Állapotfelmérés

Ritkán hozza úgy a sors és a közös szándék, hogy mindannyian egyszerre tartózkodunk a szerkesztőségben. Most viszonylag kevés idővel az ezidáig utolsó közös posztunk után mégis úgy látjuk, hogy miután pont úgy halad ez a szezon, mint Vidal Ferrarija, együttesen próbálunk agyalni a Juventus szerepléséről. Tarts velünk: olvass, kommentelj, fizess!

vidalferrari

Borítékolható volt, meg is írtuk, hogy trenzisönjír jön. Nyáron Allegri is többször elmondta, hogy kiegyensúlyozottabb bajnokság lesz az idei. Szerinted tényleg ennyivel gyengébb a keret, ill. ennyit erősödtek a riválisok, mint amennyit a tabella mutat?

_benito: Azzal kezdeném, hogy Vidalnak a kurva anyját. Nyilvánvaló, hogy túl sok a változás, túl sok kulcsember dőlt ki, de ugye ezek közül egy nem volt belekalkulálva, és az borított is mindent. Ettől függetlenül se ennyire szarok, se ennyivel szarabbak nem vagyunk a tavalyinál. Fogunk még idén nagyon jól is játszani, de ne rinyáljunk, ha ez nem sokra lesz elég, mert mondtuk, hogy ez ilyen év lesz.

Darti: A keret alapján azért feljebb kéne lennünk. De ezt sikerült felmutatni mostanáig, nem vagyok híve a „mi lett volna ha” gondolkodásnak.

Dina: Hát én most nagyon rossz jós voltam: a 96-os szezon mercatójának ritmusát éreztem idén nyáron, akkor nagyon jól sikerült a vérfrissítés. Most már én is látom, hogy ez inkább a 98-99-es idényre hajazó év lehet. A riválisok ettől függetlenül jól erősítettek, de ennek semmi köze a Juve szerepléséhez (ha csak nem annyi, hogy két riválistól is kikapott a csapat). Nem tudom, hogy mi hiányzik.

...lehetett volna...

…lehetett volna…

s4tch: A csapat legalább 3 meccset hagyott veszni: az Udinese, Chievo, Frosinone hármast muszáj lett volna verni bármilyen gyenge formában. Ezekkel a meccsekkel dobogón lennénk, ami teljesen reális lenne. Ez a herélt keret is a legjobb háromban van a ligán belül.

Tyler: Igen és nem. A vetélytársak szerintem egyáltalán nem erősek, mi papíron nem lennénk rosszak, de egyensúlytalan a keret, és hiányzik egy regista vagy trequartista. Meg sok az olyan játékos, aki kiegészítő embernek jó lenne, de semmi több nincs benne.

Már közelebb a dobogó, mint a kiesőzóna. Meddig kapaszkodhat fel ez a csapat a bajnokság végéig? Kit tartasz leginkább esélyesnek a scudettópajzsra?

_benito: A legnagyobb esélyes a Napoli, szorosan mögöttük a Roma, és jó focit játszik a Fiorentina is. Az Izé nyilván kipukkad, és 9. lesz. Én még mindig hiszek közben abban, hogy lesz még dadogás bőven a most elöl álló csapatoknál, csak az a kérdés, nem veszítünk-e annyi időt az összeállással, hogy már nekünk mindegy lesz.

Darti: Én teljesen leszarom, hogy ki lesz a bajnok, ha nem mi vagyunk azok. Így nem is bocsátkoznék jóslatokba. Amilyen kilátástalan néha a játékunk, még mindig nem vagyok benne egyáltalán biztos, hogy akár a BL-helyezés meglehet.

Dina: Tájli válaszát már látom (az olvasók még nem), de nekem van egy olyan érzésem, hogy a Napoli idénye lehet ez. A scudettóban nem reménykedem, a BL-hely azért még talán meglesz.

s4tch: A dobogót most aláírnám. A Roma, Napoli kettős tényleg combosnak tűnik, a lilák padja nem erős, az izének meg irreálisan adja a gép ezekkel az 1-0-ákkal.
Tyler: A dobogó összejöhet, a scudettót illetően meg továbbra is az az álláspontom, hogy ha a Roma nem nyer idén, akkor hagyják a futballt a francba, és induljanak a picsogóbajnokságban.
Sacchi és Lippi szerint is teljesen esélytelenek vagyunk a bl-ben. Szerinted?

_benito: Mire? Hogy nyerjünk? Tavaly nem voltunk azok?

Darti: Egyetértek. Még jó, hogy esélytelenek vagyunk.

Dina: Nem mondtak túl merész dolgot. Nehéz elképzelni ezek után egy BL-győzelmet.

s4tch: Az egyenes kieséses szakaszban a legtöbb várható csoportelső ellen nem mi lennénk az esélyesek. Így kell egy BL-döntős keretet hazavágni pár hónap alatt…

Tyler: Szerintem is.

Leginkább kit állítanál a szőnyeg szélére az eredmények miatt?

 _benito: Természetesen Vidalt. De ebben mindenki benne van a játékosoktól az edzőkön át a vezetőkig. Így szép: együtt nyerünk, együtt vesztünk.

Darti: Mindenről Vidal tehet. De egyébként Marotta tűnik most a pöcsnek.

Dina: Igazából csak Hernanes megvételét tartom óriási csubakkának, de ha már bele kell rúgni valakibe, akkor az legyen Marotta.

s4tch: Nincsenek vezéreink, húzóembereink – ez Marotta felelőssége. Első lövésekből gólt kapni, gyenge koncentrációval védekezni – ez Allegrié. Sorsoljunk!

Tyler: Marottát, szerintem Secco sem csinált volna rosszabb átigazolási időszakot. Minden egyéb hiba Marotta balfaszságának a következménye.

Hernanes 11+2? Deal!

Hernanes 11+2? Deal!

Próbáljunk pozitívan állni a dolgokhoz: melyik játékos teljesítményét emelnéd ki az eddigi 17 tétmeccs után?

_benito: Mivel fülig szerelmes vagyok Barzamackóba, elsőre ő jut eszembe, de csak egy szempillantással előbb, mint Buffon, aki a világ valaha volt legjobb kapusa. Cuadrado nyilván nagy fogás volt, esetenként mutat ezt-azt a csatársor is, és melléjük tenném Evrát is, aki makacsul nem engedi kezdeni Sándor Sándort.

Darti: Buffon csodálatos még mindig.

buffon

Dina: Egyértelműen Gigiét.

s4tch: Barza iszonyú stabil, számára idegen poszton is hozza magát, Dybala egy teljesen új szerepkörben, teljesen új körülmények között teljesít, Khedira nélkül nincs középpályás védekezésünk.

Tyler: Buffonét.

Maradva a játékosoknál, leginkább kinek jár a faszkorbács?

_benito: Hernanes a legnagyobb csalódás, főleg nekem, mert én védtem, hogy nem lesz rossz. Hát eddig nem rossz, hanem egy hegynyi szargúlából kitüremkedő, értékelhetetlen foshalom. Chiellini is mehet a picsába, néha annyira kretén, hogy Tyli zokogórohamot kap a listán.

Darti: Vidalnak. Ha a Juvét nézem, akkor Rugani nagyon gyengén teljesít! Idén még egy szerelése sem volt.

Dina: Hernanesnek.

s4tch: Mandzukic, Hernanes, Chiellini közül az egyiknek. Azaz mindnek.

Tyler: Teveznek és Vidalnak.

Talán már jobban kirajzolódtak a keret gyengéi, mint a korábbi közös posztunk idején. Most hol erősítenéd a keretet, már ha egyáltalán szükség van ilyesmire?

_benito: Egy világklasszis középpályásra van szükségünk. S4tchyt javaslom.

Darti: Ahogy Tyler mondta, kéne egy regista ÉS egy trequartista. De ha csak eszetlenül igazolnánk, akkor mindenképpen Neymart és Ronaldót tudnám elképzelni a csapatban.

Dina: A téli mercato sosem hozott igazán komoly változásokat (még Barzamaci leigazolása sem támasztotta fel poraiból a csapatot).

gundogans4tch: Két hatalmas lyukunk van: egy irányítani is képes ember (Marchisio az lenne, de akkor egy box to box kp hiányzik) és egy seconda punta. Télen nehéz jól igazolni, de ha valahogy Gündogant sikerülne elcibálni Dormándból, az nagyon sok csilliárdot megérne.

Tyler: Télen kicsi az esély a normális igazolásra, de egy balszélső és egy regista jöhetne – de nem mindenáron, tucatjátékosból van elég.

Nézzünk szembe a fenyegetéssel: lehet, hogy elveszítjük a bajnoki címet. Pesszimistábbak Pogba és Morata eligazolását vizionálják a nyáron – lehet, hogy két év alatt egy teljesen új Juventus épül, amelyik még hazai porondon sem feltétlenül lesz képes zsarnoki dominanciára. Gyökértelen fotelszurkolóként kinek drukkolsz ezen túl?

_benito: Onnantól minden energiámat az Izé elleni gyűlölködésre fogom fordítani. Tehát mindig annak a csapatnak, amelyik az Izével játszik.

Darti: Mindig annak a csapatnak, ahol Guardiola az edző!

Vidal approves.

Vidal approves.

Dina: én norvég bajnokikat fogok nézni, mert ott sok a gól, és azt hallottam, hogy az a jó meccs, ahol gyakran „zörren meg a háló”. Természetesen mindig az erősebbnek szurkolok majd.

s4tch: A Nagyrédének. Közel van, jó a levegő, roppan a szotyi, olcsó a jegy.

Tyler: a Barcelonának, mert ők játsszák a legszebb focit, és látszik rajtuk, hogy élvezik a játékot.