Nem túlzunk, ha a 80-as évektől (az idegenlégiósok újbóli beeresztésétől) a 90-es évek első feléig tartó időszakról, mint az olasz klubfoci fénykoráról beszélünk: döbbenetes, mai szemmel felfoghatatlan sikerszéria, korszakos, történelmi tetteket végrehajtó csapatok. A mi szívünknek nem kérdés, hogy melyik együttes volt ennek a másfél évtizednek a legjobbja (Platini Juventusát tartjuk annak), de aki a Sacchi keze nyomán felépített, aztán Capello irányította Milant tartja erősebbnek, valószínűleg az sem téved – sőt.  A héttüdejű Conte által meghajtott, de a világ akkori legjobbjának, Baggiónak a fényében tündöklő Juventus hőstettet hajtott végre 1993. április 17-én.

Az 1992-93-as szezonban a Milant sokáig ölelte körül a legyőzhetetlenség mítosza: ez a mítosz talán halványult azzal, hogy a Parma véget vetett az 58 meccse tartó veretlenségnek, de megszűnni nem szűnt meg.  A Juventus is csak óvatos reményekkel várta a milánói fellépését 1993. április 17-én: a csapat botladozott a bajnokságban, 13 pontos hátrányban volt a Milanhoz képest, Capellóék pedig 7 ponttal előzték a második helyezett Intert – ez a kétpontos rendszerben nagyon masszív előnynek számított.

Hogy mennyire más állapotok voltak akkoriban, azt az is jelzi, hogy a Milan abban az idényben 73034 bérletessel rendelkezett, így csak 7 ezer jegyet lehetett értékesíteni a meccsre. Az már ekkor biztos volt, hogy a Milan bejutott a BL-döntőbe, hiszen a csoportjában behozhatatlan előnnyel vezetett, a Juventus viszont egy nehéz, párizsi visszavágó előtt állt az UEFA Kupa elődöntőjében, miután Torinóban 2-1-re legyőzte a PSG-t. A közvélemény emiatt biztosra vette, hogy Trapattoniék számára nem olyan fontos ez a milánói meccs. „A Milan biztosan teljes fordulaton pörög majd, nekik van a világon a legjobb csapatuk. Rajtunk nincs teher, nekünk nincs vesztenivalónk. Viszont ha jó eredményt érnénk el, az megalapozhatná a párizsi meccsünket is” – mondta Möller.

A csapatok így álltak fel:

Milan: Rossi – Nava, Costacurta, Baresi, Maldini – Albertini, Gullit, Rijkaard, Lentini – Simone, Szavicsevics.

Juventus: Rampulla – Torricelli, Kohler, J. Cesar, Carrera – Conte, Marocchi, D. Baggio, Möller – R. Baggio, Vialli.

A meccs előtt mindenkit meglepett, amikor meglátták a játékoskijáróban Angelo Peruzzit a cserék között: a Juve első számú kapusa ugyanis megsérült, ezért Rampullát nevezte a kezdőbe Trapattoni, de a csere, (az egyébként primaverás) Luca Trombini a bemelegítésnél meghúzódott, így nem tudta vállalni azt, hogy leüljön a kispadra. Ezért szóltak a már lelátón lévő Peruzzinak, hogy jöjjön, mert szükség lesz rá. Benevezték hát.

Simone megszerzi a vezetést…

A meccs úgy kezdődött, ahogy az sokan várták: a Milan kezdeményezett, és nagyon hamar, a 6. percben megszerezte a vezetést Simone góljával. Aztán negyed óra múlva már a Juventusnál volt az előny: Baggio csodálatos ütemű passzát Möller értékesítette, majd az egy évvel ezt megelőzően még egy asztalosműhelyben gyaluló Torricelli beadására szintén Möller érkezett jól.

…Möller pedig egyenlít

De ezzel még nem volt vége: jött az a pillanat, amely a Juventus történelmének egyik legszebb gólját szülte meg. Möller szerzett labdát, indította a félpályánál lévő Baggiót, aki egy fantasztikus, szinte felfoghatatlan átlépős csellel szabad utat nyitott magának, elfektette a kirontó Rossit, majd a visszafutó Nava mellett belőtte a Juventus harmadik gólját, ezzel beállítva a 3-1-es végeredményt.

A meccs legjobbja Möller és Roberto Baggio lett,  utánuk pedig Conte következett, akit így jellemeztek: „A haját ugyan lassan elveszíti, de a Juventust meghódítja. Héttüdejű.”

Nyilatkozatok:

Andreas Möller: „Az elmúlt hetekben sok minden megváltozott nálunk: más szisztémában játszunk, de a csapat hangulata is más lett. Győzelemre vagyunk hangolva, szeretnénk bejutni a kupadöntőbe, mert ezzel tartozunk a szurkolóinknak – ha már így elszúrtuk a bajnokságot.”

Giovanni Trapattoni: „Möller és Baggio teljesítménye a velük együtt született tehetség eredménye. Ehhez nekem semmi közöm.”

Roberto Baggio: „Aki nyitott szemmel jár, az észrevehette már, hogy mindig a 100 százalékra törekszem. Ha jól játszom, és ezt megjegyzem, akkor nagyképűnek állítanak be, ha rosszul focizom, akkor pedig keresztre feszítenek. Elhihetik, hogy nem könnyű állandóan jól focizni. A mai győzelmünkkel egyébként nem változott semmi, a Milan még mindig a legerősebb csapat, nekünk viszont talán segít majd ez a siker a kupában.”

Fabio Capello: „Kielemezzük majd a mai kudarc okát, de a részletek nem tartoznak az újságírókra. Szerencsénk sem volt, hiszen az egyenlítő góljuk előtt a játékvezetőről pattant oda hozzájuk a labda.”

A Juventus végül megnyerte a posztban már említett, nagyon fontos párizsi mérkőzést (1-0), és bejutott a döntőbe: arról pedig itt már – a kerek évforduló kapcsán – megemlékeztünk.

Az összefoglaló: