Természetes, hogy az előző három szezonban látottakhoz viszonyítjuk a mostani játékot és eredményeket. Conte a Milan ellen idegenben egy döntetlent, egy vereséget és egy győzelmet hozott. Allegri eddig 100%-os.

Caceres máris hiányzik

Épp tankolják Tyler magánrepülőjét, megkaptuk a felszállási engedélyt, 25 perc múlva indul a kommunánk Dino legújabb Karib-tengeri szigetére, pont ennyi időm van összerántani a posztot. Rövid leszek.

Ez a Milan nem a tavalyi, széthullott, kiscsapatként izomból támadó banda. A mai Milan is hajtós, de okosabban osztja be az erejét, és nem szégyelli az alaptaktikáját az erősebb ellenfélhez igazítani. Pippo megnézte a Malmö elleni BL-meccset, és látta, hogy még a buszt leparkoló ellenfél sem lehet akadály, a Pereyra-Marchisio-Pogba hármas simán bepasszolja a labdát a védők mögé, amire a szárnyvédőink azonnal rástartolnak. Ezért a Milan – főleg Forrest oldalán – lezárta a széleket, még kontra esetén sem nagyon futottak fel a szélső védők. Ezzel a támadó opcióink középre korlátozódtak. Ezen kívül Pippo a taktikai eligazításon csodásan lekottázta a passzjátékunkat: a Muntari, Zapata, de Jong trió 20 (!!!) labdát lopott, ami az utóbbi években Juve-meccsen emlékeim szerint példátlan. Mindezt fontos kiemelni: egy tudatos, okos, szervezett csapatot vertünk, úgy, hogy egyúttal a korábbi fordulókban gólfosó gépként működő Sári, Menez, Honda szekció egy érdemi helyzetig jutott. A szombati Milan tehát több szempontból is erősebbnek tűnik az elmúlt 2 év csapatánál. Igazából egy Marchisio hiányzik nekik Poli helyén.

Pereyrában látjuk a lehetőséget

A mi Marcsink viszont nekünk hiányzott másfél évig, és örülünk, hogy visszatért: pontos passzok, komoly aktivitás, rengeteg futás, az arrogancia határán mozgó védőmunka mellett egy kapufát is lőtt. Ez kapásból több, mint amit az elmúlt szezonban művelt. Az általunk is sokat ekézett kis kékszemű visszavágyik a kezdőbe. Az idei négy tétmeccsen már a második alkalommal emlékeztet minket a Conte első őszén látott, rég elfeledett alteregójára. Mellette Pogba is felébredt végre: az első félidőben többek között az ő lankadtabb munkája miatt nem találtuk a fogást, de a szünet után kitette a brét, övé a blog által a meccs legjobbjának ítélt aranyrúd. A mérkőzést követően Allegri adott is egy kis insider infót a népnek: elégedetlen volt a szerecsen kisistennel, vélhetően emberesen le is baszta a szünetben. Tevezt fölösleges kiemelni, idén eddig egyértelműen ő a húzóember. Caceres sérülését azon túl is sajnáljuk, hogy belé mindenki szerelmes és vele mindenki empatikus: kiváló formában dolgozik, Darti szerint sosem volt még ilyen jó. Az első infók szerint izomhúzódása van (#allegritakaroggy), pár hétig nélkülözhetjük. Máris hiányzik.

Korai még bármi definitívet mondani akár a szezonnal, akár Allegrivel kapcsolatban. Ne várjon senki hozsannát, és ne jósoljon senki bajnoki címet, BL-döntőt. Ennek a győzelemnek se tulajdonítsunk rettenetes jelentőséget. Milant verni körülményektől függetlenül felemelő érzés, örüljünk tehát ennek, és drukkoljunk, hátha eljő a férfi-fappening.