Compra, recompra…

A héten, ahogy az már sejthető volt, a Real Madrid hivatalosan is jelezte, hogy élni kíván a visszavásárlási opciójával, és visszavásárolja Alvaro Moratát. Nem örülünk, de megpróbáljuk összerakni, mi következhet most.

kuplung_03

Először pár szót Moratáról, és arról, mennyire fog hiányozni. Első ránézésre nem nagyon, hiszen a mai Juventusban még valószínűleg az a Zvara is lőne évente 6-8 gólt, akinek az 1990-es években volt egy 1,5 éve gólnélkülisége az NB1-ben, és amikor végre betalált, a Nemzeti Sport a címlapon ünnepelte a nagy eseményt. De ez csak a félrevezető látszat: Morata nagyon is hiányozni fog a Juventusnak. Először is, ahogy azt korábban s4tch is kifejtette, Morata a fontos meccseken lő gólokat: kupadöntő, BL elődöntő és döntő – azokon a meccseken, ahol sokan összeszarják magukat, és nem, hogy gólt nem lőnek, de még a labdát is nehezen kezelik le. Ilyen csatárt nehéz lesz találni a piacon.

És olyat sem lesz könnyű, aki amellett, hogy jó center, labdát vezetni és cselezni is képes, az összjátékban is hasznos, és nem mellékesen elvan a szélen és seconda puntaként is. Sokoldalú srác ez az Alvaro gyerek, lássuk be!

Impact sub

Aztán nézzük meg az árviszonyokat: a Madrid 30 milliót fizet a játékosért, ami persze egyrészt 10 milliós haszon, ha azt nézzük, mennyiért jött. Ugyanakkor, ha azt is megvizsgáljuk, hogy milyen árcédulák fityegnek a szóba jöhető csatárokon, akkor ez egyáltalán nem nagy összeg. Ma már egy kicsit is tehetségesebb (pontosabban felkapottabb) játékos kikiáltási ára 30-40 millió, nem kis részben az olaj és más pénzekkel kitömött kluboknak köszönhetően. Szóval nem lesz/lenne könnyű elérhető áron megfelelő pótlást találni Moratának.

Szerintem az is fontos lett volna, hogy az idei csapat erősségei közül senki ne távozzon, ne kelljen újraépíteni a csapatot, hanem csak finomhangolni. A tavaszi igen erős Juventust pár igazolással tényleg BL esélyessé lehetne tenni – ez most nehezebb lesz, hiszen egy fontos csapattag távozik viszonylag olcsón, akiben ráadásul még rengeteg potenciál rejlik.

És hogy ki pótolja Moratát? Szokás szerint a fél világot összehozzák velünk, így egy csomó nem túl reális nevet is felvetnek a lapok. Pl. Cavani hiába régi álma a klubvezetésnek és a szurkolóknak is, a PSG nem fogja eladni, amikor Ibrahimovics elhagyja őket, de ha el is adnák, szerintem a Juve lenne az utolsó, akivel tárgyalnának az ügyben. Hát igen, Coman átigazolása még mindig fáj Párizsban… Lukaku megszerzése sem hiszem, hogy túlzottan esélyes lenne, hiszen az ő ára kívül van azon, amit a Juventus megengedhet magának: az Everton 35 millió eurót fizetett érte két éve, nyilván nem fogják kevesebbért elengedni a legjobb góllövőjüket, főleg, hogy pl. a Chelsea szívesen visszavásárolná.

Azon, hogy liverpooli Benteke esetleges leigazolásáról írnak a lapok, én rendre meglepődöm, ugyanis szerintem tavaly semmi olyan nem nyújtott, ami miatt el tudnám képzelni a Juve mezében: a több, mint 40 milliós vételárhoz képest a bajnokságban lőtt 9 gól édeskevés. Nekem a belga egy tipikus nagydarab, nem túl ügyes centernek tűnik, aki mondjuk 5-10 millió euróért hasznos a rotációban, de ennyi.

Rendre összehozzák a klubbal a marseille-i Michy Batshuayi-t – még olyan hírek is voltak, hogy a Lemina üzlet keretein belül opciót szerezünk rá. Az ő ára sem alacsony, minimum annyit ki kellene érte fizetni, mint amennyit Moratáért kapunk, pedig jóval tapasztalatlanabb, és kevésbé komplex játékos, mint a spanyol. Mondjuk Islával lehetne csökkenteni az árat, de a saját bevallása szerint sem Juve szintű chilei legfeljebb pár milliót csökkenthetne a 30-40 milliós áron. Batshuayival és a korábban említett játékosokkal kapcsolatban van még egy probléma: mindannyian prima punták, nekünk igazából pedig vagy egy több poszton is bevethető játékos, vagy egy seconda punta kellene, hiszen Zazával és Mandzukiccsal rendben vagyunk – már ha mind a ketten maradnak.

A Neymar utódként is emlegetett Gabriel Jesus neve is rendszeresen felmerül, ő seconda punta, de a probléma nála is az ár körül van: 40 millió körül kér érte a Palmeiras, ami nem kevés egy olyan játékosért, aki eddig nem sokat bizonyított nemzetközi színtéren. Ráadásul itt is van némi konkurencia, sőt állítólag a Barcelona már meg is egyezett a játékossal. Aztán szinte minden évben felmerül Alexis Sanchez neve, akit annak idején 43 millió euróért vett meg az Arsenal a Barcelonától – nem hiszem, hogy azóta csökkent volna az ára… A játékost mondjuk, megérteném, ha távozni akarna, mert nyerni szeretne valamit, de az Arsenalt is, ha nem engedné őt el, vagy csak horribilis összegért.

Vajon ez menne neki Olaszországban is?

Az elmúlt napokban szóba hozták velünk a laziós Keita Baldét, aki ugyan gyors és több poszton is bevethető játékos, nekem az maradt meg róla, hogy nem a leghatékonyabb befejező. Mellette szólna a fiatal kora és viszonylagos sokoldalúsága, illetve az, hogy valószínűleg nem hisztizne túlzottan, ha nem lenne atomstabil kezdő. Ellene pedig az, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk az ő góljával verjük a Madridot vagy a Bayernt. Persze lehet, hogy csak az én képzelőerőmmel van baj.

Nem kis meglepetésre Ciro Immobile is szóba került mostanában – őt állítólag kölcsönvennénk a Dortmundtól. Ezt az motiválná, hogy ő lehetne az egyik saját nevelésű játékos a keretben, hiszen 2007 és 2010 között a Juve utánpótlásában játszott, így pont megvan a szükséges három év. Ellene viszont nem csak az szól, hogy egy tipikus kontracsatár, aki durván beégett Dortmundban és Sevillában is, hanem az is, hogy egy ellenszenves fasz, akinek egy jó szava nem volt a klubról, mióta elment, és többször is kifejezetten durván játszott ellenünk. Állítólag Allegrinek nem lenne ellenére, ha ő jönne, a szerkesztőségben már nem ilyen pozitívak a vélemények erről.

Egy másik visszatérőt viszont én szívesen látnék, még ha nem is a fentebb leírt elvárt paraméterekkel rendelkezik: a Sevillában nem volt túl jó idénye, így lehet, hogy Llorente távozik tőlük – és akár vissza is térhet Torinóba. Ha ingyen jönne, szerintem nem lenne rossz igazolás, Nándi ráadásul egy cukorpofa, aki még az EL győzelem után is üzent a Juve szurkolóinak. Mondjuk az ő leigazolása esetén még mindig jó lenne egy seconda punta.

Aki lehetett volna Berardi, de idén legalábbis nem lesz, mert az érintett felek megállapodtak, hogy mard még egy évet a Sassuolóban. Pedig Marotta egy hónapja már tényként emlegette, hogy élünk az opciónkkal, és megvesszük a játékost. Viszont Berardi úgy tűnik, nem látta biztosítottnak, hogy eleget játszana a Juventusban, és így még érlelődne jelenlegi klubjánál. Bevallom, én a kiemelkedő gól és gólpassz statjai ellenére sem szimpatizálok a sráccal, egy új Cassanót látok benne. A teljesítménye finoman szólva is hullámzó, ami viszont állandó, a durvasága, a piros és sárga lapok gyűjtése. Akiben ráadásul úgy tűnik, az ambíció sem pezseg túl, hiszen ahelyett, hogy a BL-ben játszana, inkább az EL-t és a középcsapatban meglévő biztos csapattagságot választotta. Ez alapján nem ő az a tökös csávó, aki döntetlen állásnál bebassza a labdát az ellenfél kapujába az utolsó percben. Milánóba ennek ellenére vinnék (és ő is menne, mivel a város harmadik számú csapatának szurkol), de a Sassuolo nem akarja eladni, hiszen többet ér nekik a velünk ápolt jó viszony, mint az esetleges mostani bevétel Berardi eladásából. Én most úgy látom, hogy Berardi nem lesz soha Juve játékos, és ne is legyen, ha ilyen a mentalitása és ambíciója.

Az ajaxos holland gólkirály, a lengyel Milik nevét is olvashattuk a hírekben velünk kapcsolatban – ő egy kicsit fekete lónak számít nekem. Gólerős játékos, de a holland bajnokság igen messze van az olasztól, és inkább el tudnám őt képzelni egy angol középcsapatban, mint nálunk. A pescarai Lapadulát a Milan viszi el, Caprarit meg nem tudni ki, bár pár hete szinte biztosnak tűnt, hogy a miénk lesz, de kölcsönadjuk valahova – és ez a kulcs: ő nem valószínű, hogy készen állna arra, hogy a BL-ben játsszon.

Jó, mi? Csak fikázok itt mindenkit, de egyetlen pozitív gondolat sem merül fel? Nos, de lehet: ugyanis szó van arról, hogy visszavásároljuk Moratát a Realtól – azaz ő lehet saját maga utódja. Ez ellen szól, hogy több angol csapat is szívesen látná, illetve hogy an esélye arra, hogy ő legyen az Eb gólkirálya – ami szerintem növelné annak az esélyét, hogy Madridban maradjon, hiszen Perez előszeretettel gyűjti be a világesemények sztárjait. Bárhogy is alakuljon, sok szerencsét Moratának, kivéve, amikor majd ellenünk játszik. Én sajnálom, hogy távoznia kellett, de hát két éve csak ezzel a feltétellel lehetett őt megszerezni – így is az ő szava döntött az átigazolásban, hiszen pl. a Wolfsburg többet fizetett volna érte, mint mi. Köszönjük a BL döntőbe jutást érő gólokat, köszönjük a kupagyőzelmet. Kicsit talán kevesebb játékpercet kapott, mint azt megérdemelte volna – de az eredmények Allegrit igazolták.

És most olvassa el mindenki Morata búcsúlevelét, mert kikérdezzük!