1989. szeptember 3.: egy szokásos vasárnap, természetesen olasz bajnoki fordulóval, focilázban egész Olaszország. A mérkőzések rendben lezajlanak, a Juventus (többek között Schillaci duplájával) 4-1-re veri a Verona csapatát. Mindenki elégedett, a torinóiak szovjet játékosa Zavarov boldogan nyilatkozik arról, hogy ez volt eddig a legjobb mérkőzése, amióta a Juventus mezét viseli. A két gólt szerző, korábban sokat kritizált Schillaci csattanós választ ad a kétkedőknek. Jön a jól megszokott vasárnap esti program, a Domenica Sportiva, benne a mérkőzések összefoglalóival.

A műsorvezető, Sandro Ciotti a műsor közben bejelenti: „Elnézésüket kérem, de félbe kell szakítanunk a műsort, mert megrázó hírt kaptunk: elhunyt Gaetano Scirea. Autóbaleset érte Lengyelországban, miután megtekintette a Juventus következő kupaellenfelét.” Olaszországban megáll az élet, senki sem hiszi el azt, ami történt. Ez biztos valami félreértés lehet. A televízió előtt ül Scirea családja is: ők is a televízióból értesülnek az eseményekről. Ha létezik drámai pillanat, akkor ez biztosan az.

A hírek folyamatosan érkeznek, a kép pedig lassan összeáll. Scirea dolgozni utazott Lengyelországba: Zoff pályaedzőjeként azt a feladatot kapta, hogy a helyszínen tekintse meg a Juventus következő UEFA-kupás ellenfelét, a Gornik Zabrzét. Szombaton 12 órakor landolt a Scireát szállító repülőgép Varsóban, ahol már várták őt a Gornik Zabrze vezetői. Velük ment ki a 17 órakor kezdődő összecsapásra, majd a találkozó után meghívták vacsorázni. A szállodában töltött éjszakát követően másnap nyolc órakor megreggelizett, és délben beült egy Fiat 125-ös gépjárműbe: az úticél a varsói repülőtér volt. A kocsiban tartózkodott még a 27 esztendős tolmács, Barbara Januszkiewicz, a sofőr Henryk Pajak és Andrzej Idebski, a Gornik Zabrze vezetőségéből. Sietniük kellett, mert Scirea nem akarta lekésni a járatot, amely egy bécsi átszállással Torinóba repítette volna. 12 óra 50 perc: a Fiat két kamion előzésébe kezd Rawa Mazowiecka településnél, ahol elég lassan lehet csak haladni útépítés miatt. A sofőr rosszul méri fel a távolságot és egy szemben érkező Zsuk elől nem tud kitérni: a két autó frontálisan összeütközik, de a baleset ereje önmagában nem végzetes – a Fiat viszont 4 kanna benzint visz magával, amely azonnal lángra kap, a kocsiban ülők pedig (Idebski kivételével, aki még időben ki tudott ugrani az autóból) bennégnek. Semmi esély nem volt a túlélésre. Gaetano Scirea meghalt.

„A sport világa Scireát siratja” – Tuttosport, 1989. szeptember 5.

Miért kellett egyáltalán ennyi benzint szállítani a Fiatban? A válasz a korabeli lengyel belpolitikai helyzettel magyarázható: a gazdaság borzasztó állapotban, a többi, volt szocialista országhoz hasonlóan minden bizonytalan. Olyannyira nagy a válság, hogy üzemanyagot csak jegyre lehet kapni, az autósok pedig egy-egy hosszabb út előtt több kanna benzint visznek magukkal. A sors furcsasága, hogy a lengyelek épp két nappal azelőtt veszítették el az egyik legnagyobb futballikonjukat, Kazimierz Deyna-t, aki az USA-ban halt meg – autóbalesetben…

Estére már egész Olaszország gyászba borul. Megkezdődik Scirea méltatása, de ez nem az a jelenség, amikor egy tehetséges, ámde gyengébb jellemű embert búcsúztatnak: Scireát mindenki tisztelte már életében is. Vezető politikusok küldtek részvéttáviratot a Juventusnak és a családnak, az egész világ labdarúgása megdöbbent. Giovanni Agnelli megtörten nyilatkozott: „Hihetetlenül fáj Gaetano elvesztése. Mennyi nagy sikert értünk el együtt, ő pedig milyen szerény volt mindig… Ez mindenkinek nagy tragédia, nem csak a sport világának… Én különösen szomorú vagyok, nagyon tiszteltem őt.” Edoardo Agnelli egy rövid levelet írt búcsúzásképpen: „Drága Barátom, Te csodálatos csapatkapitány! Trapattoni azt mondta Rólad, hogy mérföldköve vagy a Juventusnak. Sosem felejtem el azt a pillanatot, ahogy a Világkupával a kezedben sétálsz lefelé a Tokióból hazatérő repülőgép lécsőjén. Ez a kép felejthetetlen marad. Szervusz, Gaetano, nyugodj békében, Drága Barátom!” 

A csapattárs és jóbarát, Platini. Az újság bal oldalán a hivatalos részvétnyilvánítások

Platini, az egykori csapattárs épp Oslóban tartózkodik a francia válogatott szövetségi kapitányaként. „Nem lehet igaz, ezt nem hiszem el. Ilyen módon meghalni, mindössze 36 évesen… Mennyi élmény, mennyi győzelem köt minket össze. A labdarúgás történetének egyik legjobb védője volt. A régi, hagyományos értelemben vett úriembert testesítette meg. Amint letudtuk a norvégok elleni meccset, azonnal utazom Torinóba, nem hagyhatom ki Scirea búcsúztatását.” Cabrini, a jóbarát azt szeretné, ha békén hagynák: „Kérem Önöket, ne kérdezzenek tőlem semmit. Nem vagyok képes sem a fociról, sem Gaetanóról beszélni. Ilyen pillanatokban a mindennapok problémái eltörpülnek. Szeretném magamban tartani a fájdalmamat. Ez csak az enyém. Hiszem, hogy ez a legméltóbb mód, hogy emlékezzem rá. Mégis, mit akarnak még tőlem hallani? A barátságunkról beszéljek? Arról, hogy az ő családja és az enyém mennyire közel állt egymáshoz? Ne, kérem, ma ne. Értsenek meg engem.”

Boniperti, a Juventus klubelnöke, aki szinte saját gyermekeként szerette Scireát: „Manapság, amikor a meccseken előforduló agresszióról van szó, Scirea jut eszembe: példakép volt a pályán, ha mindenki olyan lett volna mint ő, nem ilyen lenne  a labdarúgás. Többszáz mérkőzést játszott anélkül, hogy kiállították volna. Hihetelenül korrekt volt az ellenfeleivel szemben. Nincs arra szó, hogy mit érzek most. Pénteken este még bejött hozzám az irodába elbúcsúzni. Beszélgettünk a lengyelországi utazásáról. Ez volt az utolsó alkalom, hogy találkoztam vele.”

Cesare Prandelli mintha a testvérét veszítette volna el: „Ugyanúgy láttuk a világot, egy nyelvet beszéltünk, megértettük egymást. De ő több volt nálam és nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Csodálatos családja volt, és most azon gondolkodom, hogy mi lesz így a feleségével és a kisfiával… Nem lehet ilyen abszurd módon meghalni…és ilyen fiatalon…”

A csapatbuszról leszálló Zoff és Tacconi, ahogy értesülnek Scirea haláláról

A csapat a baleset bekövetkeztekor tehát Veronában tartózkodik. A csapatbusz az esti órákban visszaindul Torinóba. A Verona-Torino autópályaszakasz lehajtójának fizetőkapujánál Battagliának, a csapatbusz söfőrjének meséli el az egyik portás, hogy mit hallott Scireáról. A sofőr azonnal szól Zoffnak és Morininek, ők ketten tudnak róla a buszon, hogy Gaetano Lengyelországba utazott. Először még nem hiszik el a hírt. Éjfél után 20 perccel viszont mindannyian megértik, hogy mi történt. A csapat megérkezik a Comunaléhoz, ahol újságírók sokasága várja a játékosokat. Zoff megkapja a megerősítést a tragédia bekövetkeztéről: kővé dermed. Morini klubigazgató úgy sír, mint egy gyermek. De Agostini nem találja a szavakat, negyedórán keresztül csak áll a sporttáskájával a kezében, és bámul maga elé. Sergio Brio rohan, hogy hazatelefonáljon a feleségének. A két szovjet, Zavarov és Aleinikov sem tudják kezelni a helyzetet: utóbbi nagyon jóban volt Scireával, amikor nyáron megérkezett Juventushoz, a világbajnok védő vette szárnyai alá. Amíg például a klub Kaliforniában készült az új idényre, addig Aleinikov és Scirea együtt edzett Torinóban. Zavarov csak ennyit mond: „Biztos, hogy igaz?” Sergio Brio el akar bújni a világ elől: „Kérem, hagyjanak most magamra…”.

Scirea halálának másnapján, 15 óra 30 perckor pokoli kínok és fájdalmak között a Juventus edzésre készül. A játékosokat újságírók kérdezgetik. A kapus, Scirea régi harcostársa, Tacconi ezt mondja: „Amikor meghallottam, nem hittem el, 20 percig meg sem tudtam mozdulni a döbbenettől. Szeretném újraélni azt a rengeteg nagyszerű sikert, ami a személyéhez köt. Istenem, hogy történhetett ez? Ha bajba kerültem, mindig ő volt az első, aki segített nekem, aki tanácsot adott. Egy egyszerű, szerény ember volt, óriási győzniakarással.” Marocchi, aki épp akkor érkezett a Juventushoz, amikor Scirea már visszavonult: „Nem ismertem őt igazán közelről, de motiváló erő volt a pályafutása. Számomra mindig is ő volt a példakép. Úgy gondolom, hogy a nagy bajnokok emberileg is nagyok. Scirea és Zoff ebbe a kategóriába tartozik. Nagyon nehéz most úgy folytatni a munkát, mintha nem történt volna semmi.” Aleinikov: „Úgy éreztem, mintha egész életében ismertem volna. Azonnal megértettük egymást. Vele kezdtem el a torinói pályafutásomat: amikor a többiek a távoli Kaliforniában voltak, Gaetanóval kettesben edzettünk (a képen Aleinikov nyakában Scirea látható 1989 nyarán – d.v.). Ő jelentette számomra az első olaszországi barátságot.”

A legjobb barát, játékos- és munkatárs, Dino Zoff: „Nem tudom elhinni, nem tudom elfogadni, hogy nincs többé. 15 éve ismertük egymást. Azonnal barátokká váltunk. Egy rövid időtől eltekintve végig szobatársak voltunk mind a Juventusban, mind a válogatottban. A feleségének, Mariellának nehéz lesz. Nemrég vesztette el a szüleit, most pedig a férjét is. Pénteken együtt vacsoráztunk családostul, ahogy ez nálunk már szokás volt egy ideje. Hétfőn este is együtt kellett volna vacsoráznunk, vártam, hogy mit mond a következő kupaellenfélről. De soha nem tért vissza Lengyelországból…”

A játékosok készültek, mert szerdán rangadó várt rájuk: a Fiorentina látogatott Torinóba. Halasztani nem lehetett. A Juventus a nehézségek ellenére – vagy talán éppen a nehézségek miatt – 3-1-re nyert. A mérkőzés előtti gyászszünetet követően 10 percig tökéletes csendben, pisszenés nélkül nézte a Juventus tábora az eseményeket. Teljesen szürreális hangulat uralkodott a Comunaléban.

A Róma ultrái emlékeznek meg Scireáról a halálát követő héten: „Scirea: egy ember, egy bajnok…Tisztelet neki!”

A Scirea-család drámája ezzel nem ér véget: Gaetano apja, Stefano Scirea, aki már egy ideje szívproblémákkal küzdött, nem tudja feldolgozni fia elvesztését, és két nappal a lengyelországi tragédia után kórházba kerül, majd pontosan egy héttel az egykori Juventus-játékos halála után ő is követi gyermekét. Ennél drámaibb forgatókönyv egyszerűen nem is létezhet.

A halálának 20. évfordulóján a fia, Riccardo többek közt ezt nyilatkozta apjáról a La Stampában:„Amikor visszavonult, akkor megkereste a Reggina, hogy ott kezdje el edzői karrierjét: de ő maradt, mert Zoffal együtt akart dolgozni. Érdekes dolog, hogy nagyon boldog volt, amikor befejezte a karrierjét, mert úgy tervezte, hogy a hétvégéket együtt tölthetjük, mert ezt korábban nem engedhette meg magának. Aztán a másodedzői poszt azt eredményezte, hogy többet utazott, mint előtte. De azt nem gondoltam volna, hogy pont emiatt a munka miatt veszítem el őt.”

GAETANO SCIREA (1953-1989)