Nem kedvenc ellenfél

A Lazio valamiért a Conte-éra egyik legnagyobb ellenfele volt. Nekem legalábbis úgy tűnik. Nem azért, mert a bajnoki címért harcoltak, vagy akár a legcsekélyebb veszélyt is jelentették a bajnoki címeinkre, hanem azért, mert mindig jó meccseket játszottunk velük, és gyakran nem is sikerült legyőznünk őket.vidallazio

Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akinek még nagyon sokáig a Kraszics góljával (odavigyázzunk, mekkora passzt tol előtte Mommo) megnyert meccs jut eszébe a Lazióról. Az még ugye Delneri atomhulladék csapata volt, de Conte is ugyanúgy megszenvedett a rómaiakkal, sőt többször előfordult, hogy elmaradt a végén a katarzis. Például tavaly, amikor a kupa elődöntőjében kaptunk ki tőlük egy elképesztő római végjátékot követően.

A Lazio tehát fajsúlyos ellenfél, még ha több mint egy évtizede fordult is elő utoljára, hogy kikaptunk tőlük bajnokin. Most meg sem fordul a fejünkben a vereség, reméljük, hogy Genovában letudtuk a saját tökeink elleni merényletkísérleteket legalább egy évre. Győzni kell, mert a Roma nem fog nyerni Bergamóban, és a három ponttal már komoly távolságra szakíthatnánk le a Hisztigépeket. Sokkal komolyabbra, mint amennyivel tavaly ilyenkor vezettünk.

A formációváltás, most legalábbis úgy néz ki, marad. Sőt, Allegri mindjárt jelezte is, hogy trequartistára lenne szüksége. Szerintünk még inkább az kellene, hogy beváljon a poszton Pereyra, mert a jelenlegi keret tökéletesen alkalmas arra, amire Allegri készül vele.

Ez nem feltétlenül az Ancelotti-féle karácsonyfa, a Juve 4-3-2-1-es felállása sok tekintetben különbözik tőle. Például nálunk valójában két csatárról van szó, csak Tevez nagy erénye, hogy visszahúzódik, és aztán lendületből viszi a labdát a kapura. Pereyra pedig… hát, igen, őt egyelőre nehéz kategorizálni. Én annak örülnék, ha az ő feladata lenne, hogy jobbra kihúzódva leveszi a beadások felelősségét a botlábú Lichti válláról, míg labdavesztés után az ellenfél térfelén támad vissza, és abuzálja a labdást.

lichtibead

Sajnos alapvetés, hogy hiába működik valami jól a terepasztalon, a makettek nem lőnek 80 mm-es lövegeket, azaz minden annyit ér, amennyi megvalósul belőle. Tevez megbízható, a másik két támadó ellenben kétséges, éppen hozzá tud-e tenni a csapat játékához. Láttunk már erre is, arra is példát.

Ez elsősorban azért bosszantó, mert mögöttük masszívak vagyunk, mint a svájci frank. Még variálható is a csapat attól függően, Vidalnak van-e éppen kedve játszani, hiszen a három posztra öt játékosunk van (idevettük Kwadcsit, aki félisten lenne a pálya közepén). Pirlo még mindig kérdéses számunkra, de erről már beszéltünk eleget.

A Lazio 4-3-3-ban fog játszani, Ciani és Braafheid kérdéses a védelmből, és Klose sem fog kezdeni. Marchisiónak kell majd nagyon figyelnie, mert ő – a balhátvédben remeklő Padoinnal – fogja majd Candrevát, az egykori játékosunkon kívül a jó formában játszó Djordjevicset kell kiemelt figyelemmel kezelnie a szerződést hosszabbító Giorgiónak.

Szerintünk nyerünk, de nem simán.