Sampion Liga

Idei első hazai BL-győzelmünket követően elégedetten állapíthatjuk meg, hogy végre csoportgyőztesként jutottunk az egyenes kieséses szakaszba. Régen volt ilyen, tán már nem is emlékszünk rá, hogy mikor. De elmondom: utoljára a 2012-13-as szezonban! Ezt is tudjuk.

Minden adott hozzá, hogy veretlenül nyerjük meg ismét a Bajnokok Ligáját. Hiszen egyrészt veretlenek vagyunk, másrészt a csoport elsők ugye mindig a könnyebb, csoportmásodikokból álló kalapból kapnak ellenfelet az egyenes kieséses szakasz első meccseire!

Gondolhatnánk. De, mivel éppen két órás késéssel zötyög a vonatom Kolozsvár felé, kurvára ráérek, így megnézhetjük, hogy miért volt olyan boldog a Real Madrid a Dortmund (Joó Gáborosan: BVB) elleni döntetlennel?

Valószínűleg azért, mert így JÓVAL KÖNNYEBB(nek tűnő) ellenfelek közül válogathatnak majd, mint a csoportjuk élén végző csapatok. Nézzük csak, hogy miért!

Csoportelsők: Arsenal, Napoli, Barcácska, Atletico, Monaco, Dortmund, Leicester, Juventus

Csoportmásodikok: Sevilla, Porto, Real Madrid, Leverkusen, Bayern, Manchester City, Benfica, PSG

Ebből látszik, hogy például a Real Madrid – a sorsolás szabályai miatt – mindösszesen közülük kaphat ellenfelet: Arsenal, Napoli, Monaco, Leicester, Juventus

Ha pedig csoportelső lett volna, akkor így nézett volna ki: Porto, Leverkusen, Bayern, Manchester City, Benfica, PSG

Nyilván szopóbb egy Bayern vagy egy City ellen játszani. Na, de ki a faszt érdekel a számító Real?

Nézzük a mi lehetőségeinket. Kit kaphatunk?!

A rend kedvéért először szögezzük le, hogy:

  • Nem játszhatunk másik csoportelsővel.
  • Az első meccset idegenben kezdjük.
  • Nem játszhatunk olyan csapattal, akivel egyazon bajnokságban szereplünk. Lévén az egy szem Napoli csoportelső lett, nem gond.
  • Nem játszhatunk a saját csoportunk másodikja ellen sem.

Így marad a Porto, Real Madrid, Leverkusen, Bayern Munchen, Manchester City, PSG, Benfica hetesfogat.

Alapvetően csoportmásodikként sem jártunk volna jobban, lévén mi simán kaphattuk volna a Barcácskát vagy az Atleticót is, őket pedig nehezebben verjük cipóra, mint a Realt.

Nézzük, kit érdemes megkapni, ha egy nevetős orgiát akarunk a legjobb 16-os meccsek visszavágója után.

Porto – Portugál csapat alapvetően kizárólag teljesen véletlenül juthat a legjobb nyolc közé. Eddig mutatott teljesítményük alapján a Fradi is partiban lenne velük egy elsötétített pályán. Sikerült a Kobenhavn, Brugge, Leicester csoportban másodikként végezniük, amit az sem nagyon szépít meg, hogy az utolsó meccsen 5-0-ra lépték le Ranieri Mester csapatát (akik nyilván most szeretnének a bajnokságban is pontokat gyűjteni)

Real Madrid – Mit is mondhatnánk róluk? Talán azt, hogy hagyományosan szopni járnak Torinóba? Hogy a legutóbbi összecsapásunk visszavágóján C. Ronaldo egyszer sem rúgott kapura? Hogy Zidane tehetséges futballista volt, de edzőként nyilván jóval Allegri alatt tanyázik? Félünk tőlük, mint medve a halott székelytől.

Leverkusen – Húzos kis csoportban lettek másodikok, de ez még nem változtat azon, hogy mi általában csak a legjobb német csapatoktól szopunk. Az pedig most nem a Leverkusen. Meg kell érteni, hogy a labdarúgás egy játék, nem pedig munka. A Bundesligában ezt csak az aktuális bajnok érti. Az pedig 50 éve a Bayern.

Bayern Munchen – Azóta sem hevertük ki a tavalyi mérkőzéseket. Igazából nem szeretném a legjobb 16 között kipróbálni, hogy most sikerülne-e elverni őket.

Manchester City – Én annyira rühellem a kopasz baromarcút, hogy bármikor elhiszem, hogy elverjük az aktuális kirakatcsapatát. Idén még biztosan könnyebb dolgunk lenne velük, mint jövőre, mert jövőre még 15516362315 billiárd dollárért kér majd játékosokat, hogy edzői zsenijét csillogtathassa. Tavaly a Bayern kispadján bebizonyította, hogy amit ő tud, azt Pintér Attila is tudná azonos mennyiségű pénzzel.

PSG – Ezek franciák. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy bár az olasz és a francia nép is rettenetesen lusta, az olaszok legalább szeretnek focizni. Mondjak valamit? Mondok. Még SOHA nem kaptunk ki a PSG-től. SOHA. Az összesített gólarány pedig: 17-6

Benfica – Az a csapat, amelyik a Napoli mögött végez BÁRHOL, nem jelenthet nehézséget nekünk.

Nos, így várhatjuk a sorsolást. Abban meg csak bízhatunk, hogy a következő BL meccsre összekapja magát a csapat, mert a mostani állapotában a Juve sem tűnik rettenthetetlennek különösebben. Elég csak a Sevilla elleni förtelemre gondolni, vagy arra, hogy utána miként mosta fel velünk a padlót a Genoa.