A Juventus az elmúlt öt napban két meccset játszott, mindkettőt idegenben. Az egyik a Bajnokok Ligája, a másik a bajnokság szempontjából volt kulcsfontosságú. A római és a londoni mérkőzések összegzéseként legyen elég egyetlen adat: a két meccsen összesen négyszer találtuk el az ellenfelek kapuját. A negyedik Sturaro sarabolása volt a Spurs ellen, a 92. percben. A többiből gól lett, meg továbbjutás, meg valószínűleg bajnoki cím. Fino alla fine, vagy mi a fasz!

– Oááárrrhuuoa
– Woooghgcuáá

Allegri nem bányászik bitcoint. Egy fillérje sem volt a Questornál és a Brókernetnél, és már 1985 január 25-én beszállt a Macintosh-ba. Az ember mindent tud, mindent lát, és mindenben igaza van. Elhisszük, hogy ő tudta, még ha a párharc kétharmadáig úgy pinázott is minket a Spurs, hogy nyüszítve vuduztuk Khedira fényképét. Elhisszük, hogy nem hiba volt a kezdő felállás, hanem csak altatott vele. És ő azt is tudta, hogy a legvalószínűtlenebb forgatókönyv hozza meg a sikert: a tavaly nyáron szinte kirúgott, fél lábbal már a klubon kívül álló régi harcosok, Asamoah és Lichtsteiner bevetése kell a játék képének drasztikus megváltoztatásához.

Túl azon, hogy mi, akik a cserék idején már egy kéthetes népsportba csomagolt patkánytetemet sem adtunk volna a továbbjutásért (de még a szépítésért sem), azért biztosan sokakban felmerül, hogy nem pusztán kurva nagy mázlink volt-e. Gondoljunk bele, hogy érezhetik magukat a Spursnél: két meccs alapján kérdés nélkül ők tűntek a jobb csapatnak, domináltak, szétfutottak, leizmoztak, és nem tűnt kétségesnek, hogy ki is fognak ejteni. Már kezdtünk barátkozni a gondolattal, hogy az angol bajnokság 4-5. helyén álló csapat is túl nagy falat, hiszen gyakorlatilag esélyt sem adtak a reménykedésre sem.

– Úúúúgy táncolnék veled – Én is táncolnék!

A cserék – és ez természetesen nem Allegri kritikája, hiszen ő pontosan tudta, hogy így lesz, és Khedira sem zsarolja semmivel a kezdő posztért, egyszerűen a mister tisztában volt vele, hogy a kamunémetnek 130 perc pihenés kell ahhoz, hogy fejjel gólpasszt adjon Pufinak – azonban egyáltalán nem a szerencse miatt voltak fontosak, hanem praktikus okokból is. Asamoah beállásával Sándor Sándor előrébb lépett, a balszél így nem csak a saját térfelünkön, de az egész pályán megnyílt. Lichtsteiner beállításával aztán ugyanezt elérte a jobb oldalon is, vagyis az első 60 percben a Juventus áltahal kisznált területek nagyjából a duplájára nőttek. Így indulhatott az első gólt eredményező támadás egy jobboldali elfutásból, és így jöhetett a második abból, hogy – Chiellini kulcspassza után!!! – Pufi visszalépve nem négy emberrel a makkján vett át egy 30 méteres passzt.

Gondolhatnánk, hogy a számtalanszor leírt, a grudon amúgy is mindig utoljára kiválasztott Lichti játéka puszta szerencse volt, hiszen ki számított rá, hogy torinói pályafutása (figyelem, ő az egyik hatszoros bajnokunk) 7. pontos beadását fogja eszközölni. Meg hát egyébként is: mekkora odds volt arra, hogy Lichti beadásából Khedira ad gólpasszt a szumósnak? Ha nagy volt, Allegrinek rajta volt a ház, kocsi, nyaraló, az kurvaélet. Mondtuk már, hogy ő mindent tud?

Problem?

Oké, ezt most nem tudom kikerülni sehogy sem: Higuaín óriási király volt. Ilyen egy közel 100 milliós csatár: harcol, brusztol, visszalép, ha úgy érzi, hogy nem érkeznek a labdák maguktól, aztán amikor nagyon kell, két perc alatt lő egy gólt, és kioszt egy zseniális gólpasszt. Amúgy is nehéz lenne elvitatni az érdemeit, hiszen mind a négy Spurs elleni Juve-gólban elévülhetetlen érdemei voltak – persze ettől én még szívesen megpróbálnám elvitatni tőle, de nem teszem, mert Londonban klasszis erényeket mutatott.

A meccs embere azonban nem lehet más, mint a világ legcsodálatosabb férfiembere, Giorgio Chiellini. A toszkán bazilikakilincs mindig ott bukkant fel, ahol a legnagyobb szükség volt rá, a szarrá hájpolt Harry Kane csak kétszer bukkant elő a farzsebéből: egyszer, amikor Giorgio kezére pattant a labda egy csúnyán elbaszott becsúszás után, és egyszer, amikor másfél kilométeres lesről kapufát fejelt az utolsó percben. Giorgio 13 (ti-zen-három, bazmeg!) felszabadítása mellé 4 szerelést és két labdaszerzést mutatott be, és bár ez nem éppen a leghízelgőbb statisztika, de ő passzolt a legtöbbször a csapatban (ezt amúgy 87 százalékos pontossággal tette). A Spursnél már biztosan bánják, hogy mindig őt hagyták, hogy felhozza a labdákat (amúgy minden ellenfelünk ezt csinálja, ami azért jelzi, hogy egyébként nem hülyeség), mert a második gól előtt káprázatos through ball-t tett a hamis kilencbe visszalépő Higuaínnak.

– Who is you?

Azt azonban a nagy eufóriában sem szabad elfelejtenünk, hogy a játékunk színvonala Allegri első három évéhez képest drasztikusat zuhant idénre. A védekezés oltárán beáldozott középpályás kreativitás egy vállvonást sem érdekel a Chievo ellen, de nem szeretem, ha a Juventus olyan bántóan egyoldalú meccseket játszik, mint a Spurs elleni párharc nagy része. Ebből a középpályából – legalábbis amíg Khedira ott rontja a levegőt – semmi nem fog kijönni, főleg, ha Matuidi is olyan hulladék játékot mutat, mint tegnap. Ilyenkor értelemszerűen Pjanic is lehitványodik Galashek Péter szintjére (a Juve első szöglete, amire a 60. percig kellett várni, beleégett a retinámba), és így a támadójátékunk nagyjából abban merül ki, hogy csinál-e valamelyik csatárunk valami váratlanul faszát. Tegnap csinált, de fogynak a BL-ben azok a csapatok, akik ezt úgy végignézik, ahogy a kétségtelenül kiváló, de elég gyenge védőkkel rendelkező Spurs.

Ha nem tudnánk, hogy Allegri az orákulumhoz hasonlatosan mindent előre lát, még őt is elkezdhetnénk baszogatni azzal, hogy ott hagyta egyedül szegény Barza papát a jobbszélen, hiszen Koszta Jánostól nem sok támogatásra számíthatott (nem is kapott, meg is szopta), és a másik oldalon Alex Sandro is véreset szart a támadók visszasegítésének hiánya miatt. Sőt, talán azt is Allegri szemére vethetnénk, hogy amikor átállt 4-2-3-1-re, villámgyorsan görgettünk két gólt, amire a 4-3-3-ban fikarcnyi esélyünk sem volt. Khedira folyamatos játszatására pedig tényleg nincs mentség, hiszen se előre, se hátra nincs semmiféle hatása a játékra. Olyan, mint egy zöldesbarna fingfelhő, ami látszik ugyan, de megfoghatatlan a szerepe.

Khedira vs. Alli explained

Ideszúrok a végére egy statot, ami elég pöpec: Allegrivel eddig nyolc kupasorozatban volt érdekelt a Juve, egy még ugye tart, de a másik hétből hatban döntőbe jutott a csapat (az egy kivétel a Bayern elleni, borzadályos csalással elbukott BL-nyolcaddöntő). 

Szarrá sárgultuk magunkat a negyeddöntő előtt, de ezen még ráérünk keseregni. A fontos most az, hogy a Liverpoolt, vagy a Sevilla-United továbbjutóját kapjuk. Előre, faszikáim!