A BL-döntő után kifejezett felbaszott a Juve „It’s time to be proud” kampánya, mert úgy éreztem, hogy a 2. gól után széteső csapat elárult minket, és erre senki sem lehetett büszke (persze az oda vezető útra igen). A tegnapi meccs után viszont teljesen jogos a büszkeség: a Roma után a Juve is megmutatta, hogy az olasz focit nem lehet leírni: majdnem csodát tettünk.

Pedig előzetesen én féltem egy nagy veréstől, mert az elmúlt egy évben a spanyol nagycsapatok ellen szereztünk egy gólt, és kaptunk tizet, és négy találkozásból egy döntetlen jött össze – az is olyan meccsen, ahol a Barcelona semmi más nem akart, mint egy 0-0-t. Ehhez képest tegnap igen közel jutottunk a továbbjutáshoz, és megmutatta a csapat, hogy mekkora tartás van bennük. Gondoltuk volna ezt a Benevento elleni szenvedés után? Gondoltuk volna ezt a múlt heti nagy verés után, ahol a második gól után teljesen szétesett a csapatunk?

Mi volt a különbség a múlt héthez képest? Szerintem nem szabad elfeledkezni a hiányzókról: nálunk a múlt héten Benatia és Pjanic, náluk pedig tegnap Ramos nem játszott, és a helyetteseik messze nem hozták a megfelelő szintet. Különösen Barzagli volt vérgyenge az odavágón. Tegnap a Realból Ramos személyében nem csak az egyik legjobb védőjük, hanem az egyik vezérük is hiányzott.

Másrészt most az elején bement a helyzetünk: szerencsére ugyanis nem Higuain került oda, hanem Mandzukic, aki amúgy az elmúlt időszakban úgy játszott, mint akinek már az élethez sincs kedve. De úgy tűnik, csak a tét hiányzott neki.

Aztán persze a szerencse is ott volt az oldalunkon, de nehogy már emiatt mentegetőzzünk: Cardiffban a Real első két gólja megpattanó lövésből született, míg egy hete Torinóban Chiellini és Buffon hozta össze a vendégek második gólját. Szóval a szerencse benne van a játékban, és most végre a mi oldalunkon volt a Madrid ellen, különösen Matuidi góljánál. Emellett a védekezésünk is sokkal jobb volt, mint egy hete, vagy Cardiffban. Allegri is elmondta, hogy annak ellenére, hogy a Real támadott, nem volt benne a játékukban a gól. Ehhez kellett Buffon is, aki a Real és a Barca elleni két-két meccsen a kapura tartó lövések 60%-ából gólt kapott (ez tényleges statisztika, nem túlzás). Tegnap viszont jól védett – mondjuk nem is hozták olyan kiszolgáltatott helyzetbe a többiek, mint az előző meccseken többször is megtették. Benatia jóval stabilabb volt, mint Barzagli, és a széleket is többnyire jól zártuk. Támadásban ezúttal nem középen akartunk áttörni, hanem a széleken – és ez elég jól működött. Az első félidőben rendre jól tudtunk támadást építeni Marcelo helyén megindulva, a másodikban már visszább álltunk, és a Real is jobban őrizte a széleket.

Elgondolkodtató, hogy a két évvel ezelőtti, Bayern elleni idegenbeli meccs után most sem volt a pályán Dybala – ennek ellenére a támadójátékunk hatékony volt. Én egyre inkább hajlok arra, hogy a két argentin támadónk kiváló a Serie A megnyeréséhez, de a BL győzelemhez kevesek. Higuain hozzáállása továbbra is példaértékű, de lassú, úgy cselez, mint egy traktor, bárki elveszi tőle a labdát, és pl. tegnap is volt egy helyzet, ahol ha gyorsabban reagál, gólt lő, míg az első meccsen ziccerből naggyá tette Navast. Küzd, hajt, de erre Iaquinta is képes lenne. Tőle azt várjuk, hogy minden meccsen gólt lőjön. Dybala pedig a tavalyi negyeddöntő kivételével látványosan csődöt mondott a spanyolok ellen.

Megérdemli a kritikát Alex Sandro is. Továbbra sem lehet ráismerni a tavalyi, tavalyelőtti magabiztos, technikás védőre, aki bejátszotta a teljes baloldalt, ráadásul idén nem csak rosszul, hanem kifejezetten motiválatlanul is játszik. Nyáron én úgy gondoltam, hogy ő az, akit semmiképp sem szabad elengedni – valószínűleg így lehettek ezzel Marottáék is, hiába kínált állítólag egycsillió eurót érte több klub is. Viszont beigazolódni látszik, hogy nem érdemes az akaratuk ellenére itt tartani játékosokat – persze ingyen elengedni, vagy diszkontáron utánadobni őket az első érdeklődőnek sem szabad. Sandro tegnap amellett, hogy jó beadása nem nagyon volt, a gól előtt is hibázott: valószínűleg Jabba is magasabbra ugrott volna a felívelésnél, mint ő.

A pozitívumok között említeném Douglas Costát. Amikor leigazoltuk, nem örültem neki, mert kifejezetten buta játékosnak tartottam – ezt az első meccsein alá is támasztotta, amikor ész nélkül rohangált a labdával, miközben teljesne idegen test volt a csapatban. Mostanra viszont az egyik leghasznosabb játékosunk, aki talán az egyetlen, hogy úgy veszi át, vagy viszi a labdát, hogy az ragad hozzá. A többiektől többnyire elpattan egy kicsit, de Costa technikailag hozza a Real vagy a Barcelona játékosainak szintjét.

Ja, amúgy tegye fel a kezét, aki azt gonoldta, hogy a Spurs elleni meccs után még látunk Lichtitől jó beadást? A rég lejárt szavatosságúnak gondolt svájci talán még utoljára villant egyet. Khedira pedig az odavágó után megint a legjobbak között volt – kis szerencsével még a negyedik gólunkat is meglőhette volna, de blokkolták a lövését.

Allegri ezúttal kiválóan megszervezte a csapat játékát, és talán mindössze egyetlen apró kritikát fogalmazhatunk meg vele kapcsolatban: talán érdemes lett volna a 91. percben cserélni, és már akkor behozni Sturarót. Láttuk, hogy ő készülődik, és persze mindannyian tisztában vagyunk azzal, milyen korlátozottak a képességei, ha Allegri mellette döntött, akkor én hiszek neki. A terv amúgy az volt, hogy a hosszabbításban két cserével frissítve – amiből az egyik biztosan Cuadrado lett volna – kivívjuk a továbbjutást. Azt nem érzem jogos kritikának, hogy 3-0 után menni kellett volna a 4. gólért, mert az ellenfél nem az Udinese volt, hanem a világ egyik legjobb csapata. Allegri hosszabbításra és esetleg tizenegyesekre játszott, és mind a kettő csoda lett volna az odavágó eredményének tükrében. Meg eleve: a Real nem szokott otthon 3-0-ra kikapni, mi mégis ennyire vezettünk, meg kellett becsülni az eredményt. Szerintem a hosszabbításban lehetett volna keresnivalónk: a Realnál már nem volt a pályán Casemiro, így a védelmük sérülékenyebb volt, ráadásul középen a rutintalan Vallejo játszott. Két cserével Allegri lendületet adhatott volna a csapatnak, Cuadrado gyorsasága pedig jól jött volna a madridi szélső védők ellen, akik mind a ketten sárgával játszottak.

A percember nagy pillanata

Bár Benito már írt a büntetőről, természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül a két meccs bírói teljesítményét. Ezen a blogon mindig a elsősorban saját csapatunkban, a játékosok teljesítményében, Allegriben, vagy éppen Marottában igyekszünk hibát keresni – sok olvasónk szerint néha túlzottan is. Ezúttal azonban mindenképp fontosnak tartom kiemelni, hogy a két meccsen gyakorlatilag minden kétes helyzetben a Realnak kedvező döntést hozta a játékvezető. Hogy a továbbjutás ezen múlt-e, vagy sem, azt nyilván nem lehet megmondani. De azért kezd unalmassá válni, hogy minden, Madrid elleni meccsen kiszórnak tőlünk valakit, és Chiellini pár évvel ezelőtti pirosa után (ahol valószínűleg még szabálytalanság sem történt), vagy Cuadrado cardiffi pirosa (ahol döbbenten láttam, hogy a meccs után nem tiltották el Ramost), és a múlt heti Dybala duplasárga után most sem úsztuk meg. Értem én, hogy a szabályok alapján egy-egy lap vagy éppen egy büntető megadható – sőt, a múlt héten én is inkább Dybalát kárhoztattam, mint a segghülye Cakirt. De valahogy mindig úgy jön ki, hogy a mi támadónk színészkedésért lapot kap, a madridiak közül meg senki – pedig talán még maga a fő fetrengő is elismerné, hogy nem lett volna jogtalan, ha lapot kap tegnap az első félidőben. Valahogy mindig Chiellini szívja meg, nem Ramos. Valahogy a mi kapunk előtt van befújva az „adható” tizenegyes. Valahogy nagyobb eséllyel kapunk sárgát, ha megakasztunk egy induló támadást. Valahogy előbb kap sárgát a mi csatárunk, mi az ő védőjük. Ha végignéznénk a meccset, hány olyan esetet találnánk, ahol hozzáért a védő a támadóhoz, és nem fújt a bíró? Hány „tizenegyes” és „szabadrúgás” maradt akkor el tegnap? Na, mindegy, ami megtörtént, azon nem tudunk változtatni, mindenki kiválaszthatja, hogy mostantól miért szurkol: a Roma sikeréért, a Real bukásáért, Vidalért vagy éppen leszarja az egész BL-t.

Azon nem érdemes lamentálni, mi lett volna Dybala múlt heti pirosa nélkül, vagy ha Cuadrado buktatásért megkapjuk és belőjük a büntetőt az odavágó utolsó percében. Az ugyanis teljesen más helyzetet jelent, amire nyilván a Real is reagált volna, és ki tudja, hogy mi hogyan léptünk volna pályára a visszavágón, ha nincs az esélytelenek nyugalma?

A meccs után nem meglepő módon szinte mindenki igen feldúltan nyilatkozott az oldalunkról. Nekem különösen tetszett Buffon nyilatkozata: ugyanis nagyon idegesít, hogy állandóan bratyizik az ellenféllel, hogy a párharc előtt előre felszopta a Realt és CR-t. A játékosok és az edzők nyilatkozatai általában teljesen kiszámíthatóak, ezért érdektelenek. Ki a fasz kíváncsi arra, hogy „tiszteljük az ellefelet, megpróbálunk gólt, gólokat szerezni”, a „BL nagyon fontos számunkra”, meg a hasonló közhelyparádékra? Szóval én amellett, hogy egyet is értettem a nyilatkozatok többségével, még az őszinteséget is díjazom. Most háborgunk – hogy jogosan, vagy nem, az nyilván nézőpont kérdése, de hogy mindenképp érthetően, az vitathatatlan. Sokáig ne foglalkozzunk ezzel a párharccal, mert az idény még nem ért véget.

Buffon nyilatkozata végén azt hangsúlyozta, hogy a hétvégén durván feltüzelve játszik majd a Juve. Remélhetőleg tényleg így lesz, és a tegnapi teljesítményből erőt merítve most már lendületből behúzzuk a bajnokságot és a kupát is. A Juve bebizonyította, hogy a Tottenham elleni meccsek gyalázatos játéka, vagy a Real elleni hazai vereség ellenére ott van a BL legjobbjai között. Jövőre újra nekifutunk. Addigra talán sikerül befoltozni a lyukakat a védelemben és a középpályán, Sandro kivételével megtartjuk a legjobbjainkat, és talán kicsit szerencsésebbek is leszünk.

De amúgy még mindig kibaszott ideges vagyok a tegnapi miatt.