Allegri, takarodj! 2.

Tippeljünk, káromkodjunk!

Nehéz helyzetben vagyunk, hiszen legutóbbi hasonló című posztunk óta a csapat kétszer is nyert, kapott gól nélkül. De azért erőt veszünk magunkon, toljuk tovább a szekeret. A munka az munka!

Kezdjük a megfellebbezhetetlen ténnyel: Moratának 3 perc kellett ahhoz, hogy kiharcoljon egy életveszélyes helyről járó szabadrúgást. Ebből nem nehéz kiszámolni, hogy ha végigjátszotta volna a meccset, akkor 30 alkalommal sikerült volna ez, és Tevez harmincszor lőhetett volna gólt abból a szögből.
De nem Morata kezdett! Ki tehet erről?

Egyébként nagyon biztató a Coman, Morata, Tevez, Pogba, Vidal ötösfogat: bár az első kettőt még csak percekig láthattuk, mégis úgy tűnik, hogy mindannyian képesek váratlan húzásokra, technikás megoldásokra. Gyorsak, ügyesek, szépek!

Néhányan teljesen kiborultak S4tch barátunk nem mindennapi csodálatosságú írásán, amelyben tökéletesen fejtegeti azt, hogy az első bajnokin miért ülhetett volna a kispadon akár Verebes mágus is. Az alattomos Allegri arcátlanul arra apellált, hogy ha a Malmőt elverjük, akkor kihúzza a szőnyeget alólunk, egy csapásra megszeretjük!
De ne feledjük, hogy bár sok-sok év telt el azóta, hogy a nyitómeccset sikerült végre behúzni, de a csoport leggyengébb tagját azért a Conte-éra félelmetes hatékonytalanságú játékával is sikerült hazai pályán elverni. 

Tehát a kötelezőt jól hozzuk egyelőre, a játék tetszetős. Vidal és Pirlo hiánya sem látszik annyira a csapaton, mint Conte alatt volt. Igaz, Evra és Pereyra is minőségi váltást jelent. Evra érkezése lehetővé teszi, hogy Asamoah játsszon középen, és olyan sarkazós gólpasszt adhasson Teveznek, hogy automatikusan csücsöríteni kezdünk otthon a fotelben. Pereyra pedig minden tavalyi cserénknél jobb, még ha Vidal 1-1-es cseréjének semmiképpen nem tekinthető. Mondjuk ki lehetne hozzá hasonló…

Az Udinese ellen támadásban több variációt képes voltam felfedezni, a Malmö ellen mondjuk már kevésbé, bár Lichti kicsit több célzóvízzel halálos lehetett volna.
Allegri bátran nyúl a fiatalokhoz, Conte 5 hónap után cserélte volna be bármelyiket is, nehogy ne 100%-ig azt csinálja, amit kiszabott neki a Jóisten Mester. De mire gondolhatunk ebből, honnan ez a vonzódás a fiatal srácok felé? Takarodjon a perverz állat!

De mi jön a hétvégén? Na, mi?!

A MILÁNY!

Ha Muntari gólját megadták volna, akkor most nem lenne ez a mérkőzés, hiszen kiestünk volna az első osztályból és a Milan lenne a világbajnok – copyright Allegri (takarodj!). Idegenbe megyünk bohóckodni, ennek ellenére inkább elvárás a győzelem mint a döntetlen, a vereség pedig pláne rettenetes csapás lenne.

Tehát megígérem, hogy ha nyerünk, akkor a jövő heti „Allegri, takarodj” posztban csak dicsérni fogom az edzőnket. Hiszen mi nem ellene, hanem érte haragszunk!

Egyébként most sem igazán tudtam gyalázni semmi miatt, hacsak nem vesszük észre, hogy az ebola terjedése továbbra is megállíthatatlannak tűnik. Nézzétek ezt az érdekes ábrát:

10672271_10152688239189060_6916864492756919830_n

Véletlen lenne? Nem valószínű.

Tehát egyelőre az elvárások minimumát teljesíti az új Mester. Mivel egy áruházi próbababa is lehetne helyette a kispadon, egyelőre semmi sem akadályoz meg minket abban, hogy azt mondjuk:

Allegri, takarodj!

Tippünk a Milány ellen:

1-5 (Ők fognak vezetni!)