(I Won’t) Pay Your Price

A növő héten ismét kinyit az átigazolási piac – ami elsősorban nem is azért érdekes számunkra, mert esetleg kíváncsian várjuk, hogy Messi, Neymar vagy Agüero közül kit igazolunk le, hanem a nyáron lejáró szerződésű játékosok miatt. A januári átigazolási szezon ugyanis az utolsó alkalom, hogy a klubok valamennyi pénzt láthatnak ezekért a futballistákért. Marotta már nem egyszer bizonyította, hogy az az igazán az ő terepe, ha olcsón kell jó játékost megszereznie – így lehet, hogy most is várhatunk tőle valamit. Szóval nézzük, milyen lehetőségeket kínál a piac!

Persze fontos megjegyezni, hogy lehet, hogy senki nem érkezik, hanem kivárunk a nyárig – a névsoron ez nem változtat, és ráadásul a lejáró szerződésű játékosokkal már a télen meg lehet állapodni, így mindenképp fontosak a következő hetek.

Először érdemes azt megnézni, kinek jár le a csapatból a szerződése, kiket kellene, vagy nem kellene megtartani. Az élre Barzagli neve kívánkozik, aki még mindig simán a legjobb védőnk, és akivel a hírek szerint zajlanak is a tárgyalások a szerződéshosszabbításáról. Májusban már 35 éves lesz, de pár év mág simán benne van, sőt, kifejezetten fontos eleme lehet a fiatalokkal teletűzdelt csapatnak. Ugyanez a helyzet Evrával, aki egy héttel fiatalabb Barzánál, de amellett, hogy a liga egyik legjobb balhátvédje, a keretben betöltött szerepe sem elhanyagolható: amikor az ősszel a mélyponton voltunk, ő volt az egyik, aki vezérként igyekezett felrázni a többieket. Persze az ő esetében az még egy fontos körülmény, hogy Alex Sandro személyében kifejezetten erős vetélytársa van, szóval ha Evra marad még legalább egy évet, el kell fogadnia azt, hogy Sandro mellett valószínűleg egyre kevesebb lehetőséget kap majd.

Lejár a szerződése Caceresnek is, akit a hírek szerint már a télen eladunk, hallani a Fenerbahnce és a Liverpool érdeklődéséről is. Az őszi Ferrari-összetörős afférja óta Caceres kegyvesztett lett, amivel személy szerint tökéletesen egyet is értek. Emellett azt sem feledjük, hogy az uruguayi rengeteget sérült: a Transfermarkt szerint 2012 tele óta 10 kisebb-nagyobb sérülése volt, ebből kettő kifejezetten hosszú. Azaz igazán nem lehet rá számítani. Bármennyire is szimpatikus srác, és sokoldalú játékos, és úgy gondolom, itt az ideje a váltásnak, és Caceres ideje letelt a csapatnál. Ha a télen sikerül eladni, még valamennyi pénzt is kapunk érte, szóval menjen már januárban. Az mondjuk kabaré lenne, ha szerződést bontanánk vele, hogy hadd menjen el ingyen – pedig az utóbbi napokban voltak ilyen hírek.

Na, nézzük más csapatok játékosait. Kapusposzton Handanovic, Marchetti vagy Victor Valdes is az ingyen elvihető kategóriába kerül a nyáron. Buffon még jó pár évig biztos pont lesz majd, de úgy hírlik, hogy Neto nem igazán elégedett a helyzetével, szóval szükség lehet egy megbízható cserekapusra. A szlovén kapus esetében jelenlegi klubja gondolom, mindent megtesz, hogy megtartsa, meg nem is a cserepadra való játékosról van szó. Valdes a súlyos sérülése óta nem sokat védett, szóval ki tudja, milyen állapotban van. Marchetti neve viszont nem hangzik rosszul. A Lazióból ugyan kiszorult, de én emlékszem még, amikor pár éve rendere kivédte a szemünket. Marotta helyében a nyáron elhoznám, Netót meg megpróbálnám eladni, így az ingyen megszerzett brazil kapuson még keresne is a klub.

Bár igazán nem gondolom, hogy szükség lenne magas fizetésű cserékre, de ha Marottáék tapasztalt játékossal akarnak erősíteni, a védelemben érdekes lehet a chelsea-s Ivanovics, aki ugyan alapvetően jobbhátvéd volt Londonban, de valószínűleg középen sem lenne elveszett ember. A PSG jobbhátvédjét, van der Wielt még ajaxos korában igazolta le hozzánk képzeletben a sajtó nagyjából hetente kétszer. 27 évesen pont jó korban van, Lichtsteiner helyére kifejezetten jó lehet. Az udinei Widmert is szóba hozták már a Juventusszal, jobbhátvédként, wigback-ként ő is Lichtsteiner utódja lehetne, bár szerintem inkább keretmélyítésnek lenne jó az ő leigazolása – ingyen még meg is érhetné. Akárcsak a schalkés  középső védő, Matip megszerzése, aki 24 évesen még hosszabb távon is hasznos lenne a csapat számára. Lejár a szerződése a ManCity-nél Demichelisnek is, de szerintem ő nem jelentene erősítést a Juventusnak. A riveres Balanta viszont ígéretes játékosnak tűnik, és még csak 23 éves lesz februárban. Őt több nagy klub is le akarta igazolni a múltban, szerintem érdemes Marottéknak is elgondolkodni rajta, akárcsak a firenzei Tomovicson. Ha Balanta tényleg annyira jó, amilyen jó a hírneve, akkor simán lehetne Chiellini utóda a csapatban.

A középpályára gyakran emlegetik a sevillás Banega nevét, aki a sajtó szerint már a télen is hozzánk kerülhet. Mondjuk, szerintem télen csak olyan játékost szabadna venni, aki játszhat a BL-ben, szóval inkább maradjon még fél évet, ahol van. Vele kapcsolatban van egy olyan hír, hogy a Sevillának opciója van egy egy éves szerződéshosszabbításra, ha túllépi a 15 tétmeccset az idényben – most tart éppen 15-nél. Banega támadó középpályásként a legjobb, így Allegri végre kapna egy trequartistát a személyében – viszont ha meghosszabbodik a szerződése, akkor 10 millió euró alatt nem adná el a klubja. Nekem mondjuk vannak kétségeim vele kapcsolatban, úgy érzem, bár tehetséges játékos, de igazából soha nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem vagyok abban biztos, hogy képes egy Juventus húzóembere lenni.

Ingyen igazolható lesz Montolivo is, akit az elmúlt nyáron nagyon meg akartunk szerezni Pirlo helyére. Bár én nem tartottam volna rossznak, ha hozzánk kerül, az elmúlt hónapok alapján nem jelentene különösebb erősítést a Juventusnak. Montolivo nagy ígéretként indult, nem is lett rossz játékos, de különösebb klasszis sem. Szóval ha registát igazolunk, szerintem ne ő legyen – bár lehet, hogy Marchisio cseréjének nem lenne rossz. Ne feledjük, hogy Marchisio sérülésekor mennyivel gyengébb volt a csapat, mert a posztjára nincs megfelelő helyettesünk.

A támadóknál Lavezzi neve forog a legtöbbet a Juvéval kapcsolatban. Róla nincs túl jó vélemény a szerkesztőségben, többek szerint ugyan gyors, de nem különösebben klasszis játékos. Ő akkor kerülhet a képbe, ha hosszabb távon gondolkodunk a három csatáros felállásban. A PSG-ben nem túl sokat játszik mostanában (a bajnokságban van 416 játékperce 15 meccsen), és az eddig szerzett két gólja sem meggyőző. Ennek ellenére azt mondom, ha kedvező feltételekkel le lehet igazolni, jöjjön, főleg, ha nincsen ígéretesebb alternatíva erre a posztra. Hasonló a helyzet a valenciai Feghoulival is, aki a jobb és a bal szélen egyaránt képes játszani – de rajta is elsősorban csak a variációs lehetősége bővítése miatt lenne érdemes elgondolkodni.

Lejár a szerződése Ibrahimovicnak is, de ő hiába még mindig a világ egyik legjobb csatára, sok pénzért jönne, nem is fiatal, én nem is kedvelem, ráadásul elvenné a lehetőséget Dybala vagy Morata elől, szóval inkább keressen nagy pénzt valamelyik pénzszóró klubnál mondjuk Katarban, vagy Amerikában.

Összegezve a fentieket, és megtartanám Barzaglit és Evrát, és leigazolnám Marchettit és talán Balantátés Lavezzit, esetleg van der Wielt, a többi esetben meg akkor lépnék, ha kedvező feltételekkel lehet üzletelni. Látszik, hogy kevés igazán meghatározó játékos lesz ingyen igazolható, és elsősorban a védők között adódhatnak érdekes lehetőségek. A legtöbb esetben elsősorban keretbővítést váratunk egy-egy ingyen megszerezhető futballistáktól, a sztároknál, húzóembereknél ritka, hogy a klubjuk ne lépne még időben egy szerződéshosszabbítással, vagy eladással, hogy ne veszítse el őket ingyen.