Karakterpróba

Sziasztok, vége a válogatott szünetnek, és holnap újra Juve-meccset nézhetünk. Nektek is hiányzott már szeretett csapatunk?

Azon gondolkodtam a minap, mennyire helytálló a “szeretett csapatunk” jelzős szerkezet. A klubot nyilván imádjuk, de mi a helyzet magával az aktuális csapattal? Őszinte leszek, kötődtem már jobban másik társasághoz az elmúlt években. Az újkori (értsük ezt most úgy, hogy poszt-calciopoli) Juventusok közül talán a ’14-15-ös szezon keretét éreztem legközelebb magamhoz: imádtam a BBC-t és az MVP-t, akkor még talán lehetett illúziónk Pogba lojalitását illetően, és úgy tűnt, a Tevez, Morata kettősben is komoly perspektíva van. És el ne feledkezzünk a Handsome Harrykről, a Matri, Llorente, Caceres hármasról, akiket bármikor meghívtunk volna egy szerkesztőségi csapatásra. Az a csapat a BL-döntőt követően részben szétesett, a kötődés a mostani csapathoz felemás: a szenátorok közül Buffon utolsó évét tölti, Marchisio a szalagszakadása óta hosszabb távon kezdőként használhatatlan, Bonucci a legenda státusz helyett a középszerűséget és a magasabb fizetést választotta, Barzaglin már látszik, hogy a két éve még elképesztő sebessége (pdf, 8. oldal) kopott kissé. Lichtit meg nagyra becsülöm, de az állandó pofázásai miatt valahogy sosem állt közel a szívemhez.

A mostani húzóembereink viszont Chiellini mellett olyanok, akik legfeljebb 2-3 szezont húztak le a klubnál: Pjanic, Higuain, vagy Alex Sandro vélhetően nem lesznek klublegendák, és bár Dybalában benne van a potenciál, a napokban arról is olvashattunk, hogy Marotta egy hosszú, anyagilag is komolyabb áldozatot jelentő szerződéssel készül, nem lennénk meglepődve, ha legfeljebb 1-2 évet maradna nálunk. Számomra jelen pillanatban Mandzukic az, akit szívesen elhívnék randizni: ő a csatársor Torricellije, egy olyan játékos, aki megtiszteltetésnek érzi, hogy viselheti a mezt, és a hozzáállása példa lehetne a Higuain-féle rest őstehetségeknek. Szóval nálam egyelőre nem alakult ki erős kötődés a mostani keret iránt. Az új fiúk közül Matuidi és Bentancur kezdenek megnyerni maguknak, de Costa, Bernardeschi, Szczesny, Höwedes és De Sciglio – különféle okokból – egyelőre nem tettek le semmit az asztalra.

Pedig már ideje lenne nekik is villantani valamit, ugyanis az a Lazio lesz a holnapi ellenfél, amelyik elég rendesen megagyalt minket a Supercoppán. Azt a vereséget nem lihegtük túl, egy, a felkészülésben előrébb tartó csapattól kaptunk ki, de a Lazio azóta sem lassít. A SPAL elleni, nyitófordulóban kikínlódott, azóta is csubakka döntetlenen kívül csak a Napoli ellen buktak pontot, rendkívül peches körülmények között: vezettek, de De Vrij sérülése, majd további két kényszerű csere miatt esélyük nem volt a második félidőben. Ezen kívül viszont meggyőzőek: Immobile karrierje során talán először volt képes másfél hónapot egyenletesen magas színvonalon végigtolni (az ellenünk lőtt két góllal együtt már 14-nél tart idén), mögötte Milinkovics-Szavics és Luis Alberto is képesek robotolni és kreatívan támadni, és Inzaghi összerakta a hátsó sorokat is. Az alapvetően védekezésre szoruló kiscsapatokon kívül a Lazio rendelkezik a legtöbb szereléssel és labdalopással (mindkét kategóriában ötödikek), ők szerezték a legtöbb gólt rögzített helyzetből, és a lőlapjuk is pontosabb, mint az átlagé: a Napoli és a Juve mögött ők találják el legtöbbször az ellenfél kapuját. Sérültjük van néhány, a kezdő környékéről Basta, Lukaku és Felipe Anderson sem játszik holnap, viszont ha hozzátesszük, hogy Anderson eddig végig sérült volt, és a Basta, Lukaku kettős is csak szűk 600 játékperccel rendelkezik a lehetséges 1260-ból, akkor sejthetjük, mennyire érzékeny veszteség a hiányuk. Jók lesznek.

Hogy a Juve mennyire lesz harapós, arról nincs sejtésem sem. Egyrészt a dél-amerikai válogatottjaink hosszú hét után érkeztek haza csütörtökön, és közülük Dybalának a nulla játékperc miatt sok értelme sem volt elutazni, de legalább elfáradt, és még a végén a padon kezd. Örömteli, hogy Bentancur bemutatkozott a válogatottban, és Szandi is játszott egy meccset, ami miatt lehet, hogy utóbbi helyén Kwadcsit láthatjuk. Higuain maradt Vinovóban, és Allegri tegnapi nyilatkozata szerint alakul a malacka formája. Hét elején még úgy nézett ki, hogy akár nyolc hiányzónk is lehet, de szerencsére alakulunk. Mandzukic a horvát válogatottnál szenvedett apró sérülést, ő jó eséllyel játszik. Allegri vele kapcsolatban megeresztett egy vicceset: “ne mondjátok Mariónak, hogy sérült, mert csak ideges lesz tőle”. Ha-ha-ha! Khedirát régen láttuk, ő vélhetően kezd holnap. Talán már Pjanic is leülhetne a padra, viszont róla azt mondta Allegri, nem fogja kockáztatni a játékát. Pjanic nincs a keretben, a Sporting elleni hétközi BL-fordulóban térhet vissza. A héten Pjaca is teljes terhelést kapott az edzéseken, pár hét múlva már játszhat. De Sciglio kettő, Höwedes még várhatóan négy hétig pihen.

Tavaly a Lazio ellen dobta be először Allegri a 4-2-3-1-et, és előfordulhat, hogy idén is a bilikékek lesznek a kísérlet alanyai: mai hírek szerint Max visszatér a korábbi kedvence, a 3 fős középpálya köré épített játékhoz. Valahogy így néznénk ki:

Meglátjuk! Bárki is lépjen pályára, illetve bármilyen alakzatban is fusson ki ez a még nem feltétlenül összeszokott sereg, szőrös, vaskos, eres faszt vigyen mindenki magával. Ez a Lazio nem fog lefeküdni, abban biztosak lehetünk. Az nagyon kevés lesz Costától, hogy elszalad a szélen, és Khedirától sem a meccshiányos, lassúcska lötyögésre leszünk kíváncsiak. Annyit is jó tudni, hogy bár a bajnokságok általában nem októberben dőlnek el, azt tartsuk szem előtt, hogy tavaly a 8. forduló után 7 ponttal vezettünk az idén első számú ellenfélnek tartott Napoli előtt, és ezt az előnyt a bajnokság végéig csökkenteni is tudták a beduinok. Képesek tartósan, hónapokon át eredményesen játszani, úgyhogy jó lenne nem elengedni őket.