Az egyik legnépesebb juventino közösség, a vecchiasignora.com (a fb-generáció számára itt is elérhetőek) hétfő reggel egy rövid közleményt fogalmazott meg a bő 99 ezer regisztrált tagja nevében, a klubnak és Vidalnak címezve, melynek üzenetéhez elég könnyű csatlakozni. Röviden arra kérik az oldal üzemeltetői a megszólítottakat, hogy azonnal álljanak elő a farbával, ne lebegtessék tovább azt, ami már hónapok óta lóg a levegőben. A klub mondja ki egyértelműen, el akarja-e adni Vidalt, és a játékos is nyilatkozzon hasonlóképp: akar-e maradni. Igazuk van a digóknak, elég a MU-Vidal (Felicevich?) előjátékból, döntsék el végre, mi a pennát akarnak, azaz a régen megszült döntést/szándékot ne titkolják tovább. Érdekes egyébként a kapcsolódó szurkolói lélektan: rühelljük a bizonytalanságot, mint a másnapos hasmarsot, viszont legalább annyira imádunk találgatni, mint egymás izzadt testéről pezsgőt szürcsölni. Most utóbbi következik, instabil tény-ágyra fektetve.

Fernando Felicevich elfoglalt ember, és most épp adja neki a gép: a fél chilei válogatott ügynökeként idén nyáron már olyan játékosoknak talált új klubot, mint Alexis Sanchez, a Juve-drukker Gary Medel, a Barcelona kiváló kapusa, Claudio Bravo, vagy a ManUtd-hez hurcolt Angelo Henriquez, és ha helyesen következtetünk a twitterén megjelenő infókból, Isla sorsát is szívén viseli. Vélhetően leginkább ő áll a MU-Vidal pletykák mögött is: egy komoly értékű transzfer esetén nem csak a játékos és az eladó klub, hanem az átigazolást menedzselő ügynök is emberi ésszel nehezen felfogható összeget szakíthat. Az elmúlt 2,5 szezonban a Juventus több mint 10 millió eurót fizetett ki a játékosok képviselőinek, és pl. Pogba régóta előkészített szerződéshosszabbításának is állítólagos előfeltétele, hogy Raiola megkapja a maga masszív (pletykák szerint bő 2 milliós) fagyipénzét. Az ügynökök, esetünkben Felicevich szándéka nyílegyenes és kőkemény, mint Darti legnemesebb szerve: pénzt akarnak. Nem tudjuk elítélni őket, a mi életünket is a korpa irányítja.

Fernando Felicevichet többet szpottolják Londonban és Manchesterben, mint ahány rokihelyet kisajátító kép készült Hajdú Péterről. A derék ügynök valamin veszettül dolgozik. Ha naivak vagyunk, elfogadhatjuk, hogy Henriquez és Alexis ügyét intézte, illetve bedobta befolyását a honfitárs Isla érdekében a QPR-tulajdonos malajziai pénzembernél. Aki ezt elhiszi, ne nyisson ki egy Grimm-kötetet, mert csúf csalódás fogja érni. Felicevich nem lezárt bizniszek miatt rohangál ennyit, hanem egy még nagyobb dobáson dolgozik: Vidal minden bizonnyal Manchesterbe tart. Ez pedig gyász, vágja rá a drukker: Vidal az elmúlt 3 év egyik legfontosabb játékosa, Vidal a világ legjobb box-to-box középpályása, Vidal az Isten, Vidal a harcos, Vidal a példakép, a szíveket mutogató szerény fiú, aki imádja a Juventust, és aki sosem hagyna el minket – gondoltuk ezt róla az elmúlt időszakban. Ne nyissunk ki egy Grimm-kötetet, mert csúf csalódás ér minket.

Vidal eladása ill. megtartása mindenképp stratégiai döntés. Ha a Juventus székházában ülnénk, tucatnyi grafikon, pénzügyi kimutatás, teljesítményértékelő statisztikai adat, SWOT analízis, orvosi lelet, piaci előrejelzés heverne a márványpadlós tárgyaló 200 négyzetméteres asztalán. Na ez az, amit a szurkoló nem lát. Nekünk elsősorban megérzéseink vannak. A szurkolói reakciókat olvasva alapvetően három bandára tagozódunk:
1. „Vidalt nem szabad elengedni, ha nemzetközi nagy csapatot építünk” csoport,
2. „ha menni akar, menjen, de akkor kérjünk érte 60-80-120 milliót” csoport, és
3. „ha Conte után Vidal is távozik, végünk” csoport.

A Juventus mindig a játékosok fölött álló intézmény volt. A klub és a szurkolók is túlélték Baggio, Zidane vagy Boumsong eladását, sőt, mindegyik esetben sikerült olyan utódokat keríteni, akik frissítést hoztak az adott csapatrészbe. Csak a történelemre alapozva nyugodtan kijelenthetjük, nem dől össze a világ, ha Vidalt elengedjük. Ezen kívül in Marotta we trust: az elmúlt néhány szezonban kulcspozíciókba rendre jól igazolt az öreg. Hiába prüszköltünk Pirlo ellen, fényesen bevált. Hiába fanyalogtunk Nándi nevét ízlelgetve, döcögős beilleszkedés után simán megdolgozott a pénzéért. A máshol hisztis Tevez gyönyörűen beállt a sorba, Licht személyében van jobb bekkünk, Pogba meg egy kibaszott zseni, akiért bármikor adnánk súlyos tízmilliókat, ha épp most máshol játszana. Aki meg nem működött (Matri, Pelus), attól ép áron megszabadultunk. Marotta megoldja, ha helyzet lesz.

Vagy nem. Vidal ugyanis egyetlen másik játékossal pótolhatatlan. Nincs még egy olyan ember a földön, aki meccsenként 4-5 szerelést, 2 lopott labdát _ÉS szezononként 15-20 kanadai pontot produkál. A védekező mutatóihoz hasonlót az egész Premier League-ben lehetetlen találni, védőket is beleértve. A spanyoloknál az atletis Gabinak vannak hasonlóan parádés védekező mutatói középpályásként, de ő egy karrier alatt sem szerez annyi gólt, mint Vidal egy évadban. A Bundesliga vezető melós középpályásai labdaszerzésben még csak-csak tudnak Vidalhoz hasonlót, de közülük egyedül Sahin tolt egyszer egy szem hatgólos bajnoki évadot. Az olasz ligában Allan és Behrami védekeznek hasonló szinten, minő fájdalom, hogy támadásban Behrami nulla, Allan pedig hiába passzol kivételesen jól, ha 2 szezon alatt egyetlen gólig sem jutott. (Pereyra helyett ezzel együtt simán őt hoztam volna el a szomszédoktól.) Az elöl termékeny középpályások, mint pl. Ramsey, Götze, Özil vagy Cazorla meg basznak szeretkeznek védekezni, így nem meglepő, hogy a maszatolásnál valamivel komolyabb védőmunkára fogható Rakiticre egyből le is csapott a Barcelona. Egyébként elnézegetve a top ligák statisztikáit, nem is Rakitic vagy Yaya Touré, hanem a hoffenheimi Firmino áll számok alapján a legközelebb Vidalhoz: 16 gól, 11 gólpassz, meccsenként 2,5 szerelés, ez zsenilisztikus – azonnal le kell igazolni, bár még így is elmarad hősünktől. Akárhogy rágjuk a gittet, kétségtelen, hogy Vidal tulajdonképp 2-in-1: a világ egyik legjobb védekező középpályása, egybegyúrva egy masszív, minimum erős közepes támadóval, és mint az unikumokat általában, őt is nehéz beárazni, nem is beszélve a direkt pótlásról.

A csúcsra pörgetett Vidal tehát A Tökéletes Modern Középpályás. Viszont láttuk tavasszal játszani. A januári Roma-veréskor tolta utoljára klasszisként, azt követően a legfontosabb megmozdulása az „én vagyok a világ legjobbja” végeredményben tényszerű nyilatkozata, majd hirtelen augusztus lett. Vidal egész tavasszal egy bajnoki gólt tud felmutatni, és az EL-ben is csak a Fiorentina elleni, kétségtelenül fontos találata érdemel említést. Mint utólag kiderült, egy ideje cipelte magával a makacs térdsérülését, így sem a sebessége, sem a robbanékonysága nem volt az igazi – és ez ismét felvet egy olyan kérdést, amire szurkolóként csak a vak ló bátorságával lehet válaszolni: vajon egy 27 éves, gyilkos tempót diktáló, magát egy percig nem kímélő játékos meddig játszhat magas színvonalon? Már Conte távozásakor kiszivárgott (=valamelyik firkászban felmerült), hogy Marottáék arról győzködték Tonyót, hogy Artúrban nincs sokkal több. Állítólag (=egy firkászban felmerült) van Gaal is az ajánlattétel előtt akart orvosit, ami kb. példátlan, de nem feltétlenül indokolatlan lépés lett volna. A térd-kérdést már csak azért sem szabad félvállról venni, mert Vidal elvileg 100%-ig felépült a vébére, mégsem hozta magát, és a jelenleg is folyó felkészülés során is külön edzésmunkát végez a többiektől. Utóbbi a konteó-hívőknek csodás muníció: vajon azért dolgozik külön, mert egy kalap szar maradt a térde helyén, vagy azért, mert a MU megtiltotta, hogy terheljük a játékosukat? Visszatérve Vidal teljesítményére, azért csak sikerült lehozni egy 50 pontos tavaszt egy belét húzó vagy épp hiányzó kulcsemberrel, tehát a tápos Vidal nélkül is működhet a Juventus, ha a feladatait megoldja más. Pirlóról is két évig gondoltuk, hogy pótolhatatlan, oszt’ mégse. Ezen kívül Vidalért rengeteg $$$-t kapnánk, ami régen látott távlatokat nyithatna a játékospiacon. Zidane 2001-ben az akkori mezőnyből toronymagasan kiemelkedő játékos volt, de ügyes manőverekkel sikerült az eladása nyomán megerősíteni a keretet; ez most sem kizárt. Ráadásul most lehetne hiányposztra, pl. szélre igazolni, középen ugyanis Pirlóval, Pogbával, Marcsival, Kwadcsival, Romulóval, Pereyrával és a snecivel nagyjából megvagyunk Vidal nélkül is – csekély az esélye, hogy úgy járjunk, mint a Real Makelele eladásakor.

Túl a csúcson?

Marotta csilliószor elmondta, hogy ha valaki menni akar, arra felsegítjük a kabátot, de a Juventus nem árulja a legjobbjait. Vidal az egész nyáron számtalan helyen megszólalt, és a legkomolyabb hűségeskü, amit ki lehetett belőle húzni, annyi volt, hogy „nem bánom, ha maradok”. Lófasz esti fénnyel. Persze érthető, ha elvágyódik: ki ne végezné ugyanazt a munkát két-háromszoros pénzért egy másik munkahelyen? Ki maradna pusztán lojalitásból, mikor olajsejkesen megfizetné Európa egyik legvonzóbb cége? Miért maradna a Juventusban, ahol az igazolásokból és a vezetői kommunikációból világos, hogy rövid távon az ambíciók (=anyagiak) nincsenek meg egy BL-győztes csapat építéséhez? A Juventus – és a legtöbb futballklub – már régóta csak a szurkolóknak jelent örök szerelmet.

A Juventus itt lesz 100 év múlva is. Hogy ne menjünk vissza az ősidőkig: elment Zidane, túléltük, sőt, BL-döntőig, bajnoki címig vergődtünk szomorúságunkban. Baggio távozása után bánatunkban nyertünk BL-t. Visszavonult Nedved, nem sokkal utána jött a 3 bajnoki cím. Del Piero egy győzelmi széria elején távozott, és nem hullott szét a klub, és nem vált eggyé az Univerzum porával (mondjuk ezen kicsit csodálkoztunk.) Én eladnálak, Artúr. Ettől jobb nem leszel, aggasztó a térdsérülésed és az elvágyódásod, és fosásig tömnék a klubkasszát a manchesteriek. Hozzanak >60 milliót, és menj. De ha maradsz, azt sem bánom.