Sóher Marotta!!4!

Tegnap este lezárult a téli átigazolási időszak, mostantól nyárig legfeljebb szabadügynököket vagy primaverásokat hozhatunk az első kerethez. Ahogy borítékolható volt, nem most tapsoltuk el a családi ezüstöt. Innen indultunk néhány napja; megnézzük, mi valósult meg a pletykákból, és mivel főz Maxi a továbbiakban.

Először nézzük az első keretet érintő változásokat! Érkezett: Matri (Genoa, kölcsön), De Ceglie (Parma, kölcsön vége), Sturaro (Genoa, kölcsön vége). Távozott: Giovinco (Toronto, szerződésbontással), Mattiello (Chievo, kölcsön), Motta (szerződésbontással).

Tudjuk le a távozókat: ahogy múlt héten is írtuk, Seba eltépte a babaruhát, Marotta mozgásba lendült, a vége szerződésbontás lett közös megegyezéssel. Tőle reményeink szerint egy külön posztban búcsúzunk, addig is csak annyit, hogy a kiscsávó vegyes megítélését mi sem jelzi jobban, mint a szerkesztőség megosztottsága vele kapcsolatban. Míg én tartom, hogy több volt a gyerekben annál, minthogy fél szezon alatt 180 percet kapjon, addig a listán Darti egy „Dzsovinkó elment az anyjába már most” félmondattal le is tudta a témát. Tény, hogy nem omlik össze a Juventus Giovinco nélkül. Dina kapcsolódó találós kérdése: „Hogy hívják azt az embert, aki elbassza az állóvizek minőségét? TÓRONTÓ!!!!” Óriási!

Mattiellót el sem integetjük, mert mire kettőt pislant a fiúka, máris újra Vinovóban találja magát. A Chievo ideális terep számára, Schelottót könnyen kiszoríthatja a kezdőből, de ha csak párszáz percet kap élesben, akkor sem lesz sikertelen a szezonja. Mottát pedig valamikor éjfél körül, a piac zárásakor engedtük útjára; ezek szerint úgy voltak vele Paraticiék, hogy ha találunk neki klubot a maradék fél évre, akkor örülünk, ha meg nem, akkor menjen Motta, amerre lát. A Secco-éra utolsó maradványa volt, könnyen átadjuk magunkat a felejtésnek.

motta

Motta utolsó fellépése az Avellino elleni kupameccsen

Na és akkor Márti. Mártibazmeg, Mártiafalábú, Mártiakurvaanyádértnemvagyfocista, leginkább. A korábban itt töltött szezonjai alatt suta, béna, balfasz, töketlen, ostoba, lúzer, és hasonló jelzőket kapott, akkor is, ha Conte első két éve alatt senki nem lőtt annyi gólt, mint ő. A goal.com máris editorialban középszerűzi, néhány kevésbé bölcs drukker a firenzei bemutatkozására mutogatva árulózza, miközben elfelejtjük, hogy az elmúlt évek egyik leghatékonyabb Juve-csatáráról beszélünk. Az elmúlttízévről szóló kimutatás még valamikor ősszel készült, azóta Tevez és Morata is rontottak a hatékonyságukon, Matriról viszont továbbra is elmondható, hogy másfél meccsenként som egyet a fakopáncs.

percgol14b

A mostani helyzettel mindenki tisztában van: Maxi taktikája Tevezzel és egy centerrel teljes, az a center jelenleg Nándi, ő viszont trágya formában van, ami már Moratának is biztosítja a rendszeres játékperceket. (Sőt, a mai GdS szerint immár Morata az első számú center, de ez más lapra tartozik.) Allegri talán – tekintettel a közös milánói évekre – Pazzinit preferálta volna, de így sincs oka nyüffögni, annyira hasonló karakter a két bója. Matri kiegészítő embernek érkezik, a viszonylag magas fizetése miatt ingyen, és csak a fele bérét fizeti a Juve. Egyébként igen jó szezont fut, bő 1000 perc alatt 7 gólig és 5 asszisztig jutott; Torinóban 3 szezon alatt osztott ki 5 gólpasszt, hoppá. Nálunk egyedül Tevez áll jobban a kanadai táblázaton, duplán hoppá. Bukni képtelenség rajta, ráadásul Marotta a világ legnagyobb trollja, hogy megágyazott az alábbi szösszenetnek:

10955729_794715937267371_1180590569984029391_n

Már megérte az egész cirkusz. Részünkről bentornato, te gyönyörű szerencsétlenség, hétvégén ki is tömheted a Milant.

A másik nagy visszatérő mindenki Ashtonja, aki a Két pasi meg egy kicsi forgatása után szakított némi időt a fodbalra. A csutkaszar Parmában 3 góllal második volt a házi listán, ami nem nagy dicsőség, lévén előtte a ragyás is csak 5 góllal áll, és duplázni is csak Palladino és Coda tudtak. Ahogy Conte alatt, úgy most is helyettesként számíthatunk rá, a bal oldalon szinte bármelyik poszton bevethető. Donadoni egészen odáig ment, hogy 4-3-3-ban bal szélsőt játszatott a lelkes kiskutyaként szaladgáló balbunkóval. Ez lett a vége:

Nyehehe. A harmadik érkezőről, Sturaróról egyelőre annyit tudunk, hogy a Genoa szokás szerint bő keretében is utat tört magának, Rincon és Roncaglia után a legtöbbet szerelte a csapatból, és a hétvégi fordulóban félig-meddig góllal búcsúzott. Elvileg box-to-box középpályás lenne belőle, tehát ideális esetben Vidal és Marcsi cseréjeként is számolhatnánk vele, de egyelőre nem fűzünk túlzott reményeket az érkezéséhez. A Juve más kávéház a Genoához képest, első körben örüljünk, ha a srác beilleszkedik a bandába, és 21 évesen nem nyomják agyon az elvárások. A pályán Sturaro nem tűnik beszari gyereknek, bízunk benne, hogy nem véletlenül fizettünk érte már a nyáron egy valag pénzt.

Végezetül a komplett lista a téli mozgásokról (p: kölcsön, fp: kölcsön vége, d: végleges):

Érkezett: Matri (Genoa, p), Sturaro (Genoa, fp), Brignoli (Ternana, d), Branescu (Virtus Lanciano, d.), Rugani (Empoli, d), De Silvestro (Carpi, f.p.), Anacoura (Pro Vercelli, f.p.), Margiotta (Monza, f.p.), Gerbaudo (Vicenza, fp), Granatiero (Catania, p.), Varelli (Pro Vercelli, f.p.), Barlocco (Novara, f.p), Lerta (Alessandria, f.p), Giannarelli (Perugia, f.p.), Lirola (Espanyol, p), Braccini (Santarcangelo, f.p.), Laurenti (Empoli, p.), Massaro (Torino, d.), De Ceglie (Parma, f.p.), Cassata (Empoli, d.), Tello (Envigado, p), Spinazzola (Atalanta, fp), Bernandes Saraiva (Gremio, d)

Távozott: Gerbaudo (Spal, p), Barlocco (Como, p), Margiotta (Real Vicenza, p), Pires (Livorno, p), Diagne (Westerlo, p), Ferrari (Torino, p), De Silvestro (Virtus Lanciano, p.), Santomauro (Empoli, d.), Mestre (Empoli, d.), Donis (Sassuolo, p), Giovinco (Toronto, d), Brignoli (Ternana, p), Mattiello (Chievo, p), Soumah (Cesena, p), Hromada (Sampdoria, d), Rugani (Empoli, p)., Spinazzola (Vicenza, p)

A fentiekből Ruganit emelnénk ki: Marotta megszerezte a válogatott védő teljes játékjogát, Daniele a szezon végéig kölcsönben marad az Empolinál, nyáron nálunk folytatja. Rugani egyértelműen a jövő embere, máris érett, megbízható játékos, aki ha az elmúlt években mutatott tempóban fejlődik, 10 évre lefedheti az egyik belső védő posztot. A többiek közül a fb-n is megénekelt Tello a legígéretesebb, neki erős a dél-amerikai sajtója. Ezzel együtt a hasonló körülmények között leigazolt 17-18 éves srácok nagy részéből sosem lesz Juve-játékos, de rosszabbik esetben is hozzájárulnak a klub költségvetéséhez, amikor pár év múlva mérsékelt haszonnal túladunk rajtuk.

marotta-agnelli-paratici

Összegezve: Marotta és Paratici szerintem továbbra is jó munkát végeznek. Kis pénzből bajnokcsapatot építeni és szinten tartani legfeljebb az FM-ben könnyű. Egyértelmű volt, hogy nem télen fogjuk felborítani a keretet, inkább tűzoltás, problémamegoldás jut erre az időszakra. A hiányposztokat télen csak drágán lehet feltölteni, nem véletlen, hogy ilyenkor csak 1-2 nagyobb kaliberű mozgás történik az egész piacon (pl. januárban Cuadradón és az ő leigazolása folyományaként eladott Schürrlén kívül nem is nagyon volt ilyen). Kwadcsi helyére hasonló kvalitású embert csak tizensok milláért lehetett volna hozni, De Ceglie ingyen érkezett, rutinos, sokoldalú ember, játszhat a BL-ben, megoldja az áprilisig fennálló problémát. Ugyanez a helyzet Matrival is: Giovinco tavaszi béréből hoztunk egy embert, akinek ugyan csereként beállva kevesebb az impaktja, viszont jobban passzolhat Allegri elképzeléseihez és Tevezhez is, mint a törpe. Sturaro meg ha 3-4 alsóházi csapat ellen tehermentesíti Vidalt, és közben rutint szerez, beletanul a nagycsapatos légkörbe, már teljesíti a félévi penzumot. Bravo, Beppe!