Talán furcsa, de mai ellenfelünkről, az Atalantáról, nem elsősorban a korábbi meccsek ugranak be, hanem az, hogy mennyi jó játékos érkezett hozzánk Bergamóból. Pedig lenne felidézni való meccs is bőven: az 1997-es BL döntő előtti, vagy Del Piero utolsó meccse, vagy amikor Lazzari egyedül ejtette ki Capello csapatát az olasz kupából. Most mégsem ezeket idézem fel.
A két klub jó kapcsolata következtében viszonylag sokan kerültek a Juventushoz az egyik legjobb olasz nevelőegyesülettől. A legfontosabb egykori Atalanta játékos, aki hozzánk igazolt, minden bizonnyal Gaetano Scirea volt. Minden idők egyik legjobb védője 1974-ben középpályásként került Torinóba, hogy aztán legendásan elegáns és sportszerű középső védőként mindent megnyerjen a csapattal. a Juve mezben lejátszott 552 hivatalos meccse sokáig klubrekord volt- Scirea után két évvel érkezett hozzánk Antonio Cabrini – a két játékos volt az első, akik az összes, UEFA által kiírt nemzetközi klubtrófeát megszerezték. Cabrini lett a Juve csapatkapitánya, miután Scirea visszavonult. Balhátvédként valószínűleg mindig is ő marad az összehasonlítási alap a posztján szereplő Juve játékosok számára.
Scirea és Cabrini csapattársa volt a ma edzőként ismert Cesare Prandelli, aki 1979 és 1985 között szintén mindent megnyert a klubbal, bár a fentebb említett két legendával ellentétben ő nem volt biztos tagja a kezdőcsapatnak. Talán már kevesen emlékeznek rá, de 2004-ben erősen tartotta magát a pletyka, hogy Prandelli lesz a Juve következő edzője – még Luciano Moggi is úgy nyilatkozott, hogy Deschamps és Prandeli közül kerül ki az idény végén távozó Lippi utóda. Aztán végül – tipikus moggis húzásként – meglepetésre Fabio Capello lett az új mester, Prandelli pedig aláírt a Romához, ám felesége betegsége miatt leköszönt posztjáról.
Az 1990-es években is több nagyszerű játékos érkezett hozzánk a fekete-kékektől: a Serie A történetének egyik legkeményebb védője, Montero (1996), a védőként kezdő, de igazából középpályásként beérő Tacchinardi (1994), a csak két szezont nálunk játszó védő, Mirkovics (1998), Dino nagy kedvence, Porrini (1993), a futball egyik legnagyobb vándora, Christian Vieri (1996) – utóbbi egy évet töltött csak nálunk, eladását később a klub és a játékos is megbánta a nyilatkozatok alapján.
1997-ben a Parmától vettük, de az Atalantából érkezett a gólkirályként érkező (és minden csapat ellen betaláló) Filippo Inzaghi is, akit Trezeguet kiszoritott, és 2001-ben a Milanhoz távozott – cserébe pedig érkezett a nagy ígéretnek tartott, de a reményeket soha be nem váltó Christian Zenoni. Inzaghiról talán még annyit, hogy azon kevés, nálunk játszó játékosok közé tartozik, akiket nem bírtam kedvelni, így kifejezetten örültem a távozásának (a Real elleni BL döntőn mindent kihagyott, ekkor vesztette el minden szimpátiámat).
Az elmúlt években meggyengülni látszik a korábbi jól működő igazolási csatorna, manapság az Udinese tölti be kicsit azt a szerepet, amit régen az Atalanta. Az utolsó atlantai igazolásuk Pideon volt, aki 2012 telén igazolt hozzánk, miután a cagliaris Nainggolant nem sikerült megszerezni a szokásos kölcsön + opció módon. Pideon azóta legendás lett, hiszen igen szerény képességei ellenére már sokszor bajnoknak vallhatja magát. Nemrégiben megújította a klub a szerződését, így ha minden igaz, akkor 2017-ig marad a Juventusnál.
Ha a hagyományokat nézzük, akkor akár azt s figyelhetjük a mai meccsen, hogy vajon ki lehet az, aki Cabrini, Scirea vagy Porrini nyomdokába lépve hozzánk igazol. Persze ma elsősorban nem ez izgat majd minket, hiszen a Napoli tegnapi győzelmével most rajtunk a lépéskényszer, és nyerni kell, hogy megőrizzük az előnyünket a tabellán. Már csak a hétközi szégyen miatt is bizonyítania kell a csapatnak. Allegri a A 4-3-1-2-es felállást választotta mára, elöl a legerősebbnek számító Dybala-Mandzukic kettőssel. A hivatalos kezdőcsapapat: Buffon – Lichtsteiner, Barzagli, Bonucci, Evra – Khedira, Marchisio, Pogba – Pereyra – Mandzukic, Dybala.