$$$, 1. rész: mennyibe kerül egy játékos?

Ezer éve kikívánkozik belőlem ez a poszt. Azt mindenki tudja, hogy a korpa mozgatja a focit. A Puskásnak tulajdonított, tényszerűen homályos eredetű “kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” mondás tökéletesen leírja a profi fodballt: a közvetítési díjak miatt járhat infrastruktúrában, fizetések tekintetében az angol bajnokság a többi előtt, sejkek csecsein lógva lehetett középcsapatból bajnok a City, vagy mondjuk a megcsappanó bevételek és a felelőtlen gazdálkodás miatt járhat be lassan visszafordíthatatlanul ezzel ellentétes utat a Milan. De hogy mennyire drága igazából egy játékos, milyen elemekből épül fel egy klub költségvetése, miért hosszabbított Marotta a használhatatlan, épp lejáró szerződésű Jorge Martinezzel, milyen korlátokat és lehetőségeket tartogat az ffp, hogyan számoljuk a sokat emlegetett plusvalenzát, és miért nincs értelme az “ingyen igazolás” vagy a “mercato egyenlege” kifejezéseknek, arról kevesebb szó esik. Megkapargatjuk a felszínt, és az elmaradozó szerkesztőségi partik mögött második kedvenc témánkról beszélgetünk, elsősorban a Juventus szemszögéből illusztrált példákkal.

A “hogyan csinálj sikeres fociklubot” kérdést nem könnyű megválaszolni. De ha mindenképp ki kell választani egyetlen mérőszámot, ami leginkább összefüggésbe hozható egy klub eredményességével, az a mókás Számháború adatai alapján a keret bérköltségének nagysága lenne. Magyarul általában megállapítható, hogy minél többet tudsz fizetni a játékosaidnak, annál jobb csapatot tudsz összeválogatni. Természetesen rengeteg ellenpélda van erre, pl. az Atleti évek óta megelőz az európai ranglistán nála jóval nagyobb költségvetésű csapatokat, a Manchester United hiába stabil top 3 klub anyagilag, képtelen az angol dobogóra rendszeresen odaérni, és az Atalanta is izmosabb, mint amilyennek a klub pénzügyi beszámolójára ránézve sejthetnénk. Kezdjük is az elején:

A pénzügyi beszámoló

Aki valaha tanult számvitelt, annak nem lesz újdonság: a klubok vállalkozásként működnek, ezért évente pénzügyi beszámolót kell készíteniük. A beszámolót a magyar számviteli szabályok szerint három részre kell bontani, ezek a mérleg, az eredménykimutatás és a kiegészítő melléklet. A nemzetközi standardok jellemzően megkövetelik a cash flow kimutatás közzétételét is. A Juventus az IFRS előírások szerint készíti a beszámolóit, melyeknek pénzügyileg releváns részeit a tartalomjegyzék mutatja. Jelenleg a 2018-19. pénzügyi évről készített beszámoló a legfrissebb, innentől végig ennek adataira fogok hivatkozni.

“Oké, de én nem vagyok könyvelő, leszarom a számvitelt. Mondj valami érdekeset!”

Rendben, de még egy picit muszáj szakmázni. A klub eredményét, azaz azt, hogy profittal vagy veszteséggel zárja a pénzügyi évet a cég, a klub bevételeit és kiadásait egymásnak eresztő eredménykimutatás (income statement) mutatja. A fenti linkről letölthető pdf 33. oldalán látható kimutatásból ki is derül, hogy a Juventus az előző évet kb. 40 millió eurós veszteséggel zárta. Hogy jött ez össze? A kimutatás először a bevételeket részletezi: elsőként a jegyeladások (lásd kép, 31-es számú sor), majd a közvetítési díjak (32) következnek, aztán sorban a többi bevételi kategória: szponzoráció (33), roncis bögre (34), játékoseladások (35), egyéb bevételek (36), majd az összesítő sor: 621 milla bevétellel zártuk az előző pénzügyi évet (total revenues).

Eredménykimutatás; részlet a Juventus 2018/19 pénzügyi évre vonatkozó beszámolójából

Aztán jönnek a költségek: az első blokk a működési kiadásokat (37-43 sorok) tartalmazza (benne a legnagyobb, 300 milliós tétel a bérköltség, 40), ezek összessége 458 millió. Ha a klub elketyegett ennyiből és volt bő 600 milla bevétele, akkor hogy jön ki pár sorral lejjebb a 40 milliós bukta (loss for the year)?

Amortizáció

Ha eddig nem csaptad le a noti tetejét, nem zártad be a böngészőt, nem mentél vissza a fácséra valami minőségi kontentért, akkor ezt még bírd ki. Jól csinálod, már nincs sok hátra! Szóval szerepel a kimutatásban egy mínusz ~150 millás tétel játékosokhoz kapcsolódó jogok amortizációjaként (44). Ez nagyjából agyon is vágja a klub eredményét. De mi a lófasz ez? Gyors magyarázat: amikor egy cég vesz egy eszközt, pl. Tyli egyik offshore vállalkozása vásárol egy újabb hajót, amin rabszolgák eveznek, akkor a hajó szépen bekerül a cég mérlegébe. Az idő előrehaladtával a hajó avul: a kiszipolyozott rabszolgák vére áztatja, csökken a piaci értéke, műszakilag is elavul, így az eredeti értékén már nem lehet szerepeltetni a kimutatásokban. A mérlegben a játékosok is hasonlóképp jelennek meg. A játékosok vételárához hozzácsapják az aláírási pénzt, az ügynök díjazását, és ezt a bekerülési értéket a szerződés években számolt hosszával elosztják: így jön ki az éves értékcsökkenés. Így ha nem hosszabbítunk egy játékossal, a szerződése lejártakor, évi azonos összegekkel csökkentve az értékét pont nulla lesz a könyv szerinti értéke.

A lényeg röviden annyi, hogy az amortizáció hatalmas teher a klub számára, ugyanakkor jól tervezhető is: az értékcsökkenés a szerződés időtartama alatt egyenletesen elosztva fogja költségként rontani az eredményt. Még mindig jobb így, mintha a játékosvásárlással kapcsolatos költségek azonnal, egy összegben jelentkeznének.

És akkor a gyakorlat: a fenti pdf-ben az 50. oldalra lapozzunk, ott is a felső listát nézzük, ahol az első csapat játékosai szerepelnek. Ronaldo ügynöki jutalékkal, aláíráspénzzel együtt összesen 115,8 millióba került, ebből egy év alatt leírt a klub ~29 milliót, ezt levonva a vételárból az előző pénzügyi év végén Roni értéke ~87 millió a könyvben. A 29 milla hogy jött ki? Hát úgy, hogy CR 4 éves szerződést írt alá, így a 115,8m negyede az éves amortizáció. Ez a többi játékosnál is így működik. Emre Cant hadd emeljem ki: elvileg a csávó ingyen érkezett, miután lejárt a szerződése a Liverpoolnál. Ilyenkor a játékos előző klubja nem kap átigazolási díjat, viszont a könyvben mégis ott szerepel 15,861 millió költség. Ezt Can ügynöke vette fel, így az aláírási pénz a könyvekben pont ugyanúgy viselkedik, mintha a Liverpoolnak fizettünk volna ugyanennyit a transzferért. Akkor nem is létezik olyan, hogy “ingyen játékos”? Dehogynem: nézd Keant, aki saját nevelésűként zéró értéken, zéró korábbi költséggel, zéró amortizációval szerepelt a könyvekben, amíg el nem adtuk.

Akkor már az sem mindegy, hogy egy 40 millióba kerülő játékos 4 vagy 5 évre ír alá?

Nem ám. Az éves amortizáció egyszerű osztással jön ki: ha egy 40 millás játékos 4 évre ír alá, akkor évi 10, ha 5 évre, akkor évi 8 millió lesz a kapcsolódó költsége.

Az amortizáción kívül még egy fontos eleme van a játékosok költségének:

A bér

A fizetéseket a klub nem teszi közzé, mégis mindenki fejből vágja: Ronaldo évi 31 millát kap a klubtól, és utána jönnek a többiek, a lista alján a nettó 300 ezret kereső Pinsoglióval. Azért érdemes a calcioefinanza kimutatásával foglalkozni, mert baromi jó arcok, és kiszámolták, amit nekünk kellett volna véres verejtékkel: mennyi egy játékos bruttó fizetése. Az előző évi eredménykimutatásban ez járulékokkal együtt kb. 300 milliós tétel volt, jövőre bónuszokkal együtt még több lesz. Tedd hozzá a bő 150 milliós amortizációt, és el is szállt a bevétel jelentős része.

Szedjük szét kicsit a bérköltséget! Itthon aki már dolgozott, tudja, hogy a bruttó béréből vonnak szja-t, járulékokat, plusz a munkáltató még a bruttó béren felül is fizet jellemzően kétféle közterhet. Az olaszoknál is hasonlóképp működik a rendszer: a munkáltatónak a bruttó béren felül még kb. 30%-nyi járulékot kell befizetni. A nettó kiszámítása sem olyan egyszerű, mint itthon: az olaszoknál négykulcsos szja van, így csak közelítőleg mondhatjuk, hogy a nettónak kb. 1,75-szöröse lesz a bruttó, annak további 1,3-szorosa a teljes bérköltség, ami végül az eredménykimutatásban is ki fog kötni a megfelelő soron.

Van még egy csavar a történetben: annak érdekében, hogy az olasz gazdaság könnyebben be tudja vonzani a magas keresetű, külföldi munkaerőt, az olaszok 2020. januárjától bevezettek egy friss szabályozást. Ennek lényege, hogy akik az elmúlt 2 évben nem dolgoztak Olaszországban, és legalább 2 évig maradnak, azon munkavállalók jövedelmének fele adómentes lesz. A más bajnokságokból érkező focisták ezzel különösen jól járnak, lásd fentebb linkelt bértáblázat: Danilo és Berna egyaránt nettó 4 millióért nem teljesítenek megfelelően, ugyanakkor Danilo bruttója olcsóbb. Tehát ha két, azonos fizetésigényű, más paraméterekben is hasonló játékos közül kell választani, akkor a klub a futballkülföldit részesítheti előnyben.

Mennyibe kerül összesen egy játékos?

Azt már láttuk, hogy a transzfer ára anélkül, hogy a szerződés időtartamát hozzá ne tegyük, nem túl beszédes. Azt is láttuk, hogy a nettó bér sem vethető össze az új, más országból érkező játékosokra vonatkozó adózási szabályok miatt. Ezek miatt szerintem érdemes éves költségben gondolkodni, amit az alábbi elemekre lehet lebontani: amortizáció + bruttó bér.

Az aktuális szezon adatai: a csapat mellett a keret transfermarkt által kalkulált értéke, a keret bruttó fizetése összesítve, illetve a legmagasabb keresettel bíró játékos, és az ő nettó fizetése.

Nézzünk példákat: Ronaldo amortizációja évi ~29 millió, bruttó bére ~54 millió, tehát ő bónuszok nélkül évi ~83 millát visz el. Ezt nem érdemes összevetni a fenti táblázattal, CR7 külön univerzumban mozog… Másik példa: Matuidi értékcsökkenése évi 7,6m, fizetése bruttó 6,1m, így a derék Blaise jelen állapot szerint évente 13,7 milliós lyukat üt a költségvetésbe. Ha marad még egy évet, azonos fizetés mellett is olcsóbb lesz az alacsonyabb amortizáció miatt. Másik francia: Rabiot 1,4 milliót kért az aláírásért, éves amortizációja tehát ennek a negyede, bruttó 10,6 milliót keres, összesen nem egészen 11 millióba kerül. És a többi.

A calcioefinanza és a könyvek alapján az alábbiak foglalják össze a jelenlegi játékosaink éves költségét:

A fenti, GdS alapján készült táblázatban még szerepel Mandzukic, Emre Can, Perin és Pjaca is, innen az eltérő összegű “összesen” sor. Továbbá a Gazzettánál a bruttót szerintem rosszul számolják vissza a nettóból, a calcioefinanzában jobban bízom.

És végül még egy apróság.

A bevezetőben elhangzott, hogy megmagyarázzuk, miért hosszabbított Marotta a nyilvánvalóan használhatatlan Jorge Martinezzel, mikor hosszabbítás nélkül szépen lejárt volna a szerződése, és tovább nem vágta volna agyon a könyveinket. 2010-ben Martinez 12 millióba került, 4 éves szerződést írt eredetileg alá, így az éves amortizációja 3 millió volt. Hamar kiderült, hogy mellényúltunk vele, ennek ellenére 2013-ban hosszabbítottunk vele plusz egy évet, amikor már csak egy év volt hátra az eredeti szerződéséből. Ekkora 3 millió maradt a könyv szerinti értékéből. Ezt a maradék 3 milliót egy éves hosszabbítással évi 1,5 milliós écs-re lehetett csökkenteni, majd egy újabb egy éves szerződés a hosszabb távra szétosztott amortizációval további 750 ezer eurós megtakarítást jelentett. (Ezzel együtt Marotta elérte azt is, hogy az utolsó évre járó fizetését Martinez két év alatt vegye fel.) Marotta tipikus bean counter, hihetetlenül ért a fillérbaszáshoz, és nem büdös neki lehajolni ennyi apróért. Martinez kétszeri hosszabbítását nem a sportszakma indokolta, hanem az amortizáció. Ha jött volna érte ajánlat, nyilván eladta volna Marotta, de mivel Martinez nem kellett senkinek, ezért a veszteségminimalizálást így lehetett megoldani.

Ha tetszett az írás, nyomj egy lájkot küldj pénzt, és lesz második rész, terveim szerint cash flow-val, plusvalenzával és ffp-vel. Ha pedig nem tetszett, akkor azért küldj pénzt, hogy ne folytassuk a sorozatot.