Csak pozitívan

Ma hivatalos lett, amit sokan még pár napja is csak rossz viccnek hittünk: Higuain 90 millió euróért a Juventusba igazolt. A kételyeinket már leírtuk az üzlettel kapcsolatban, most lássuk, mik az átigazolás pozitívumai.

Higuain megvétele elég erős demonstráció: a 90 milliós vételárnál többet csak C. Ronandóért és Bale-ért fizettek. Most nem az az érdekes, hogy az argentin megért-e ennyit, hanem az, hogy ez egy olyan üzlet, amit csak néhányan engedhetnek meg maguknak a világon. Eddig azt hittük, hogy a Juve nem tartozik közéjük – nos, tévedtünk. A posz-calciopoli időszak legdrágább igazolása Dybala volt, akiért a bónuszokkal együtt 40 milliót fizettünk – ezt most rendesen sikerült felülmúlni. Higuain ezzel természetesen a klub történetének legdrágábbja is, eddig Buffon volt a csúcstartó 52 millió eurós vételárral.

Ráadásul idén nyáron a két legnagyobb vetélytársunk legjobbját hoztuk el a kivásárlási záradék megfizetésével. Ami azt mutatja, hogy nagyjából azt vesz meg a klub Olaszországon belül, akit akar – ezzel tovább építjük az egyeduralkodásunkat, és a globális Juve brandet. Ráadásul ezzel az igazolással egyértelművé tettük, hogy jövőre a BL győzelem a cél. Persze ezt már többször elmondták a játékosok és a vezetők is, de egy dolog a duma, másik a tettek. Az Alves, Pjanic, Benatia, Higuain négyes megszerzésével, és esetleg Pogba és Bonucci megtartásával olyan csapat áll össze, amelyik valóban az esélyesek közé is tartozik – nem véletlen, hogy már az UEFA twitter csatornája is azt latolgatta, hogy 2017-ben BL-t nyerhet a Juventus.

pipita

Azt se feledjük, hogy Higuain a hírek szerint évi 7,5 milliót fog keresni – amivel a klub legjobban fizetett játékosa lesz. Miért kellene ezt pozitív hírként felfognunk? A calciopoli óta nem ment a Juve 6 milliós fizetés fölé, azaz most változik a bérstruktúra, hiszen nyilván pl. Bonucci vagy az esetleg maradó Pogba bérét is emelni kellene. Nyilván nem adnak 7,5 milliót Higuainnak, ha a klub nem képes megfizetni a többi sztárjátékosát. Azaz a Juve képes közelíteni a leggazdagabb vetélytársakhoz a bérezést tekintve – amivel csökken az esélye annak, hogy magasabb bérrel elszipkázzák a játékosainkat.

De hogy ne csak a pénzügyekről, vagy a transzfer szimbolikus jelentőségéről beszéljünk: ne feledjük, hogy Higuain több évtizedes gólrekordot döntött meg az előző szezonban, és hogy évek óta megbízhatóan lövi a gólokat. Nagy valószínűséggel a hozzá hasonló vagy jobb képességű csatárok nem voltak elérhetőek a piacon. Moratára igényt tart a Madrid, pedig a hírek szerint egész komoly összeget is hajlandóak lettünk volna fizetni a megtartásáért. Cavanit Ibrahimovic távozása után nem adja el a PSG, Agüero a ManCityben nélkülözhetetlen és jól is érzi magát. Messi, Neymar vagy Suarez nyilván elérhetetlenek, az Arsenal pedig nem akarta eladni Sanchezt. Lukaku szerintem kissé túlértékelt, és nem sokkal lett volna olcsóbb, miközben nem biztos, hogy az olasz bajnokságban megélt volna. Icardit nem akarja eladni a klubja, és nincs kivásárlási záradék a szerződésében. Griezmann nem az a típus, akire szükségünk van, ráadásul kétséges, hogy eladja-e a klubja, és ha igen, mennyiért. Lewandowskit szintén nem akarja eladni a klubja, ráadásul ha elhagyja a klubját, akkor azt jó eséllyel a Real kedvéért tenné – hasonlóan a dortmundi Aubameyanghoz. Müller nem eladó, de nem is illene a Juventusba, Ibrahimovics meg már rég aláírt a Manchester Unitedhez. Lacazette? Hülye neve van, már a CD is lejárt, nem hogy a kazetta, ráadásul még a francia válogatottba sem fér be, biztosan megér 40-45 milliót? Benzema? Szerintem ő örül, ha megússza a zsarolós ügyét. Kihagytam valakit? Ha igen, akkor is látható, hogy nem nagyon szaladgálnak elérhető gólerős támadók a piacon. Esetleg lehet kockáztatni egy tehetséges brazillal, aztán vagy Neymar, vagy Keirrison lesz belőle – nekünk viszont azonnal bevethető játékos kellett, akinek nincs szüksége beilleszkedési időre, beszéli a nyelvet, ismeri a bajnokságot.

Higuain stabil kezdő az argentin válogatottban – függetlenül attól, ki a szövetségi kapitány. Agüeróval vagy Tevezzel szemben is őt favorizálták az edzők – mindegyikük hülye lett volna?

A jelenlegi piacon eszetlenül elszállt árak vannak: tehetséges, de nem sokat bizonyított játékosokért repkednek a 30-40 milliók, és még Pogbát leszámítva is könnyen lehet, hogy nem Higuain lesz a nyár legdrágább igazolása. És az is kérdés, hogy a mostani idióta árak melltt képes lesz-e a Napoli pótolni Higuaint – az ajaxos Milik 35 millióért van annyira kockázatos igazolás, mint a mi 90 milliós üzletünk. Persze, bátor húzás volt ennyit kifizetni az argentinért, hiszen szinte elvárásnak tekinthető, hogy ezzel a kerettel nemzetközi szinten is villantani kellene valamit – de ahogy fentebb írtam, erre minden esélyünk meg is van.

Most a keretben van Mandzukic, aki verekedni jó lesz, és ne feledjük, hogy pl. a ManCity ellen oda-vissza betalált tavaly, a játékügyes Dybala, aki egyre jobb lesz, a kiválóan cselező Pjaca, aki szélsőként és csatárként is bevethető. Higuainnal együtt négy különböző stílusú támadó, akiket elég jól lehet majd variálni. Zaza meg jó eséllyel távozik, állítólag a Milan szívesen látná – a Wolsburgot már visszautasította a tizenegyesölő. Miénk a világ talán legjobb védelme, Pjanic személyében pedig valószínűleg megvan Pirlo utódja is a középpályán – legalábbis ami a gólpasszokat illeti. Nagyon erős Juventus indul neki a következő idénynek.

Szóval csatlakozva Dybalához: üdvözlünk Torinóban, Pipita, és reméljük, hogy még sikeresebb lesz a csapat veled!

A kérdés innentől csak az, hogy mi a francért akarna innen elmenni Pogba?