Van a Bianconerin két olyan posztom is, amit nem lőttem ki. Csak mi négyen láttuk. Mindkettőt egy-egy heves vita ihlette – a szerelem már csak ilyen – és az úgy is volt rendjén, hogy ne publikáljam egyiket sem. Az egyiket viszont most muszáj felidéznem, mert újra aktuális.

Dinóval Dinával rengeteget vitatkoztunk Vucsinicsről. A hatalmas pallosú crnagóra egyébként is mindig téma volt a listán, mert Dina a 60. perc környékén mindig belökte, hogy „Vucsinics góljával nyerünk”. Néha be is jött neki. Azt viszont nem tudta elérni, hogy egyetértsek vele azzal kapcsolatban, Vucsinics klasszis futballista-e. Sírunk.

Szerinte igen. Én ezt a klasszisok nevében mindig kikértem magamnak, és unalomig mantráztam a különbséget a klasszis futballista és a klasszisteljesítményt nyújtó futballista között. Vagy az én szókincsem volt szegényes, vagy az ukrán zugügyvéd feje volt túl kemény, de szerencsére mióta megérkezett az Ingyán Gempával Odabaszott Ördögfajzat, már nincs szükség szavakra.

Carlos Tévez Alex távozása óta az első klasszis csatárunk, aki ráadásul idén amúgy sem pitiáner pályafutása legprímább formájában mészárolt le minden szembejövőt. Megmutatta a különbséget az öncélú labdafényezés és a helyzetet teremtő cselek között. Megmutatta, milyen egy igazi _big game guy, aki nem hagy cserben a fontos meccseken. Megmutatta, hogy a gyakran unottan sétálgató „zseni” mellett mennyire másképp fest valaki, aki az angliai éveknek köszönhetően olyan work rate-et pakolt a közösbe, hogy az ember beleszédült.

Tevez idén egész évben egyenletesen, kiszámíthatóan, megbízhatóan volt kurva jó. Röhögve mondtuk mindig, de volt benne igazság: idén nem hagyott ki helyzetet a kis rohadék. És a gólok? Nézzünk meg hármat külön.

Rómában nem nyertünk ugyan, de a miénk volt a meccs. Hogy ez ne legyen kérdés, Carlitos a második félidőben úgy betekert egy szabadrúgást a végbélpolip De Sanctisnak, hogy Pirlo majdnem elmosolyodott. Ráadásul Dinával és Joe kapitánnyal a vendégszektorban pogóztuk végig a gólt követő másfél percet, ami nyilván hozzátesz az élmény intenzitásához.

Ott dőlt el, hogy ez a szezon nemcsak a játékot, hanem az eredményeket tekintve is zajos siker, amikor Tevez egyszerre fosatott be 82 ezer dormándi szurkolót. Azt hagyjuk is, hogy egy lépésről ilyen erőset és pontosat lőni nem tud akárki (ezt mondjuk pont Vucsinics is tudta – mondta _b nagyvonalúan), de hát mekkora elbaszott kurva nagy gól volt már ez?!

Erről meg nincs mit mondani. Csak nézni kell.

Tevez hazamegy. A kurva anyját. Maradhatna még, de megértjük, hogy menni akar. Köszönünk neki mindent, nagyon megszerettük a kis rohadékot, aki minden meccsen kiköpte a tüdejét a csapatért, és újra a legjobbak közé rakétázta a Juventust. Minden jót, faszikám!

A pótlásról ráérünk még beszélni, egyelőre csak annyit, hogy tehetséges és fiatal csatársorral (+ Mandzukic, aki egyik sem, de még lehet hasznos) futunk neki számtalan címünk megvédésének, de meglepne, ha akadna köztük egy olyan állat, mint az idei Tevez.