Idényindító közös poszt

Gondoltuk, hogy írunk egy közös posztot mindenféle kérdéssel meg a válaszainkkal. Egyrészt ez kényelmes, másrészt ezek nagyon népszerű posztok, mert mindenki leírja utána hozzászólásban a saját válaszait. Így sok sok komment lesz, amiket pénzkeresésre használhatunk. Hogy miként? EZ MARADJON A MIT TITKUNK.

Milyen könnyű-, illetve nagyon durva tudatmódosítókra volt szükséged, hogy túltedd magad a BL-döntőn?

Tyli: Még nem tettem túl magam rajta, és szerintem sokáig nem is fogom.

Darti: Ahogy Allegri is mondta, kevésbé voltam felbaszva, mint pl a Bayern elleni kiesésünkkor. Méghozzá azért, mert a Bayern ellen mi voltunk a jobbak a két meccs alapján, nem adták meg egy (kettő?) szabályos gólunkat, a Bayernnek két szabálytalant igen és a többi és a többi. Most viszont a Real jobb volt. Sokkal. Látszott a keretek mélysége közötti különbség, amit nem tudtunk áthidalni. Attól függetlenül elég megrázó volt. De már nem érdekel.
Ugyanakkor azóta Beni egyik nagyon vicces anyázásán röhögök, néha csak úgy eszembe jut és vinnyogok, annyira vicces volt.

S4tchy: Rezignált csalódottsággal vettem tudomásul, hogy fossá vertek minket a második félidőben. Ez van. Azóta néha iszom 1-1 vödör vodkát, és a döntőre fogom.

Dino: A helyszínen láttam a kivégzést, azóta egy kockát sem néztem meg a meccsből, néha még előjön az élmény. Nem esett jól, de szakemberhez azért nem kell fordulnom.

_benito: Kétpofára nyomtam a szintetikus drogokat, és intravénásan adagoltam a nyugtatókat, de képtelen vagyok túllépni rajta. Még úgy sem, hogy közben látjuk: ez a Real Madrid azért tényleg rohadt erős csapat. Dartival a Szuperkupa alatt dumáltunk róla, és megállapodtunk abban, hogy a Bayern elleni kieséshez hasonlóan ez is legalább egy évig fájni fog még.

A nyár eseményeit látva szerinted mikor lesz legközelebb reális esélyünk a BL-döntőbe jutásra?

Tyli: Nem mostanában. Az elmúlt két év volt a Juve nagy esélye a BL megnyerésére, amikor több klub is tökönlőtte magát, vagy épp átalakulóban volt, így sokkal kevesebb esélyessel kellett számolni. Ennek most vége, idén sokkal erősebb lesz a verseny.

Darti: Idén. A védelem a kérdéses. In Allegri we trust. De a BL-döntőhöz nemcsak jó játék, hanem szerencse is kell. És valljuk be, nem feltétlenül életszerű 4 év alatt 3x döntőt játszani.

S4tchy: Bonucci-Dani Alves helyén bárki-De Sciglio kibaszott durva downgrade, úgyhogy szerintem amíg nem hozunk egy rendes jobb oldali védőt, és középre Rugani, illetve a jövőre érkező Caldara kettőséből valaki fel nem nő a feladathoz, addig komoly gondjaink lehetnek a védekezéssel.

Dino: Továbbra is hiszem, hogy a tavalyi menetelés nem volt véletlen, és azért egy évvel korábban sem sok kellett a Bayern ellen. Maradjunk annyiban, hogy nem lehet minden évben döntőzni, de a bejutás lehetőségét ostromolni kell – mondjuk a csoportkörön jussunk túl mindig. Aztán meglátjuk.

_benito: Mondjuk idén. Egy kulcskérdés van: Rugani. Ha ő betölti a szerepet, amit szánunk neki, akkor egyértelműen erősödött a Juventus a tavalyi szezonhoz képest. (Ehhez hozzá kell tenni, hogy szerintem De Sciglio jó lesz, nem véletlenül bízik benne Allegri is ennyire).

Lássuk a mercatót! Egytől tízes skálán hányasra értékeled Paratici és Marotta munkáját?

Tyli: 5. Bonucci és Alves elengedése ezekkel a feltételekkel állatság volt, és azért a Liverpool, a Dortmund vagy éppen a PSG példája mutatja, hogy nem teljesen a játékosok diktálnak. De Sciglio leigazolása pedig érthetetlen, tényleg csak az “In Allegri we trust” elv menti.

Darti: Még nincs vége a mercatónak. Én nem vagyok elégedetlen. Szerintem erősebbek lehetünk. Majd meg is írom, hogy miért. Bár már megírtam, de hamarosan a végleges keretet lehet elemezni. Mivel én szeretek a realitások talaján mozogni, és nem a Football Manager cheat üzemmódját tartom a realitásnak, ezért egyelőre 7-8 körül mozog.

S4tchy: Jelenleg olyan 5 körül jár Marotta. A szokásos jótékonykodás mindenesetre bőven megvolt: Jamest félig megfinanszíroztuk a Bayernnek, Contit a Milannak, egyúttal megszabadítottuk őket egy rejecttől, áron alul odaadtuk Bonuccit (akinek a megvásárlása mögé egy Agnelli-közeli bank adott fedezet nélküli bankgaranciát…), elengedtük Alvest abba a klubba, amelyik rendesen leránt minket Matuidivel, miközben csak a támadó szekció erősödött érdemben. Ha változik az osztályzat, két hét múlva beleszerkesztem a posztba a végső pontszámot.

Dino: Picit orrnehéz a csapat – a védelem miatt én is aggódom, főleg Benatia jelenlétét nem tudom hova tenni, és sajnos Lichtiét sem nagyon (de legalább ő már letett valamit az asztalra). Egy középső védő nem ártana: mondjuk hívhatnák Alessandro Nestának, és lehetne 20 éves. Amúgy megvagyunk. 7.

_benito: 6, de csak azért nem rosszabb, mert a csillagászati ajánlatok ellenére elhajtottunk mindenkit Alex Sandro környékéről. Illetve ez leromlik 3-4 körülire, ha nem jön még egy fasza középső védő, viszont megvesszük Keitát a Laziótól.

Bontsuk csapatrészekre: mit gondolsz a védelemről?

Tyli: Egyértelműen a legproblémásabb csapatrészünk. De Sciglio szerintem az új Motta lesz, Benatia hihetetlenül leromlott, pedig egy éve teljesen rendben lévőnek tűnt. Barza már kifelé megy a futballból, Chiellini állandóan sérült. Rugani szerintem csak azért nem kezdett a Lazio ellen, mert később kapcsolódott be a felkészülésbe, neki most nagyon bizonyítania kell. Spinazzola esetleges visszahozatala szerintem kockázatos, bár nyilván gazdaságos döntés.

Darti: Para. Sem minőségben, sem mennyiségben nem érzem kielégítőnek. A hátralévő mercato-time erre kell, és itt fog eldőlni, hogy milyen lesz az idényünk. Benatia nem tűnik jó megoldásnak. Rugani gondolom azért nem játszik, mert még Benatiánál is szarabb(?). Lichti és De Sciglio szintén necc. Cancelo nem fog érkezni, úgy tűnik. Alex Sandro helyett vajon marad végül Asamoah? Nehezen tudjuk felvinni a labdát a támadókhoz.

S4tchy: Gyász. A maradók öregedtek egy szezont, a távozók klasszisok voltak, szerencsétlen De Sciglio pedig őrületes kockázat. Barza visszavonulóban, Chiello sérülékeny, Benatia rendkívül bizonytalan, jobb oldalra nincs kezdő szintű emberünk. Az egyetlen feltétlenül jó hír, hogy Szandi még a végén marad egy évet. Az idény második felében Bonucci miatt működött a 4-2-3-1, az ő passzjátékát képtelenség pótolni, így nem véletlen, hogy utóbb már arról olvasni, Allegri visszatérne a 3 középpályás megoldáshoz. Ez azért külön vicces, mert a mercatót a 4-2-3-1-hez igazítottuk. Ja, és ki ne hagyjam, szerintem Szczesny jó igazolásnak számít.

Dino: Az eddig a stabilitást jelképező védelem most a legsebezhetőbbnek tűnő része a Juventusnak. Bonucci miatt én nem sírok, inkább az a gondom, hogy nem látom a helyettesét. Rugani szerintem nem rossz focista, de talán még nagy rá a kabát, a szoknya, a melltartó (vagy mi a francot szoktak ilyenkor írni). Benatiának a nevét sem akarom látni: ő tökéletes lenne mondjuk a Benevento ellen hazai pályán, az utolsó 10 percben, 3-0-ás vezetésnél. De Sciglio nem lehet olyan szar, mint amilyennek elsőre tűnik, szerintem megoldja a feladatát. Ha nem, az nyilván Allegri életébe kerül.

_benito: Bonucci távozás óriásit sebez több dolog miatt is. Egyrészt nélküle kikerül a repertoárból Allegri go-to formációja, a 3-5-2, másrészt a legjobb védőnk távozott, akinek a transitional play-ben is nagy szerepe volt. Ha őt nem pótoljuk, miközben telefostuk játékosokkal a pálya másik felét, az hatalmas baklövés, márpedig úgy tűnik, a Rugani-Benatia kettősre akarjuk bízni a dolgot. Egyébként ha holnap igazolunk, az is késő, hiszen még bele is kéne szoknia az új játékosnak a rendszerbe. Szerintem az, hogy nem igazoltunk egyből, azt mutatja, hogy Allegri úgy gondolja, megvagyunk hátul. De Sciglio szerintem rendben lesz, legalábbis én már láttam jól játszani, hehe.

Középpálya?

Tyli: Fabinho nagyon kellett volna, így, hogy elbasztuk a két nem-EU-s helyet Bentancurra és Costára, más nem nagyon maradt, mint Matuidi, aki amúgy nem rossz, de nem szarom magam össze az örömtől, hogy nálunk játszik. Ha maradunk a két középpályásnál, akkor Sturaro és Bentancur nem fog túl sokat játszani. Amúgy nagyjából rendben vagyunk, de ez nem egy klasszis középpálya.

Darti: Igazából itt általában csak a két középső kp helyét nézem, a mögöttük játszók már a 3-4 védőből álló védelembe tartoznak nálam, akik feljebb vannak, az pedig a 4 támadónk. Klasszist ide esélyünk sem volt hozni szerintem. A Marchisio, Bentancour, Khedira, Matuidi, Pjanic ötös magas színvonalú, ha nem is fossa magát össze tőlük senki.

S4tchy: Az is hatalmas kérdőjel, mit fogunk játszani… Sajnos továbbra is ott tartunk, hogy darabra megvagyunk, de a Pogba-Pirlo-Vidal trió által ellátott funkciókat csak részben tudja a jelenlegi állomány. Bentancur labdabiztosnak tűnik, a párharcokba is belemegy, abban esetleg lehet reménykedni, hogy belőle tudunk egy állatot nevelni.

Dino: Hova siránkozzunk? Mondjon valaki egy lényegesen jobb középpályás-sort Európából. A Realt kivéve. Ahogy Darti írta, tényleg nem okoznak gyomorgöcsöt az ellenfelekben – első látásra. De amúgy ez a névsor azért számomra atomstabil, csak a sérülések miatt félek. Marchiso és Khedira lábában nincs ép izomrost. Ha nem lesznek drámai sérülések, rendben van ez a csapatrész.

_benito: Én nem vagyok elégedetlen, Matuidi jó játékos. Vele is csak az a bajom, hogy miért most? Nem lehetett volna úgy, hogy már a felkészülést velünk csinálja végig? Azon kívül tipikus budget-vásárlás, hiszen a BL-döntőt elbukó csapatnál már csak az utolsó puzzle megtalálása kellene, hogy cél legyen, erre mi 30 körüli, az ellenfeleinknél már nem kellő játékosokat molesztálunk. Hát ez nem nagycsapat-attitűd azért, azt lássuk be.

Támadósor?

Tyli: Elég jó névsor, a kérdés, hogy Allegri hogyan kezeli majd a helyzetet, mármint hogy tömve vagyunk jó(nak tűnő) támadókkal. Keitát feleslegesnek érzem, Pjacát pedig én kölcsönadnám, neki ez az év úgyis kuka, de ha semmit nem játszik, akkor kb. annyi is a juvés pályafutásának. Ellentétben a tavaly évvel most bőven lesz variációs lehetőség, kíváncsi vagyok, Allegri mennyire forgatja majd a keretet.

Darti: Remeknek tartom. Benardeschi és Costa érkezése remek döntések. Keitára szerintem nincs szükség. Ez az alakulat félelmetes lehet. Technikás, gyors játékosok. Van variációs lehetőség. Jó ez.

S4tchy: Komplettnek tűnik ez a csapatrész. Muszáj lenne jóval több gólt szereznünk, mint tavaly.

Dino: Na jó, ez meg tényleg már a brutalitás határait súrolja. Nekem kissé kiegyenlítetlen a keret egésze, szerintem túlzsúfolt a támadószekció, bár nyilván a felállás függvényében fog változni, hogy melyik támadót lesz inkább balhátvéd, mint csatár. Nem hiszem, hogy marad ez az állomány, lehet, hogy Pumukli végül megy. Keita esetleges leigazolását esetleg ekkor érteném meg, de ekkor sem nagyon, mert hát ő nem Cuadrado helyettese.

_benito: Ez így nagyon rendben van, jól is variálható a mostani felhozatal, pont ezért nem értem, mi a halál faszára kell nekünk Keita (a laziale). Én amúgy is rühellem, és sokáig azt gondoltam, ő csak akkor jön, ha Dybalát végül meglépteti a Barcelona, de úgy tűnik, ezt megúsztuk. Mármint Dybala távozását, Keita érkezését még nem, pedig az csak egy dolgot hozna: feszültséget a padot koptató támadók nagy létszámú csapatán belül.

Te mekkora problémának érzed Bonucci távozását?

Tyli: Vegyesek az érzéseim a dologgal kapcsolatban. A játékosok reakciója azt mutatja, hogy szinte senkinek nem fog hiányozni, és amúgy is nincs szükség plusz edzőre Allegri stábján kívül. Játékban hiányozni fog, szerintem mindenképp pótolni kellene valakivel. Az a baj, hogy annyiért, amennyiért Bonuccit elkótyavetyéltük, a mai piacon nagyon nehéz normális helyettest találni.

Darti: Ez van. Leszarom már. Nyilván változtatni kell. Allegrivel egyetértésben: nem a helyettesét kell megtalálni, hanem azt a játékstílust, amit nélküle tudunk játszani. Láthatóan nem tudjuk feljátszani a játékszert a támadókhoz úgy, ahogy korábban. Erre ki kell valamit találni.

S4tchy: Az öltözőből nem fog hiányozni, a pályáról Caldara érkezéséig mindenképp. Utóbbitól nagyon sokat várok, tanár lesz a fiú.

Dino: Nem érdekel Bonucci, már a távozása sem hatott meg különösebben. Szinte kidobta Allegri a keretből, így elképzelhetjük, hogy milyen jót tett a jelenléte a csapatmorálnak.

_benito: Én már korábban is leírtam, hogy alapjaiban változtatja meg a Juventus lehetőségeit, játékát és formációját a távozása. Attól nem tartok, hogy a Milan már idén közvetlen vetélytársunk lesz miatta, inkább nekünk fog hiányozni.

Milyen céljaink lehetnek az előttünk álló szezonban?

Tyli: Erre csak egy ordas közhellyel lehet válaszolni: a Juventusnak mindig, minden sorozatban és minden körülmények között csakis a győzelem lehet a célja. Az más kérdés, hogy ez reális-e.

Darti: Tripletta. A bajnokságnak továbbra is mi vagyunk az esélyesei. BL-ben a szokásos csapatok jelentenek ránk igazán durva veszélyt (Real, Bayern, PSG, MU, City).

S4tchy: Májusban minden fronton állva maradni. A végjáték mindig lutri egy kicsit.

Dino: Címvédés a bajnokságban és a kupában. A BL-t meglátjuk.

_benito: Szerintem semmit nem változtak a céljaink: Olaszországban minden, a BL-ben pedig jó sorsolás, ha összeállunk, én semmit nem tartok lehetetlennek.

Ki lesz idén a legnagyobb ellenfelünk?

Tyli: A Napoli és az ellenség.

Darti: Szerintem az izé erős lesz sajnos. A Napoli és a Roma is jönni fognak izomból. A Milannál kérdés, hogy mennyire tud összeállni az új csapat.

S4tchy: A bajnokságban a Napoli, a BL-ben nyilván a Real.

Dino: Egyértelműen a Napoli. Kész a csapatuk, semmilyen változás nem volt a nyáron, Sarri a tökéletességig akarja csiszolni őket. Spallettiékben nem látom az erőt (de legalább nem rohantak ész nélkül a mercatóra, ez azért meglep). A Milan jobb lehet, mint tavaly, de semmire nem garancia az iszonyatos pénzköltésük.

_benito: A Napoli. Sarri elvariálgat a feladattal, hogyan tudja Mertenst és Miliket egyszerre a pályára tenni, de akár sikerül, akár nem, nagyon jó csapatuk van. Ha nem mi leszünk a bajnokok, akkor az Africa United.

Hogy áll fel szerinted jelenleg a legerősebb Juventus?

Tyli: Buffon – egy farönk, Rugani, Chiellini, Sandro – Pjanic, Matuidi – Costa, Dybala, Bernardeschi – Disznó

Darti: Buffon – De Sciglio, Barzagli, Chiellini, Alex Sandro – Pjanic, Matuidi – Bernardeschi, Dybala, Douglas Costa – Higuain

S4tchy: Kijózanító, hogy itt most le kéne írnom De Sciglio nevét.

Dino: Elkezdtem írni, de szerencsére annyi a variációs lehetőség, hogy inkább nem válaszolok (maximum az ügyvédem jelenlétében). Nincs szívem kihagyni Alex Sandrót, de szerintem Costa gyorsasága is elférne, Bernardeschi kreativitása szintén, Mandzukic sokoldalúsága és küzdőképessége pedig nélkülözhetetlen.

_benito: Buffon – De Sciglio, Barzagli, Chiellini, Alex Sandro – Pjanic, Matuidi – Cuadrado, Dybala, Mandzukic – Higuaín.

Van még 13 nap a mercatóból? Kit vennél még, ha csak egy játékost hozhatsz?

Tyli: Nehéz, mert jobbhátvéd is kellene, meg középső védő is.

Darti: Verratti. Kifejteném, hogy miért, de nincs kedvem.

S4tchy: Jobbhátvéd kell, de kibaszottul.

Dino: A védelmet kellene valahogy stabilabbá tenni. Középre mindenképpen kell valaki, mert ott kevésnek tűnik a minőségi variációs lehetőség. Csak ezután jön fontosságban a jobbhátvéd. De ismétlem: De Scigliót még ne írjuk le.

_benito: Egy fasza középhátvéd kéne, semmi más. Nyilván esélytelen lenne Thiago Silva, Varene és Umtiti, ha pedig reálisan nézzük, nagyon nehéz a dolog. Én biztosan rámentem volna Pepére, hátha sikerült volna elhappolni a Besiktas elől.

Kinek nincs helye a csapatban?

Tyli: Benatiának és de Scigliónak. És sajnos Lichti ideje is lejárt.

Darti: Az én szívemben mindenkinek van helye. Mondjuk Benatiát utálom.

S4tchy: Licht, Asa, Benatia, De Sciglio. Kár, hogy ebben a négyes listában szerepel az összes jobbhátvédünk.

Dino: Benatiát mindenképpen. Lichtit szintén elengedném – érdemeiért viszont kiemelt nyugdíjat adnék neki.

_benito: Benatia véglegesítésével újabb Marco Mottát szereztünk, bár most már előfordulhat, hogy egy kínai megment tőle, és nem nálunk öregszik meg. Egyelőre egy különösen tanácstalan dromedárra emlékeztet, akinek minden lépést meg kell fontolnia, mert a szomjhalál kerülgeti.