Déjà vu

Közzétéve Szerző:

A déjà vu /ˈdeʒa ˈvy/ (franciául: „már láttam”) vagy paramnézia az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele, ugyanakkor a korábbi átélés körülményei vagy akár megtörténtének ténye bizonytalanok. Érdekes, hogy déjà vu élményének későbbi felidézésekor maga az érzés meglehetősen pontosan körülírható, ugyanakkor annak felidézése, hogy milyen valós körülmények váltották ki az érzést, ugyanolyan bizonytalan, mint maga a képzeletbeli, „már átélt” szituáció.

Nézem a tegnap leadott keretet, és a Bayern elleni emlékezetes visszavágó jár az eszemben. Akkor is hiányzott Dybala, akkor is kénytelen volt Allegri egy erősen tartalékos középpályával felállni, és akkor sem maradt túl sok lehetőség a padon. Akkor ugyan Evrán elment a továbbjutás, de a körülményekhez képest meglepően jól játszottunk. Nem szoktunk leborulni a csapat előtt negatív eredmény esetén, de Münchenben odatette magát majd’ mindenki. Talán ez, illetve a Chelsea elleni, rendes játékidőben szintén 2-2-re végződő, Ranieri-féle csapattal lejátszott visszavágó jut eszembe, amikor úgy estünk ki, hogy nem lehetett okunk nyavalygásra.

Olvasgatva hazai és külföldi fórumokat, jellemzően meglehetősen negatív a hozzáállás a ma esti, Spurs elleni odavágó előtt: tartalékosak vagyunk, Matuidi nélkül nulla a középpálya, Dybala nagyon fog hiányozni, a Spurs gyors, fizikai, erősen presszingelő csapat, rossz az előérzetem, szarok voltunk az utóbbi időben – ezeket mi, Juve-drukkerek mondjuk. A Bayern elleni visszavágó előtt is hasonló volt a hangulat, és veszett jól játszottunk, megérdemeltük volna a továbbjutást, ami egy felszabadító rúgáson és néhány vitatható ítéleten múlott. A kiesés nyilván fájt, de a mutatott játékra azóta is szívesen emlékszem vissza.

Amúgy tény, hogy tartalékosak leszünk. Hiányozni fog Cuadrado, aki a BL-ben csak fontos gólokat tud szerezni: Münchenben az ő góljával lett 2-0, tavaly Lyonban, emberhátrányban lőtt győztes találatot, és idén Pireuszban is döntő dugót ért el. Hiányozhat Dybala, akinek nincs helyettese, és akinek hiányában teljesen más a támadójátékunk, Matuidiről nem is beszélve, aki nélkül a középpályás trió heréltnek tűnik. A hiányzók helyettesítése is érdekes: kezdhet Sturaro, akinél ügyetlenebb játékost talán még sosem láttunk a keretben. Ettől még játszhatunk jól: felépült Costa (aki egyébként Münchenben a Bayern egyik legjobbja volt), neki nagyon örülünk: Allegri az utóbbi hónapokban láthatóan elkezdett egyre inkább bízni benne, és Costa sem bánja a felelősséget. Higuain játékban továbbra is lassúcska, de újra érzi a kaput, az utolsó 4 találkozón 6 gólt kapart össze. A padról érkezhet Bernardeschi, aki védekezésben roppant bizonytalan, támadásban ellenben parádé, az utolsó 4 meccsen 5 kanadai pontot produkált, közte a lilák elleni győztes gólt, illetve pár éve pont a Spursnek lőtt egy nem csúnya, kissé megpattanós bombát. És persze a védekezésünk hónapok óta kiváló, joggal bízhatunk ismét a clean sheetben.

Csak zárójelben jegyzem meg, a keret legnagyobb problémája, hogy elsősorban Vidalt a mai napig nem sikerült megfelelően pótolni. Az alkesz így játszott a hétvégén:

14 szerelés 90 perc alatt, őrület. Megnéztem, a középpályásaink az utolsó 4 bajnokin összesen szereltek 10 alkalommal. :DDDDDD Szintén őrület, hogy ott tartunk, ezen a 4 találkozón Mandzukic egyedül szintén pont 10 szerelést hajtott végre, és a védőmunkája miatt atomstabil kezdő: Allegrinek nincs érdemi labdaszerző opciója középen, így megoldja egy csatárból átképzett szélsővel.

Ja, az ellenfél. Megnéztem őket párszor a sorsolás óta, tényleg baszott gyorsak. Szerintem Eriksen az egyetlen igazán kreatív játékosuk, illetve Kane vitán felül szenzációs befejező, de rajtuk kívül nincs igazán egyéniségük. Az erősségük a sebesség mellett a szinte állandó presszing, amit mi nem szoktunk szeretni. Allegrihez hasonlóan Pinocchio szintén taktikailag rugalmas edző hírében áll, szoktak 3 vagy 4 védős felállással játszani, most vélhetően 4-valamivel jönnek. Egy hiányzójuk van, a nemrég felépült, de a hírek szerint még mindig nem teljesen 100-as állapotban lévő Almdudler, nélküle pedig viszonylag ritkán nyomják hátsó trióval.

Egyébként eddig hivatalos meccsen sosem játszottunk a Spurs ellen (ezekről a találkozókról Dincsi ír egy múltidézőt, küldjetek neki pénzt!), három sörmeccsen 2-1 ide, kurvára lényegtelen. Azt meg tényleg csak mellékesen jegyzem meg: amikor az utolsó 5 alkalommal találkoztunk egyenes kieséses szakaszban angol csapattal, mindig kiestünk. Időrendben visszafelé: Fulham (Zacsival), Chelsea (Ranierivel), Capellóval kétszer is (Arsenal, ‘Pool), illetve ’99-ben Lippi baszom erős csapata kúrta el a ManUtd elleni, hazai visszavágót 2-0-ás vezetésről. Utóbbi még mindig fáj.

Mit várunk a mai találkozótól? Olasz csapatnak drukkolunk, nem fogunk nekiesni a Spursnek, mint Darti a szomáliai rabszolgáinak, hogy aztán a második kontra után pislogjunk, hogy lehet, hogy máshogy kellett volna ezt lejátszani. Allegri a kieséses szakaszban eddig mindig kitalálta a nyerő taktikát. Gondoljunk bele, vele eddig csak a Bayern ellen buktunk párharcot, és azt is hogyan…