Mindent megnyerünk, úgy néz ki.

Nemgól

Még azt is, amit nem kéne. Sőt, Firenzében még arra is figyeltünk, hogy a frusztrált ellendrukkereknek is adjunk töltényt, mert ez a meccs a bírói hibák nélkül akkora iksz volt, mint ide Sanghaj. Mégis megnyertük.

A Fiorentina még 0-0-nál rúgott egy szabályos gólt, majd nem sokkal később nem kapott meg egy büntetőt, amit csak azért nem fújt be a bődületesen szarul dolgozó Tagliavento, mert akkor ki kellett volna állítania Ruganit. Ha hozzátesszük, hogy jól, lelkesen és szervezetten játszott a Fior, megkaphatjuk a pofánkba, hogy Moggi ezt is elintézte nekünk.

De megmondom rögvest azt is, miért nincs igaza annak, aki bírózik. Nézzük meg, mi történt a Fiorentina egyenlítése utáni percekben. A játékosaink mozgása, testbeszéde megváltozott, hirtelen visszatért a korábban le-lelankadó koncentráció, és másfél percen belül kiegyenlítettünk. Vagy nézzük meg az őszi meccset: az elején gólt lő a Fiorentina, öt percen belül válaszolunk. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ezt a meccset 0-2-ről sem veszítette volna el a Juventus – bár véleményes, hogy 10 emberrel hogy sikerült volna a dolog.

Micsoda fasza gyerek ez a Morientes

A Napoli legyőzése után írtuk, hogy a nyerni tudás egy skill. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy ha mi éppen nem a primavera B-vel állunk ki, akkor nemcsak hogy nálunk burjánzik bőségesen a győzni tudás képessége, de ha van is ilyenje az ellenségnek, azt is elvesszük, de legalábbis elhomályosítjuk. A Fiorentiának van ilyen képessége (abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy kétszer is láttam őket idén élőben: egyszer ellenünk, egyszer meg Milan ellen), és az utóbbi hetek bénázása után vasárnap újra csúcsra járatta magát a Viola. Ráadásul ült, amit Sousa kitalált, és mivel nálunk érthetően nem verdeste az eget a harci morál, simán benne is volt, hogy nem nyerünk.

De nyertünk, mert ha nem is úgy megyünk ki egy meccsre, hogy győzzünk, elég kapnunk egy gólt, és az úgy összerántja a fiúkat, mint a széntabletta a húsvéti székletet. Elég megéreznünk a bajt, és máris reagálunk. Nézzük meg azokat a meccseket, amiken az ellenfél szerzett vezetést. Na, erre kell büszkének lenni.

Az első gólunk egészen káprázatos volt, Khedira és Pogba jól nyomták, Mandzukic és Dybala sem rosszul, a többiek hoztak egy erős átlagot. Bonucci agyára ráült a köd egy pillanatra (volt korábban is egy koccos megmozdulása, talán nem is jött rosszkor ez a tasli neki), nem nagyon jöttek jó beadások a szárnyvédőktől, és ölég szarul szállt be Cuadrado, még akkor is, ha arcátlan kamubüntetőt fújtak rá szegényre. És persze Morientes <3. Ennyit az egyéni értékelésről. Mármint az emberekéről.

Mert van egy olyan emberünk is, aki nem biztos, hogy ember. Gigi Buffon, és ezt a lehető legkomolyabban mondom, élete formájában tevékenykedik nagyjából egy éve. És ez nem olyan, mint a többi kapusnál, hanem olyan, hogy a tökéletest is magasabb szintre tudja emelni. Egyszerűen hibátlan az ember (az megvan, hogy Kalinic góljánál is majdnem odaért?), 100 évesen sincs párja az egész világon. Ilyenkor fognám az Aranylabda-FIFA-ÉvCSapata-Évjátékosa díjak listáit készítőket, és egy buffon fanszőréből cserzett korbáccsal addig ütném őket, míg lélegeznek. Ki-cso-da az a faszomvége Neuer? Kicsoda Gigihez képest?

És még ott volt a kipattanó, nem érted?

Tudod, ki nem lennék most? Szegény Neto, az.

Ma délután megnézzük, ahogy a Roma és a Napoli tusakodik a második helyért, de a szemünk sem rebben majd, ha a Napoli nyer, és ezzel néhány nappal elhalasztja a bajnokavatást. Már bajnokok vagyunk, igazából azóta, hogy Zazinho a 88. percben ellopta a kolera vakcinát a nápolyi öltözőből. De ha csak a Carpi ellen biztosítjuk is be, azért erre a tavaszra, sőt az egész szezonra, olyan büszkék lehetünk, amilyenek már elég régen lehettünk.