Nahát, hogy miket produkál a fodball?!

Szevasz, paraszt!

A lefújás után az első gondolatunk ugyanaz volt tegnap este, mint nektek: faszra vett a sors erősen. A harctéri ideg viszont csak ennek a krumpliorrú bohócnak a magánszáma után kapott el minket, mert ha létezett olyan pillanata Mourinho életének, amikor nagyon-nagyon mélyen kussolnia kellett volna, az pont tegnap este, ¾ 11 környékén érkezett el. De mindegy, Mourinho legyen a ManUtd baja, gratulálunk az ellenségnek a győzelemhez, lépjünk is tovább. Mert van hova.

Az elején szeretném leszögezni, hogy ez a pofon nemcsak jókor jött, de szükség is volt rá. Ezt a nálamnál sokkal okosabb, s jóképűbb Tyler fogalmazta meg a legzseniálisabban. “De amúgy szerintem idegesítően sok szó esik arról, mennyire jók vagyunk, meg mekkora bl-esélyesek, és én látni vélek némi flegmaságot a csapat egy részén, mert az ő fejükben is az jár, hogy majd milyen képet tesznek fel az instára a bl serleggel” – írta a csongrádi olajszőkítő a listán.

Jaj, gól!

Én igazából csak az elejével értek egyet: idegesítően sokat halljuk, hogy mekkora BL-esélyes a Juve. Flegmaságból kevesebbet vélek felfedezni, bár azért Alex Sandrót a tegnapi játékáért szívesen megkorbácsolnám egy Darti fanszőréből font ostorral. Mindezek ellenére tegnap nagyon jól festett a csapatunk – egészen a 16-osig. Nem volt lazázás, ment mindenki, tette a dolgát, és konkrétan lefociztuk a pályáról az Arsenalt, vagy kik voltak ezek.

A végén történt, ami történt, őszintén szólva nagy hatása nem lesz semmire – kivéve, hogy így már valószínűleg izgalommentesen csípi el a második helyet Mourinho, amit mi értékének megfelelően a sztratoszférából fosunk telibe -, és mi nem követhetjük el azt a hibát, hogy az pusztán az eredmény fényében értékelünk egy csoportmeccset.

Tehát ne is az eredménnyel foglalkozzunk, hanem a játékkal. Hogy a népszerű, autós metaforával éljünk, a Juventus egy kibaszott dögös verda, csak szar a fékje, és ami még nagyobb baj, magas fordulaton sokszor letilt. Amúgy kurvára nem értek a kocsikhoz, ha felnyitok egy motorháztetőt, olyan, mintha kútba néznék, úgyhogy inkább lefordítom a hasonlatot is: a 16-oson belüli feladatok gazdátlansága miatt rengeteg helyzetet hagyunk ki (és kevés gólt lövünk), hátul pedig néha akkora faszságokat csinálunk, hogy az valami káprázatos.

Simán mehet alá a Benny Hill-zene

Ennek köszönhető az, amit a Drukkerkocsmában így írt le murzik: “Ha most kieséses fázis lett volna, oda-vissza meccs alapján kiesünk egy Atalanta szinten játszó ellenfél ellen”, és hát ezzel nem is nagyon tudunk vitatkozni (hacsak abban nem, hogy a bergamóiak kb ötször jobban néznek ki, mint ez a tegnapi Liverpool).

Előfordulhat, hogy csak a látványosan gyengébb csapatok ellen okoznak ezek gondot, azok ellen viszont gondot okoznak: a Genoa el is vitt egy pontot Torinóból pont azért, mert nem tudtuk belőni a helyzeteket, viszont hátul összebalfaszkodtunk nekik egy gólt, és nem állt nagyon messze a döntetlentől a Cagliari és az Empoli sem. A Newcastle meg el is vitte mindhárom pontot.

Kimondom most: Ronaldo – a káprázatos gólja ellenére – tegnap a támadójátékunk fékje volt. Sokkal többre mentünk volna egy igazi centerrel, mint azzal, hogy Dybalának folyamatosan Ronaldo mozgását kelljen figyelnie. Ez a 4-4-2 az ilyen gyenge csapatok ellen egyébként nem rossz ötlet, csak definiálni kell a szerepeket a 16-oson belül, mert oda is ugyanúgy elkél az iránymutatás, mint a középpályán. Ronaldo és Dybala nem igazán érzik egymást, ez tegnap is többször kiderült, és az olyan meccseken, amiket az ellenség 16-osának közvetlen közelében töltünk, ez nemcsak kártékony, hanem egyenesen a kevés lőtt gól oka.

Azért ez kellemetlen volt, mondjuk ki

A West Ham elleni meccs egyébként erre a tökéletes példa: mindketten jól játszottak, de csak egy gólt lőttünk, azt sem egy szépen felépített támadásból, hanem egy káprázatos Bonucci-passzból (atyaúristen, az mi passz volt?). Egy dolog: 23-szor vettük célba a Huddersfield kapuját, de csak háromszor találtuk el – a kapufa nem számít kaput eltaláló lövésnek. Tovább mókásítva a helyzetet: a Fulham védői 20 (!) lövést blokkoltak, ami röplabdában is komoly szám lenne, baszomalássan.

A támadójátékunk persze nem lesz mindig ilyen. Visszatér Mandzukic, akinek a jelenléte rendet vág a csatársor szerepeinek elosztásában, hamarosan visszatér Bernardeschi és Costa is, így nincs okunk aggódni. Ha pedig ötösével baszkuráljuk a gólokat, akkor belefér majd hátul is az a négy megingás.

De ez a kövér pofon most leesett a fáról, amit már a bajnokságban is erősen rázogattunk néhányszor. Szerencsére nem az egyenes kieséses szakaszban, és nem is egy nagyon fontos bajnokin, hanem akkor, amikor nyugodt szívvel mondhatjuk: jókor jött.