Furcsa dolog a futball. A barátból, mi több, testvérből, apából is egyetlen pillanat alatt ellenfél lehet. Vagy marketingeszköz.
Gigi Buffon nemcsak a Juventust jelentette a kortárs Juventusban, hanem még mellé a világ legjobb kapusa volt (szerintem a futballtörténelemé is, de sosem láttam védeni Jasint, Bankst és a Feket Párducot). A visszavonulását keserű könnyekkel, végtelen szomorúsággal vettem volna tudomásul, sok sikert kívántam volna neki a civil élethez, mielőtt a homlokomba tetováltatom a portréját.
Buffon azonban nem vonult vissza, csak átlényegült. Marketingeszköz lett egy névtelen, nívótlan, a patinát hírből sem ismerő lottónyertes kirakatában.
A PSG semmiben nem különbözik a Manchester Citytől. Ugyanaz az emelet, csak másik ajtó. A semmiből jött, és jelenlegi státuszát pusztán annak köszönheti, hogy Párizsban van a székhelye, ezért ideális választás lett egy unatkozó olajmilliárdosnak, aki focicsapatra vágyott, mert a szomszéd homokdűne májerének is volt egy.
A párizsi klub egyetlen sikerére, az 1996-os KEK-győzelemre is csak azért emlékszünk, mert utána a Juventusszal játszotta az európai Szuperkupa-döntőt (tudjátok, ez volt az a meccs, ahol annyira elvertük őket idegenben, hogy a visszavágót elvittük Palermóba, hadd örüljenek déli véreink is.) Ezt tudja felmutatni a PSG, amely még a saját bajnokságában sem volt meghatározó csapat: mielőtt kiadta a három cseresznyét a gép, mindössze két bajnoki cím, meg néhány kupatrófea árválkodott a vitrinben. No meg a KEK-serleg, de fiatalabb olvasóink kedvéért elmondjuk, hogy ez a kupagyőztesek meglehetősen hitvány minőségű versengése volt, amit az UEFA maga nyírt ki a színvonala miatt (FunFact: a sorozat utolsó döntőjében gólt szerzett őnagysága Pavel Nedved.)
Ahol se gyökerek, se történelem nincs, pénz viszont annál több, ott radikális klubépítési technikát kénytelenek választani. A Manchester City úgy kezdte, hogy megvette a barcelonai utánpótlást irányító stábot, aztán szép lassan elkezdte világsztárokkal teletömni a csapatát. A PSG sem nézett kicsire, amikor “építkezni” kezdett, a világ pénzt költötték játékosokra, és ennek meg is lett az eredménye: jöttek a bajnoki címek, és a BL-ben is volt néhány emlékezetes rohanásuk.
Mégsem látjuk, ahogy az ázsiai gyerekek Cavani-mezben száguldoznának a játék Ferrarikkal. Ehhez még erősödnie kell a brandnek, amihez vagy BL-t kell nyerni, vagy olyan játékosokat kell venni, akik erősítik a klub imidzsét. Annak, hogy a PSG megvette Gigi Buffont, pusztán ennyi oka van.
Az nyilván csak morbid poén, hogy a BL-győzelemhez kell nekik az a Buffon, ami a BL-en kívül mindent megnyert, amit futballista megnyerhetett. Sőt, most már az sem állja meg a helyét, hogy a képességei miatt kellene nekik. Egyrészt mostanra azért már elég sok jobb kapus repked szerteszét a világ pályáin Giginél, aki lassan már a fánkárustól átvett bombolonét is öklözi, másrészt nyilván létezik előremutatóbb igazolás egy 40 éves kapus szerződtetésénél.
Amit pedig Buffon jelentett a Juventusnak, azt nem fogja tudni ugyanúgy hozni Párizsban. Egy jelkép volt. Egy büszke címerállat, alatta kurva nagy betűkkel, hogy #finoallafine, és ez csak egy nyelvi környezetben működik. A rossz PR fordításokból pedig csak fail lesz
Nem sajnálom Buffontól a zsíros fizetését, sőt a saját skalpomból varrnék neki saját pénztárcát, ha éppen arra lenne szüksége. Nem sajnálom tőle a játékperceket sem, hiszen ha a világ valaha volt legjobb kapusa még úgy érzi, védeni akar, akkor védjen! Megértem a kalandvágyat, meg az utolsó esély utáni kapkodást, amit egyébként könnyen lehet, hogy a saját legendáival rideg megfontolások mentén bánó Juventus nem adott meg neki.
De az én érzéseim csak egyetlen esetben nem változtak volna Buffon irányába az átigazolása után: ha a Parmába megy levezetni. Így viszont, hogy nem oda ment, Buffon jelenleg számomra már csak egy ellenfél, akinek adott esetben gólt kell kapnia ahhoz, hogy örüljek. Minél többet, annál jobban. Ez az érzés majd nyilván változik, ha tényleg visszavonul, de most egy olyan cég alkalmazottja lett, amelyik az én vállalkozásom versenytársa. Riválisa, ha úgy tetszik. Így lesz barátból ellenfél.
Mivel Buffon volt a Juventus esszenciája, tőle jobban fáj, mint bárki mástól a csapatból. Nem állítom, hogy az érveim bármilyen szinten racionálisak lennének, de a szurkolónak ilyenekre nincs szüksége. Pont elég, hogy érzi, fáj.
Biztosan vastaps fogadja majd, ha úgy alakul, hogy pályára lép Torinóban, de aztán elkezdődik a meccs, és mindenki azért fog szorítani, hogy minél jobban kitömjék. Ez talán elfogadható ár az évi 8 milliós fizetésért (a Juvétól a felét kapta) cserébe, de a futball néha hajlamos nagyon vicces dolgokat produkálni. Például a 2018/19-es szezonban kiderülhet, hogy melyik BL-átok erősebb: a Juventusé, vagy Buffoné.
És még akkor is annak fogok szurkolni, hogy Buffoné legyen erősebb, hogy tudom, 2006-ban úgy választotta a Juventust és a Serie B-t, hogy előszerződése volt a Milannal, amely egy évvel később BL-t is nyert. Sőt, ettől csak még jobban fog fájni, hogy más csapat mezében látom.