A szünetig látottak olyan hatással voltak rám, hogy nem is tudtam felhőtlenül örülni a második félidőnek. Mondom ezt egy alvással a meccs után, amikor – hiába hittem, hogy nem így lesz – még mindig azt látom magam előtt, hogy töri a háló a hátunkat, és a Serie A-ban büszke sasnak látott csapat fejetlen csirkeként szaladgált a tyúkszaros placcon.

Nem ünnepelt látványosan

Én – ahogy a BL-döntőt – ezt is elhittem. Hogy a Bayern fejben szétesett Guardiola távozása miatt. Hogy nincs középhátvédjük és védekező középpályásból sem állnak jól. Hogy majd Lichti leveszi Costát, Evra meg Robbent.

Ezért fájt kurvára, amit az első félidőben láttunk, és itt álljunk is meg egy pillanatra.

Biztosan sokan emlékeztek a Celtic elleni, glasgow-i meccsre, amikor parázs vitákat folytattunk, hogy vajon a skótok szorítottak ennyire be, vagy mi akartunk ilyen mélyen védekezni. A kérdés most is valid: igaza van-e azoknak, akik azt mondják, Allegri hibázott, mert mélyen védekezve készült a meccsre, és kontrázni akart, vagy szó sem volt ilyesmiről, és a Bayern elkapta a tökünket, és addig szorította, míg falfehér pofával össze nem rogytunk. Hol az igazság? Valaki mondja meg azonnal!

Azért lenne fontos tudnunk, mert a Bayern elleni összesített esélyeink a válaszon múlnak. Ha az elbaszott taktika miatt szorultunk így be, akkor él a remény, hiszen nincs más dolgunk, mint a 0-2 utáni játékot nyújtani, és meccsben vagyunk. Ha viszont – és élünk a gyanúval, hogy sajnos erről van szó – a második gól utáni teljesítményt nem csak a mi _minden_mindegy_alapú játékunk okozta, hanem a meccset letudó, a győzelmet és a továbbjutást zsebben érző Bayern visszaesése is legalább olyan fontos része volt, akkor meg vagyunk baszva salakos fasszal.

A játékosaink nem véletlenül fostak be az első félidőben. Ilyennel még nem találkoztunk, ezt a Juventust az elmúlt években csak a Barca tudta így beszorítani, de ők sem egy teljes félidőn át. Lichtiből akkor csinált hülyét Douglas Costa, amikor csak akart, Evra esélytelenül nyomozta Robbent, és most Barza sem tűnt akkora istenségnek, amekkora egyébként. Bonucci viszont hibátlan volt, ezt meg kell jegyeznünk.

Ugyanakkor a 100 milliós négerünk iszonytató csalódás volt az elején. Ahogy a szezon első két hónapjában, úgy most is képtelen volt összefogni a középpályát, megtartani a labdákat, és jó passzokkal enyhíteni a védelmünkre helyezett nyomást. Khedira detto, de ő egy ingyen jött, már leszállóágban levő spíler, nem egy 22 éves reménybeli aranylabdás. Marchisio – jé, izomsérülés? – nem volt rossz, de a helyére beálló Hernyó elhomályosította. Akkorát játszott a brazil, hogy leesett az állunk, erre aztán egyáltalán nem számítottunk, de nagyon boldogok vagyunk – már csak azért is, mert most majd ő fogja pótolni az Izé ellen Marchit.

A másik, akit feltétlenül (és váratlanul) dicsérnünk kell, az Mandzukic. A horvát nagyot harcolt, brusztolt, amíg csak bírta, és két gólpassza mellé adott egy harmadikat is, csak Cuadrado sajnos nem baszta be a léc alá a tökéletesen letett labdát. Morata nagyon jól szállt be, csodaszép volt a gólpassza, Dybala belőtte az egyetlen helyzetét. Hát ennyi.

Beverte

Fontos kérdés, hogy érdemes-e bírózni. Nos, abból a szempontból, hogy az első félidőben kaphattunk volna ötöt, és tök simán gerincre vágott a Bayern, természetesen nem. Abból viszont már biztosan van, hogy a németek mindkét gólja szabálytalan volt, és talán egy 11-est is kaphattunk volna Vidal (úristen, mekkorát játszott a védelem közepén) kezezéséért. Az első gól egyértelmű les, Lewandowski ennél jobban csak akkor zavarhatta volna Buffont, ha a mellbimbóját harapdálja Müller lövésekor, a második gólnál meg a lengyel simán lerántja Bonuccit a kezdőkörben, hatalmas fault volt, hihetetlen, hogy nem fújta le a rigó. Vidal kezezése szerintem nem 11-es, a teste mellett van a keze, és elég közelről jön a labda, de ha ettől jobban érezzük magunkat, be lehetett volna fújni.

De még egyszer: engem sokkal jobban zavar a játék, mint az eredmény. És a hiba akkor is hiba, ha nem kapunk gólt belőle. Ne feledjük, miket hagyott ki az első félidőben a Bayern úgy, hogy mi közben a levegőt kapkodva baszkodtuk előre a labdákat, és azt sem tudtuk, milyen rendezvényen vagyunk.

0-2 után – és most vonatkoztassunk el tőle, hogy 0-2 volt az állás – nagyon nagyot mentünk. Akkorát, hogy a végén nemcsak rászolgáltunk a döntetlenre, de reális esélyünk nyílt megnyerni a meccset. Ez pedig kurva nagy dolog, csak dicséret jár érte. Most nem fontos az sem, hogy a 21 éves, papíron védekező középpályás kiscsávó két szarvashibája kellett a góljainkhoz, de megjegyezni azért érdemes, mert a visszavágóra már visszatér Javi Martinez, aki nem fog ilyeneket csinálni.

Javi nem késik majd így le

De ami az utolsó 25-30 percben történt, arra mindentől függetlenül büszkék lehetünk, mert egy tartalékosan is sokkal erősebb csapatot fociztunk le a pályáról. Most egészen nyugodtan lehet spiritózni, meg grintázni, hiszen amellett, hogy Hernyó kurva jól szállt be, és Allegri jó 10 méterrel feljebb tolta a védekezésünket, csak a fentieknek köszönhetjük, hogy sikerült visszajönnünk a meccsbe, és egyúttal a párharcba is.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nagy reményekkel utaznánk Münchenbe, ahol jó eséllyel nyernünk kellene a továbbjutáshoz. De ha ez nem is jön össze, és kiesünk a kétségkívül jobb Bayern ellen, akkor legalább mutassunk ott is olyan erőt, mint Torinóban az utolsó félórában. Az első meccs után már ezzel is elégedettek lennénk.

Vagy hozzunk le egy tökéletes meccset, és jussunk tovább.