De kellett már egy meccs, ami után maradéktalanul elégedetten állhatunk fel a tv elől. Kellett már, hogy kihúzhassuk magunkat, és ne kelljen a fékevesztett károgást hallgatni.
Mekkora igazolás volt már?!
Ez a Sevilla nyilván nem valami nagy durranás. Ugyanúgy beragadtak az elején, mint mi, és bár a Juventushoz hasonlóan pörgetik csapágyasra a szopórollert, azért csak vertek egy hónapja négyet a Barcának, és mégiscsak az EL-győztesről beszélünk. Szarul játszottak Torinóban, ez is tény, ugyanakkor az is, hogy ehhez volt némi köze annak, hogy mi meg jól. Nagyon jól.
Az egész meccsen érződött a csapaton, hogy harapunk. Mégsem ezért emelkedik ki az idei meccseink közül a Sevilla elleni, hanem azért, mert most végre tele voltunk jó egyéni teljesítményekkel is. Aki eddig sem volt rossz, az most is hozta magát (Cuadrado, Barzagli, Morata) de most felnőttek hozzájuk azok is, akiknek az eddigi hitvány teljesítménye a gyenge rajt fő oka volt.
Beszarsz, ha ez bemegy
A legjobb érzés, amikor az ember nem is tudja, kit emeljen ki. Elöl Cuadrado folyamatosan terrorizálta a Sevilla bal oldalát, Morata és Dybala a gatyájukat lemelózták, ráadásul ketten hét kapura lövést és három kulcspasszt is beraktak a közösbe. Hernanes és Khedira nagyon jól zártak a 3-4-3-ra hajazó rendszerben, Evra pedig az egyik legjobb meccsét hozta le annak ellenére, hogy a beadásai nem voltak a legjobbak.
A tegnapi játék folyamatosságát – bármilyen jól játszottak is a támadósor tagjai – tulajdonképpen a védelmünk szállította. Bonucciék nagyjából tökéletes meccset hoztak le, Barzával és Chiellóval rengeteget passzoltak (mind 95 százalék környékén), gyakorlatilag átjátszhatatlanok voltak. Erről annyit, hogy a Sevilla egyszer lőtt kapura. Ehhez persze az is kellett, hogy a középpályás védekezésünk is szintet lépjen, különösen Hernanesé, aki három szereléssel és három labdaszerzéssel mindkét kategória egyik legjobbja volt, de Khedira bemutatkozása is parádésra sikerült (ahhoz képest, hogy a múlt század derekán játszott utoljára).
Íme néhány fontos adat, ami alátámasztja, hogy tudunk futballozni. 564-et passzoltunk, mindezt 90 százalékos pontossággal, és volt 16 kulcspasszunk is. 15 szerelésünkhöz 20 labdaszerzés társult, 20-szor vettük célba a Sevilla kapuját, és 6-szor el is találtuk.
Kapura lövések
Ez a meccs azért is volt fontos, mert a City ellenihez hasonlóan bizonyította, hogy iszonyatos potenciál van a csapatban. Sokan kétkednek, és jogosan teszik, hiszen az idei két olasz rangadón esélytelenül vergődve kaptunk ki, de látni kell a kiváltó okokat és az előre vezető utat is. Ha ebbe a csapatba visszatér Marchisio, Asamoah és Mandzukic, és a játékosok megszokják egymást és az új rendszert, gyorsan elfelejtjük a szeptembert. Nem mondom, hogy egyből bajnokok leszünk és megint BL-döntőt játszunk, de talán nem fogok mellé, ha azt mondom, ennek a csapatnak nem is ez az idei célja. Vagy nyolc évet fiatalodtunk a tavalyihoz képest, és Allegri jóval pragmatikusabban áll ehhez a játékhoz a saját keretével, mint a Contétól megörökölttel állt. Ez egy komoly átállás, és ha nincs iszonyatos pechünk, lehetett volna sokkal kevésbé fájdalmas is. És még most sem kell nagyon rinyálni, mert látszik, hogy mit tudunk.
Ugyanakkor egy dolog nagyon hiányzik. A vezér. Az egyelőre nincs, illetve van, csak nem vezérkedik. Az egyetlen bajunk jelen pillanatban, hogy Pogba nem képes a vállára venni a csapatot. Vele ugyanakkor azért van szerencsénk, mert nem reméljük, hanem tudjuk, hogy képes rá. Csak éppen szar formában van, de nagyon. A tegnapi második félidőben például olyat láttunk, amilyet még soha: kivonta magát a játékból, csak az alibipasszokat nyomta, nem vállalt el egy cselt és egy lövést sem.
Már megint gól?
De képzeljük el, ha majd ő is formában lesz. Mögötte Marchisio, mellette Lemina, Hernanes, Sturaro vagy Khedira, elöl pedig az egyre jobb formába lendülő támadók. Nem biztos, hogy mostantól nem lesznek atomszar meccseink, és nem hullámzunk továbbra is akár meccsen belül is komoly amplitúdóval, de nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez természetes velejárója a Juventusnál zajló folyamatoknak. De aki nem látja, milyen sok van ebben a csapatban, az nem is akarja látni.
Nos, a BL-ből ezzel tulajdonképpen már csak mi baszhatjuk el a továbbjutásunkat, de nagyon közel van nemcsak a legjobb 16, de a csoportelsőség is. A következő két meccset kell jól lehozni az Armenia Bielefeld ellen, és már nem eshet nagy bajunk (főleg, ha közben a másik két delikvens jól kigolyózza egymást). Ez máris több, mint amire a bajnokik alapján számítottunk, nicht war?