Érzéseink most:

Tavaly nyáron, egész pontosan július 14-én a csapat nagy része a nyári kimenőről visszatért Vinovóba, felvette a melót, majd másnap arról értesült, hogy Conte máig tisztázatlan okok nyomán bekérette a klub youtube-csapatát, és miután láthatóan megtörten videóra nyökögte a búcsúbeszédét, elkabátolt Torinóból. Mi meg összetörtünk, mert úgy éreztük – és ez a mai napig így van -, hogy Conte volt a duplahetedikből triplabajnokká lett Juventus motorja. Nem vettük készpénznek, hogy bárki átveheti úgy Conte helyét, hogy közben megmarad a csapat egysége, lendülete, eredményessége. Ezen kívül nem adott okot bizakodásra az sem, hogy a keret megerősítése első ránézésre elmaradt: a szerkesztőségünk és Aranyvesszejű Antonio által egyaránt követelt, azóta a Chelsea padján senyvedő Cuadrado nyáron maradt Firenzében, sőt, a gyöszös széleket még a veronai Iturbéval sem sikerült megerősíteni. Úgy tűnt, a kezdőbe senkit nem vettünk, squad playerekkel töltöttük fel a keretet: érkezett egy öregecske Evra, egy semmiben nem kiemelkedő Pereyra, a Hellas egyik legjobbja, Romulo, és a Real padjáról, kurvadrágán, a Real-drukkerek legnagyobb örömére valami Morientes-klón. Ja, és Conte helyére sikerült leültetni azt a fatökű Hallegrit, akitől a legemlékezetesebb pillanatokat egy hibás bírói döntésnek hatalmas Buffon-védésnek köszönhettünk, és akit legfeljebb jó edzőnek tartottunk, nem gondoltuk róla, hogy vezére lehet egy Conte szerint minden nyerhetőt behúzó, háromszoros bajnokcsapatnak.

Errebazmeg itt vagyunk május végén, és ha a maradék meccseken negyvenhét gólt kapunk, akkor is ez a Juve utolsó BL-győzelem óta eltelt időszakának legszédületesebb szezonja. ŐRÜLET!

A BL-kettőbe jutást már megénekeltük, ejtsünk pár szót a szerdai kupagyőzelemről. Kiemelt csapatként elég lenne évente öt (illetve ahogy idén hoztuk, négy) meccset meghúzni, és minden évben lehetne egy kupánk. Ehhez képest a BL-t/BEK-et is többször nyertük ’95 óta, mint a második számú olasz sorozatot. Az Andrea Agnelli-érában vagy szar csapatunk volt, vagy Conte pocsékul osztotta be a csapat erejét, vagy összefutottunk egy motiváltabb ellenféllel. Valahogy még akkor sem akart összejönni a győzelem, amikor magasan kiemelkedtünk a mezőnyből. Idén elsőként az elődöntő visszavágója (a szezon egyik legkomolyabb erődemonstrációja) jelezte, hogy nem vesszük félvállról a sorozatot: Allegri megértette, hogy a klubnak és a szurkolóknak is értékes lenne egy kupagyőzelem.

Mielőtt körbeszopkodnánk a véreinket, szögezzük le: a Lazio győzelme sem lett volna érdemtelen. Pioli inkább bátran, mint vakmerően 2-3 nap alatt kigyakoroltatott egy hatékony 3-4-3-at, nem követte el újra az áprilisi bajnoki hibáját (amikor Candreva a padon kezdett, és csak akkor állt be, amikor már kurvára mindegy volt), és olyan lendülettel uszította ránk a komplett csapatát, ahogy olasz ellenfelet nagyon ritkán látunk presszingelni. A vezető góljukig ki se jöttünk a félpályáról, és még miután rendeztük a sorainkat, akkor sem volt egyértelmű a fölényünk. Gyorgyevics dupla kapufájánál pechesebb szituációt pedig nehéz elképzelni – talán ha a kapufák után ráesett volna egy exkavátor a szerbre… Szóval hatalmasat mentek, minden elismerést megérdemelnek. A lómai derbin nem is kérdés, kinek fogunk szorítani.

Ha meg kéne nevezni az idei Juve legnagyobb erényét, gondban lennénk. Ez nem egy csilliárdokból összevásárolt sztárcsapat, mint Capellóé volt. Nincs annyi kiemelkedő egyénisége és annyira lehengerlő, rettegett összjátéka, mint Lippi Juventusának. Mégis, teljesen megérdemelten járunk egy mérkőzésre a triplázástól. Küzdeni tavaly is tudtunk, de péel ahogy a Benfica elleni EL-elődöntő visszavágójára visszaemlékszem, a hajtás ott nem párosult hittel. Tudtuk, hogy cinkes helyzetben nem fogjuk bebaszni a továbbjutást jelentő gólt – és ami még szomorúbb: ezt a csapat, valamint az edző is tudták.

Allegri legnagyobb tette – azon túl, hogy EU-konformmá alakította a formációt – talán az, hogy visszaadta a csapat hitét. Míg Conte az elhíresült 10 eurós hasonlatával és azzal, hogy kijelentette, nem látja, miként játszhatna olasz csapat az elkövetkezendő években BL-döntőt, a kishitűség két lábon járó nagykövete volt nemzetközi porondon, most akkor is elhisszük, hogy valahogy megoldjuk, amikor rettenetesen játszunk, és épp szárazon farkalják a csapat selymesre borotvált seggét. Ez történt Firenzében (ahol már éppenséggel lehengerlően fociztunk, a szárazbaszást Torinóban szenvedtük el), Madridban, és legutóbb Rómában is. Hogy most épp nem Tevez vagy Pogba, hanem a beharcsiban megidézett Pereyra és Matri hozta a döntő változást, annak nincs különösebb jelentősége: úgy tűnik, Allegri keze alatt bárkiből lehet impact sub. Mártit egyébként nem lehet nem imádni, hiába rettenetesen suta az első labdaérintése, ha közben hajt, mint Svarci Conanként a malomban, tökéletes a labda nélküli helyezkedése (láttad, Nándor?!), és persze minden szögből felfoghatatlanul gyönyörű férfi.

Szóval ezt a Juventust nem csak az egyéniségek, a stárok viszik. A BL-döntőt tavasszal nagyrészt Pogba híján harcoltuk ki, Pirlo amellett, hogy sokáig sérült volt tavasszal, korántsem olyan meghatározó, mint az elmúlt években (vagy korábban a Milanban), Chiellini képes őrületes hibákra, Marchisio és Morata egyenesen el se mentek a kupadöntőre (lusta gecik!), a kupát Buffon nélkül hoztuk, és még Tevez mordálya is besül néha. A rendszerünk működik, nem az egyéniségeink. Elég megnézni az utolsó két bajnokinkat, amiken Allegri úgy trollkodta szét a Serie A-t, mint pár éve _beni néhány szupertitkos nickkel az ős-nst kommentboxát: Max az Inter és a Napoli ellen is feltette a fakót, majd röhögve picsázta el mindkét riválist. Pedig egyik meccsen sem nekünk lett volna fontos az eredmény, mindkét megfirkált ellenfélnek nemzetközi kupahelyért megy (ment) a játék. Mi meg pusztán a sportszerűség kedvéért szartunk bele a villásreggelijükbe – nem épp olaszos, bár annál szimpatikusabb hozzáállás. Higuain Parma után biztos nálunk is hőbörgött egy sort, hogy mi sem hagyjuk őket nyerni, muhaha! :DDD A Barcelona pl. hasonlóan tét nélküli helyzetben inkább egy vicces bundameccsen bent tartotta a picsagyenge Deport – feltehetően már az év erőpróbája, az szja-bevallás járt a katalán fejekben.

Csodás év ez, na. És még a java hátra van. A BL-döntő előtt még illene Pogbát formába hozni (a kupadöntőn halál gyenge volt, tegnap már alakult, Veronában kötelező legalább egy órát hajtania), aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Várjuk, mint gimnazistaként a második randit, amin joggal számíthattunk egy forró smárra. Nagyon rég volt ilyen szexi érzés juventinónak lenni.