– így szólt Darti az 60. perc tájékán. Addigra megtudtuk, hogy korábbi hazai rangadókhoz hasonlóan a Napoli, a Roma és a Milan után az Izé is megkapja a maga hármasát. Tulajdonképp ennyivel, illetve egy rövidke bővített mondattal össze is lehetne foglalni a tegnap történteket: a címvédő elszórakozott a bajnokság egyik legrosszabb formában lévő csapatával. Hajtás után random gondolatok következnek a szezon eddigi egyik legsimább mérkőzésével kapcsolatban.

Tevez: addig kellene vele rúgatni egy gólt, amíg be nem görcsöl. Kurvajó állapotban van, nincs az a labda, amiért ne indulna el, védekező állásban alázatosan visszajön pozíciót fogni, életveszély a 16-oson belül, tényleg csak a gól hiányzik a játékából. Mint a népmesei húslevesből a só – a GdS 5,5-esre értékelte a teljesítményét, amit egyrészt leszarunk, másrészt elgondolkodtató, hogy igazuk van-e. A gólvágáson kívül Apacska mindenben sakál, elemi szükségünk van rá, egy-egy elkapkodott, pontatlan megoldásából viszont látszik, hogy a pályán lévők veséit simán odaadná egy gólért. Ha Veronában sem talál be, kiutalnánk neki egy rekreációs napot.

Pirlo: hatalmasat játszott az öreg. Nem kell azzal foglalkozni, hogy nem Strootman vagy Inler állt vele szemben, hanem a fatökű Kuzmanovics vagy az ösztönös tehetség, de védekezésre korlátozottan alkalmas Kovacsics. Szundi éppenséggel a rangadókon hozza a legjobbját, tegnap a gólpassza és az 5, helyzetet eredményező átadása mellett az idén többször gyalázatos védőmunkáját is odatette 3 szereléssel és 5 lopott labdával. Amíg nem a Real ellen játszunk, semmi jelentősége, hogy lassú. Sokkal hangsúlyosabb, hogy így kevesen passzolnak ebben az univerzumban. A gusztustalanul mesteri asszisztot követően nyugodtan lekuporodhatott volna a kezdőkörbe egy oldal szalonnával, két fej lila hagymával és egy kancsó kisfröccsel, egy szavunk nem lett volna.

Forrestnek a visszatérése óta szinte újraindult a karrierje. Vidallal, Nándival és Pirlóval is nagyon érzik a háromszögeket és mozgásokat, rengetegszer kerül az ellenfél védelme mögé, és az alapvetően favágó imázsát is kiszínezi néha. A gólt érő fejese annyira elegáns volt, hogy elsőre Nándinak adtam a találatot. Megint Licht lett a hasznosabb szárnyvédőnk, pedig Kwadcsi sem tolta éppen szarul, le is cserélték róla Jonathant.

Eddig ez nem Chiellini éve. Vélhetően az ő egyéni hibáiból kaptuk a legtöbb gólt, a helyezkedése az első torinói éveit idézi. A legjobbkor vette elő azt a formáját, ami miatt néha kissé túl optimistán tartjuk Thuram és Cannavaro méltó utódjának. Külön öröm, hogy pont az Inter ellen történt mindez: Giorgiót jellemzően mindenhol rühellik, de ha van tábor, ahol különös kéjjel darabolnák fel és tűznék maradványait a klubszékház ablakaiba, az Milánó indonéz fele. Rommá zúzta a vendégeket a bazilikakilincsorrú.

Nem irigyeljük csabinter/Chino testvérünket, nehéz lehet végignézni, ahogy egyre mélyebbre süllyed a pár éve még a világot légyszarnak tekintő klubja. A tabellától függetlenül tényleg nem tudjuk eldönteni, melyik a szánalmasabb milánói csapat mostanában: a szétesett védekezésű, tükörszélsők nélkül is 4-2-3-1-et forszírozó, Bonerával a kezdőben masírozó Milan, vagy a nyáron nem bagóért megvett fiatal csatárokat érthetetlenül ignoráló, meggyőződés, lelkesedés és látható vízió nélkül lötyögő, Hallegri legszebb napjait idézően nevetséges alibiket találó Mazzari által kiszámíthatatlanul kormányzott Inter. Ehhez tegyük hozzá a magát pár hónap leforgása alatt hiteltelenné tévő elnököt, a korábban mindenhol megbukó, tehetségtelen, mégis stabil kezdő Kuzmanovicsot, a pár éve még Bonuccival minimum egyenértékűnek tippelt (általam egyébként Bonunál tehetségesebbnek tartott), manapság pár millióért kínálgatott Ranocchia sanyarú sorsát, és azt a kegyetlen tényt, hogy az Izénél az elmúlt 10 körben csak a három kieső helyen álló csapat szerzett kevesebb pontot, és összeáll, miért verhettük volna fossá őket tegnap.

De nem tettük. Azon túl, hogy Tevez már megint nem jutott gólig, egyetlen hangyányi hiányérzetünk lehet: nem zúztuk porrá az ellenséget. Pedig szinte történelmi lehetőség adódott, ritkán van játékban, eredményességben, nettó izomban és agyban ekkora különbség a két csapat között. Ha valamiben, ebben jobbak Garciáék: ők biztosan nem álltak volna le háromnál. Az utolsó fél órára egészen korrekt alibi az azt megelőző bő 60 perc, de jobb lett volna elkerülni, ahogy az Interből értékelhetőt nyújtó két játékos egyike kozmetikázhassa az eredményt. Ezzel együtt soha rosszabb Derby d’Italiát – a két római wtf-kategóriás eredmény után ennyi járt nekünk.