Hamarosan, valamikor a 84.-ben érkezik a juventusos Tyler, aki szereti a füstölt lazacot, és megmondja az élest globálisan. Addig is elmélkedjünk egy kicsit azon, ami a mérkőzés, a párharc, és a Juventus BL-szezonjának döntő momentuma volt. Kurva-e az anyád, bíró sporttárs?

Buffon szerint jogtalan volt, és a kurva anyját Jamie Olivernek. Nyilván az olasz sajtó szerint is az volt (újságírók azért nyíltan nem drukkolhatnak a Juve ellen, még ha otthon pezsgőt is bontott a Corriere és a Gazzetta teljes stábja), de a nemzetközi, sőt a spanyol újságok is “véleményes”, illetve “könnyű síppal befújt” 11-esnek tartják a Real Madrid továbbjutását eldöntő büntetőt.

Che furto: Micsoda lopás!

Mi, akik több más tényező – köztük szépségünk és intelligenciánk – mellett azért lettünk kibaszott gazdagok, mert általában ízekre bontva, részletekbe menően elemzünk minden történést, ezúttal sem tehetünk másként.

A szabálykönyv szerint adható

Elemzésünk első szempontja a szabálykönyv, ami azt mondja ki, hogy ha a 16-oson belül szabálytalanság történik, azért 11-est kell adni. A kérdés tehát az, szabálytalankodott-e a csenevész kis kancsóval szemben Benatia, ennek eldöntése pedig ebben az esetben nagyon nehéz feladat.

Ha egy barlangrajz megkapó egyszerűségével közelítünk, tulajdonképpen mégsem az. Van kontakt? Van. Köteles McManaman lábon maradni, ha hozzáérnek? Nem. Akkor ez 11-es. Ha viszont van a pállyán egy játékvezető, és nem érintésérzékelőkkel ellátott mezben játszanak a futballisták, akkor már bonyolultabb a helyzet. Hiszen a játékvezető azért van ott, hogy eldöntse, a játékos azért esett-e el, mert szabálytalankodtak vele szemben, vagy azért, mert a kurvaanyját.

Azt még Benatia is beismerte, hogy hozzáért Morienteshez, az pedig szimpla hitvita innentől kezdve, hogy ezért esett-e el (nem), vagy csak büntetőt akart kiharcolni, ha már szarul vette át a labdát (igen). Egy dolgot azonban hozzátehetünk: berber középhátvédünk sprintben érkezik a tetthelyre, olyat pedig a tevéket hátulról becserkészésben nagy rutinnal rendelkező tuaregek sem tudnak, hogy gyors mozgás közben finoman lökdösnek. Más szóval: ha Benatia hátulról szabálytalankodott volna, Mijatovicot nagyjából a földdel teszi egyenlővé, ezzel szemben ő a labdára indult, és azt is pöckölte el. Hogy mennyire nem egyértelmű a döntést, azt megmutatja a játékvezető habozása az ítélet meghozatala előtt: 

Szóval itt van ez a helyzet, és érkezik (egyébként elég messziről, minimum 20 méterről) Jamie Oliver, amivel rá is kanyarodhatunk elemzésünk következő pontjára, a szubjektívumra.

Madridban ezt bármelyik bíró befújja

Mivel említettük, hogy távolról sem egyértelmű a helyzet, a játékvezető komoly nyomás alá került. Ennél rosszabb helyzetbe bíró nem kerülhet: vagy a Real Madrid, vagy a Juventus klubvezetői, edzői, játékosai és szurkolói könyvelik el redvás csalónak.

És itt jön a lényeg: ezt az esetet – ami minimum kétes, több olvasata is van, és így igazából nincs is objektíven nézve jó döntés – 1000 játékvezetőből 1000 pontosan ugyanígy ítéli meg a Santiago Bernabeu stadionban, kivált abban a felettébb szokatlan helyzetben, hogy az UEFA egyik kedvenc csapata ég, mint a Reichstag.

Úgy látszik, ez is 1000-ből 1000

(Ahogy nekünk megítélték a hétvégén a Benevento elleni szabálytalanságot, amikor Higuaín okosan beakasztott a lábát a hazai védő lábába. A Serie A-ban mi is megkapjuk ezeket, és természetesnek is vesszük, a nemzetközi vizeken azonban vannak nálunk nagyobb halak.)

Jamie Oliver úgy döntött, a kisebbik rosszat választja, és megadta a 11-est. Saját szempontjából teljesen érthetően, hiszen az egész történet lecsupaszítva csak ennyi: kinek a javára ítél a játékvezető egy kétes helyzetben Madridban? Oké, nem a Hercules Alicante vagyunk, de – hangozzék bármilyen kishitűen – ha a Bayern Münchennel ennél sokkal, de sokkal ordenárébb módon basztak ki itt a bírók, akkor mégis mi mire számítottunk?

Ne te döntsd már el, bazmeg!

Elemzésünk utolsó pontja részben Buffon nyilatkozatából táplálkozik. A világ legcsodálatosabb férfiembere azt mondja, nevetséges, hogy az első meccsen nem kaptunk meg egy ennél sokkal egyértelműbb büntetőt, most meg mégis befújták. Ebben speciel kurvára nincs igaza: a játékvezető, aki a torinói meccs idején talán éppen kecskéket szodomizált az angliai Ashingtonban, rohadtul nem felelős azért, ami az odavágón történt. Nem feladata kompenzálni az első meccsen elkövetett hibákat. Jól is néznénk ki, ha így lenne.  

Anyádat!

Buffon második pontjában azonban nagyon sok igazság van. A játékvezető a lehető legközelebbről nézte végig a meccset, és vélhetően tisztában volt vele, hogy futballtörténelem íródik a szeme láttára. Buffon is azt mondja, két ilyen csapat meccsén, ilyen játékosok összecsapásában nem dönthet egy kétes szituáció! Ilyenkor egy rutinos, jó játékvezető csak azt fújja be, amit gránitba öntöttek, és amikor nem kell közbeavatkoznia, akkor nem teszi. Mert akárhogy is nézzük, ezzel a kétes döntéssel ő maga döntötte el a párharcot, és így a továbbjutás kérdését, pedig az egy percig sem vitás, hogy minimum vitatható volt.

Ha egy kicsit úgy is nézne ki, hogy mentegetjük a bírót, ennek ezennel vége. Mert ha nem is látta az odavágót, és annak sem volt tudatában, mekkorát küzd a Juventus, és csak a nyomás miatt ítélte is meg a büntetőt, akkor sincs mentsége Buffon kiállítására. Teljesen mindegy, mit mondott neki, és mennyire reagált hevesen, azt vélhetően tudta, hogy ha a Juve kiesik, ez Buffon utolsó nemzetközi kupameccse.

Arról nem is beszélve, hogy így elvette Buffontól azt a lehetőséget is – ami azért a világ valaha volt legjobb kapusának képességeit nézve nem elhanyagolható tényező -, hogy ezredszer is hőssé válva kivédje a büntetőt, és életben tartsa a Juventust.

Buffon kiállítása egyébként akkor is eldöntötte volna a továbbjutást, ha Szczesny kivédi a 11-est, hiszen az amúgy is látványosan fáradó, és egyre inkább beszoruló csapat emberhátrányban nem valószínű, hogy kihúzta volna a büntetőkig – talán teljes létszámban sem, de ezt már soha nem tudjuk meg.

Elemzésünk zanzája tehát az, hogy a 11-es valamelyest védhető döntés volt a játékvezető részéről, Buffon kiállítása azonban felerősíti a kérdést: vajon mennyire volt pártatlan az a bíró, aki ekkora geciségre vetemedett, és mennyire helyezi ez más megvilágításba a büntető megítélését?