Bár ebben a fordulóban helyezést tekintve nem léptünk előre, azért így is közelebb jutottunk az első helyezetthez. Akarom mondai, a múlt heti első helyezetthez; a mostani capolistával szemben ugyanis elég keveset faragtunk a hátrányból, lévén az elmúlt hat meccsen ők is 5-0-1-es formát futottak. Meddig juthatunk el a szezon feléig? Mire figyeljünk? Mi változott? Mi történt hétvégén? Statisztika, szarásig.

A formatabella már pofás: a csúfos Susullói Vész óta nem tudunk pontot hullatni, ennek eredményeképp a 12. helyről az ötödikig léptünk előre az igazi táblázaton is. Lássuk, a fő riválisokhoz képest hogy álltunk október végén, a 10. fordulót és a Sasol-Juvét követően, valamint az aktuális helyzetet!

A Lómát külön bajnokságban kéne indítani, ott talán végre nyernének valamit. Viszont adjuk meg, a hullarablók elég masszívan tartják magukat. Ha elfogadjuk, hogy ők a legkomolyabb riválisaink (ami azért elég gyomorforgató így jobban belegondolva), akkor a maradék 23 mérkőzés közül 22-n elég 3 pontot rájuk verni, és a Juve-Izén egy hazaival máris a javunkra billenne a mérleg pontegyenlőség esetén. Morattiék eddig 8 mérkőzést hoztak 1:0-ra, ehhez pedig legalább annyira szükséges fegyelmezetten védekezni, mint adott esetben szerencsésen begyötörni a győztes találatot. Adjuk meg, eddig meglepően magabiztosak, ami úgy, hogy Jovetics és Kondogbia nincsenek formában, és Icardi is inkább emlékeztet egy formán kívüli Amaurira, mint egy csúcs van Nistelrooyra, duplán aggasztó. Nem építhetünk arra, hogy kipukkadnak. Conte első évében is mindenki várta, hogy a következő Novarában vagy Sienában pofára esünk és letört foggal, vérpatakokat eresztő pittyel rohanunk sírni anyuhoz, de a nemzetközi terhelés hiánya és a megfelelő motiváció miatt mi is bírtuk májusig. Beszarni persze nem kell, vertünk már több mint 10 pontot ezeknél erősebb csapatokra is, inkább fel kell venni a kesztyűt, és egyszerűen jobbnak kell lennünk náluk.

A hatékonyságunk máris alakul: míg szeptemberben hiába lőttük körbe a kaput, akkor sem mentek be a helyzetek, most ott tartunk, hogy több gólt szerzünk, mint ahányszor eltaláljuk a kaput. Igen, pénteken ez konkrétan megesett velünk, és persze a Lazióval: Dybala egyébként klasszis gólja volt az egyetlen, célterületre tévedő lövésünk, szerencsétlen Gentiletti öngólja is egy kapu előtt elsuhanó löketből született. Bár azt azért látatlanban megelőlegezhetjük a védő mögött álló Mandzukicnak, hogy 2 méterről talán becsűrte volna az üres kapuba. Többek szerint ez a horvát egyetlen labdás skillje, ezt viszont legalább magabiztosan tudja. Mandzu azért kezdi megszolgálni az árát: október vége óta egyedül a Sass ellen volt vakon (még vagy 12 játékostársával együtt), azóta az Empoli, a Palermo, a City és a Lazio ellen is hozta a tőle elvárhatót. Visszatérve a Lazio elleni meccsre, ez klasszik elmúltnégyéves Juve volt: az elején eldöntöttük, aztán vártuk a végét. Annyira simán alakult a mérkőzés, hogy végül még a labdabirtoklást is feladtuk (kábé 60-40 lett a vége a Laziónak), mégsem nyomta a hátunkat a háló.

A bródi bumburnyák betyár mellett Dybalát is megkedveltük, egyre kevésbé tűnik ablakon kidobott zsének az a 32 (bónuszokkal 40) küvecs, amire Zamparini lerántott minket. 945 játékperc után 7 góllal és 3 gólpasszal áll, és ebben nincs benne a pénteki öngól sem, amit egyértelműen Dybala hozott össze. Kb. ott tartunk, hogy minden meccsen számíthatunk tőle egy dugóra vagy egy asszisztra. A góllövőlista TOP10-ből csak Higuain, Pjanics, Insigne és Kalinic rendelkeznek nála helyenként jobb mutatókkal, de közülük egyik sem játszik vatta új poszton. Ezen kívül Dybala mezőnymunkája sem lebecsülendő: a góllövőlista élmezőnyéből csak Pjanics passzol hasonlóan pontosan, de ő messzebb játszik a védőktől, nincs akkora nyomás alatt, mint egy csatár.

A fenti statokat szarásig lehetne bővíteni, annyit azért még ízlelgessünk, hogy Dybala az alibi passzok helyett a fenti ötösből a leghosszabb átadásokat vállalja: míg mondjuk Kalinic egy átlagos passza kábé 12 méteres, addig Dybaláé 17,7m, ami a leghosszabb ebben a brancsban. Egy hangyányit komolyabb fizikai jelenlét (meccsenként átlag 2x elveszik kismaszattól a bőrt) és a Karcsi-féle visszalépős, labdakihozatalt segítő meló hiányzik, és egy szavunk sem lesz. Erre már Tevez is elégedetten vicsorogna:

Lusta vagyok tovább gyártani az ábrákat, akármennyit fizettek, szóval kénytelenek lesztek elhinni, hogy az egész bajnokságban Szandi áll legjobban a játékpercekre vetített beadások tekintetében. Ez se gyenge adat egy olyan csapatnál, akinek az utolsó fasza bal szélsője igazából egy belső középpályás volt. A ~400 perc alatt kiosztott 2 gólpassz sem rossz, ennél időarányosan Ljajics, Saponara és Meggiorini tudnak jobbat, de mindegyik közelebb játszik a kapuhoz. Szandi is kihagyhatatlan, annyira, hogy Max a Lazio ellen őt küldte középre akkor, amikor Kwadcsi már nem bírta szusszal. Még egy kulcsjátékost muszáj kiemelni, az egyszerű értelmezés kedvéért beszéljenek ismét a számok és egy nektek milliárdokba kerülő táblázat:

Szóval az van, babák, hogy a fenti animdzsif a közös posztokban egyedül bizakodónak tűnő _benihez is szól: az elmúlt 6 meccs alapján joggal bizakodhatunk abban, hogy akár már a Jézuska is dobogós helyet hoz. Akkor is így érzünk, ha az utóbbi időben nulla rangadót játszottunk, a rágósabb ellenfelek az utóbbi körökben inkább egymást nyírták. A dobogós évfordulóhoz persze muszáj megpulykázni a lilákat hétvégén, és illene holnap a helyükön tartani a Cityt is a BL-csoportban. Munkára fel!

PS: Ja, még annyit elfelejtettem, hogy Vidalnak üzenjük, mi ‘Gladbachban nem szoptunk ekkorát, ezért kár volt Münnyenig rohanni, nyenyenyeee, nyenyenyeee, hülye hetero.