rendszeresen megnyerte Európa Ligáról, ehhez pedig nyerniük kellene. Nekünk elég egy nyamvadt döntetlen is, és tekintve, hogy a Lazio-Fiorentina szendvicsben lesz a sevillai túra, nem ígérkezik könnyűnek.

Moratát meg valaki verje pofán egy élő polippal. Ez a hozzáállás, hogy leszarok mindent, csak gólt lőjek, nem elfogadható egy ilyen meccsen. És mázlija is van, mert Mandzukic nem úgy nézett ki, mint aki a hétvégén kezdene Cataniában.