Milány elé

Darti magánrepülőjének a wifije nem kompatibilis az admin felülettel, ezért én pakolom ki a posztot, de higgyétek el, az alábbi sorokat végig ő írta.

Manapság kevés annál nehezebb dolog van, mint Milan szurkolónak lenni. Beharangozót írni a mai meccsre például sokkal nehezebb. Mert ha túl vagyunk a közhelyes baromságokon, miszerint Cuadrado ismét a keretben van, Mandzukic és Sandro viszont nincs, tehát csak 3 csatárunk van, akiknek a rögtön érkező Real elleni meccsen is játszaniuk kellene… na, ha ezeken a mindenki által ismert dolgokon túljutottunk, akkor hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy nem tudunk semmi érdekeset kitalálni.

Miről írjunk? Hogy míg 10 éve a Milan kezdőjét ugyanúgy ismertük, mint a saját csapatunkét? Most pedig azt tudom, hogy ott van Boncsi meg a Chalanöglu nevű török. De az is lehet, hogy nem ez a neve. A Milan legmenőbb arca mindeképpen Gattuso, akiről sosem gondoltam volna, hogy valaha a Pisa-nál komolyabb csapat edzője lesz, ám most mégis a Milant próbálja bevinni a Bajnokok Ligája helyek egyikére. Elárulom, nem fog sikerülni. 🙁

BOCSI.

Ugyanakkor Gattuso mégis képes volt a teljes csődből valahová felhúzni a csapatot – zsinórban öt győzelemmel érkeznek az Allianz Arénába, ami nem is lenne nagy szám, de menet közben elverték a Rómát is kettő nullára. És ha Róma, akkor emlékezzünk meg ragya nainggollumról is, aki ismét egy nevetséges és a sportszerűséget messziről sem súroló nyilatkozattal állított ki magáról és örökké rinyáló csapatáról bizonyítványt. Annyira ostoba szegény, hogy azt szeretné, mindaddig a Juventus nyerje a bajnokságot, amíg nem a Roma lehet a bajnok. Tehát annak szurkol, hogy a Juventus ÖRÖKÖS BAJNOK legyen.

Ja, meg azt is mondta, hogy azért gyűlöli a Juvét és mindent, ami a Juvéval kapcsolatos, mert szerinte mi mindig tizenegyesekkel és szabadrúgásokkal nyerünk. Ami annak fényében különösen parádés megállapítás, hogy idén két argentin sztárunk a kaput is nehezen találja el tizenegyesből. Mindegy is, arra gondolt ezzel emberünk, hogy CSALUNK.

Nincsen ezzel semmi baj, remélem összecsaljuk ma is a győzelmet a Milan ellen – és így nagy lépést teszünk a zsinórban hetedik scudettopajzs irányába!

A nehézséget a hiányzóinkon kívül az is okozhatja majd, hogy amennyiben az afrikai légió megnyeri hatkor kezdődő meccsét, akkor nekünk úgynevezett Győzelmi Kényszer alatt kell játszanunk. Ne okozzon ez gondot, srácok! – üzenjük innen a szerkesztőségből.

Ami biztosnak tűnik, hogy Bonucci helyén Rugani kezd. A Livescore szerint Mandzukic mégis kezd, de szerintünk nem. A Milan részéről Susog, Kruton és Cthulhu kezd a csatársorban – fel lesz adva a lecke az Asamoah, Rugani, Benatia, De Sciglio négyesnek. Kicsit fosunk is.

A középpályát Matuidi és Pjanic próbálja meg láthatatlanná tenni. Costa, Dybala, Mandzukic(?) és Higuain pedig nyilván legalább egyszer leobatja Bonuccsicskát, akitől egy öngólra is számítok.

Pusztán amiatt érdemes lenne odatenni magunkat, mert a Milan ellen játszunk.

Aztán jön a Real. Utána pedig választások, mindenki menjen el szavazni, különben a Roma lesz a bajnok és/vagy nem mi nyerjük a BL-t.

Mindjárt megérkezem Dinához, gondolom irigyeltek.