Gagyi

„A gagyi összeköt minket
A gagyi közös bennünk”

Érzékeny témától izzott a szerkesztőségi lista, amit most a szócsövünkbe is belesuttogunk a tőlünk megszokott társadalmi érzékenységgel: a mezekről fogunk beszélgetni.

A klub indentitása egy dolog, az is megér majd egy posztot. Arra úgy tűnik, semmiféle befolyásunk nincs, és nem is akarunk beleugatni Agnelliék munkájába. A szurkolói identitás, szurkolói magatartás boncolgatása viszont annyiban talán hálásabb téma, hogy van közvetlen kapcsolatunk hozzátok.

Erre költjük a tagdíjat!

A meztéma két helyről is támadt mostanában. Egyrészt a szezont felvezető közös posztban dúsgazdag szerzőink egymásra licitálva így kutyázták a kamu mezeket vásárló szurkolótársainkat:

Beni: „Engem inkább az bosszant, hogy a magukat 30 éve juvésnak mondók is gagyi fos kamumezeket vesznek, amivel nem a klubot támogatják, hanem azokat, akik meglopják a Juventust. Ha a bandwagonerek közül sokan vesznek eredeti cuccokat, már nyer velük a klub”.

Darti: „Beni meglátását pedig ADOM: emberek néhány ezer forintért veszik a hulladék, pincében összevasalt emblémákkal ellátott hamisított mezeket, és gyalázzák azokat a kis kínaiakat, akik százezerszámra veszik a CR7-es eredeti Juve mezeket. Utóbbiak lehet, hogy azt sem tudták két hete, hogy mi a fene az a Juventus, de mostanra már támogatták a klubot.”

Másrészt egy fb csoportban olvastam érdekességeket. Egy oldalról egy tag kérdésre válaszolva többen megosztották a többiekkel a beszerzési forrásaikat. (Lásd bal oldali kép, kattintva a teljes beszélgetés olvashatóvá válik.) Szomorú volt látni, hogy forrásként mindössze egy tag jelölte meg a hivatalos Juventus online boltot, illetve a többiek közül számos tag ugyanazt a zugárust promotálta.

Más oldalról a hivatalos honlapot forrásként jelölő hozzászólás alatt találtam egymásnak ütköztetett álláspontokat a kamu mezekkel kapcsolatban: volt, aki egyértelműen ellenezte a replika mezek árusítását és beszerzését, és volt, aki érvelt a gagyi mellett. Utóbbi érvrendszert vizsgáljuk meg egy kicsit, immár beillesztett screenshotok nélkül.

  • A replika mezek nem fogynak nagy mennyiségben, nem viszik csődbe a klubot.
    • Féligazság. Ha csődbe nem is viszik, a replika mezek egyértelműen károsítják a klubot. Könnyen belátható, azt a pénzt el lehetne költeni a hivatalos honlapon is, ha nem is feltétlenül eredeti mezre, hanem mondjuk pólóra vagy egyéb ajándéktárgyra.
  • Van, aki nem engedheti meg magának az eredeti mezt.
    • Egy eredeti mez kétségtelenül nem olcsó, kiviteltől függően kb. 130-150 euró körül van, ami mostani árfolyamon kb. 42,5-49 ezer Ft körül áll meg posta nélkül. A hazai, átlag nettó 200 rongy körüli fizetésekhez mérten baszott drága. De ha valaki szeretne magának egy hivatalos Juventus terméket, erre is megtalálhatja a megoldást:
      • spórolhat rá. Havi 5 ezer Ft-ot kell csak félretenni, és jövő májusban meg lehet rendelni az eredeti mezt. Hogy valaki ezt honnan veszi el, azt rá bízom: lesz, aki kevesebbet cigizik, aki kevésbé nyomja ki az autója szemét a sztrádán, aki nem megy el kocsmázni a haverokkal, aki kevesebbet pofázik a mobilon, aki nem tippmixel annyit (nyerni úgyse fog hosszú távon, ha meg véletlenül mégis, akkor nincs ilyen problémája), nem vesz leharcolt alufelnit a verdára, kihagyja az ebéd utáni kólát, eladja néhány kacatját, veszi a fáradságot és utazási iroda helyett magának szervezi a nyaralását/meccstúrát, ésatöbbi.
      • Ki lehet várni akciókat, melyek alkalmával jelentősen, akár 30%-kal is olcsóbb lehet egy mez. Közeleg a fogyasztói társadalom félhivatalos ünnepe, a black friday, lehet rá gyúrni.
      • Meg lehet kérni a rokonokat, barátokat, munkatársakat, hogy a sokszor semmitmondó szülinapi, névnapi, karácsonyi ajándékok helyett szálljanak be pár ezressel egy mezbe.
      • Lehet venni a hivatalos boltból kifutott mezt: a korábbi szezonokból megmaradt, esetleg mérethiányos készleteket töredék áron adják. Pl. a 16/17-es edzőpólók fehérben és sárgában is jól mutatnak és a hagyományos logót sem látjuk már sokáig új, hivatalos terméken, illetve a tavalyi, csíkos (nem H betűs) mez még jobban is néz ki az ideinél, a sárga is sakál, és mindkettő harmad áron kapható.
      • Nekünk borzasztóan tetszenek a régebbi mezek hivatalos replikái is, pl. ez itt, vagy a legendás ’84-es sárga KEK-mez replikája. Ráadásul ezek anyaga pamut, nem poliészter, amibe bepállik a gondos munkával tökéletesre gyúrt felsőtestetek.
      • Lehet nézegetni hazai boltok kínálatát is: hivatalos forgalmazók is olcsón adják a kifutott mezek beragadt készleteit. Legfeljebb nem lesz a hátán CR7 matrica, na bumm.
      • Ha valaki drágállja a szállítást, fogjon össze irl/fórumos/facsés haverokkal, hogy fajlagosan olcsóbb legyen a posta.
  • „Valószínűleg azért veszik olcsóbban, mert nem akarnak kiadni 20-30 ezret egy mezért.”
    • Lásd kifutott, 50 euró alatti mezek, 25 euró körüli pólók.
    • Illetve csúnya leszek: egyáltalán nem kötelező mezt venni. Nekem is tetszik a JLC Master, de 21 ezer dollárért kicsit drágállom. Kéne helyette venni egy gagyi fos kínai replikát?

Egy érv kimaradt a fenti fácse csoportból: a gagyi illegális. A fent hivatkozott „boltot” egészen a tegnapi napig nem ismertem, szóval javítsatok ki, ha felületesen ítélkeznék – és a „megbízható, régóta rendelek tőle” ne legyen érv, ugyanis ez alapvető a kereskedelemben, és nyilván igaz a hivatalos Juventus Store-ra is. A „bolt” honlapjára keressetek csak rá. A dizájn, illetve annak hiánya egy dolog, viszont a „webshopban” nincs egyetlen elérhetőség, feltehetően nincs működési engedély, vélhetően nincs garancia, nincs számla, nincs fogyasztóvédelem, nincs érdemi hozzáadott érték, csak egy masszív, lojális ügyfélkör, amelyiket nem érdekli, hogy gagyit kap. Olyan gagyit, amit ő maga is megrendelhetne, ha használná az internetet, illetve amit a többek által említett „bolt” nem is árulhatna, mert feltehetően nincs rá engedélye: védett márkajelzéssel ellátott, eredeti terméket is csak a megfelelő szerződéses háttérrel lehet forgalomba hozni.

Arról nem is beszélve, hogy a gagyi egyszerűen gagyi. Reméljük, van, akinek ez önmagában elég kellemetlen ahhoz, hogy maradjon az eredeti, hivatalos forrásból beszerzett termékeknél.