Ennyi ideje nem nyert a Juventus bajnokit (egyáltalán, mérkőzést) Nápolyban.

Azóta 9 próbálkozásból négyszer sikerült pontot szerezni, és nem egyszer ki is tömtek minket: az elmúlt 9 meccsből ötször is hármat kaptunk (igaz, kétszer így is döntetlenre végeztünk). Szóval nem a kedvenc stadionunk a San Paolo, a pöceszagot csak ritkán feledteti az eredmény. Conte sem tudta megtörni a felemás eredménysort: bár a veretlen idényben kétszer is kétgólos hátrányból álltunk fel, „csak” 3-3-as döntetlen jött össze, majd egy alapvetően nagyon sima meccsen, kicsit takarékon hoztunk egy 1-1-et, míg végül tavaly egy motiválatlan, vereségbe beletörődő Juve tükörsima, 2-0-ás zakóval jött haza Afrikából. A 3-3 kellemes meglepetés volt, a következő iksz nagyjából papírforma, a tavalyi zakót meg leszartuk, így is sokcsilliárd ponttal vezettük a tabellát. Most az iksz sem fér bele, pláne, ha az éppen futó római derbin a Lazio bepucsít a rinyáló prímásnak. Ma el lehet veszíteni az első helyet – és ha őszinték vagyunk magunkhoz, ha így történne, meg is érdemelnénk.

Ahogy a hétközi posztban is megjegyeztük, valami megpattant a csapatban, november óta mindössze a szétesett Cagliarit vertük meg, és az utolsó három meccset annak ellenére hoztuk döntetlenre, hogy mindhármat vezettük (Dohában kétszer is). Ez akkor sem intézhető el annyival, hogy tavasszal kell kaszabolni, ha télen a Juve hajlamos leereszteni. Elsősorban a koncentrációban látjuk a probléma gyökerét: hiába nyomjuk meg a meccsek elejét, a második félidők elejére rendszerint kipukkadunk, és hagyjuk, hogy az aktuális ellenfél átszaladjon a középpályán, sorra alakítsa ki a helyzetet, és ami a legszarabb: egyenlítsen, majd menjen a győzelemért. Az első félidőkkel általában nincs gond, de a szünet utáni tévelygéseket nem tudjuk hová tenni.

Ez egy ilyen csapat: a mostani Juventusnak általában kell egy pofon, hogy összekapja magát. Két éve az Izé elleni hazai lángos, az előző szezonban a firenzei száraz öklözés, ősszel pedig a teljesen vállalhatatlan genovai 0-1 térítette észhez a társaságot. Allegri annyival tűnik puhábbnak Conténál, hogy a novemberi momentumot decemberre már nem tudta átmenteni, és a Szuperkupa-döntetlent követő vesztes büntetőpárbaj sem rántotta ki a kisebb gödörből a fiúkákat. Allegriről már leírtuk korábban, hogy okosan hagyta meg a Conte-csapat erényeit, és próbált csiszolni a játék gyengébb elemein, de tegyük hozzá, egészen addig ül ez a gondolatsor, amíg a társaság nyer. A rosszabb periódusokból Conte általában gyorsan kirántotta a társaságot, de nála is előfordult, hogy 4 meccsből csak egyet nyerjen meg a csapat. A 2012-13-as szezonban pl. a 11-14. forduló és a 19-22. kör között is csak 1-1 győzelem jött össze, sőt, mindkét alkalommal becsúsztak vereségek is.

Láttunk már hasonlót ettől a Juventustól, nincs tehát tragédia, annál több a teendő. A csatároknál minimális a rotáció, ami nem feltétlenül lenne gond, ha Tevez mellé sikerülne találni még egy gólfosót, de sajna Nándi az előző évi, 16 gólt és 5 gólpasszt hozó teljesítményéhez képest kanyarban sincs. Llorente talán az, aki a legnagyobbat szív Allegri alatt: túl messze játszik a kaputól, a feladatköre is kiegészült a labdaszerzéssel, amit hangyányit hatékonyabban csinál a tavalyinál, cserében viszont elmaradnak a kulcspasszai (tavaly 1,5/meccs, idén 0,7) és a gólpasszok sem jönnek egyelőre (tavaly 5-ig jutott, idén még nincs neki). De legalább a gólszerzés se megy neki: tavaly 153, idén 263 perc kellett Nándinak egy gólhoz. Tényleg nem értjük Allegrit, miért csak fél órákat ad Moratának, 2-3 perceket Giovincónak és Comannak. Főleg utóbbi kettőt nem érezzük annyival gyengébbnek a többieknél, hogy januárban 180-200 játékperccel álljanak. Sőt, mindkettő jó kis impact sub lehetne, ha játékban lennének: gyorsak, kiharcolják a faultokat, meg tudnak csinálni egy cselt, lehet őket szélen is használni.

Néhány szó a Napoliról: rohadjanak meg.

Visszatérve a Juventusra, a hírek szerint pont ugyanúgy állunk majd fel, mint az Izé ellen. Caceres hiába épült fel, sem Evrát, sem Lichtit nem tudja kiszorítani, és az ősz nagy részében tanári, az utóbbi meccseken bizonytalanságig fáradó Bonuccit sem cseréljük Ogbonnára. A középpályán kényszerpályán van Allegri, igazából a kissé töketlen Pereyrát tehetné be trequartistába Vidal helyére, így Artúr visszaléphetne a kedvenc helyére, Marcsi meg lehetne a mélységből osztogató, de franc tudja, ez mennyire lenne célravezető. Romulo sérült, Marrone influenzás, Pepe nincs játékban (így mondjuk a büdös életben nem is kerül formába), 4 posztra van 5 ember, ez van. A védőket és a csatárokat viszont illene forgatni.

Ha ma kéne dönteni, mi visszaküldenénk Udinébe.

Kicsit bővebben a Napoliról: úgy megünnepelték a Szuperkupát, hogy elfelejtettek elmenni a meccsek előtt szokásos minisztériumi egyeztetésre, így hivatalosan nem utazhat Juve-drukker a mérkőzésre. Az örök kizárás méltó büntetés lenne számukra. Pitiáner rohadékok. Egyébként a dohai meccshez képest két helyen várható változás: Ghoulam Napoli-kupázik a válogatottjával, helyén Britos kezdhet, valamint a Pincér aktív rotációjának köszönhetően de Guzman helyett Mertens játszhat majd.

A Lazio egyelőre lazán veri a Romát (0-2 a szünetben, sírj ki valamit Orsatónál, Rudi!), még az is lehet, hogy a körülmények a kezünkre játszanak. Az viszont elég konkrét, hogy az utóbbi 3 meccsen mutatott játékkal simán ki fogunk kapni.