Egy évtizedig tartott, nem érted?!

Azon merengtem, milyen kibaszott szerencsések vagyunk. Aztán eszembe jutott, hogy voltunk mi már szerencsésebbek is. De legalábbis ugyanolyan szerencsések. Vagy?

capelbajnok

Nyilván már a Conte-éra alatt is jó volt Juventus-szurkolónak lenni, a veretlen bajnoki cím, a BL-negyeddöntő, az EL-elődöntő, az Izé sorozatos felszecskázása mind csodálatos emlék (oké, az EL-elődöntő igazából nagyon nem az). Már akkor is azt mondogattuk, visszatért a Juve oda, ahol az évszázad sportcsalása előtt járt, holott ez valójában csak 2015-re valósult meg.

Még ha a 2000-es évek közepén megszerzett bajnoki cím jóval többet is ért egy 2010-es évek közepi scudettópajzsnál, akkor is felmerül a kérdés, Allegri csapata nem szárnyalta-e túl máris Capellóét.

Talán két éve is megvan, hogy a listán szilaj vita bontakozott ki azt illetően, melyik legendás edzőnk Juventusa volt a legerősebb, illetve melyikük volt a legjobb edző. Nyilván füstölgő CapsLockkal oszlottunk azonnal pártokra, a Trapattonisták forrón gyűlölték az 1-0-fanatic Capello-hívőket, akik köztörvényes tettekkel fenyegették az Alain Delon-mameluk Lippistákat. Ha jól emlékszem, a konklúzió az lett, hogy Capello meccseit néztük a legnyugodtabban, mert tudtuk, hogy úgysem kapunk gólt.

1-0

1-0

Egy évtizede Kalap úr rommá oktatta az akkor két klasszissal gorombább Serie A-t, így ezt nehéz mérni még a zsinórban megnyert ötödik bajnoki cím hajnalán is. A dominanciánk most értelemszerűen összehasonlíthatatlanul masszívabb, az idei lesz sorozatban a negyedik bajnoki címünk, amit izgalommentes hajrá végén szerzünk meg. Ez a négy év alatt összehozott termés durván a 25 százaléka az Izé összes bajnoki címének.

Az igazi mérőszámot tehát inkább Európában kell keresnünk, és nincs könnyű dolgunk!

Capello ugyan egészen parádés őszt villantott 2004-ben (ez mondjuk nála ezt jelentette a BL-csoportmeccseken: Ajax 1-0, 1-0, Bayern 1-0, 1-0, Maccabi 1-0, és a végén a trollkodás: 1-1. Imádtad a rohadékot!), aztán lendületből kinyomta a Realt a 16 között, de aztán az iszonyatosan fájdalmas Liverpool elleni kiesés még akkor is nagyot sebzett, ha végül a győztes ejtett is ki. Eközben Allegri első évében bemenetelt a BL-döntőbe, és bár a szerencse sokkal hatékonyabban szegődött társául, mint Kalap úrnak, a Barca elleni fináléban csak annyira voltunk a győzelemtől, hogy 1-1-nél Pogba lerántását nem látta büntetőnek a vakfasz falafelzabáló tevezsoké. Pont Allegrinél.

Mögékerülésért két pont

Mögékerülésért két pont

2006-ban a csoportkör újra nem okozott gondot, bár jóval szorosabb volt egy gyengébb csoportban. A Bayern elleni párharcunkat az első helyért (2-1, 1-2) az döntötte el, hogy mi a Loboncos Cseh Istenség és az argentin-francia Rugóláb Seriff vezérletével nyertünk a világ egyik legfaszább városában, a németek meg nem. A döcögés a 16 között rázkódássá erősödött, amikor Bagira 8 éves kora óta szerzett első góljára  volt szükségünk a Werder ellen. Te hol voltál, amikor Emerson minden idők legnevetségesebb továbbjutásához segítette szeretett csapatunkat? Aztán az Arsenal kiejtett, gólt sem tudtunk lőni nekik, a hazai meccsen ráadásul Nedved tíz perc alatt kiállíttatta magát (mondjuk kapott ennél fájdalmasabb sárgát is életében, hogy baszódna meg mekmenemen, ahol van).

Capello tehát tovább ment a BL-ben, mint Allegri, aki már a nyolcba sem jutott be, ugyanakkor a mezőnyt elnézve a Bayern ellen kieső Juventusnak nemcsak a nyolcban lenne ott a helye, de akár a döntő sem tűnik túlzásnak. Iszonyatos mákkal, elképesztő játékvezetői hibáktól segítve, a kurva anyját megbaszva vert ki minket a Hamis Proféta. Capellót is erős Arsenal verte ki, döntőt is játszott később, ráadásul a kiesés idején talán a játékosok már sejtették (az Izé játékosai tudták, így valószínűleg a mieink is tisztában voltak vele), mi készül a háttérben. Nem mentegetem a Del Pierót impact subnak használó Capellót, de ha igaz a sejtésünk, akkor mentálisan elég zavart csapattal kellett volna kiejtenie az Henry-Fabregas-Pires-féle Arsenalt, miközben Allegri egyrészt elbaszta a már zsebben levő csoportelsőséget Sevillában, másrészt a Bayern elleni hazai meccs első félidejét is egy kicsit. Pont Capellónál.

Azbeszt!

Azbeszt!

A farsopoli közbeszólt, így soha nem tudhattuk meg, Moggiék kivágták-e volna Capellót, hiszen Don Luciano akkor azt mondta, „csak a Manchester Unitedet menedzselik jobban a Juventusnál”, és Kalap úr egy nyamvadt elődöntőt sem tudott az asztalra tenni. A következő évben aztán a Real Madriddal lett bajnok (azért kibaszták az idióták), míg azt most már biztosra vehetjük, hogy Allegrinek lesz harmadik szezonja is. Pedig – egészen más okból – az ő távozása is benne van a pakliban, az esetlenül botladozó angol klubok csorgó nyállal udvarolták körbe, de szerintem nagyon okosan döntött, hogy még nem megy sehova.

Tudja, hogy egy BL-győzelem a Juventusszal mennyivel többet ér személyes trófeaként, mint szinte bárhol máshol a kérői közül. Azon kívül elkezdett valamit, és ő is látja, hogy kurva jól megy. Elképesztően rafinált, az olasz edzőknél sokkal nyitottabb gondolkodású, határozott vezető, aki a Juventusnál emelkedett a világelitbe. És ott is van a helye: tavaly Kloppot és Ancelottit tette zsebre, idén pedig Pellegrini után a meleg szart is kiverte Guardiolából.

Bad mothafucka!

Bad mothafucka!

Ez már nem Conte csapata, csak felvonultatja annak erényeit. Nem akarunk hozzányúlni Conte szobrához, hiszen az alapfelállás továbbra is az általa kőbe vésett 3-5-2 (tavaly mondjuk nem így volt, de az egészséges Barzamackót lehetetlen kihagyni), de Allegri magasabb szintre emelte a Juventust. Már nincs kitől félnünk. Conte alatt outsiderek voltunk Európában, Allegri alatt meg bárki húz minket, ott befirkál a kula.

És a jövő is elég formás: Pogba (ha tényleg maradni akar, és egyre inkább hiszek benne, hogy igen), Dybala, Morata, Alex Sandro, Zaza mind 25 alatt vannak, és a régiekben is bőven van még patron. Ez a csapat, ha nem szedik nagyon szét a nyáron, jövőre a BL egyik esélyese lehet. Egy évtized után úgy írhatjuk le ezt a mondatot, hogy közben csak az vádol nevetséges elfogultsággal, aki segghülye

Szóval csak azt akarom mondani, hogy EGY KIBASZOTT ÉVTIZEDÜNKBE TELT, MIRE LERÁZTUK MAGUNKRÓL A FARSOPOLI MOCSKÁT! És még mindig létezik az Izé! Hogyan lehetséges ez?