Egy poszt Ruud Gullitról

Darti és Dini közös blogbejegyzése. Guinness World Record 2021 – A világ leghosszabb blogposztja

Szia Dini! Írjunk ide egy közös posztot! 

Jó!

Most olvasom, hogy CSEFERIN szerint a Róma és a Lyon amerikai milliárdos tulajdonosai sosem lépnének be egy Szuperligába, mert tisztelik a szurkolóikat és a klubjaik hagyományait? Szerintem nagyon megható, hogy ezek az amerikai milliárdosok ennyire tiszteli a hagyományokat, amelyek ezek szerint azon alapulnak, hogy a klubjaik az UEFA faszát szopják kedve szerint vesznek részt nemzetközi tornákon!

Szerinted is megható ez? Mit gondolsz a Szuperligáról?

Szia, én is köszöntelek téged! Szerintem a Szuperliga a futball közgazdaságtana és erő áramlási viszonyai miatti szükségszerűség. Lehet ezen megsértődni, meg nyavalyogni, de akkor is ez a helyzet. A BL ma már senkit nem érdekel az egyenes kieséses szakaszig, azok a topklubok, amelyek pedig az EL-ben senyvednek, a hátuk közepére sem kívánják a sorozatot. 

Elárulva érzed magad szurkolóként? Azaz elárulva érezted volna magad, ha nem bukik meg az egész azonnal?

Nem! Ha kiszálltam volna a buliból, akkor már nagyjából 20 évvel ezelőtt kellett volna megtennem. Nekem sem tetszik ez a sterilizált közeg, az UEFA és a FIFA politikai szervezetként történő működése, a kvalifikációk átláthatatlan rendszere, az elmebeteg átigazolási díjak, a videóbíró: de még mindig túl erős a nosztalgia érzése és a lelki kötődés ehhez a nyomorult sporthoz. A foci a világ legszebb játéka, nyomába sem érhet semmi: ami a focin kívül van, az csak azoknak érdekes, akik nem voltak elég tehetségesek a labdarúgáshoz. A BL-t eleve azért hozták létre 28 éve, hogy a szűk elit játszótere legyen: akadtak néha olyanok, akik bepofátlankodtak a homokozóba, de az összképen ez nem változtatott.  

Mit gondolsz, Ronaldo szívesen játszott volna hetente “bajnoki” meccset a Manchester United, az Arsenal, a City, a Real, a Barcelona és a többiek ellen? Vagy inkább ő is azt mondta volna, hogy okádnia kell ettől az egész pénzközpontú játéktól és inkább a Benevento ellen lépne pályára a tradíció és a szurkolók tisztelete miatt? Szerintem ha valaki, Ronaldo biztosan nem a pénz miatt csinálja!!!! Szarik ő a pénzre!!! SZARIK RÁ!!!

Amúgy érdekes, hogy azt gondoltam, Agnelli kb. a “bukás” után egyből lemond, de még mindig tartja magát. Pedig azért érezhető, hogy nem feltétlenül lesz nekünk jó, ha ő marad. Legalábbis az UEFA főgörényei nem fogják jó szemmel nézni. A helyére a Facebook-csoportok már Alessandro Nasit látják biztosnak, igaz, jelen pillanatban csak több napos pletykák szólnak erről. Ugyanakkor van benne valami, ez a Nasi fickó teljesen új kezdet lenne, nem volt a klub körül különösebben sokat és a hírek szerint az Exor amúgy is pénzt akar pumpálni a CÉGBE a nyár során. Szerintem egyébként én lennék a legjobb elnöknek, őrülten jóképű vagyok, és mint tudod, más adottságokkal is rendelkezem.

Tudom, Darti! Hogyne tudnám! Bevallom, hogy én leginkább Orbán Viktor elnöki pozíciójának örülnék, ő biztos felmosná a padlót ezekkel az uefás bürökratákkal! De ő most nem ér rá, talán csak 2030 után! 

Persze, sajnos Agnelliék gyorsan és rettenetesen megbuktak, mint Fekete-Győr András egy interjúlehetőséggel a baráti médiánál. 

Épp most lettünk túl az Udinese elleni mérkőzésen. Fantasztikus fordítás volt, nem mondom. Döbbenetesen gyengén, szarul és kilátástalanul játszunk. Szerintem ez a győzelem egyrészt valóban sokat ér, másrészt hülyeség lenne azt mondani, hogy vereséggel ért fel, hiszen lélektanilag is fontos volt. De a mutatott játékot tekintve teljesen egyértelmű, hogy komoly gondok vannak minden szinten, esélytelenek voltunk az Udinese ellen is, és Pirlóval nem vagyok benne biztos, hogy jövőre megoldódhatnának ezek a gondok. Én csak azt tudom ismételni, amit évek óta: Allegrit sosem kellett volna elküldeni, hanem ellenkezőleg: NEM kellett volna elküldeni. Azaz marasztalni kellett volna. Sok időre. Hinni annak, amit mond, meg segíteni neki, hogy azt kapja, amit kér. Te hogyan látod ezt?

Jajj, ne is mondd, kivoltam idegileg az Udinese elleni meccs közben – pedig megfogadtam, hogy nem érdekel túlságosan ez az egész, de hát nem tudok szabadulni! Iszonyatosan rossz meccs volt, semmilyen komolyabb jövőképet nem látok ebben a keretben. Ugyanakkor az is igaz, hogy a két éve még BL-győztes és tavaly egész Angliát földbe döngölő Liverpool éppen döglődik – náluk vajon mit mondanak a szurkolók? Amúgy nagyon jellemző, hogy McKennie kezdő lehet a Juvéban, és feltétlenül még kis sem lóg lefelé a csapatból….

Egyértelmű, hogy Allegri lehet csak a kiút – én a vezetők helyében egy olyan megoldásra törekednék, amelyik korábban már felmerült a Juvénál, de Olaszországban még most sem igazán jellemző (topcsapatoknál legalábbis…): a menedzseri típusú csapatvezetés. De az is lehet, hogy én már nem értem ezt a világot, és erre már nincs idő.:-(((

Az életet és így a labdarúgást is hosszú távra játsszák, kell, hogy legyen rá idő. Szerintem egyébként _annyira_ nem állunk szarul a csapatot alkotó játékosokat tekintve. Legalábbis egyelőre. Ha nem lesz meg a BL és/vagy nem sikerül jól a nyári mercato, akkor viszont jövőre igazán szarul állhatunk. De ostobaság lenne azt gondolni, hogy Agnelli, Paratici, vagy akár az egyébként állítólag nem a legélesebb kés Nedved nem látják ugyanazokat a dolgokat, amiket mi. Nem feltételezem, hogy azért igazolnak szarul vagy bénán, mert szarul vagy bénán akarnak igazolni, hanem azért, mert jól igazolni sok szempontból is nagyon nehéz. Allegri is elmondta, hogy nyilván akart a klub olyan játékosokat igazolni, akiket ő kért, de volt amelyik kerek perec megmondta, hogy “kapjátok be!”. Ezeket pedig az egyszerű szurkoló nem látja. 

Igazad van, természetesen nem tudjuk, hogy mi van a színfalak mögött. Egy-egy üzleti vagy szakmai döntés hátterébe nem nyerhetünk betekintést, egy-egy lényeges lépésről egyszerűen nem lehetnek megfelelő információink! Márpedig a mai világban nagyon könnyű információk hiányában ítéletet hozni – lásd a politikai életet! De ugyanígy nagyon egyszerű dolog a játékosokat szidni olyanoknak, akik még egy barátságos focizgatás során sem emelkednek ki a csapatukból. Gondoljunk bele, hogy az ilyen kritikusok mémeket gyártanak olyan labdarúgókból, akik a SERIE A-BAN focizhatnak. Ami azért óriási belefektetett munkát és némi tehetséget feltételez. AZ EMBEREK GONOSZAK, DARTI!

Igen, nagyon nehéz lehet futballistának lenni a mai világban, amikor semmi sem szent, a teljesítményeket (legyenek hatalmasak vagy mégoly csekélyek is) nem ismerik el a kanapéhuszárok, tévévagányok és ASZFALTBETYÁROK!

Ugyanakkor szerintem Kulabá és Megkenő még nagyon fiatalok, és szerintem a jövőben hasznos tagjai lehetnek a csapatnak! Csak megfelelő mesterre van szükségük, aki kihozza belőlük az ott rejtőző, szunnyadó tehetséget! Én Allegrire gondoltam, de lehetne ez a 100 éves Lippi is, vagy a klublegenda Del Piero is, aki nyilván alig várja, hogy Pirlo nyomdokaiba léphessen, netán egyből a klub elnöke vagy a világegyetem ura lehessen! Vajon Capellót vissza lehetne még hívni? Vele szerintem meglenne jövőre újra a Serie A, 38-0-ás gólkülönbséggel. Igaz, a BL-ben kiejtene minket az első szembejövő csapat egy idegenbeli 1-0 után hazai pályás 0-0-ával. Régi, szép idők!

Nagyon felnevettem a 38-0-ás gólkülönbséget látva! Nagy mókamester vagy te, Darti! Amúgy hogy érzed magad? Elkerült a vírus téged? Oltakoztál már? Hogyan élted meg az elmúlt bő egy évet?

Hát figyelj. Hála Istennek engem elkerült a vírus, amiben nagy szerepe volt annak, hogy már a helyzet eszkalálódásának legelején abbahagytam a tömegközlekedést és az, hogy jórészt az erdő szélén lévő haciendámból tekintek a változó világra. A családból csak édesapám kapta el, de szerencsére voltak tartalékai, így 2-3 hét egy helyben fekvéssel és mínusz 10 kilóval le is tudta az esetet. A vicces, hogy közben produkált két negatív PCR-tesztet… megbízható kis eszköz.
Nyilván mindenkit érdekel, hogy különösen furfangos módon megváltunk egymástól a munkahelyemmel még a koronavírus kitörésének legelején – ezt nem fejtegetném hosszan, viszont így cserébe 100%-ban nekiláthattam a világ elmúlt 2000 évének talán legnagyobb gazdasági és társadalmi válsága közben a saját vállalkozásom felfuttatásának. Mondhatom, könnyen megy, abszolút tarolunk mindenhol!!!
Szerencsére sokat segített Orbán Viktor hitelmoratóriuma és a világ leghatásosabb széruma, a Szputyin V vakcina. Nem véletlen, hogy a V jelet kapta ez a szer, nyilván észrevetted. V, mint VIKTOR. Ebből kaptam két adagot, mondhatom, azóta jobban látok, jobban hallok, egyre jobban beszélek oroszul és bárhol fel tudok csatlakozni az internetre, ahol van térerő. Feléd mi a helyzet? Mindenki rendben van? Sokan nem tudják, hogy mielőtt gyermeked született volna, még egy kutyát is bevállaltatok! Hogy bírjátok ezeket a nehéz időket, Dini?

Köszönöm a kérdésed! Annyit mondhatok, hogy nem volt egyszerű. A kislányom 2020 januárjában született, és úgy készültem, hogy sok időt töltök vele együtt. Hát, többet töltöttem végül, mint amit terveztem. Lassan másfél éves a kis LURKÓ, és túlzás nélkül mondhatom, hogy nem volt nap, amikor ne láttam volna, ne fürdettem volna, ne mondtam volna neki mesét. Imádok apának lenni! Ennél jobban csak anyának szeretnék! A kutya is aranyos (Schillaci után Totónak neveztük el), egyelőre még nem látom, hogy miben jó, de fejlődhet, hiszen csak két éves! Egy lexikonban olvastam, hogy elélhet akár 15-16 évet is, úgyhogy van ideje bőven! A mi családunkat nem igazán érintette a betegség, hála az égnek. A nagyszülőket idejében beoltották, köszönhetően a KORMÁNY LOGIKUS VAKCINABESZERZÉSÉNEK! Már mi is kaptunk oltást a feleségemmel, az orosz vakcinát töltötték bele a kis testünkbe. Elmondhatom, hogy nagyon hiányzik a közösségi élet, ti is nagyon hiányoztok nekem! Dante is! A te kutyád nagy zsivány, Darti! Mi újság vele?

Istenem, hogy repül az idő! Hát már másfél éves a NAGYLÁNY! Egyszer talán nekem is lesz leszármazottam, de hát ki akar gyereket ebbe a mai világba, nemigaz? Például te, mondjuk, de ha ettől eltekintünk.
Dante remekül van, és nagyon szereti, hogy egész nap a 30 centis közelemben lehet, de neki azért hiányzik a régi, irodai élet. Mindennap vonatoztunk, buszoztunk, sétáltunk, az irodában sok emberrel és más kutyákkal bandázhatott. Ez most nincs, ami nyilván hiányzik neki, de képzeld, tegnap például egy őzzel találkoztunk a KERTEMBEN, ami nyilván nagy izgalmat okozott neki és bevallom, nekem is. De szerencsére rendes kutya ez, nem vetette át magát a kerítésen (bár meg tudná tenni), szépen a kert területéről kiabált a gonosz betolakodó után. Miközben ezeket a sorokat írom, épp mellém feküdt a kanapén. Először megpróbált konkrétan rám feküdni, de jeleztem, hogy úgy nehezen tudok gépelni, így most duzzogva hátat fordított. Gyönyörű állat ez, mint minden erdélyi kopó! Igazi, magyar fajta!

Az ő elszántságával kellene pályára futnia a csapatnak is, űzve, hajtva a labdát és az ellent!

Képzeld, tegnap volt a City – PSG elődöntő, és őszintén szólva én teljesen el is felejtettem. Annyira nem nézek mást a Juventuson kívül, teljesen és mélységesen leszarom ezeket a meccseket. Már alváshoz készülődtem, amikor a telefonom elküldte az eredményt. A döntőt azért megnézem, ha minden jól megy, életemben először fogok a Real Madridnak szurkolni egy eseményen. Remélem, megnyerik a trófeát és aztán Perez elnök barátunk beleszarik a pálya közepén. Jövőre pedig majd mi tesszük ugyanezt meg! Talán éppen Zidane-nal a kispadon? 

Nagyon aranyos kiskutyád van, Darti, bár a “kiskutya” nem biztos, hogy a jó szó Dantéra!.-)))))) Megnézném őt Bernardeschi helyén – Bernardeschit pedig Dante helyén! Gondold el, ha az olasz válogatott egyik focistája telepedne melléd a kanapéra!

Én is kevés egyéb mérkőzést nézek, de a tegnapi ÖSSZECSAPÁST pont megtekintettem. Jézus Mária, mintha Moszkvában lett volna a meccs egy keményebb januári napon! Szinte sajnáltam szegény játékosokat! Nagyon hideg eddig ez a tavasz. Amúgy nem látom be: ha globális felmelegedés van, akkor miért nincs most sem meleg? Te értesz ezekhez a dolgokhoz? Bevallom, hogy én egyáltalán nem foglalkozom ezzel, nem szemetelek, figyelek a környezetemre – de nagyjából ennyi. Szerintem többet nem is tudok tenni a környezetért.

A Reálnak szurkolnék, még mindig nagyon szeretem Zidane-t! Örülnék neki a kispadon, hiszen az exjátékosaink közül van azért olyan, aki sikeres lett a Juvénál. Például Conte! Mit szólsz a milánói KÉK-FEKETÉK bajnoki címéhez? 

Szerintem Bernardeschi a nálam vékonyabb, filigránabb srácokat kedveli, de nekem ő bejön 😀 D: 😀 😀 😀 😀 

Az egyébként nagyon humoros, hogy az UEFAMAFIA szerint a Szuperliga csak a pénzről szól, a szurkolók pedig be is szopták ezt a hülyeséget (mármint, hogy az UEFA őket akarja megvédeni a gonosz, pénzéhes klubok ötletétől), miközben a City lényegében EUROMILLIÁRDOK elköltésével jutott el oda, hogy végre döntőt játszhasson a Bajnokok Ligájában, ahol aztán végső győztesként akár 100 millió eurót is bezsebelhetnek. Én nagyon hálás vagyok, amiért a pénz nem számít, köszönöm, UEFA!!

A milánói alakulat bajnoki címe miatt elég szomorú vagyok, de természetesen azt is végtelenül leszarom. Csak a saját csapatunk sorsa érdekel, és amiatt még szomorúbb vagyok. Végülis mindegy, hogy ki a bajnok, ha nem mi vagyunk, persze jobb lett volna, ha nem pont EZEK szerzik meg a salátástálat. Jövőre legalább lesz mire éhesnek lenni. Bár nem pontosan értem, hogy a zsinórban 10. bajnoki cím megszerzése kit nem tud motiválni… Mondjuk Rabiot a hét millás fizetésével a szurkolókat hiányolja, de szerintem lehetne elszánt azért is, mert egy jelentős történelemmel bíró klub színeiben írhat futballtörténelmet, illetve, ha erre gondolva sem lesz elég elszánt, akkor gondoljon mondjuk arra a két és fél milliárd forintnak megfelelő euróra, amit a klub ad neki. Az havonta 208 millió forint, hetente 52 millió forint, ami pedig napi 7,5 millió forintnak felel meg. Amíg itt veri a faszát, óránként keres 310 000 forintot, alvás közben is! Annyiért lehet, nem lenne pofám lenyilatkozni, hogy nem tudok eléggé lelkesedni szurkolók nélkül. 

A “globális felmelegedés” kifejezés mondhatni mára már meghaladott. Éghajlatváltozásról, más néven klímaváltozásról beszélünk. Összességében egyre melegebb lesz, ez igaz, azonban a globális folyamatok miatt ez jelenleg a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá válásával jár: így előfordulhat, hogy nálunk nyáron esik a hó, míg az északi sarkon 15 fokban döglődnek a pingvinek. Mi ebből csak azt látjuk, hogy esik a hó, ami nem tűnik épp felmelegedésnek. De másnap azért 50 fok lesz. Valamint feltűnhet az is, hogy az aszályos időszakok meghosszabbodnak, és még ha meg is érkezik az évben elvárható mennyiségű csapadék, az mindössze néhány nap alatt hullik le ránk, villámárvizeket okozva. Ezért is szigeteltem le szépen a kertben a ciszternát, amibe több ezer liter esővizet tudok majd összegyűjteni, hogy az aszályos időszakokat így, gondos vízgazdálkodással vészeljem át, gondoskodva a zöldségjeim és gyümölcseim terméshozamáról. Ugyanis nagyon elszálltak a zöldség-gyümölcs árak, jó ötletnek tűnik, hogy magam termesztem meg, amit meg tudok. Tavaly például rengeteg paradicsomot sikerült termeszteni, idén több száz kilónyi paradicsomra számítok. Ezt egyrészt felzabálom (nagyon sok féle-fajta paradicsom lesz majd, fekete, csíkos, sárga, óriási vagy éppen mini), másrészt elteszem, hogy télen is kiváló szószokat és ételeket tudjak készíteni belőle. Elég sok csilipaprikára is számítok, ezeket is szépen elrakom ecetes lébe. Lesz borsó, saláta, spenót. Az eper és szamóca is szépen alakul, málna mellett már áfonyabokrot is telepítek, de ezek még nem teremnek sokat. Valamint 4 új gyümölcsfa is érkezik a kertbe, RÉGI MAGYAR FAJTÁK – alma, körte, barack, szilva! Jövőre néhány tő szőlőt is szeretnék, ezeknek még ki kell alakítanom a helyet! Nagy türelem kell a kertészkedéshez, ám nincs is jobb érzés, mint azt az asztalra tenni, amit magad, a két kezed munkájával teremtettél meg!

Hú, Darti! Nem vagy semmi! A paradicsomot mi is imádjuk, egy kisebb mennyiség nálunk is megterem a kertben. Én is szeretek kertészkedni, a saját tudásomnak megfelelően ápolom a GYEPET (imádom a májust, szinte berobban A PÁZSIT), és gyakran órákat töltök kézi gyomlálással. Most nagyon szépen néz ki minden: hangulatos virágoskertünk harmóniában van a bőségesen megöntözött, angol precizitással megnyírt fűvel. Nyáron szeretnénk meglátogatni téged, mert a környékeden leszünk  – valamikor július végén ejthetjük meg a RANDEVÚT, de addig még megbeszéljük. Tényleg, te nyárra mit tervezel? 

Én nem tervezek sokmindent. Szerencsére van 1-2 komolyabb kampányra megrendelésünk, így részben dolgozni fogok, és ha jól alakulnak a dolgok, akkor szeptemberben már tudok utazni is akár. Addig belföldön mozgok. Neki akarok kezdeni az Alföldi Kéktúrának, Dante is élvezné a menetelést (40 kilométer nem nagyon kottyan meg neki, 50 után már le tud dőlni azért aludni), és nekem is jobb, hogy sík terepen kell túrázni. Elpuhultam a bezártság hónapjai alatt. 

Nagyon érdekes a kertészkedés, az ember simán el tud veszni hosszú időre a kertben. Néha olyan történik velem, hogy csak kimegyek járni egyet, aztán 3 óra múlva már azon kapom magam, hogy még mindig valahol kúszok-mászok, gyomlálok, csákányozok gyökereket. Kicsit olyan, mint egy jó számítógépes játék, például a GTA: leülsz játszani egy órát, de mindig találsz valamit, ami még ott tart a gép előtt, és egyszercsak éjjel kettő van, és ismét azt mondod, hogy “jó, ezt még megcsinálom, aztán elmegyek aludni”. Te ezt nyilván nem tudod, hiszen nem vagy nagy gamer, de nekem mindig ez jut eszembe, amikor “na, ezt a gyökeret még kiszedem” felkiáltással újabb feladatot kezdek a kertben. Kicsit nevetgélek is magamban, hogy miként változik az ember!

A következő idényben remélem, ki tudunk majd menni ismét Juve-meccsre is. Nem is tudom, érvényes-e még a szurkolói kártyám. Megnézzük az U-23-asokat?

Ez a gémerkedés nagyon nem az én világom. Elég régimódi fickó vagyok, az ötleteimet többnyire jegyzetfüzetbe írom, a feleségemtől a bevásárlólistát nem üzenetben, hanem papíron kérem. És van vonalas telefonom! Igaz, digitális, de akkor is!

Visszatérve a meccsrejárásra: menjünk, persze! Ezt már a levlistán is felvetettem, és mindenki nagyon lelkes volt. Itt természetesen az U23-as csapatról beszélek. A felnőttekkel nem tudom, hogy mi lesz a helyzet, annyira nem csikol most, de ha Del Pierót megteszik elnöknek, Viallit sportigazgatónak, Lippit stratégiai igazgatónak, Monterót pedig a kutatás-fejlesztési részleg vezetőjének, akkor lehet, hogy lelkesebb leszek.

Miközben írtuk a posztot, kiesett a Real, úgyhogy ki kell találnunk, hogy kinek szurkolunk majd a döntőben. Én Vialli miatt inkább a Chelsea-nek. Del Piero viszont az Oasis miatt valószínűleg a Manchester City-nek! De emiatt nem veszem össze vele!

Jól mondta a stúdióban Henrik barátunk! Az a csoda, hogy ez a Real eljutott idáig. Esélyük sem volt egy percig sem a Chelsea ellen. Azért döbbenet, hogy Tuchel úgy jutott el ismét a döntőbe, hogy a Chelsea-t a hamvaiból támasztotta fel januári kezdéssel. Mondhatni, sikeresen megmentette az idényüket. Nagyon hatékonyan játszottak, leszámítva a gólhelyzeteket, amiket hatékonyan kialakítottak, majd kettő kivételével mindet kihagyták. A döntőben biztosan a Chelsea-nek fogok szurkolni, ez ilyen gyerekkori dolog, nagyon szerettem őket, amikor ott játszott és edzősködött még Gullit! Bár mondhatni, azóta elég sok dolog megváltozott a klub körül. 

Nem tudom, a Trieszt esetleg a Serie C-ben játszik? Mert akkor ott nézhetnénk meg az U23-as csapatot, közel Magyarország új tengeri kikötőjéhez, amit a bölcs kormány sok-sok tengeri kikötő nélkül eltöltött évtized (évszázad!) után szerzett meg! Azt gyorsan megjárhatjuk! Te ebben jó vagy, kik a Serie C legjobb csapatai?!

Régen rendszeresen követtem azokat a VERSENYSOROZATOKAT is, de egyre kevesebb az időm rá, úgyhogy nem ismerem igazán az erőviszonyokat. Viszont közben kiderült, hogy július 11. és 15. között megyünk Visegrádra a lányokkal, plusz a legjobb gyermekkori barátom családjával. A gyerekeket elég nehéz lenne mozgatni, de jó lenne, ha össze tudnánk futni. Esetleg eljöhetsz Visegrádra! Beülünk valahova a VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYUNKKAL!!!!

Jó ötlet! Én is megkaptam időben, rendben, ahogy kell. Az oltás is nagyon gördülékenyen ment, JÓL MEGSZERVEZTÉK!! Átmegyünk majd Visegrádra akkor. Képzeld, újra lett kikötője (na, nem tengeri :DDDD) Verőcének, akár sétahajózva is átjuthatunk Visegrádra! Dante nem szeret hajózni, mert a hajó körül víz van, ő pedig a vizet egy nagyon veszélyes és ellenséges közegnek tartja. Rettegése és víziszonya egészen komikus helyzeteket szül néha. A 15000 kilós vaddisznót üldözi, de a 2 liter/év vízhozamú patakokat kerüli, mint értelmes ember a PPP-konstrukciókat! 

Mire számítasz a Milan elleni meccsen? Szerinted Donnarumma véd majd?

Biztos szuper polgármesteretek lehet, ha elintézte a kikötőt! Én azokat a településvezetőket kedvelem, akik NEM RINYÁLNAK nap mint nap, hanem teszik a dolgukat! Ha valaki elindul a választásokon, akkor nyilván tettvágy munkál benne, nem pedig a kényszer!

Donnarumma szerintem véd majd, és reméljük, hogy SZÁNDÉKOSAN GÓLOKAT kap. Imádnám, ha ő lenne az új Figo (vagy inkább Neuer)! Amúgy nem látom a meccset, mert egy stadionbúcsúztatón veszek részt, ezért majd küldd el SMS-ben a végeredményt!

 Néha a kényszer nagy úr, főleg, ha valakinek a politikai bábja vagy!!! Elsürgönyözöm üstöllést! Hogyhogy búcsúztatás? Csak nem egy új, modern aréna kerül a helyére??

Óvatosan a sürgönyözéssel, MOST TILTOTTÁK BE! Május 1-től már nem lehet!!! 

Igen, Darti, egy új aréna épül. PERSZE EZ IS KÓRHÁZ HELYETT!!!!

Ez rettenetes, pedig inkább kórházakat kellene még építeni, hiszen csak KETTŐ van az egész országban. Meg orvosok kellenének, már holnaptól, szerintem nem is érdemes kiképezni őket 20 év alatt, egy igazán tehetséges politikus azonnal szerezne új orvosokat.  De beszéljünk inkább a fociról, ahhoz sem értünk! Szerinted mit tudunk majd mutatni az Eb-n nagynevű ellenfeleink ellen a vadonatúj, csodálatos Puskás Arénában?!

Képzeld, majdnem sikerült jegyet venni a gall legények elleni összecsapásra, de végül lehalt a rendszer a fizetésnél  🙁 🙁 Hiába a rengeteg kényelmes ülőhely, gyorsan lecsaptak rájuk és elfogyott mind!

Most láttam az új Coppa Italia lebonyolítását. Na, ez az igazán vérlázító. A kupának egyetlen értelme volt, hogy a kiscsapatok játszhattak a nagyok ellen – most ezt szüntették meg. Mennyivel fogják így többen nézni? Hárommal?

Én nem tudtam szerezni jegyet, nem is foglalkoztam igazán vele, de a testvérem vett négyet a LUZITÁNOK ellen, és egyet felajánlott nekem. Remek testvérem van! 

Micsoda SZEMFORGATÓ állatok ezek! Hát nem éppen az volt az érv a Szuperliga ellen, hogy ne sajátíthassák ki a nagyobb klubok? Erre most jön ez a döntés…. Pont a kupának a sajátossága, hogy időnként jóval érdekesebb egy kiscsapat-nagycsapat párharc, mivel a nagycsapat sokszor tartalékosan áll fel, így van esély legyőzni őket. A BL-ben nyilván nincs ez, mivel az esetek 99,99 %-ban a nagycsapat leveri a kicsit, mint a szart. 

Apropó, mit vársz a kupadöntőtől az ATLANTA ellen?  

Amilyen fosul játszunk, semmi jóra nem számítok. Egyben nagyon kiszámíthatatlan is a csapat játéka, akár az is lehet, hogy valami meghökkentő okból kifolyólag jól fogunk játszani. Így megtippelni sem merném a végeredményt. Remélem, nyerünk. Akárhogy is, a hírek szerint JELENTŐS változások lesznek a csapat háza táján! 

Képzeld Pirlo az idény során sosem játszatta kétszer ugyanazt a kezdőt. Elég durva, nem?

Az. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez a Juventus legyőzze Gasperiniéket. Bár, ki tudja? Ezt a posztot kb. másfél hete írjuk, így lehet, hogy mire a végére érünk, már kupagyőztes is lesz a Juve. Ez azért egy elég hosszú poszt: Arial 11-es betűvel, normál szóköznél járunk 8 oldalnál… Neked melyik a kedvenc betűtípusod? 

Hát semmiképpen nem biztató, hogy minden meccsen kapunk gólt, előrefelé pedig totálisan impotensek vagyunk. Igazából vége lehetne már az idénynek, el van baszódva az egész, várom a következő évet. Ami zavar, hogy tavaly is ez volt meg tavalyelőtt is… az idény utolsó hetei szenvedéssel telnek. Most plusz izgalom a BL-helyezések elérése is, de a zsoldosainkat ez nem nagyon motiválja, hiszen tudják, hogy úgyis vagy lelépnek maguktól vagy nagy erőforrásokat mozgat majd a klub a kirakásukra. Miféle motivációt várunk akkor tőlük?

Sokáig nagy kedvencem volt a Courier, mert az a klasszikus írógép font, azt használják forgatókönyvekhez is, ha nagyon tradicionális formát akarnak adni neki. Én legalábbis ezt használtam, amikor forgatókönyv-írással töltöttem időm egy részét. Egy jól olvasható, bár valóban már-már archaikus formátumú betűtípus, így sokan nem szeretik. Bár aki nem szereti, az simán lehet, hogy a comic sansot viszont igen. Újabban pedig nagy kedvencem a Raleway betűcsalád, ami mondjuk nem ingyenes tudtommal, de nekem megvan, mert egyik ügyfelünk arculatának része volt. Nagyon elegáns, szerintem modern tipó, jól néz ki prezentációkban! 

Na, közben utánanéztem, és ingyenes mégis, sima google font, máshogy emlékeztem!
Neked ügyvédként gondolom az Arial és a Times New Roman van csak telepítve a gépedre, a többi csak zavarna, ugye?!

Arculatul az Arial 10-est választottam ANNO, nem is érzem jól magam, ha nem azzal dolgozom. De szabadidőmben szoktam használni mást is, pl. az általad említett Courier nekem is nagy kedvencem. Gyerekkoromban rengeteget (de tényleg iszonyatosan sokat) írógépeztem. A mai napig megvan az 1904-es születésű nagyapám írógépe: lehet, hogy előveszem, és a BLOGPOSZTOKAT azon írom majd. Amúgy kb. 10 éve megjelent egy posztom a BIANCONERIN, amelyet úgy készítettem el, mintha kézzel írtam volna! Nagyon viccesnek találtam ezt akkoriban, és most is annak találom! Neked amúgy vannak kedvenc posztjaid?

Nekem nagy kedvencem a Tyler által írt poszt, ami Muntari meg nem adott góljáról szól. Amikor megszületett, még nem volt teljesen egyértelmű, hogy a Milan tíz évvel később is meg lesz róla győződve, hogy ez a meg nem adott találat határozta meg a világegyetem sorsát. A poszt nagyszerűségét az is bizonyítja, hogy születése után sok-sok évvel, Gyurcsány Ferenc ezt az ellopott ötletet használja az elhazudott választási kampányának elmismásolására!!! Emellett néha elolvasom meglepetésszerűen régi posztjainkat, és tényleg őszintén meglepődök, hogy milyen viccesek voltunk régen! Nem tudom, most is tudunk még viccesek lenni, ennyi év után is?! Te szoktál még vicces lenni, Dini?!

Egyre kevésbé, drága barátom! Egyre kevésbé! Visszaolvastam a mostani posztunk eddig leírt gondolatait, és BORZALOMMAL TÖLT EL, HOGY MENNYIRE KIÉGTÜNK. Mindig azt hittem, hogy örökké egy fiatal, széles vállú és vicces ember leszek. Nem leszek az! 

Jaj, gyorsan el is kezdem már írni a következő bekezdést! Eszembe jutott, amikor folyamatosan (végülis mindig ez volt) azzal jött minden csapat és a szurkolóik, hogy elcsalják nekünk a meccseket, pedig csak annyi történt, hogy egyszerűen kurvajók voltunk, tényleg. Ezért írtam egy posztot arról, hogy “elegünk van, hogy nekünk csalnak a bírók”, és demonstráció céllal leretusáltam az ellenfél védőjátékosait a képekről, hogy úgy tűnjön, mintha 2-3-4 juve-játékos is lesen lenne! 

Itt is van: http://bianconeri.taccs.hu/2014/01/06/eleg-volt-ebbol/

Ez egyrészt hihetetlenül vicces volt, másrészt néhány évvel később meglepve láttam, hogy az egyik ilyen manipulált kép órási nemzetközi karriert futott be. Külföldi fórumokon másolgatták be egymásnak a Juve-gyűlölő fórumozók az általam photoshoppolt kamu képet, hogy bizonygassák, mekkora csaló a Juventus 😀 😀 😀 😀 Frankón elhitték, hogy a Juventus úgy szerzett gólt a Róma ellen, hogy 4 játékosa is teli lesen volt. Illetve, hogy az első Róma védő kb 20 méterrel van a támadók mögött. Mindezt úgy, hogy a képeken azért látszik, hogy mennyire vagyok tehetséges képmanipulátor (és mennyi időt szántam rá), így a leretusált játékosok kb annyira láthatatlanok, mint egy Predator a dzsungelben. Az emberek végtelenül ostobák, Dini, végtelenül. 

Ezt nem tudom, Darti, de hogy az UEFA-nál fasisztább szervezet nem sok van, az tuti. Tulajdonképpen életveszélyesen fenyegetik Agnellit, és semmilyen párbeszédet nem szeretnének folytatni. Már csak hárman ragaszkodnak a Szuperligához, a többi csapat MIND GYÁVA SZAR. Érdekes BL-szezon lesz a következő a Juve, a Barca és a Real Madrid nélkül! Mit szólsz hozzá?

Engem az basz éppen fel, hogy a legújabb hírek szerint Allegri megy a Realhoz, mi pedig akkor Zidane-nal próbálkozunk. Én Allegrit akarom!!! 

Bár ugye Eb is lesz. Lehet, utána Dédé lelép a franciáktól, és akkor ismét más a helyzet. Őszintén szólva, én valahogy nem hiszek Zidane képességeiben annyira. Ami humoros, hiszen 3x nyert zsinórban BL-t, közben néhány bajnokságot is behúzott. Mégis, azokat a BL-győzelmeket inkább láttam a Real győzelmeinek (a kritikus pillanatokban rendre nekik kedvezően döntöttek a bírók, és emellett tényleg elég izmos keret is a rendelkezésére állt), mint a Zidane-féle taktika és csapatépites eredményének. Allegri nekünk való edző, ő kell.

Az UEFA ocsmány szervezet, de nekem jogilag nonszensznek tűnik, amivel fenyegetőznek.

Jaj, Dini! Eltelt egy hétvége és megsemmisültünk a Milan ellen. Az idény elején többen életveszélyesen megfenyegettek, amikor azt mondtam, hogy Pirlo érkezése merész húzás, de vele azért inkább a BL-helyek elérése lehet a cél. Nos, arra viszont én sem számítottam, hogy ennyire kilátástalan, kétségbeejtő, a fejlődés legkisebb jelét sem mutató játékunk lesz az utolsó fordulókban is. Hatalmas baj van szerintem, ha nem lesz meg a BL, akkor olyan játékosoktól is elköszönhetünk, mint De Ligt és Chiesa, hiszen a többiek nem piacképesek. Fenntarthatatlan az üzleti modell, ha nem nyerünk. Még sok-sok győzelemmel is csak nehezen, de a BL-bevételek kiesésével totálisan kisiklik a projekt. Allegri? Zidane? Melyikük szereti annyira a Juventust, hogy Európa Ligába jöjjön bohóckodni? Melyiküket tudjuk megfizetni úgy, hogy közben majd Sarri és Pirlo fizetését is csengetni kell? 

A “játékunk” egészen elképesztő. Táljer a bianconeri fórumon jól írta: Pirlo azt is megérdemelné, hogy meccs közben váltsák le. Persze, fos a keret, meg minden, de annyira nem fos, hogy heti 1 meccs mellett, úgy, hogy mindenki egészséges, ennyire szar legyen a látvány. 11 meccs óta folyamatosan gólt kap a csapat. Döbbenetes. 

Ami még szomorúbb, hogy nem bírom végignézni a meccseinket. Bekúr “passza”? CR7 labdaátvételei és cselei?! Szét van esve ez a csapat, nem kicsit, nagyon.

Kérdés, vajon Elkann szeretne-e több száz milliót belepumpálni a csapatba a nyáron, hogy ne induljon meg egy több éves lejtmenet? 

Hát, drága barátom, én Rebic gólja után (végül maradtam itthon) átkapcsoltam a Jockey TV-re, végül a DALLASNÁL kötöttem ki. Nagyon izgalmasan alakulnak a dolgok a Ewing-családban! Nekem egy kicsit az Agnelli-klánhoz hasonlítanak! 

Azt sem értem, hogy Pirlo miért nem hajlandó lemondani? Gyurcsány is még 3 évig várt a távozással a bukása után! Remélem, hogy Pirlo nem jut el azért erre a szintre! Szerintem az UEFA tegnap megsajnált bennünket, hiszen látta, hogy a Juventusnak elég büntetés az, ahogy jelenleg kinéz. Egyébként pedig: minden sikerszéria durva földbe állással ér véget. Így végezte a Római Birodalom, de így fogja végezni az USA is. És a Juventus birodalma is megbukott. Kilenc scudettót zsinórban senki sem fog nyerni még évszázadokig, ebben biztos vagyok. Zorán ebből biztosan írna egy gyönyörű dalt, mint az elmúló szerelemről!

Érthetetlen, hogy Agnelli tulajdonképpen szándékosan tett a saját projektjének keresztbe. Mi járhatott a fejében? “De sokat nyertünk, mi lenne, ha hoznék egy pár érthetetlenül fasz döntést, hogy izgalmasabb legyen az élet? Például felhívom a bagóst, akinek a taktikai felkészültségén Allergi mindig nevetett!!” Ki gondolhatta, hogy Sarri jó döntés? Ki gondolhatta komolyan (leszámítva a lelkesedni képes szurkolókat), hogy Pirlo az iskolapadból kiesve majd sikeresen felpörget egy leépülő csapatot covid idején. Ha lennének szurkolók a stadionokban, már tuti lemondott volna, de a játékosoknak sem lenne pofájuk ezt a teljesítményt leadni meccsről meccsre. A hátralévő 3 bajnokin én 1 pontra számítok. A kupadöntőn pedig megsemmisítő vereséget fog mérni ránk az Atalanta. 

Nagyon vártam, hogy tegnap (azaz hétfő) estére kirúgják Pirlót, de nem hát nem léptek semmit. Mindegy, én reménytelennek érzem ezt a küzdelmet: hát hogyan győznénk le pl. az önbizalommal teli INTERNACIONÁLÉT??? Ha a diákcsapatukkal állnak ki, akkor is jók lesznek minimum egy pontra. Vége a dalnak, vár bennünket az Európa Liga olyan remek együttesekkel, mint a Wolverhampton Wanderers vagy a Victoria Guimares. Izgi lesz! 

Felháborít! A minap láttam az egyik hazai Juventus-csoportban egyik szurkolótársunk fantasztikusan JUVÉSÍTOTT Bogárhátúját. Nagyon szép, kifinomult darab lett. Sokszor az ilyen szurkolói kusztomizálások eredménye valami egészen ízléstelen, giccses okádék lesz. Ez a Bogár viszont nagyon kis elegáns, apró részletekkel operál. Szép, na. És az jut eszembe, hogy itt valaki sok pénzt és időt szán arra, hogy egy ilyen járgánnyal gurulhasson, közben ez a sok zsoldos pedig csak lődörög a pályán! Hát mennyire tiszteletlen dolog ez már AZZAL A BOGÁRHÁTÚVAL?! Elgázolnám vele Ramseyt vagy Dybalát, meccs közben!

Egyébként a Bogárhátúról (azaz az amerikai sikerét megalapozó reklálmkampányról) fordítottam egy könyvet, amit aztán ki is adtunk, te elolvastad már? Ideje megrendelni itt: https://www.reklamtortenet.hu/a-bogar-forradalma

Persze nem akarok nyomást helyezni senkire, de aki nem rendeli meg, azt elgázolja egy nyerges vontató (ami Bogarakat szállít).

Szégyellem, de még nem olvastam. Most egy, a kommunista külkereskedelmi hálózatokról szóló könyvet forgatok: nagyon tanulságos, valódi történészi munka! Hát, Lacikám, csoda, hogy ebből az országból maradt még valami a 90-es évekre, annyira szétlopták!

Na, de visszatérve a szurkolói KEGYTÁRGYAKRA: láttam olyat, hogy valaki a teljes lakását ennek szenteli, és hát nem túl ízléses a végeredmény. Én nem vagyok ennek annyira híve, taszítanak az ilyen külső megnyilvánulások. Ennek ellenére elhiszem, hogy az a JÁRGÁNY jó lett. 

Én is dolgozom most egy könyvön (egy nálam sokkal okosabb ember írja, én csak besegítek), nagyon izgalmas, de nem mondhatok most ennél többet!!!

Ez itt az:

Nézd, milyen FAJA kis járgány!

Hát ez tényleg szuper!

Neked még mindig az a terepjáród van meg, Darti?

Az egy SUV kérlek szépen. Megvan még, csak nehezen bírja a megrázkódtatásokat az itteni, iszonyatos utakon, illetve gyakran jól megpakolom a puttonyát ezzel azzal. Így például a múltkor 3 darabra tört benne a bal hátsó rugó. De sajnos azóta is kopog benne valami, mint a kurvaannya. Vihetem újra szerelőhöz, hogy lebontsák a fél futóművet. Ugyanakkor nagyon szeretem, elvisz árkon-bokron a múltkor például jó ötletnek tűnt, hogy olyan helyen gördüljek át vele, ahol más autóval nem próbáltam volna. Nos, leizzadtam kicsit, amikor felakadt az alja mint a szar, és négykerékkel is csak egyhelyben csúszkált. Álcából tartott csajom el is gondolkodott, vajon miért is kell neki egy balfasszal töltenie az idejét. De végül kijött ebből a szituációból is a vas. EGY IGAZI KIS HŐS!!!! De persze néha eszembe jut, hogy egy Ford Broncóval tudnék itt igazán jól közlekedni, csak az sajnos 60 litert fogyaszt kilométerenként, és mostanában ismét az egeket verdesi az üzemanyag ára, hiába csökkentette a kormány az üzemanyag adóterheit a törvényben amúgy is előírt mértéknél jobban! 

Egy újabb népnyúzó döntés!!!!! Emlékszel, hogy együtt mentünk elhozni az autódat a kereskedésből? Olyan megható és kedves gesztus volt a részedről! Képzeld, még nekünk is megvan az a böhöm nagy terepjáró, amellyel 2010 telén megjártuk Torinót, és amely  jármű nélkül ma már csak emlék lenne a testünk! Teljes átalakításon esett keresztül, és jobb, mint új korában! 19 éves!!! 

Emlékszem, igen, jól ÁTBASZTAK vele, de végülis annyira nem meglepő, hogy egy használt dízelautó vásárlásakor félmillióért kell még pluszban felújítani az injektorokat és még valami más is el volt benne baszódva, ami miatt a váltóvezérlést is ki kellett cserélni. Sosem felejtem el! Azóta úgy tankolom bele a prémium dízelt, mint a kisangyal. 

Az a Land Cruiser egy csoda, imádtam, ahogy mentünk vele az autópályán 60 km/h-val, kerülgetve az árokban és az úttesten keresztben fekvő autókat, miközben a szembe szakadó hó miatt olyan volt az egész, mintha a Csillagok Háborújában szerepelnénk és épp a hipertérben utaznánk! Imádom a GIGANTIKUS, KÖRNYEZETSZENNYEZŐ MOTORJÁT. Hát úgy duruzsol indulásként, mint az álom. Képzeld, korábban néztem még egy Jeep SUV-t is, de sajnos azt írták róla, hogy igazából csak akkor érdemes megvenni, ha van mellé egy szakszervized is saját tulajdonban, mert naponta lesz valami baja. Fura, hogy egy ilyen híres, komoly tradíciókkal bíró márka újabb évjáratai ennyire hulladékok. 

Igen, ez érdekes. Nem vagyok márkafüggő, de én nem nagyon váltanék Toyotáról. A hibrid hajtásláncuk verhetetlen. Volt korábban NYUGATI autóm, egy Audi A6….hát, öregem, ne tudd meg. Szerettem, meg minden, de többet volt szervízben, mint a saját garázsomban. Ahogy adódott egy lehetőség, el is adtam.

Talán találkoztál még az én öreg Mercedesemmel. Az egy kiváló autó volt. Ha lett volna elegendő elbaszni való pénzem, megcsináltattam volna OT-re. Minden működött rajta, hozott-vitt, ahogy kell. Az egyetlen hibája (mondjuk nem kicsi) az volt, hogy elkezdett szarrá rohadni, és arra már nem volt kedvem, hogy ajtót cseréljek rajta meg körbelakatoltassam mindenfelé. De motorikusan tökéletes volt. Egyszer kellett sokat költenem rá, kb 20 éves korában egyszercsak meghülyült rajta minden, világított az összes lámpája, leváltott-felváltott, elég kétségbeejtő volt a helyzet. Kiderült, hogy a vezérlés kábelkötegjének szigetelése 20 év alatt egyszerűen LEBOMLOTT, így elkezdett mindenféle erősségű áram kolbászolni az autó rendszerei között, úgyhogy néhány alkatrészt megsütött, illetve a kábelköteg sem éppen egy két filléres alkatrész. De ezt leszámítva tökéletes autó volt. Nagyon szerettem. Szívem szerint egy Mercedes EQC-vel járnék ide a hegyre, hogy a környezetkímélő Mátrai Erőmű töltse fel árammal, de egyelőre erre nincs lehetőség!

Sajnos nem megy még olyan jól, mint Ronaldónak, aki elugrott a Ferrari gyárba látogatóba, és ha már ott volt, vett is egy új Ferrarit. Érdekes lehet ennyire arcátlanul gazdagnak lenni.

Persze, találkoztam a Merciddel Verőcén. Talán a vasútállomáson parkoltál le vele.

AKKOR MÁR LE VOLT SZAKADVA AZ ELEJE! :DDDDDDDDDD

(Akkor már lemondtam róla, nem csináltattam meg rajta semmit)

Igen, így már rémlik. Tényleg egészen hihetetlen, hogy besétál valaki egy autógyárba, autókereskedésbe, autószalonba, de amúgy bárhova a világon, és bármit meg tud venni. Azonnal. Szerintem amúgy ennyi pénz már tényleg értelmetlen: én elvenném Ronaldótól, és odaadnám a szegényeknek. Mit gondolsz a mostanában egyre divatosabb újraosztás-elméletekről? Neked is a Marx-Engels párost juttatja eszedbe?

Ez egy magyon érdekes kérdés, és nem is csoda, hogy évszázadok óta lamentálnak rajta közgazdászok, filozófusok és kocsmatöltelékek is! Hiszen egyrészt tökéletes ostobaságnak tartom az egészet. Ronaldo azért keres ennyit, mert az egész világ látni akarja és ezért hajlandóak az emberek fizetni is. Tehát nem csoda, hogy tricsilliárdokkal hízik óránként a bankszámlája. Másrészt persze nem teljesen oké, hogy a Föld néhány leggazdagabb embere lényegében zsebre tudja tenni a maradék sokmilliárdot, ahogy az is fura, hogy az Apple csak a készpénzállományából gyakorlatilag megsemmisíthetné Közép-Európát – miközben emberek százezrei élnek kellemetlenül szarul még a fejlett világban is. Nagyon, nagyon sok rétege van ennek a problémának. De érzem ám kérdésedben a bújtatott manipulációt: igen, szerintem az egykulcsos SZJA támogatandó és megőrizendő dolog. Főleg addig, amíg a többkulcsos adózást támogatók szerint a bruttó 400 már magasabb adóterhet igényelne, a bruttó 600 pedig egyenesen büntetőadót. Nevetséges. Ahogy az is, hogy valaki KATÁ-val optimalizálja az adófizetéseit, közben pedig fröcsög az adónem szigorítása miatt. Miközben még a szigorúbb KATA is lehetővé teszi, hogy tizedannyit adózzon és tízszer annyit keressen például egy pénztároshoz képest. Komoly számításokat végeztem ezügyben. 

Nekem sokat segített az egykulcsos adó abban, hogy megvásárolhassam erdőszéli házamat és még Juve-meccsekre is el tudjak utazni veletek! Sok-sok pénz maradt nálam éves szinten, amit annak rendje és módja szerint elköltöttem, így mozgatva a gazdaságot!

De nem könnyű kérdés ez. Viszont az átlagember szintjén szerintem sokkal jobb a munkát terhelő kisebb adózás és a fogyasztást terhelő nagyobb, mint a “hitelből segélyt” módszer, ami nem sokat lendített az államháztartáson. 

EZT AKARTAD HALLANI, TE SZÉLSŐJOBBOS USZÍTÓ?!

Ügyesen felmondtad a mantrát, Darti! 

Közben most olvasom, hogy Buffon bejelentette a távozását: vagy visszavonul, vagy elmegy máshova. Szomorú dolog ez még úgy is, hogy Gigi idén lett 200 éves, és azon kívül, hogy Pinsoglióval együtt szurkol a kispadon, túl sok mindenre már nem megyünk vele. Nagyon félek, hogy búcsúzásként az Atalanta jól kitömi a kapuját. A döntőben Buffonért is küzdeni kell! 

Épp most akartam írni! Szerintem még elmegy máshova, ám ha nem valami kiscsapathoz megy királykodni, akkor ostobaságot tesz. Szerintem még komoly szerepe lehetne edzői, tanácsadói, tanítói, mesteri szerepben. Sokkal jobban érzi a Spiritót és remekül irányítja a védelmet, átadhatná a tudását egy új titánnak, legyen az bárki. De ha menni akar, hát lelke rajta! Én azért szeretni fogom! A Milan elleni produkciónkat látva én sem érzem úgy, hogy egy kupával a kezében fog távozni a Nagy Öreg. De előtte még a Sassuolo elleni megmérettetés is hátra van. Szerencse, hogy ők már nem érhetnek oda az EL-helyekre, így talán nem fogják nagyon odatenni magukat.

Egyébként vajon mennyire jó és okos dolog MOST lenyilatkozni, hogy egyébként “csá, skacok, leléptem!”? Bár legalább egy kicsit eltereli a figyelmet arról, hogy a csapat bajnokesélyesből pofozógéppé vált.

Vagy épp felhívja rá a figyelmet? Jaj, annyira nehéz értelmezni a jeleket!!!!

Bizony, hogy nehéz! És mi csak szimpla szurkolók vagyunk, Gondold el, hogy a döntéshozóknak milyen nehéz ezeket a helyzeteket kezelni. Főleg, ha bénák azok a döntéshozók!

Leültem nézni a Sassuolo elleni meccset, bár nem tudom, hogy miben bízom…. Gondolom, te is nézed!

Erre a kis semmi bekezdésre kellett NAPOKAT VÁRNOM?! Én ma kocsmában voltam, pár percet néztem a meccsből, meg követtem a statisztikai adatok alapján a történéseket. Meg te is írtad az eredményt. Mindenből az jött ki, hogy győzelmünk nem egy új kezdetet jelent!

Hazafelé lájmmal jöttem, a kutyámat pórázon hozva magam mellett. Nos, egy fát nem jó irányból került meg. Kicsit vérzik a bokám! De utána minden rendben volt, csak többet kellett pofáznom neki menet közben, hogy “mögém… MÖGÉM M Ö G É M bazmeg… Dante, a picsába, tovább!!! TOVÁBBB!” Szerencsére 10000 tonnás vagyok, így egy idő után rájött, hogy az az ideális, ha rendesen fut mellettem. Túléltük!!!

Igazából nem különösebben akarok meccset nézni ebben a bajnoki szezonban már. Nem gondolom, hogy 1%-nál több esélyünk lenne a BL-t elérni. A játék fos, a játékosok szarnak bele, Pirlo tuti távozni fog, ha nem, annál nagyobb probléma, a fél vezetőség is menni fog vélhetően. Öreg vagyok már ahhoz, hogy nem szimpatikus milliárdosoknak tapsikoljak, hogy ugyanmár, végezzék a munkájukat úgy, hogy az nekem szórakoztató legyen. Azért valljuk be, röhejes, hogy Kulusevski közel egy milliárdot keres egy évben, azért, hogy a csapat lecsússzon még a BL-ről is. Rabiot meg ennek a háromszorosát. Nehogy már rajtam kérjék számon, hogy nem szurkolok nekik elég lelkesen. NEHOGY MÁR A NYÚL VIGYE A VADÁSZPUSKÁT, DINO! NEHOGY MÁR A RÉPÁBÓL NŐJÖN KI A FÖLDGOLYÓ!!!!! 

Hát egy kicsit úgy vagyok vele, hogy megbaszhatják magukat már erre az idényre. Én egész nap jövök megyek, azért, hogy egyről a kettőre jussak, vagy egyáltalán legyen PARIZEREM, mint a szerény és őszinte Jakab Péternek… ezek meg MILLIÁRDOKÉRT basszák a rezet. A hét végén leülök meccset nézni, és azt kell néznem, ahogy ők nem dolgoznak meg sem a pénzükért, sem a szurkolók megbecsüléséért. Dybala nem hajlandó 3,5 milliárdos éves fizetés alatt aláírni? Nagyon sokan a szurkolók közül csak pofáznak összevissza, hogy “ugyanmá, tehetséges gyerek, meg kell adni neki, ő a jövőnk, ő a mi  kis talizmánunk”. Baszomalásan, tudják ezek, hogy 3,5 milliárd valójában mennyi pénz? A mi kis talizmánunk lassan 28 éves és idén többet foglalkozott a kutyájával, mint a focival. Amit én támogatok, mert csodálatos dolog a kutyáddal foglalkozni, de 3,5 milliárdos éves fizetést szeretne (plusz bónuszok) éppen. 

Az annyit jelent, hogy óránként megkeresi alvás közben is a magyar havi átlagfizetés kétszeresét. Egy év alatt felvásárolhatna több magyar falut teljes egészében. Miközben a pályán semmit sem nyújtott egész évben, a marketingértéke pedig mondjuk úgy, hogy eléggé visszafogott, és nem csak Ronaldóhoz képest. 

Egyszerűen okádni való, hogy ennyi pénzért ezt a teljesítményt adják le. Kiscsapatok, lelkes, cuki kis játékosokkal basszák meg őket a pályán, töredék pénzért. Én nem Rabiot, Dybala, Kulusevski szurkoló vagyok, sőt, nem is Chiellini szurkoló. De Giorgio az évek során megmutatta, hogy miért vagyok JUVENTUS szurkoló. A csapat a szimpatikus, amit képvisel, ahogy a játékosai hozzáállnak a klubhoz, a “Fino alla fine” felfogás, és ennek megjelenése a játékban. Az, hogy a Juventust nem lehet leírni, a Real elleni 3-1 vagy a Barca elleni hosszabbításban belőtt győztes gól, tíz emberrel! 

Ennek nem felelnek meg ezek a gazdag ficsúrok. Nem felel meg ez az egész hozzáállás. 

Ezeknek a játékosoknak én nem nagyon szeretnék már szurkolni, legalábbis addig, amíg ők ennyit adnak nekem. Ahogy vége az idénynek, majd kezdjük elölről, újra rájövök, hogy szeretnék egy olyan Juventust látni, amelyikbe beleszerettem, és szurkolni fogok a következő idényben a csapatban játszó játékosoknak, hogy méltók legyenek ehhez az örökséghez. Nem vagyok már 15 éves hülyegyerek, hogy úgy érezzem, nekem kötelességem egy milliárdos 20 évesnek szurkolni tűzön vízen át. Megvolt annak is az ideje, de szerencsére már elmúlt.

Na, kihozta belőlem az állatot az alkohol!!!!

Nagyon bántott a bejegyzésem hosszával kapcsolatos kritikád. Tudod te, hogy tegnap milyen NEHÉZ, KOMPLIKÁLT ÉS BONYOLULT napom volt? Dehogy tudod!!!! Élsz egy elefántcsonttoronyban a Dunakanyarban, és úgy gondolod, hogy a fákon, a virágokon meg a természeten túl nem létezik semmi más! Amúgy az sem tetszik, hogy KAPATOSAN írkálsz a blogba. A mai napom nagyobb részét is a kocsiban töltöm majd, hogy MEGDOLGOZZAM A CSALÁDOM JÓLÉTÉÉRT.

Tegnap este még azt gondoltam, hogy milyen jó lenne egy Sassuolo elleni győzelem, úgy talán marad sansz a BL-re. De hát nem maradt így sem! Kötve hiszem hogy a friss SZARDETTÓ-győztest legyűrjük, ugyanakkor pedig a Napoli nem győz Firenzében. Ez lenne az utolsó lehetőségünk, hiszen ha a DÉLIEK legyőzik a Fiót (és hazai pályán a Veronát), akkor tökmindegy az is, hogy az Atalanta meg a Milan játszik még egymással (jó lett volna 0-2-vel megúszni a Milan ellen, akkor legalább az egymás elleniben jobbak lennénk, bár akkor meg kihoznak egy békés ikszet Bergamóban). Nagyon kellemetlen ilyen dolgokról beszélni! A beszédről jut eszembe: te tudsz angolul, Darti?

Igen, nagyon jól beszélem az ángliusok nyelvét. Én sem hiszem, hogy nyerünk a Conte-legénység ellen. Nincs benne a játékunkban az átütöerő. 

Azt láttad, hogy az UEFAMAFIA elkezdte a fegyelmi eljárást a kitartó klubok ellen? Mit gondolsz, mi lehet belőle? 

Eközben pedig a Madridi bíróság (úgy tűnik, a spanyoloknál inkább a gigászokkal vannak, míg az olaszok inkább húzzák a sárba a Juventust maguk mellé) az Európai Bíróság állásfoglalását kérte az UEFA ellenében. Ami egy szép, logikus lépés, hiszen az UEFA lényegében a saját monopóliumát védi, amikor bünteti a klubokat, valamint visszaél az erőfölényével és korlátozza a szabad versenyt. Nagyon érdekes! Erre talán még az UEFA sem számított. Forradalom ez!!!

Hát, elég jól alakult a Juventusnak ez a hétvége. Bevallom, hogy az Izé elleni meccset alig-alig láttam, utólag tudtam meg, hogy behúztuk a derbit! Tegnap este a 95-ös Milan-Juvét néztem, közben, kb. a 60. percben rápillantottam a Milan-meccs eredményére, és láttam, hogy 0-0. Na, odakapcsoltam rögvest, és megtekintettem, ahogy Pioliék végigszenvedik a hátralévő fél órát. Mivel a Milan az elmúlt 1 hétben 10-0-ás gólkülönbséggel tudta le a torinói túráit, nehezen hittem, hogy egy KANADAI JÉGKORONGCSAPATOT nem tud legyőzni fociban. Meg kellene beszélnünk az ATLANTÁVAL (újabb észak-amerikai GÁRDA!!!), hogy övék a kupa, cserében nem kapnak ki a Milantól! De hát még nekünk Bolognában is győzni kéne! Nem érdemlünk amúgy BL-helyet, így különösen vicces lenne, ha megszereznénk a pozíciót!

Hihetetlen, hogy legyőztük az izét. Nekem nagyon furcsa volt amúgy, hogy a bíró Lukaku lerántásakor végül gólt adott, miközben szerintem belefújt a támadásba, tehát a gól már sípszó után esett. Így JOGI értelemben nem adhatta meg a gólt, hiszen az már játékon kívül szerződött. Maximum 11-est adhatott volna, ha már mindenképpen úgy érezte, hogy Chiello lerántotta a GÓLEMET. Benta második sárgája mulatságos volt, ugyanakkor jól jelezte azt is, hogy játékosunk agyilag nem a legmagasabb ligában játszik. A lényeg a győzelem, ami az utolsó fordulót is érdekessé teszi. A Milan döntetlenje még fantasztikusabb volt, nem is értem, hogy játszhattak ANNYIRA szarul. Az utolsó fordulóban mondjuk nagyobb esélyt látok az Atalanta győzelmére, mint a mi Bologna elleni sikerünkre. Egyiket sem segíti persze, hogy hétköznap (azaz holnapután) kupadöntőt játszunk egymás ellen. 

Mit szólsz hozzá, hogy Ronaldo luxusautóit elszállították a minap Torinóból? Vajon máskor is elszállítja őket nyáron? Miért nem sofőrök autóznak át velük az új helyre? Hova vitték őket? Vajon eligazol Ronaldo? Miért nézett körül ÚÚÚÚÚÚÚGY a stadionban, amikor lecserélték? Távozni fog? Marad? Minek örülnénk vajon? 

Pro és kontra is számos dolgot tudnék mondani! Azért hihetetlen, hogy az elmúlt 50 év leggyengébb középpályája előtt játszva tudott gólkirály lenni. El tudom képzelni, hogy még jövőre is fosná a gólokat, ha rendes játékosok kerülnének mögé. 

De ennél fontosabb kérdés, hogy vajon bejutunk-e a BL-be?

Mit gondolsz, kilőjük ezt a posztot mondjuk a kupadöntő után? És akkor elolvashatja mindenki még a MINDENT ELDÖNTŐ SPAGETTICSAPAT ELLENI MECCS ELŐTT!

Szerintem ha lesz BL-indulás, akkor marad Ronaldo! Nem tudom, hogy az autóit miért szállíttatta el! Gondolom, egyszerű egy kamionnal elszállítani az egészet egyszerre, nem? Szerintem kezd fáradni a poszt, úgyhogy igen, lőjük ki a kupadöntő után!

Te kezdesz fáradni!!!

Kéne képeket rakni bele. Milyenek legyenek? Tájképek? Legyen focival kapcsolatos? Gullitot mindenképpen beletenném. 

Igen, Gullitot nem szabad kihagyni! Ha jól emlékszem, róla nem volt még kép a blogunkon. Amúgy pont tegnap néztem meg 26 év után újra a Samdporia-Juve meccset (szegény Fortunato is elkísérte a csapatot…), és egészen brutálisan erős volt az a Samp. Igazából csak most fogja fel az ember. Gullit volt annak a Sampnak az egyik kulcsembere. Ezen kívül ott volt még a kapuban Zenga, aztán hátul Vierchowod, Mihajlovics, középen Lombardo és Jugovics, elöl pedig Gullit és Mancini. Hihetetlen csapatuk volt. És Platt nem is játszott azon a meccsen! Persze győztünk 1-0-ra Vialli góljával. Egy olyan góllal, amilyet csak Vialli tudott lőni. Ami nagyon feltűnő, hogy az utolsó olyan torna, ahol egyvonalas les és hazaadás egyszerre volt jelen, az az 1990-es vb. Az 1992-es EB-n hazaadás még volt, de egyvonalas les már nem. És a lényeg: ekkortól egy erős változás állt be a fociban. A hazaadás eltörlésével pl. sokat gyorsult a játék. Ha megnézel a 1990-es után egy 1994-es vb-meccset, akkor láthatod, hogy ég és föld a különbség. De a mai foci is nagyon más, mint mondjuk a 90-es évek közepén. Elnéztem újra, negyedszázaddal később ezt a Samp-Juvét (annak idején a FILMNET-en követtem a Juve meccseit), és megállapítottam, hogy nem volt hátrafelé játék. Tehát szinte csak előre passzoltak, felvállalva a pontatlanságot is. Manapság a labdabirtoklás sokkal fontosabb a gyengébb csapatoknál is. Hát a Cagliari többször is körbeadogatta a labdát a pályán a Milan ellen. Őszintébb volt akkoriban a foci. És sokkal többet volt játékban a PETTYES, reklamálás alig-alig fordult elő, és fetrengés sem túl sok. 

Természetesen nem azt akarom mondani, hogy régen minden jobb volt, de muszáj ezt mondanom. Nagyon szerettem azt a korszakot, és nem csak azért, mert fiatal és jóképű voltam, hanem azért is, mert nem voltam dagadt. Meg úgy gondolom (és ezzel szerintem sokan vannak így), hogy a középiskolai évek a legfontosabbak az ember életében. Akkoriban éri a legtöbb, élete végéig elkísérő élmény. Pl. Gullit játéka a Sampdoriában. 

Nem tudom, hogy szeretnél-e még mondani valamit, Darti. Szerintem én befejeztem, köszönöm ezt a posztot. Talán volt már jobb írásunk is, de mindenképpen egyedi próbálkozás ez. Beteszek fotókat Gullitról, és élesítem az írást.

Az olvasóktól elnézést kérünk a bejegyzés terjedelméért, és azért is, ha esetleg valakit megsértettünk volna az őszinteségünkkel!