Lehet puzsérkodni Moggival kapcsolatban, de az biztos, hogy ha kinyitja a száját, érdemes meghallgatni, amit mond. Lucky Luciano – egy kicsit nyilván várta, hogy a készenlétben tartott, virtuális petrencés rudat beletoszhassa a Juve seggébe – szokás szerint nem csomagolta be a mondanivalóját, és már csak azért is érdemes néhány szót vesztegetnünk a mondanivalójára, mert jövő héten eldől a Juventus szezonja. Hajtás után következzen egy kis előretekintés, egy kis kritika a csapat és a Serie A felé, néhány személyi kérdés és némi harvest langymeleg kommunánk levlistájának lényegesebb momentumaiból.
Senki nem gondolta volna, de igaz: gyakorlatilag a tavasz legfontosabb meccse következik Modenában, a Sasol ellen. A hétfői meccsen ugyanis kvázi be lehet biztosítani a bajnoki címet, ami látva a Roma lendületét nem lenne rossz dolog (meggyőződésem, hogy a Roma nem veszít már több pontot idén). Ha lenyomjuk a Sassuolót, három fordulóval a vége előtt nyolc pont lesz az előnyünk, és hiába megyünk még Rómába (kikapni, mint Nápolyba), a három meccsen elég egy pont, és bajnokok vagyunk. Ez a Cagliari és az Atalanta ellen, mindkétszer hazai pályán nem tűnik megoldhatatlan feladatnak.
Főleg azért nem, mert ez még olyan időszakokban sem okoz gondot a Juventusnak, amikor rohadtul nem megy a játék. Lássuk be, tavasszal nem sokszor rogyott meg a térdünk csapatunk játékát látva, sőt, néhol kifejezetten úgy tűnt, kedvetlenek, fáradtak és tompák vagyunk. De még így is nyertünk. Mindig, mindenki ellen. És Moggi szerint ez a nagy baj. „A Juve európai vergődésének az az oka, hogy amikor a bajnokságban heteken át gyenge teljesítményt nyújtott, akkor is legyőzte minden ellenfelét. Csak a mentálisan sokkal erősebb, alaposan feltüzelt Napoli győzte le. Más kérdés, hogy ha Benitez elégedett is a Napoli szezonjával, a csapata csupán harmadik, és ez jól mutatja, milyen alacsony ambícióval rendelkeznek a Juve mögötti csapatok – mondta Moggi a Tuttojuvén.
Majd hozzátette, „az európai ébredés mindig kellemetlen”. Én őszintén szólva nem éreztem annyira durvának a lisszaboni meccset, mint ő. Persze visszajöttek a régi szarságok, hogy nem tudjuk kihozni a labdákat, és dinamikusan felfejlődni az ellenfél térfelére, ha Pirlo csibésztallérjait két ellenfél pöckölgeti szakadatlanul, és támadójátékunk sincs, ha Tevez mellett nem olyan csávó van, akivel tud együtt játszani. Vucsinics játszatására kitért Moggi is, szerinte is megmagyarázhatatlan kreténség volt a motiválatlan, lusta crnagóráccal kezdeni, miközben Giovinco remek formában van, Llorente meg a legeredményesebb csatárunk Európában.
Nem látszott
De Moggi kérlelhetetlen őszinteséggel felhívta a figyelmet valamire, amivel nem biztos, hogy egyetértünk, de hogy van benne valami, az biztos. „Bonucci olyan hibákat vétett, amit a Serie A-ban nem bosszul meg senki, Európában viszont igen. Szerintem a védő nem rendelkezik az európai csúcsfutballhoz szükséges képességekkel, és nem látom, hogy Ogbonna vagy Caceres különb lenne nála.”
A Juventus hazai szezonjához képest Európában egy nagy rakás ganét lapátolt össze a csapat. És Mogginak abban feltétlenül igaza van, hogy ez jelentős részben a védelmünknek köszönhető. Madridban faszák voltunk, de jött Chiellini ostobasága. Otthon is faszák voltunk (két lőtt góllal otthon nyernünk kellett volna!), de jött Caceres baromsága. Az isztambuli, mai napig sajgó sebet Chiellini és Bonucci együtt metszették a herezacskónkba, otthon pedig Isla felejtette el, milyen rendezvényen van. Barza a dánok ellen csinált baromságot, a Fiorentina ellen újra Bonuccin volt a sor, aki aztán Lisszabonban is beleokádott a hidegtálba.
A kérdés tehát összetett, és nagyjából így foglalható össze: vajon azért követnek el ennyi marhaságot a védőink, mert képességbeli hiányosságaik vannak, vagy azért, mert a Serie A-ban bőven beleférnek ezek a hibák, így az olasz bajnokság nem készíti fel megfelelően őket az európai meccsekre?
Kit hibáztassunk?
A Conte-érában az volt a jellemző, hogy hátul jók, középen tökéletesek vagyunk, elöl viszont komoly gondjaink akadnak. Most a csatársorunk a legnagyobb erősségünk, a középpályán rogyadozik, a védelmünk pedig a fontos meccseken csődöt mond. Megfordult a világ. Középen valószínűleg csak annyi a gond, hogy Conte csontig leszívta Pogbát, Vidalt és Pirlót, mögéjük pedig nincs megfelelő helyettes (nem, Marchisio nem az, még a legjobb napján is zongorázni lehet a különbséget a játéka és a Vidal-Pogba kettős bármelyik tagjának teljesítménye között). Ráadásul Vidal nemcsak fáradt, de már sérült is, Pogba pedig gyakran csak ténfereg a pályán.
De itt sem csak ez a baj, hiszen a védőinket sújtó Serie A-kór a középpályára, sőt, a kispadunkra is jellemző, és ez Lisszabonban elég látványosan kiderült. Contét már tavaly sem értettük, amikor felküldte a 3-5-2-t a Bayern ellen, hogy a két német szélső védő fecnikre szaggathassa a csapatát. Idén egyszer láttunk egy 4-3-3-at a Real ellen (nem is volt rossz…), de azon kívül végig a háromvédős rendszert toltuk, ami a kiszámíthatóság mellett azt is eredményezte, hogy az Európában avíttasnak számító felállás minden hátrányát kacagva használták ki az ellenfelek. Félre ne értsük: még mindig ez a felállás fekszik a legjobban a Juventusnak, de akkor tud kiteljesedni a csapat, ha képes a körülményekhez alkalmazkodva váltani, ha a 3-5-2 nem a legideálisabb. És a 4-2-3-1 és a 4-3-3 ellen a legkevésbé sem ideális, márpedig Európában a legtöbb ellenfelünk ezekben a formációkban játszik.
A konklúzió ebben az esetben az, hogy a 3-5-2 ütőképes Európában is, de csak akkor, ha jól csináljuk. Ha csak közepesen, mint egy átlagos Serie A-meccsen, akkor Lisszabonban lemónikázunk a Benficától.
Moggi azt mondja, „bármennyire vállalható volt is a Bayern elleni vereség, tavaly óta csak nőtt a különbség a Juventus és Európa élcsapatai között. A Juve szintje nagyjából ott van, amit az UEFA koefficiense mutat, és egyre inkább fenyeget a réme, hogy hamarosan a portugálok is megelőzik Olaszországot. Persze szép eredmény lenne az Európa Liga megnyerése, de vegyük észre, hogy a spanyol ötödik (Sevilla), vagy a nyolcadik (Valencia) ellen kell majd megszerezni a trófeát. És még a döntő sem biztos, hiszen ha Jorge Jesus bevet egy szűrőt a középpályájára, még kellemetlenebb eredmény született volna Lisszabonban.”
Én kurvára utálom ezt a mezt
A napokban érkezett krisz kommentje a fórumunkba, amiben azt írja, „Kicsit az az érzésem, hogy Conte tök jól elvezette a csapatot erre a mostani szintre, nagyon gyorsan, tudatosan, sikeresen, most viszont fogalma sincs, hogy ezt hogyan emelje a következő szintre.” Ebből aztán lett ribillió a listán is, Darti teljesen, S4tchy részben védelmébe vette Contét, bár utóbbi megjegyezte, hogy taktikailag valóban nem tudott előrelépni Conte. Azt meg már nem is tudjuk, kinek a sara, hogy Marrone és Giaccherini helyére nem érkezett fajsúlyos helyettes, így tényleg az van középen, hogy Padoin az egyetlen csere (…). Tyli közölte, a következő idény lesz a vízválasztó: ha nem lépünk előbbre, akkor meg kell köszönni Contének.
Csak szerintem közben még nagyobb baj, hogy ha nem tudjuk megtartani Vidalt és Pogbát, akkor nem lesz jövőre, mert Conte nem marad itt fingot fogni még egy évet, hogy elölről kezdje az építkezést, hanem le fog lépni Angliába, ahol most néhány egészen gusztusos kispad várná. Én azzal már megbékéltem, hogy Pogbát nem tudjuk megtartani, sőt, azt is mondom, 70 millióért el kell engedni, mert az négy nagyon (nagyon) komoly játékos ára. De ha közben ezt látva Vidal is úgy dönt, valóra váltja álmát, és elmegy a Realhoz, akkor egy teljesen új helyzet áll elő. Akkor csapatot kell építeni. Mindent újra kell gondolni.
De ez még messze van, most koncentráljunk a kezünk ügyében levő gondokra. Én el tudom engedni, hogy a Roma komposzttá aprítja a bajnokként érkező Juventust. Egy vállvonással elintézném. Viszont KELL az Európa Liga. Nagyon kell. Éppen ezért tartok kicsit a kiesés elől menekülő Sasol elleni meccstől, mert a Juve Modenában értelemszerűen nem szaggathatja szét magát úgy, hogy csütörtökön jön a Benfica, viszont másra sincs szükség, mint egy pontvesztésre, amitől még jobban vérszagot kapna a Roma. Mindezt úgy kellene egyensúlyba hozni, hogy Vidal nincs (és talán már idén nem is lesz), Pogba a seggén veszi a levegőt, Marchisio súlytalan, Pirlo pedig kiszámíthatatlan. A hátsó sorról már nem is beszélve.
Április 28 és május 5 között vagy az történik, hogy megnyerjük a bajnokságot és bejutunk az Európa Liga döntőjébe, vagy az, hogy a szinte biztos scudetto ellenére keserű szájízzel zárjuk az idényt. Most kell az, amit még Capello mondott az év elején: a Juventus mindig akkor a legjobb, ha nyomás alá helyezik. Akkor játszunk jól, ha erős az ellenfél, és van tét, amiért menni kell. Most nem vitás, hogy erős ellenfél érkezik hozzánk, és a tét is óriási. Az EL-győzelem és a zsinórban harmadik scudetto csodálatos szezon. A zsinórban harmadik scudetto azonban önmagában bukás. Tetszik, nem tetszik, ez van.