Allegri, takarodj! – The Return

Mikor azt hittük, hogy egy 100%-os november után a Mások serege sem állít meg minket, kaptunk egy októbernél alig vállalhatóbb hónapot, kiegészítve egy gyenge januári rajttal. Az utolsó hat ellenfélből ötöt képtelenek voltunk megverni, csak a teljesen összezuhant, Zeman minden futballarchaizmusának nyomát viselő Cagliarit véreztettük ki. Baj van, akkor is, ha még így is vezetjük a tabellát. Hajtás után Tyler listára írt bölcs szavaival ékeskedem.

„Killing for religion | Something I don’t understand”

A novemberi, ill. keddi meccseket egyesével értelmezve lehet magyarázatot találni az ikszekre: a Fior otthon még félárbócon is veszélyes, az Atleti ellen a továbbjutás volt a lényeg, a Sampnak szinte egy lövése ment kapura, pechünk volt, a Napoli jó képességű csapat, felszívták magukat, az izé ellen pedig soha nem volt lényeges a pillanatnyi forma, mindig kiszámíthatatlan az eredmény, de inkább az a helyzet, hogy nem vagyunk elég jók. Át is adom a szót Tylernek:

A Samp elleni meccs és a szuperkupa után a harmadik olyan meccsünk volt, ami kézben volt, és elbasztuk. Allegri egyik esetben sem tudott érdemben belenyúlni a meccsekbe, sőt, a cseréivel inkább rontott a helyzeten. Apropó cserék: mostanra odáig jutottunk, hogy bárki megmondja, hogy a második félidőben majd jön Morata és Pereyra, bármi is az eredmény. Nem értem, minek van a keretben Gio, Pepe, ha nem játszanak, miért nem kap több lehetőséget Coman, amikor ennél a három játékosnál van némi esély arra, hogy lendületet visznek a játékba. Én úgy látom, hogy Allegri nem tett semmit hozzá a csapathoz. Persze, taktikailag volt változás, de nem lett jobb a Juve, sőt. Conténél is előfordult arcoskodás és pofára esés (lásd az Icardi-duplás Samp meccset), de nem sorozatban. Én nem sírok Conte után, szerintem jól tette Agnelli, hogy kibaszta (már ha tényleg kibaszta), de Allegri szerintem nagyjából Delneri kaliberű edző, akit eddig megment Tevez, de több játékos is kifejezetten gyengélkedik alatta. Pirlo teljesen hasznavehetetlen. Llorente a kaputól távol vergődik, Lichti lassan jubilál, olyan rég volt jó beadása, Pereyra egyértelmű csalódás, ahogy eddig az ígéretesen induló Morata is (gondolkodtam, szerintem teljesen találó az Amauri hasonlat: veszélytelen, ugyanakkor a támadások rendre elakadnak az impotenciáján és a szabálytalanságain). Bár a nyári átigazolások sem jöttek be, de szerintem alapvetően Allegrivel van a baj, kevés ő ide.

massimiliano-allegri

Így van, Allegri nem egy igazi vezér, sőt, nem is feltétlenül észleli, mekkora a baj (a Genoa-zakó utáni „jó lett volna az iksz” nyilatkozatára nincs bocsánat), menjen a picsába. Buffon szerint fejben csúsztunk félre: arcoskodunk, ellazázzuk a partikat, majd amikor gáz van, kapkodunk, arrogánssá válunk, kicsúszik a lábunk alól a talaj. Pont ez történt kedden, az Izé ellen: Icardi gólja az első, kaput eltaláló lövése volt az Ellenségnek. Az első félidőben nyugodtan le lehetett volna zárni minden nyitott kérdést. Ugyanaz volt a forgatókönyv, mint a Samp ellen: az elején kifejezetten jó játék, mind támadásban, mind védekezésben, rengeteg helyzet, nyitott ánusszal kegyelemért könyörgő ellenfél, majd a szünet után szarozás, pöcsölés, tökölés, lihegés, pihegés. És a legrosszabb: mind Mihajlovics, mind Mancini egy egyszerű taktikai húzással beleröhögött Allegri pofájába, aki csak ostobán bambult, érdemi válasz nélkül hagyta, hogy a fordításért menjen akár a Samp, akár az Inter.

icardi

Ha betűzni kéne Allegri nevét, úgy kezdenénk, A, mint alkalmatlan, L, mint lúzer. Ráadásul úgy tűnik, a játékospiacon sem feltétlenül jó irányba húzza a szereket. Azok után, hogy Marottáék nem adták meg Conte számára az egy szem kért embert, Allegri könnyen lehet, hogy megkapja a kívánt trequartistáját. Ismét Tyler szavai következnek:

Sneijder megszerzése a döntetlenekkel megelégedő Allegrire jellemző ambíciótlanság jele szerintem: idén a BL-ben nem játszhat, azaz nem is álmodozunk arról, hogy bármit elérhetünk, a maximum a hazai bohócligában való vitézkedés. Ráadásul egy újabb max. 1-2 évig használható játékos jönne, aki amúgy már leeresztett kissé, és erős kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy egyből hasznára tudna-e lenni a csapatnak. Nem azt mondom, hogy mindenképp Shakira kell, mert lehet, hogy neki több szabadság kell a pályán, mint amit Olaszországban kapna, de Sneijder szinte biztosan erősítené az anyagilag és szakmailag is fenntarthatatlan pályát a drága és öreg játékosok begyűjtésével. A holland egy esetben érné meg: ha ingyen jönne, és nagyjából harmad annyi fizetést kérne, mint amit most keres, mert akkor megérné a kockázat.

sneijder-65445455

Tényleg, mit tegyen az az edző, aki hiányposztra a BL-ben használhatatlan embert kéri? Hát húzzon a vérbe! Pláne, ha a kiemelt 30+ éves, rengeteget keres, és még csak nem is lenne túl olcsó. Tudjuk, a Galata hogy alkuszik, Felipe Melóval lerántottak már minket, mint a szaros gatyát. Igaz, hogy Sneijdert 7,5 milláért vették, igaz, hogy anyagilag szarban vannak, de a hírek szerint ragaszkodnak a 20 millás kivásárlási záradékhoz. Sneijder meg évi 3,2 milliót keres, ami akkor sem erősíti az alkupozíciónkat, ha figyelembe vesszük, hogy a görögök hónapok óta nem utalták át a fizetését.

Ha valaki úgy gondolná, hogy nem túl öreg még a keret, simán belefér egy 30-as Wes és egy 29 éves Rolando (akit a Porto állítólag egész olcsón elengedne), vegyük számításba, hogy a keretünk átlagéletkora 28,7 év, és a kulcsjátékosok között egyedül Pogba fiatalabb 27-nél. Összehasonlításképp, a Bayern-Real-Barcelona hármas átlag bő két évvel fiatalabb keretekkel rendelkezik (a trió átlaga ~26,5 év), és nem csak a sneci áll taknyosokból. A Bayernnél Bernat, Alaba, Götze, Thiago, a Realnál Jesé, Varane, Isco, James, a törpéknél Munir, Neymar, ter Stegen, Montoya, Bartra is rendszeresen játszanak, pedig egyik sem töltötte be a 24-et. Nekünk meg ebből a korosztályból egy szem Pogbára jut egy lehetőséget alig kapó Coman, egy felemás Morata, és ennyi. A Chelsea évek óta legfeljebb egy éves szerződést ajánl a 30-on túli spílereknek, de nem baj, mit nekünk a nemzetközi trendek, erősítsünk harmincasokkal.

vidal-tevez

Visszatérve az elmúlt néhány meccsre: nem az a gond, hogy nettó szarok vagyunk. A Samp és az Izé elleni első félidőkkel röhögve lehetne bajnokságot nyerni, sőt, kedden a predátor Vidalt is visszakaptuk, a lecseréléséig kurvajól kente Artúr fiú, a gólpasszára még évekig rá tudunk rántani. Az a gond, hogy bár láthatólag egész jó formában van a csapat, az első félidőt rendszeresen sikerül odatenni, a másodikra megpattan valami. Hogy az öltözőben Allegri dicséri-e túl a skacokat, hogy a Conte-féle „felrúgom, bármi kerüljön az utamba” attitűd hiányzik-e a folyamatosan fenntartott koncentrációhoz, hogy fizikailag fogyunk-e el, azt nehéz eldönteni. Viszont aggasztó, hogy a nyomorult december után pont ugyanúgy folytattuk a derbin. Egész pontosan a nápolyi kezdő sípszóig kell, hogy összerántsa Allegri a csapatot, különben már hétvégén előzhet a jóval motiváltabbnak tűnő, ráadásul a hatékony nyervákolásuk nyomán bírói hátszelet is menetrendszerűen megkapó Roma. Tyler záró gondolatai:

Nekem a következő a tippem a szezonra: bajnokság második hely, BL kiesés a Dortmund ellen, kupa kiesés az első motiváltabb ellenfél ellen. Ami persze komoly kudarc lenne, és valóban Allegri lelövése lenne az egyetlen helyes reakció a vezetőség részéről.