Sok játékosnak intünk búcsút, még nem is tudjuk, mennyinek, de Lichti már biztos, és ő feltétlenül megérdemel egy búcsúposztot. Ez jön most: 

A Forrest viccesebb lett volna

Az Alpok felől fújó enyhe szellő megrebegtette Dino mellszőrzetét, máskülönben egy gránitszobor mozdulatlanságával, és persze tökéletes testtartásával állt a frissen átadott Juventus Stadium lelátóján a szabolcsi főjogász. Az új stadion első bajnoki mérkőzésén, amikor elkezdték írni a mai napig tartó tündérmesét, bemutatkozott a Laziótól vásárolt jobbhátvéd, Stefán Lichtenstein. Sőt, ő szerezte a Parmát 4-1-re felkoncoló Hatalmas Juventus első gólját a meccsen, tehát az új stadionban ő talált be először az ellenfél kapujába. Jellemző, hogy nekem ebből is Pirlo passza maradt meg.

Lichtsteiner az egyik szimbóluma az elmúlt hét évnek. Igaz, nem is ette velünk a hetedik helyek keserű kenyerét, és hát lássuk be, olyan utódokat kellett feledtetnie, mint Motta és Grygera, de legfőképp az szólhat kritikájául, hogy nem tudott futballozni, viszont gyakran egy indolens fasz volt a pályán. Mindezek ellenére sokkal több olyan dolgot tudunk mondani, ami miatt sajnáljuk (de megértjük) a távozását, hiszen akárkiből nem lesz hétszeres olasz bajnok, négyszeres kupagyőztes és kétszeres BL-döntős úgy, hogy szinte végig alapemberként számít rá az aktuális Mister.

Lichtsteiner egy alap ember. Alapember. Conténak nem véletlenül csorgott a nyála rá, hiszen ő pont az ilyen figurákat imádja a legjobban: sokat és gyorsan fut, csíp-rúg-harap, ütközik, könyököl, sőt néha szerel! Fegyelmezett, mint egy Stasi-ügynök, és az ördögtől sem fél. Ilyen csávója minden győztes csapatnak van, és a Juventus különösen jól járt az övével, mert Lichsteinernek volt egy olyan tulajdonsága, amivel mindig a mezőny fölé nőtt: soha nem állt le, és amije éppen aznap az akksiban volt, azt az utolsó cseppig a pályára pakolta.

micsoda idők voltak!

Játszott a posztján néhány nála sokkal jobb futballista, de valahogy Lichtinek mindegyik bajnoki évben meghatározó szerepe volt. Még az ideiben is, pedig már sokkal több volt a rossz meccse, mint a jó: a Spurs elleni feltámadásból nyilván sokan Higuaín káprázatos teljesítményére emlékeznek, de mi nem felejtettük el, hogy igazából Forest beállása hozta meg a fordítást. A Barcától igazolt zseniális szarzsákkal, Dani Alvessel ugyanúgy tudott együtt játszani, mint Cuadradóval előtte, vagy Caceresszel mögötte. És egy dolog biztos volt mindig: Lichti fut, fut, és fut.

Ha tudott volna beadni, a világ legjobb jobbhátvédje lehetett volna, de Conte és Allegri is pontosan tudta, miért áldozz fel szezononként 10 gólpasszt. És jól is tették, hogy feláldozták, hiszen azért így is fűződnek a nevéhez fontos gólpasszok, sőt szép gólok is. Egy időben középre húzódva rendszeresen betalált Pirlo és Pogba passzaiból, de például a Mönchenglabdach elleni gólját jelölték az év góljára a csapaton belül. És én élőben láttam gólt lőni az Izének <3

A svájci válogatott csékája még érzett erőt egy Premier League-kalandhoz, bár az Arsenal elég furcsa választás – az ő részéről. A londoniaknál nyilván kellett egy szőrös tökű férfiember a sok borotvált lábú csupor közé. Megkapják.  

Darti: Megkértem Benit, hadd írjak bele a posztjába, mert én nagyon szerelmes vagyok Lichtibe, és ezt feltétlenül le akarom írni.

Mondjuk van valami perverz bennem, mert én Zebinát sem gyűlöltem, pedig őt mindenki. Lichti azonban egy csodálatos ember. Idejött, és azóta csak bajnokok vagyunk. Becsukafejelte, bekapáslövésezte, behelyezte Pirlo csodálatos passzait, felrúgott mindenkit, leszerelt majdnem mindenkit (akit nem szerelt le, azt felrúgta).

Sosem állt meg, sosem rinyált. Nem jött a duma, hogy „nem vagyok a BL-keretben, akkor eligazolok bárhova”. Nem fejelte és ütötte meg csapattársait, csak a bírókat és az ellenfeleket.

Zsinórban két évben hagyta ki Allegri a csoportmeccsekről, és az sem látszott meg a teljesíményén, hogy abszurd módon a bajnokin csapatkapitányként játszott, majd el sem utazott a kerettel egy fontos Bajnokok Ligája meccsre. Tavaszra rendre vissza is került a keretbe.

Rettentően idegesítő, és mégis nagyon szórakoztató volt, hogy akkor is kidumált magának egy sárgát, ha a 96. percben cserélték be, vagy ha nem is játszott. Szerintem akkor is sárgát kapott, ha otthon nézte a csapat meccsét. A legváratlanabb idióta pillanatokban is sikerült kiprovokálnia egy sárgát. Vélhetően akkor nyugodott meg, ha már volt neki egy.

Technikai tudásának hiányát végtelen lelkesedéssel és állatsággal pótolta, és őszintén szólva csak akkor tűnt fel, hogy mennyire tufa a labdarúgás szép vállfajához, amikor Dani Alves, Dybala és Cuadrado szaladgált az ő oldalán. Igaz, akkor nagyon fájdalmasan feltűnt.

Vélhetően saját labdarúgó „karrierem” miatt is kedvelem az efféle játékosokat (béna voltam mint a szar). Szégyellem, de Materazzit is bírtam, ő sem tudott focizni, de őszinte volt legalább, nem egy sunyi, semmirekellő fasz, mint Ramos.

Lichtsteiner is mindig kirakta amije van. Akár mi magunk is, egy szerkesztőségi ülésen.

Hiányozni fogsz, te állat!