Mestermunka. Lélekemelés. Taktikai győzelem. Grinta, grinta, grinta. Allegri? Allegri!!44. Giorgio turbánban. Juventus-Real Madrid 2-1.

Sokan furcsállva nézték a Juventust a legjobb négy között. Kicsit mi is tartottunk tőle, hogy beosonunk egy százeurós étterembe egy tízessel a zsebünkben, de tegnap este kiderült, hogy még a jattra is futotta. És degeszre zabáltuk magunkat.

Tény, hogy Carletto pályára fosott 4-4-2-je (elöl Ronaldóval és Bale-lel) inkább nekünk kedvezett, mint a saját csapatának, Varane hatalmas űrt hagyott a tök feleslegesen feljebb tolt Sergio Ramos helyén, Bale emberhátrány, Kroosra rá sem lehet ismerni, James meg lehet, hogy csak egy kurva nagy lufi. De mit érdekel minket az ellenfél, sőt még az sem fontos, hogy a spanyolok az űrből lefotózták Allegri meccsre készített jegyzeteit.

Kedd este összeálltak a csillagok, és a Juventus visszatért oda, ahol a calciopoli előtt volt. Kilenc kibaszott év kellett hozzá, de most nemcsak ott van a legjobb négy között a csapat, de tegnap bebizonyította, hogy ott is van a helye. Minden megvolt, ami a Juventust naggyá tette: okos taktika, tehetség, elszántság, minőség, szív, grinta. Messze nem volt hibátlan, és a vereség ellenére a Real Madrid maradt a párharc esélyese, de a Juve meccsben van, és két kézzel kapaszkodik saját 49 százalékába. És ez sokkal, de nagyon sokkal több annál, amit Allegri kinevezésekor vártunk.

A katartikus mérkőzésen tökéletesen érvényesült, amit a Juve akart. Nem túl mélyen, de annál masszívabban fogta fel a Real támadásait a középpálya, és mivel Sturaro is nagyszerűen játszott, Allegri döntése Vidal (kamu) trequartistává tételével tökéletesen ült, mert a Real kvázi egyetlen labdát sem tudott zavartalanul áthozni a Juve térfelére. A gyors szélváltásokat, ami ellen hagyományosan nagyon rosszul védekezünk, gyakorlatilag lenullázta Isco és Hamesz gyengélkedése (lett volna para azért, ha Ronaldo és Bale a két széle), amihez persze nagyon kellett Sturaro és Marchisio önfeláldozó, rengeteg futással és ütközéssel kombinált játéka. Mi irányítottuk a játékot akkor is, ha a Realnál volt a labda, mert egy-egy rövid periódust leszámítva az történt a pályán, amit a Juventus akart.

Allegri nemcsak a meccset kottázta le tökéletesen, de amint a Real átállt három csatárra, azonnal reagált, és Barzamackó beküldésével háromvédősre formálta a rendszert (valószínűleg így fogunk kezdeni Madridban), és a szokásosnál jóval tompább Real nem is tudott mit kezdeni a gyakorta öt, egyvonalban helyezkedő védővel. A kontrákból még nekünk voltak helyzeteink, sőt a hajrában Llorente kétszer is beverhette volna a harmadikat, de végül ez sajnos elmaradt. Pedig de rohadtul kellett volna!

Ami még kellett volna, hogy a meccset ne ez szerencsétlen faszkalap vezesse. A Juve négy sárgát kapott, ebből kettő (Tevezé és Chiellinié – utóbbi muhaha) jogos volt, a másik kettő viszont konkrétan röhejes, főleg annak fényében, hogy a Real játékosai furkósbottal is nekimehettek a mieinknek, egyik sem kapott lapot. Ez elsősorban akkor volt feltűnő, amikor egy támadáson belül elmaradt egy piros Marcelónak, és egy sárga Carvajalnak, akit így nem is állított ki a bíró, amikor 10 perccel később megkapta a (szintén jogos) sárgáját.

Sokat morgunk a védőink miatt, és nem is véletlenül, hiszen Barza kivételével az összes többiben erősen benne van egy-egy meccset eldöntő baki. Viszont abban szinte mindig szerencsénk van, hogy ketten egyszerre ritkán játszanak szarul közülük, így jó esetben tudják kompenzálni egymás hibáit. Tegnap Bonucci volt katasztrofális, Giorgio viszont elképesztően nagyot játszott. Hivatalos fatwát kéne elfogadni, hogy csak turbánban léphet pályára minden meccsen, ha így teljesít  – bár a gólnál S4tchy szerint az ő céltalan kelebólálása miatt csúsztunk el, szerintem viszont egyszerűen Ronaldo túl könnyen vált le Lichtiről. Nézzük meg, hogy őrizte Sturaro Hámeszt a kapufánál – finoman még halántéklebenyen is talpalta –, ha Lichti így megy Ronaldóval, megkaphatta volna ő a Nobel-békedíjat. Így viszont Giorgioé, amikor a népakaratnak engedelmeskedve szanaszéjjel rúgta Ronaldót a 94. percben. Ha Ronaldónak van hátul szeme, és látja, mire készül a Kilincsorrú, fejvesztve rohan a lelátóra.

Ne törődjünk azzal, hogy Tevez elküldte a búbánatos picsába Allegrit, amiért lecserélte, a meccs végén már röhögve nyilatkozott. Tevez és Morata egyébként is remekül dolgoztak, bőven kivették a részüket a védekezésből is, és folyamatosan veszélyt jelentettek a madridi kapura. Nem véletlenül bíztunk benne, hogy jó formában levő csatáraink be tudják fejezni, amit középen elkezdtünk.

És akkor Pirlo. A bácsi nagyon rosszul kezdett, gyorsan volt két olyan labdaeladása, amiktől előzetesen rettegtünk, viszont cserébe nagyon szépen összeszedte magát, és hatalmasat harcolt a meccs második részében. Nem osztogatott rosszul, de összességében jól játszott, viszont ezzel is aláhúzta a tényt: ez már nem az ő sebességéhez való játék, az erőtől szétfeszülő Marchisio végérvényesen átvette a helyét a pálya közepén. Úgy is kell majd felállnunk Madridban, hogy Vidal-Marchisio-Pogba, és nem lesz baj.

Vidalról is érdemes külön szót ejteni, mert ugyan támadásban még mindig nem jár ott, ahol másfél éve abbahagyta, de amit védekezésben és futómennyiségben az asztalra tesz, az egészen egyszerűen fenomenális. Érzi ő is, hogy elöl nem megy neki annyira, ezért kétszer annyit gürcöl, allűrjei már egyáltalán nincsenek, viszont minden labdáért megharcol. Brutálisan szar lehet ellen játszani.

És hogy ez mire lesz elég? Először is szerintem rúgunk gólt Madridban. Egyrészt azért, mert ha nem, akkor kiesünk, másrészt azért, mert a mi csatáraink jobbak, mint a Real védelme. Ha pedig a gól megvan, ugyanolyan szervezetten és lelkesen kell játszanunk, mint Torinóban. Annyi feltétlenül történt, hogy már a játékosok is elhiszik, nem csak vendégek a legjobb négy között, hanem egyenrangú felek, akik bárkit le tudnak győzni. Madridban továbbjutást kiharcolni egészen különleges tett volna, de ez, aki eddig kételkedett, most láthatja, egy egészen különleges csapat.